Múltidéző
Csoda Budapesten – Kitörő taps fogadta az első beszélő filmet kilencvenöt évvel ezelőtt
2023. február 9. 10:00
A hangosfilm elterjedésében kulcsszerepet játszott Budapesten az egykori Fórum mozi, amely 1928. február 9-én egy olyan alkotást mutatott be, amelyben az emberek hallhatták a repülőgépet berregni, a libát gágogni és a teheneket bőgni.
Ki fizesse a hídpénzt? – A pesti és budai lóvasúttársaság 145 éve egyesült
2023. február 4. 14:00
A spórolási szándék kényszerítette ki a pesti és a budai lóvasúttársaságok egyesülését, ugyanis a Margit hídon csak úgy engedélyezték a lóvasúti közlekedést, ha a vállalatok kifizetik a szélesebb híd pluszköltségét. Mivel a két társaság nem tudott egymással megegyezni a híd használatáról, 145 évvel ezelőtt a nagyobb, gazdagabb cég inkább megvette a kisebbet. Ez tette lehetővé, hogy a lóvasúti közlekedés egy évvel később, 1879-ben megindulhatott Pest és Buda között.
Úton a Nagy-Budapest felé
2023. február 2. 12:30
Budapest területe több alkalommal változott az elmúlt 150 évben. Az 1950-es nagy városegyesítés, a mai Budapest kialakítása nem a semmiből jött, ekkor már évtizedek óta szó volt arról, hogy Budapestet és környékét egyben fejlesszék, az elképzeléseket összehangolják.
Városszéli mocsárból közpark: 205 éve adományokat kértek a Városliget fásítására
2023. január 19. 11:00
Kétszázötven évvel ezelőtt a mai Városliget helyén, kint a város szélén mocsár és ökörlegelő terült el. Ugyan voltak kísérletek a terület fásítására, de előfordult az is, hogy a kiültetett facsemetéket az ökrök egyszerűen lelegelték. A Liget kialakításnak a tervei ugyan 1817-re elkészültek, de hiányzott a megvalósításhoz szükséges pénz. Ezért 205 évvel ezelőtt adománygyűjtés kezdődött a közpark kialakítására.
Az eltűnt Redoute nyomában – Pest első vigadója csupán 16 évig létezett
2023. január 17. 11:00
A XIX. század elején a dinamikusan fejlődő Pest városának égetően szüksége volt már egy olyan elegáns bálteremre, amelyben az előkelő közönség igényeinek is megfelelő, színvonalas táncmulatságokat lehetett tartani. Az első fővárosi helyszín, amely erre a célra épült, a mai Pesti Vigadó elődje, a Redoute volt, ám a 190 évvel ezelőtt, 1833. január 13-án átadott klasszicista palota mindössze 16 évig díszítette a pesti Duna-partot.
Egy kávéházi asztal mellett született meg a Nyugat folyóirat
2023. január 15. 14:00
A Nyugat folyóirat 33 évnyi működésének fontos helyszínei voltak a kávéházak. Nemcsak azért, mert a szerkesztők olykor gőzölgő feketekávék mellett állították össze lapot, de a törzsasztaloknál találkoztak egymással a nyugatos alkotók, kávéházakban zajlottak a szenvedélyes irodalmi viták, és az olvasóközönség is számíthatott rá, hogy valamelyik kávéházban összetalálkozik kedvenc szerzőjével. Kávéházról kávéházra jártunk, nyomába eredtünk a legendás folyóiratnak, amely idén januárban 115 éves.
Egy különleges hely Ferencvárosban – 100 éve nyílt meg az Unitárius Misszióház a Hőgyes Endre utcában
2023. január 12. 17:00
Az Üllői útra nyílik egy kis utca, mely Hőgyes Endre orvosprofesszornak, a budapesti Pasteur Intézet alapítójának a nevét viseli. Nem véletlenül, hiszen valamikor itt működött ez az intézet. Az utcában található még egy érdekes épület, mely az unitárius vallásfelekezethez tartozók számára ugyan ismert, a városlakók többsége azonban nem biztos, hogy hallott róla. A ház igazán különleges, hiszen egyszerre lakóépület és templom.
