budai vár

186712_242733230_590549092301660_5675013629064166334_n_1_.jpg Elkezdődik a Honvéd Főparancsnokság épületének újjáépítése a budai Várban A Dísz téren található, eredetileg Kallina Mór tervezte Honvéd Főparancsnokság torzója a rekonstrukció során visszakapja eredeti formáját, hasznos területe több mint a háromszorosára nő. A jövőben látogatóközpontként, a Budavári Palotanegyed kulturális és turisztikai kapujaként működik majd.
A budai Várból telepítették ki az Afrika-kutató, vadászíró Széchenyi Zsigmondot Azt gondolhatnánk, hogy egy világutazó, Afrika-kutató élete irigylésre méltó. Széchenyi Zsigmondról azonban ez nem feltétlenül mondható el: a XX. század egyik legjelentősebb magyar utazóját és vadászíróját a kommunista rendszer meghurcolta és kitelepítette a budai Várból. Az Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás részeként az expedíciókon készített fényképeiből nyílik kiállítás a budapesti Capa Központban.
Már építik a József Főhercegi Palota alapját a budai Várban Megkezdődtek József főherceg egykori palotájának az alapozási munkálatai a budai Várban, a Szent György téren. Az épületet a Nemzeti Hauszmann Program keretében, az eredeti tervek szerint építik újjá.
Elkészült a Lovarda és a Csikós-udvar a budai Várban Hétvégétől bárki megnézheti, milyen lett az újjáépített budavári Lovarda, a Csikós-udvar és a Stöckl-lépcső. A hiteles rekonstrukció során hűen követték az eredetileg Hauszmann Alajos által készített századfordulós terveket, de a Lovardát belül a legmodernebb technikai megoldásokkal szerelték fel.
Nyolcvanöt éves a legújabb Bécsi kapu Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1936-ban építették újjá a budai Vár Bécsi kapuját. A terv már hat évvel korábban is megfogalmazódott, de a gazdasági válság miatt csak ekkorra tudták biztosítani a pénzügyi hátteret. Az építkezés apropóját pedig Buda visszafoglalásának kétszázötvenedik évfordulója adta: a város 1686. szeptember 2-án került újra keresztény kézbe.
„Zsenik voltak a királyi palota építészei” – állítja a Szent István-terem újratervezője Építészként újrarajzolta az augusztus 20-án megnyíló Szent István-terem minden részletét, a királyi palota déli összekötő szárnyának ablakait, történeti ajtóit, parkettáit. Angyal Tibor hat éve foglakozik a II. világháború után megsemmisített díszterem újraalkotásával és a tapasztalatok birtokában azt állítja: történelmi lehetőség a királyi palota rekonstrukciója, amelyet a háború után eszelős dühvel és módszerességgel vertek szét, hogy egyetlen négyzetméternyi eredeti tér se maradjon belőle.
Ahogy Ferenc József is láthatta – Bejártuk a magyar iparművészet egyik csodáját, a Budavári Palota újraalkotott Szent István-termét Semmihez nem hasonlítható élmény végigjárni a Budavári Palotának azt az újonnan rekonstruált déli összekötő szárnyát, amelyet a háború előtti állapotnak megfelelően állítottak helyre. Ebben található a századforduló egyik csodájaként is emlegetett Szent István-terem is, de több más, hitelesen újraalkotott helyiséget is megnyitnak a látogatók előtt augusztus 20-án. Az újjáépítés, mint a sajtóbejáráson részt vevő tudósítónk a helyszínen tapasztalta, méltó az elődök munkájához, ezek a termek valóban műalkotások, a magyar iparművészet remekművei. Most végigvezetjük az Olvasókat azon az útvonalon, amelyet egy tervezett látogatáskor bejárhatnak. Tartsanak velünk!
Ünnepélyesen átadták a Budavári Palota újjászületett Szent István-termét Teljes történeti hűséggel újult meg a Budavári Palota Szent István-terme, amely egykor a palota egyik legdíszesebb helyiségének számított. Az eredeti formájában újjáépült terem a mai hivatalos átadást követően, augusztus 20-tól a hónap végéig ingyenesen látogatható lesz mindenki számára.
Először láthatjuk fotókon, milyen lett az újjászületett Szent István-terem Most először láthatjuk fotókon is, milyen lett az új Szent István-terem a Budavári Palotában, amelyet két hét múlva, augusztus 20-án nyitnak meg a nagyközönség előtt. A frissen készült fényképeken a történelmi díszterem több részletét is megszemlélhetjük, köztük a már a helyére beépített új Zsolnay-kandallót, az új padló- és falburkolatokat, a királyokat és magyar szenteket ábrázoló új pirogránit képeket, sőt közelről megcsodálhatunk egy karosszéket és a függönykárpit egy részletét.
Elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a budai Várban A Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak helyet adó, a II. világháború után lebontott épület rekonstrukciója során külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolás eredetit. Belsőépítészeti szempontból azonban modern megoldásokat alkalmaznak majd. A szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is elvégzik.
Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén Számos szakértő évek óta tartó munkájának eredményeként augusztus 20-tól régi fényében csodálhatjuk meg a Szent István-termet a Budavári Palotában. A több éves munka immár a végéhez közelít, szinte minden egykori díszítőelem a helyére került. Újra a világhírű Zsolnay-kandallón áll Szent István mellszobra, elhelyezték azokat pirogránit képeket is, amelyek Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázolnak és felszerelték a hatalmas csillárokat és különleges falikarokat is. Az augusztus 20-i megnyitó után néhány napig ingyenesen lesz látogatható a Szent István-terem.
Kezdődik a József főhercegi palota rekonstrukciója Elkezdődik a József főhercegi palota újjáépítése a budai Várban, a Szent György téren. Az 1968-ban felrobbantott épületet és a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállót és a mesebeli palotakertet is rekonstruálják.
Budapest egykor és ma – 5 fotó alapján mutatjuk be, mennyit változott egy évszázad alatt a város A jelent a múlttal összehasonlítani mindig izgalmas: a városban járva gyakran felmerülhet bennünk, hogyan nézhetett ki ez vagy az az utca régen, mely házak álltak ott, és melyek épültek később. Ha egy archív képre nézünk, a ma is álló régi épületek, mint az Országház vagy éppen a Szent István-bazilika szilárd pontként segítenek minket a tájékozódásban, miközben rácsodálkozhatunk a hajdan kisvárosias hangulatú Csalogány utcára, a szinte felismerhetetlenül más Deák térre vagy éppen a régi Erzsébet hídra, amelyet sokan máig a legszebbek között tartanak számon.
A háború után ideológiai rombolás dúlt a Várnegyedben Budapest ostroma a II. világháború legkegyetlenebb csatái közé tartozott, a legnagyobb sérüléseket a Várnegyed szenvedte el. A Várhegy környékén, az itt álló mintegy 6500 lakásból mindössze 1400 maradt meg épen. A pusztítás pedig a háború után is folytatódott: a kommunista diktatúra ideológiai okokból számos épületet rombolt le, holott azok megmenthetők, újjáépíthetők lettek volna. Számos ikonikus épület, köztük több templom és a Várkert is a kommunista „helyreállítás” áldozatává lett.
Újjáépítik a Fehérvári rondellát, Görgei Artúr lovasszobrát restaurálják Megkezdődött a budai Várban lévő Fehérvári rondella újjáépítése és a környező várfalak felújítása. A munkálatok idejére elszállították Görgei Artúr honvédtábornok lovasszobrát, hogy restaurálják, majd eredeti szépségében visszahelyezzék az újjáépített kör alakú bástyára.
A budai Városházát építő kőműves alakja a Szentháromság-oszlopon is megjelenik A lexikonok többsége csak szűkszavúan ismerteti Hölbling János budai építőmester életét, pedig az 1686-os ostromot követően tevékenyen részt vett Buda újjáépítésében, nevéhez kötődik az egykori budai Városháza kivitelezése is. A maga korában olyan megbecsült szakember volt, hogy alakja még a Szentháromság téren álló Szentháromság-oszlopon is megjelenik. A budai építőmester 285 évvel ezelőtt hunyt el.
Teljesen ép használati tárgyak kerültek elő a Honvéd Főparancsnokság alatt feltárt középkori kútból A budai Vár egykori lakóinak hétköznapjairól mesélnek azok a tárgyak, főleg kerámiakorsók, poharak, amelyek a Dísz tér – Szent György tér térségében, a Honvéd Főparancsnokság pinceszintjén folyó régészeti kutatás során kerültek elő. A leletek nagy részét egy most azonosított kút mélye rejtette.
A Budavári Palota őrei – A magyar testőrségek hagyományai elevenednek meg a Főőrség kávéházában A Hunyadi-udvar nyugati oldalán közel ötven év után ismét teljes szépségében áll a Főőrség épülete, melyben a nemrég megnyílt kávéház a magyar testőrségek hagyományait eleveníti fel, az emeletén kialakított tárlat pedig eredeti egyenruhák és fegyverek, korabeli dokumentumok másolatainak segítségével mutatja be hazánk katonai alakulatának történetét. A kávézó kínálata a budapesti kávéházi kultúra fénykorát idézi, belső tere pedig a testőri egyenruhák színeire utal, mely a magyar nemzeti uniformisok egyik csúcsteljesítménye volt. A PestBudának Bottyán István ügyvezető mesélt a megújult Főőrség múltjáról és jelenéről.
