Keresés az archívumban
Gyermekszobrok Budapesten – Vegyük észre őket!
2019. május 25. 23:41
Ismét sétára hívjuk olvasóinkat. Május elején anyák napjára készülve szemerkélő esőben jártuk végig Budapest anya-gyermek szobrait, most, a hónap végeztével ragyogó napütésben tettük ugyanezt gyereknap előtt. Hiszen nemcsak az édesanyáknak, de a gyermekeknek is számos szobrot állítottak fővárosunkban.
Aki török pasaként hunyt el – 85 éve avatták fel Bem tábornok szobrát Budapesten
2019. május 24. 11:00
Kilencven évvel ezelőtt nemzeti mozgalom és országos gyűjtés indult, hogy szobrot állítsanak Murád pasának, azaz Bem Józsefnek. Az adakozásnak köszönhetően öt évvel később a Pálffy téren fel is állították a hatalmas műalkotást.
Ahol Budapest házi ezrede állomásozott: a Mária Terézia laktanya története
2019. május 23. 8:15
Akár a nemzeti könyvtár új otthona is lehet a Kilián laktanya néven ismert, dicső múltú, 1956 emlékét is őrző épület az Üllői út, Ferenc körút sarkán.
Szálloda lesz a Fő utcai kapucinus kolostor épületéből
2019. május 22. 13:45
Az I. kerületi Fő utca, Ponty utca sarkán álló egykori kapucinus rendházban a kolostoron kívül működött már törökfürdő, iroda és bencés iskola. Hamarosan négycsillagos szálloda nyitja meg kapuit a felújított 300 éves műemlék épületben.
Félsivatag a fővárosban
2019. május 22. 7:05
Homokbuckák. Rajtuk itt-ott ritkás gyep, máshol magas fák, amelyeket éppen azért ültettek, hogy a homokot megkössék. Árvalányhaj, pipacsok, fülesbaglyok. Ki hinné: Csepelen jártunk, újra Budapest nevezetes fáinak, természeti értékeinek nyomában.
Buda kapuja – A Clark Ádám tér története
2019. május 20. 8:34
Az alagút és a Lánchíd ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan rendbe teszik a híd két oldalán fekvő tereket is. Ennek apropóján a budai oldalon lévő Clark Ádám teret mutatjuk be, amelyen az elmúlt századokban állt lovarda, színház, kereskedelmi minisztérium, takarékpénztár és bérpalota is, de talán kevesen tudják, hogy még a nulla kilométerkő is többféle változatban létezett.
Íme, itt a magyar Pompeji! – 125 éves az Aquincumi Múzeum
2019. május 18. 9:40
Az Aquincumi Múzeum 1894. május 10-én, 125 éve nyitotta meg kapuit. A római régészeti parkban az aquincumi polgárváros mindennapi életébe pillanthatunk be, láthatjuk a rekonstruált római lakóházat, a világhírű aquincumi orgonát, a látványraktár gazdag gyűjteményét. Most nyílt egy formabontó évfordulós kiállítás is.
A budavári Főőrség újraalkotott szobordíszei ókori római szokást idéznek
2019. május 17. 8:40
A Budavári Palota Oroszlános kapujának szomszédságában újraépített Főőrség épületére nemrégiben felkerült a tető és annak tizenkét különleges szobra is.
Mégis elbontják a Nyugati téri felüljárót – Városképi szempontok döntöttek
2019. május 16. 14:30
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa úgy döntött, hogy el kell bontani a Nyugati téri felüljárót. A bontásról szóló hírt Tarlós István főpolgármester jelentette be szerdán a Kossuth rádióban.
Emléktáblát kapott a Kálvin téren a Pestet Újpesttel összekötő lóvasút
2019. május 15. 15:26
Az Kálvin tér és Újpest között közlekedő lóvasútra emlékezve avattak emléktáblát május 10-én a Kálvin térnél, a Ráday utca elején, a lóvasútvonal egykori végállomásánál.
