Egy angol úriember állt meg 185 évvel ezelőtt, 1834 őszén a Duna partján, Pesten, és körülnézett. Nem tudhatjuk, mit gondolt, de bizonyára eszébe jutott az az egy-két évvel korábbi, otthonában lezajlott beszélgetés, amelyen magabiztosan jelentette ki, hogy ő képes a Dunára, Pest és Buda közé állandó hidat építeni.

Az úriembert William Tierney Clarknak hívták, angol mérnök volt, és életében ekkor járt először Pesten. Műve, az 1849-ben átadott Lánchíd meghatározta a város jövőjét. De ki és milyen ember volt az angol mérnök, a Lánchíd tervezője? 

Széchenyi István és Andrássy Gyula 1832 őszén keresete fel az angol mérnököt, aki két héttel később, az újabb találkozásukkor előzetes vázlatokat is mutatott az általa megálmodott hídról. 

 

William Tierney Clark Barabás Miklós által festett arcképe 

Ekkorra már Clark a függőhidak elismert szaktekintélye volt, 39 éves korára sok mindent elért. Inasként kezdte egy vasgyárban, majd miután felszabadult – azaz véget értek az inasévek –, a coalbrookdale-i vasgyárhoz szegődött, ahol 1808-ig maradt. Ekkor John Rennie, a kor neves mérnöke alkalmazta műszaki ellenőrnek, majd Rennie ajánlásával a Hammersmith-i Middlesex Vízműnél helyezkedett el, emellett munkaadói engedélyével magántervezési feladatokat is elvállalt. Tervezett vízi utakat – ekkor ugyanis Angliát behálózták a hajózható csatornák – és hidakat. Valójában élete végéig ennél a cégnél maradt alkalmazásban. 

A Hammersmith híd (Fotó: Wikipédia) 

Angliában – ahogy a világon sok más helyen – a XIX. század második évtizedében kezdtek el nagyobb függőhidakat építeni. Az angol mérnökök inkább a lánchidak felé vonzódtak, míg például a francia kollégáik a jóval könnyedebb kábelhidakhoz. Clark is több megrendelést kapott lánchidak tervezésére, az első ilyen jellegű munkája a Temze fölé, London Hammersmith kerületében épült 1824–1827 között, majd nem sokkal később a marlow-i hídat is megtervezte. Amikor Széchenyi és Andrássy felkeresték, épp a Shoreham-by-Sea-ban építendő hídján dolgozott. 

A 210 méter hosszú Hammersmith híd London nyugati részén található. Ma is áll ott híd, de nem az, amelyet Clark épített, azt 1884-ben lezárták, és új, korszerűbb hidat építettek a helyére. Ez volt az első függőhíd a Temze felett, és az első időben vámos hídként működött.

 A Shoreham-by-Sea-ban épült híd (Fotó: Wikipédia) ​

A Shoreham-by-Sea-ban épült hídja sem áll már, azt is átépítették, viszont áll a harmadik angliai munkája, a marlow-i híd, amelyet ugyan nem ő kezdett el, de ő fejezte be. Mindhárom angliai hídja erősen emlékeztetett a „nagytestvérre” a Lánchídra, hasonló építészeti megoldások, hasonló stílus és hasonlóan részletekbe menő alaposság jellemzi őket. Zsenialitását bizonyítja, ő volt az első hidász, aki felismerte, hogy a szél jelentősen befolyásolja a függőhidak mozgását, sőt ennek tanulmányozására hídmakettet készíttetett a kertjében. Szintén ő volt az egyik első mérnök, aki a teodolitot sikerrel használta egy alagút építésénél. 

A Marlow-ban épült híd eredeti formában maradt fenn (Fotó: Wikipédia)

Más kisebb-nagyobb munkái, például a gravesdeni móló építése a szakmai elismeréseket is meghozta számára. 1823-ben lett tagja az Kultúrmérnöki Egyesületnek (az, hogy nem volt diplomája, nem volt akadály, Angliában nem volt ekkor hagyományos értelemben vett mérnökképzés), 1835-ben a Királyi Asztronómiai Társaság, két évvel később pedig a Királyi Társaság választotta tagjai közé. 

A két magyar gróf által felkeresett többi mérnökkel ellentétben ő nem habozott, nem a nehézségeket sorolta, hanem magabiztosan kijelentette, képes hidat tervezni Buda és Pest közé. Tudta, hogy a világ akkori legnagyobb ilyen szerkezetének tervezése lehet az övé. Ezért nem hezitált, 1834-ben már Magyarországra utazott – külön megbízás nélkül –, hogy a helyszínen tanulmányozza a folyót. 

A budapesti Lánchíd napjainkban (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu)

Az első perctől fogva lánchidat javasolt a Dunára. 1838-ban Clark három tervet is bemutatott a magyar döntéshozóknak, amiből az egyik csak a gyalogosok által használható híd terve volt. 

Clark nemcsak a Lánchíd terveit készítette el, hanem folyamatosan ellenőrizte az építkezés menetét, évente utazott Magyarországra, a többi időben pedig levélben rendszeresen tartotta a kapcsolatot a magyarországi megbízottjával, Adam Clarkkal, aki csupán névrokona volt. Állandó levelezésben állt Széchenyi Istvánnal is. 

William Tierney Clark emléktáblája a Lánchídon (Forrás: Wikipédia, Thaler Tamás felvétele) 

Clark nem csak a magyarországi építkezésekkel volt elfoglalva, hanem dolgozott például az amszterdami vízellátáson, és tervezett hidat a Névára is, amelyért 1845-ben az orosz cár első osztályú aranykereszttel tüntette ki.  

Életrajzírói tekintélyesnek, tartózkodónak és a pénzt kedvelő agglegénynek írták le, akitől nem állt távol a fanyar humor sem. Sokan dölyföt láttak belevélni, ahogy a beosztottjaival, köztük Adam Clarkkal kommunikált, valószínűleg azonban csak a szokásos XIX. századi angol munkaadó-beosztott viszonyhoz ragaszkodott. Széchenyi István – akivel valamennyire baráti viszonyt ápolt – Clarkot megbízható, tisztességes embernek tartotta, akinek adni lehet a szavára. 

Londonban 1852-ben kiadta a Lánchíd építésének történetét, sok ábrával és részletes leírásokkal. Nem véletlenül volt büszke a munkájára, hiszen ekkor a világ egyik legnagyobb függőhídja volt a Lánchíd. Sokáig nem lehetett sajnos büszke nagy művére, mert ekkor már súlyos beteg volt, és 1852. szeptember 22-én elhunyt.

Nyitókép: FSZEK Budapest-képarchívum