Hunyadi Jánost 575 éve választották meg Magyarország kormányzójának – Budapest ma is őrzi emlékét Mátyás király édesapjára, történelmünk egyik legnagyobb alakjára mindennap emlékezhetünk a déli harangszót hallgatva. A harangozást még a nándorfehérvári diadal előtt rendelte el a pápa, hogy a keresztény seregek győzelméért fohászkodó imára hívjon, de a felszólítás a győzelem hírével gyakorlatilag egyszerre érkezett meg Budára, így a magyar hagyományban a kettő összekapcsolódott. Hunyadi Jánosnak a fővárosban több emléke, szobra is található. Ezeket jártuk végig a budai Vártól az Országház épületén át a Városligetig.
Megnyílt a kávézó az újjászületett Főőrség épületében a budai Várban Péntektől bárki meglátogathatja a Főőrség épületét a Várban, az elmúlt években újjáépített házban ugyanis a századforduló hangulatát idéző kávézó, terasz és a magyar testőrségek 260 éves történetét bemutató kiállítás nyílt. A tárlat apropóját a mostani helyén álló eredeti épület funkciója adja, a Hauszmann Alajos által tervezett ház egykor ugyanis a palotát védő főőrség és a királyi testőrség kiszolgálására épült 1903-ban.
A királyi palota várfalainál XIV. századi leleteket találtak a régészek Az Anjou- vagy a Zsigmond-kori építkezésekből származnak azok a leletek, amelyeket a budavári királyi palota várfalainál, az Újvilág kertben találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai. A leleteknek azért van különösen nagy jelentőségük, mert a palota Anjou-kori részeiről kevés adat ismert.
Kültéri kiállítás a Hadtörténeti Múzeum épületén A Magyar Királyi Honvédség kötelékében 1941-ben jöttek létre a haditudósító alakulatok, amelyek a háborút dokumentálták. Felvételeikből kiállítást rendezett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Kezdődnek a látványos munkák a Pénzügyminisztérium épületén Hamarosan megkezdődhet a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium homlokzatának és a tetőszerkezetének műemléki rekonstrukciója, a reprezentatív belső terek helyreállítása. A 2023-ra elkészülő épület azt az állapotot idézi majd fel, amilyennek a tervező Fellner Sándor megálmodta.
Triton kútjától az Ifiparkig – Sok történetet őriz a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje Az 1874–1882 között épült Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje a világ bármely kastélyparkjához méltó lenne, benne pedig számos olyan részletet fedezhetünk fel, amelyek saját szépségükön túl izgalmas történeteket is őriznek: a Triton-kút, a kert bimbózó rózsatövei és a középkori kortinafal is sokat mesélhetne, ha tudna. Ám mi most megtesszük helyettük!
Leemelték helyéről a budai Várban lévő turulszobrot, kezdődik a restaurálása Óriásdaruval emelték le a helyéről a több mint tíz méter magas turulszobrot a budai Várban, és a Savoyai-teraszon kialakított szabadtéri restaurátorműhelybe szállították át, ahol megtisztítják, bronz felületeinek sérüléseit kijavítják, belső vasvázát megerősítik.
Mutatjuk a látványterveket az újjászülető József főhercegi palota belső tereiről Idén kezdődik a József főhercegi palota újjáépítése a budai Várban. A látványterveken látható a rekonstruált üvegtetejű díszlépcsőház, a két emelet magasságú díszterem és a neoreneszánsz kert.
Fél év múlva megnyílik az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában Augusztus 20-ától lehet megnézni a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját, a Szent István-termet. A különleges látványosságnak és a hozzá kapcsolódó kiállításnak helyet adó épületrész, a déli összekötő szárny szerkezetépítési munkálatait már befejezte a Várkapitányság. A következő hetekben elkezdődik a századforduló legjelentősebb reprezentatív termének belsőépítészeti kialakítása.
Megkezdődött a Habsburg-kapu felújítása és a Turul-szobor restaurálása a budai Várban Restaurálják a Budavári Sikló Szent György téri végállomásánál lévő, Hauszmann korából származó díszes kaput, a hozzá tartozó kerítést és lépcsőt, valamit Donáth Gyula 1905-ös alkotását, a várost vigyázó turulmadarat is.
A menedéket jelentette Erzsébet királyné számára a budai Vár Lenyűgöző története van annak, hogyan lett Ferenc József szép, de az ország számára ismeretlen feleségéből „a mi királynénk”, kedveltebb nevén Sisi, aki lelkesen megtanult magyarul, aki szívesebben időzött Budán, mint Bécsben, és akinek halála az egész nemzetet lesújtotta. Híresen jó barátságot ápolt Andrássy Gyulával, és neki is köszönhető, hogy a nemzet szemében az uralkodó kegyetlen elnyomóból idővel „Ferenc Jóskává” válhatott.
Új látványtervek: ilyen lesz a Pénzügyminisztérium épülete a Várban Kiderült, hogyan néz majd aki az az irodatömb, amely az újjáépülő Szentháromság téri pénzügyminisztériumi palota Fortuna-udvarán áll majd. Korábban szintén állt itt egy irodaépület, ezt 2019-ben lebontották.

További cikkeink