Feltáruló udvar: nyomozás a pesti múltban
2019. május 15. 8:42
A város múltja iránt szenvedélyesen érdeklődő ember tudja: ha valahol a Belvárosban megnyílik egy amúgy zárt kapualj, oda be kell nézni. Vagy ha lehet, be is kell menni, sőt fényképezni, kérdezősködni kell, hátha feltárul egy újabb izgalmas történet a város múltjából. Éppen ez történt velünk a Vámház körúton. Amit találtunk, az egy kivételes, szép példája Pest egymásra rakódó évszázadainak, építészeti örökségének.
Nyáron indulhat a forgalom az 1-es villamos Kelenföldi pályaudvarig meghosszabbított szakaszán
2019. május 14. 10:15
Várhatóan július közepén már egészen a Kelenföldi pályaudvarig lehet utazni az 1-es villamossal, ekkor készül el a meghosszabbított szakasz a Fehérvári út és az Etele tér között. Ez jelentős változást hozhat Budapest életében.
A város kapujának szánták – Ötven éve készültek el Őrmező tervei
2019. május 13. 8:21
Ötven éve készültek el Őrmező tervei. 1969-ben Budapest új lakótelepét a város nyugati kapujának szánták. E területre 2500 lakást terveztek, nemcsak sima panelházakat, hanem 15-20 emeletes tornyokat is.
A Jászai Mari térre szállították Nagy Imre szobrát
2019. május 12. 8:36
Hétvégén érkezett új helyére, a Jászai Mari térre Nagy Imre szobra. A kis park közepén, a hídon álló bronzszobrot egyelőre fekete fólia borítja.
A kalandok, a csalódások és a gyönyörűség városa – Budapest a magyar irodalomban
2019. május 11. 13:04
Budapest az irodalmi művek hőseinek éppúgy otthont ad, mint a hús-vér embereknek. A kitalált szereplőknek éppúgy meghatározza életét a város, mint a miénket. Írásunkban a Budapesten játszódó XIX–XX. századi magyar novellákból, balladákból és elbeszélő költeményekből mazsolázunk.
Emlékhelyek napja lesz a hétvégén 15 budapesti helyszínen
2019. május 10. 9:20
Országszerte 46 helyen várják a hétvégén a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, előadások, filmvetítések és sok látnivaló lesz a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.
Egy magyar műépítész a Tanácsköztársaság napjaiban – Hauszmann Alajos kálváriája
2019. május 9. 8:50
Hauszmann Alajos, a magyar építészet kiemelkedő személyisége életének megismeréséhez fontos forrást biztosít a naplója, amely több mint húsz éve hozzáférhető a nagyközönség számára. Ebben a műben a szerző nézőpontjából több fejezet foglalkozik a száz évvel ezelőtti Tanácsköztársaság és az azt megelőző őszirózsás forradalom időszakával is. Tanulságos megismerkedni visszaemlékezéseivel.
ICOMOS-díjjal ismerték el a régi budai városháza helyreállítását
2019. május 8. 12:01
Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ICOMOS-díjjal jutalmazta a régi budai városháza helyreállítását. A bizottság a díjazást a helyreállítás példamutató gondosságával, a kortárs elemek visszafogottságával indokolta.
Lekerült a palánk, körbejártuk a Miniszterelnökség épületeit a Várban
2019. május 7. 7:57
Eddig csak a fehér kerítés résein át leskelődhettek az arra járók, most azonban már bárki körbejárhatja az egykori Karmelita kolostor épületét. Megnéztük, milyen lett.
A Bauhaus és Budapest: impressziók egy nagyvonalú korról
2019. május 6. 7:12
Lezajlott a hétvégén az idei Budapest100 rendezvény a Bauhaus centenáriuma jegyében. Bejártunk néhány házat: íme, néhány villanás! Várjuk az Önök képeit is!
Anyák napi séta: a legszebb anya-gyermek szobrok Budapesten
2019. május 5. 8:34
Anyák napi sétára hívjuk olvasóinkat Budapest tereire, parkjaiba, hiszen fővárosunk szobrai közt számos akad, amelyeket az édesanyák tiszteletére emeltek. Az anyák napját megelőző, esős szombati napon kerestünk fel ezek közül a szobrok közül néhányat, biztatjuk olvasóinkat, hogy követve példánkat, ha tehetik, egyet-egyet ezek közül látogassanak meg az ünnepen.
Idén kezdődik a Lánchíd felújítása – Mégsem lesz szélesebb a járda
2019. május 3. 14:55
Az eredetileg elkülönített hatmilliárd forintból októberben megkezdődik a Lánchíd felújítása, de a plusz egymilliárd forintból tervezett járdaszélesítést visszavonták. Ehelyett a híd budai és pesti oldalán a Clark Ádám teret és a Széchenyi teret hozzák rendbe, valamint egy gyalogosfolyosót is kialakítanak.
Molnár-C. Pál budapesti kötődései – Egy Ménesi úti villában élt a 125 éve született festőművész
2019. május 3. 9:29
Molnár-C. Pál festő–grafikus 1894. április 28-án született. Rendkívül sokszínű életpályája során olajfestményeket, grafikákat, fametszeteket, freskókat készített, irodalmi műveket illusztrált, és plakátot tervezett. Európai hírű művész, akinek munkásságát többek között az 1937-es párizsi világkiállításon Festészeti Aranyéremmel, az 1938-as varsói nemzetközi fametszet-kiállításon Aranyéremmel ismerték el, illetve XII. Pius pápa aranykereszttel tüntette ki.
Lovagvárat idéző műtermes villát építtetett a 150 éve született László Fülöp festőművész
2019. május 1. 9:20
Budapesten a XX. század első évtizedeiben több impozáns műtermes villa épült. A főváros művészvilágának egykori megbecsültségét mutatja, hogy gyakran szegény sorból indult festők és szobrászok, elismertté válva vagy jó házasságot kötve különlegesen gazdag díszítéssel ellátott házakat tudtak építtetni. Zugló kertvárosias részében áll László Fülöp (1869–1937) festőművész lovagvárat idéző műtermes villája.
Százötven éve avatták fel József nádor szobrát
2019. április 29. 10:23
József nádor nevével sokszor találkozhattak már a PestBuda olvasói. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb – a sorban a 103. – nádorának kiemelkedő szerepe volt Pest és Buda, illetve az egész ország fejlesztésében, valamint a reformkori törekvések valóra váltásában. Érthető tehát, hogy 150 évvel ezelőtt szobrot állítottak neki.
Tavaszi séta a Városligetben
2019. április 28. 12:35
A Városligetbe minden évszakban érdemes ellátogatni, de talán tavasszal a legszebb. A Ligetben folyamatban lévő munkálatok mellett találunk olyan megújult részeket, amelyeket már birtokba vehettek a látogatók.
Megkezdődött a növények telepítése a Millenáris új parkrészén
2019. április 26. 12:40
A Millenáris új parkja 17 ezer négyzetméteres zöldszigetként egy rekreációs terület lesz a Margit körúti térségben. Az építmények zöldtetőt kapnak, élő tavat, digitális vízfüggönyt és függőkertet is kialakítanak az ősszel elkészülő parkban.
Ezerarcú Budapest – A főváros a költők tollából
2019. április 26. 8:48
„Rideg”, „zsibongó”, „otthonos”, „bús” – csak néhány azok közül a jelzők közül, amelyekkel költőink Budapestet jellemzik. Ahány vers, annyi nézőpontból látják és láttatják a szerzők a magyar fővárost. Egy város, amelyhez kapcsolódóan megannyi különböző élmény, benyomás, érzelem és hangulat lenyomata őrződik a sorokban.
A XX. század meghatározó festő-grafikusa volt Herman Lipót
2019. április 25. 9:52
135 éve született Herman Lipót festőművész, grafikus, karikaturista, aki közel hét évtizeden át a magyar művészeti élet egyik meghatározó szervezőjeként fejtett ki közösségépítő tevékenységet. Életműve több mint négyezer festményt és húszezer grafikát ölel fel. Könyv- és újságillusztrációinak számbavétele az elkövetkező évek művészettörténészi kutatásának a feladata.
Megnyílt az ideiglenes játszótér a Városligetben
2019. április 24. 12:47
Az ország legnagyobb és legkorszerűbb játszóterét alakítják ki a Városligetben, amely szeptemberben készül el. Annak érdekében, hogy az építkezés ideje alatt se maradjanak játszótér nélkül a gyerekek, kialakítottak egy ideiglenes játszóteret egy védett, a tömegközlekedéstől távolabb eső, de mégis könnyen megközelíthető részen.
Kálvária, Pest, feltámadás
2019. április 20. 21:00
A régi korok polgárai húsvétkor körmenetekkel idézték fel Jézus szenvedésének és feltámadásának a csodáját. Pesten ma már csak a Kálvária tér neve utal rá, hogy területén egykor zarándokok jártak – és az Epreskertben az az ódon barokk építmény, amely a történelem sok viharát átvészelve ma is hirdeti a régi város lakosainak buzgalmát.
Szilágyi Erzsébet fasor: íme, a vadgesztenye!
2019. április 20. 10:00
Sajnos mostanában inkább a véget nem érő dugóiról, mint gyönyörű gesztenyefasoráról híres a Szilágyi Erzsébet fasor. Pedig a szépen csavarodó, tekintélyes vastagságú törzsek, a tenyérre emlékeztető friss levelek és a kibomlóban lévő csodálatos virágok megérdemlik a figyelmet.
50 éve mutatták be a Pál utcai fiúkat
2019. április 18. 7:40
A Pál utcai fiúk kultikus regény, egyértelműen magyar és budapesti. A film jeleneteit azonban nem tudták az eredeti helyszíneken felvenni, hiszen a Pál utca azóta beépült, és a Füvészkert is megváltozott.
Minden múlt a múltam – Fortepan-kiállítás a Nemzeti Galériában
2019. április 17. 8:46
Minden fényképhez tartozik egy történet. A tárlat főszereplője az egyszerű magánember, akinek fotóin keresztül felfedezhetjük egy évszázados közös múltunkat. Jövőre lesz 10 éves a Fortepan digitális fotóarchívum, amelynek 350 fotójából nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
A tavasz ünnepe: a Tóth Árpád sétány Budán
2019. április 16. 8:46
Ha szeretne egy igazán, felemelően, lenyűgözően szép fasorban sétálni, most kell felmennie Budára, a Várba, a Tóth Árpád sétányra! Friss zöld, üde levelű, gyertyaszerű fehér virágokat bontó vadgesztenyék az egyik oldalon, tömött virágú, rózsaszín japán díszcseresznyék a másikon. Sőt, e zöld és e rózsaszín odafönn alagútként borul össze!
Emeletráépítést kaphat a Práter utca 19.
2019. április 15. 8:33
Az 1956-os forradalomban felkelői csoportoknak is otthont adó, a Corvin Pláza szomszédságában álló kétemeletes ház a tervek alapján a másfélszeresére bővülhet.
Virágzó magyar szecesszió – Komor Marcell-kiállítás nyílt a Művészetek Palotájában
2019. április 12. 8:49
A magyaros szecessziós építészet egyik legnagyobb alakjának alkotásait csodálhatjuk meg a Művészetek Palotájában több mint tucatnyi tablóképen. A Virágzó magyar szecesszió – Komor Marcell című kiállítás április 5-én nyílt, a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
A Várkert Bazár ad otthont a felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum kiállításainak
2019. április 11. 12:00
A Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezhet kiállításokat a felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum, a két intézmény együttműködési megállapodását szerdán írták alá Budapesten.
100 éve halt meg báró Eötvös Loránd – A fizikus, politikus, akadémikus, költő és hegymászó nyomában Budapesten
2019. április 11. 9:33
„A fizika egyik fejedelme halt meg” – vélte Albert Einstein, akinek gondolata ma, száz évvel báró Eötvös Loránd halála után is helytálló. Az 1919. április 8-án elhunyt világhírű magyar tudós sokszínű életpályájának azokat a mozzanatait elevenítjük fel, amelyek Budapesthez kötődnek.
Burkolják a József nádor teret – Impozáns tér lesz parkkal és díszkutakkal
2019. április 10. 14:21
Az V. kerületi József nádor tér felszíni rendezése jól halad, szép burkolattal fedik le a teret és a park kialakítása is folyamatban van.
A magyar protestáns templomépítészet remekművét szentelték fel Pesterzsébeten
2019. április 9. 21:11
Pesterzsébeten a Klapka Téri Református Egyházközség magas művészi igényű templomának az építése a II. világháború vérzivataros évei alatt félbeszakadt. A főváros XX. kerületének református gyülekezete fél évszázadon át használta az eredetileg az impozáns templom altemplomának szánt épületrészt. 2017-ben érkezett el az alkalmas idő a „töredékesen” maradt, szakrális épületnek az eredeti tervek szerinti megépítésére.
Ismét látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó
2019. április 9. 11:40
Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó a hétvégén érkezett meg a Parlament előtti kikötőbe, ahol október végéig lesz látogatható.
Hetvenéves a Kelenföldi Autóbuszgarázs – Építészeti különlegességnek számít a hatalmas csarnok
2019. április 8. 17:59
Budapest és számos más közép-európai város külső kerületeire a vasbeton kockaépületek a jellemzők. De Budán, a XI. kerületben áll egy olyan vasbeton épület, a Kelenföldi Autóbuszgarázs, amely ívelt tetejével építésekor világrekorder volt.
50 éve nézhetünk színesben televíziót
2019. április 7. 8:50
50 éve lehet rendszeresen színes, magyar nyelvű TV-adást nézni Magyarországon. A szolgáltatás sokáig csak Budapesten volt elérhető, kezdetben 150 tévékészüléken.
Megkezdődött a Vértanúk tere és a Jászai Mari tér felújítása
2019. április 5. 15:18
A Steindl Imre Program keretében március elején megkezdődött a Jászai Mari tér V. kerületi részének részleges rekonstrukciója. Mint ismeretes, itt fogják újraállítani Nagy Imre szobrát, amelynek felújítása az alkotó, Varga Tamás irányításával jól halad.
Megújul a józsefvárosi templom
2019. április 4. 8:22
Megkezdődött a Horváth Mihály téren álló józsefvárosi Szent József-plébániatemplom külső felújítása.
Budapest eltűnt tetődíszei nyomában
2019. április 3. 8:40
A főváros 1944–45-ös ostroma és az azt követő „helyreállítások” hihetetlenül sok építészeti értéktől fosztották meg nemcsak a budapestieket, hanem az egész országot. Jól megfigyelhető ez a pusztítás Budapest házainak tetőzetén. Cikkünkben bemutatunk 5+1 olyan csodálatos tetődíszt, amelyekben ma már sajnos nem gyönyörködhetünk.
Kiállítás nyílt Kossuth temetésének 125. évfordulójára
2019. április 2. 13:12
Kiállítás nyílt Kossuth Lajos temetésének 125. évfordulójára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) Múzeumában.
Kossuth három nehéz éve a budavári börtönben
2019. április 1. 9:05
Kossuth Lajos 1837. május 5-től 1840. május 10-ig a budai Várnegyedben álló börtönben töltötte fogságát. A mai Táncsics Mihály utca 9. számú házat akkor politikai foglyok elzárására használták. Kossuthnak három évet kellett itt raboskodnia. A fogság évei felkészítették a politikust élete későbbi nehézségeinek méltósággal történő elviselésére. A 125 éve elhunyt politikusra emlékezünk.
Budapestről mesél a Fekete Lyuk – A pokol tornáca című kultúrtörténeti kiállítás a Kiscelli Múzeumban
2019. március 30. 7:33
Különleges kiállítás látható a Kiscelli Múzeum új kiállítóterében, a sziklapincében. A Fekete Lyuk – A pokol tornáca. A Budapesti Undergound '88–'94 című tárlat az ikonikus budapesti szórakozóhelyet és a hozzá kapcsolódó életérzést élményszerűen mutatja be.