Tisztább fővárost akartak – Új közterületi szabályokat fogadtak el 145 éve Budapesten
2023. január 11. 11:00
Szigorú előírásokat fogadott el Budapest 145 évvel ezelőtt, hogy tisztább legyen a város. Megtiltották a szemét kidobását az utcára, tilos lett a porrongyot az utcai ablakon kirázni, megtiltották az utcai vizelést. A közlekedést szolgáló lovaskocsi-állomásokat naponta kellett fertőtleníteni, a lovak trágyáit csak zárt szekéren lehetett elhordani. Megszüntették a járdalocsolást, hogy megvédjék a nők ruháit, és tilos lett eldobni a dinnyehéjat az utcán a főváros új köztisztasági szabályzata szerint, amelyet 1878 januárjában fogadtak el.
A budai Váralagút felújítása 50 éve kezdődött a városegyesítés 100. évfordulója alkalmából
2023. január 8. 14:00
A budai Váralagút Budapest fontos közlekedési útvonala és egyben érdekes műszaki emlék is. Átadásakor, 1857-ben az akkori egyetlen hídhoz vezető útvonal része volt, és a XXI. századra sem vesztett forgalmi jelentőségéből. Ugyan lovas kocsik számára tervezték, ma autók közlekednek benne. Az átjáró mai képe 50 éve alakult ki, a munkák miatt 1973. január 8-án lezárták az Alagutat.
Ahol Gárdonyi és Móricz is gyakori vendég volt – Volt egyszer egy Valéria kávéház a Nagykörúton
2023. január 7. 11:00
A pesti Nagykörút fejlődésének is meghatározója a valamikori Valéria kávéház, hiszen az Üllői út és a József körút sarkán nyílt kávézó az egész környékre pezsgő társasági életet hozott. A több mint 130 éves neoreneszánsz, háromemeletes épület túlélte a háborúkat és a forradalmat, ám azóta többször átalakították.
A Szent Korona hazatért – A Rákóczi-induló hangjai mellett emelték le az amerikai gépről a magyar ereklyéket
2023. január 6. 10:00
Budapest és Magyarország 1978. január 5-én és 6-án a figyelem középpontjába került a nemzetközi sajtóban. Ennek oka az volt, hogy ekkor adta vissza a magyar nemzetnek a Szent Koronát az Amerikai Egyesült Államok. A Szent Koronát ünnepélyesen fogadták Budapesten.
A BKV 55 éve jött létre – Minden járművön kalauz volt, és olcsón lehetett utazni
2023. január 4. 11:00
A Budapesti Közlekedési Vállalat 1968. január 1-jén vette át a fővárosi tömegközlekedést három másik társaságtól. A budapesti villamosokat, autóbuszokat, HÉV-eket és a többi közlekedési eszközt addig ugyanis három önálló vállalat üzemeltette, a Fővárosi Villamosvasút, a Fővárosi Autóbuszüzem és a Budapesti Helyiérdekű Vasút. Ezenkívül az új szervezet magába olvasztotta a Fővárosi Hajózási Vállalatot is.
A háromszor megalapított Műszaki Múzeum – Páratlan magyar emlékeket őriznek az 50 éve létrehozott gyűjteményben
2023. január 2. 17:00
Ötven évvel ezelőtt harmadszor is megalapították a Magyar Műszaki Múzeumot. Az 1973. január 1-jén kelt alapító okirat szerint feladata a hazai természettudományi és technikai emlékanyag gyűjtése és ismertetése. A múzeum olyan különleges kincseket őriz, mint Jedlik Ányos 1828-ban megalkotott villanymotorja és 1855-ben készített elektromos kiskocsija, a világ első porlasztós motorja, az első magyar számítógép vagy a legelső Gömböc.
Az utolsó villamos 50 éve haladt át a Rákóczi úton és az Erzsébet hídon
2022. december 30. 18:00
A Rákóczi úton már 125 évvel ezelőtt elindult a villamosközlekedés, és volt idő, amikor öt különböző vonal járatai haladták át itt. Ám az utazóközönség által nagyon kedvelt közlekedési eszközt fokozatosan kiszorították a belső városrészekből. A Rákóczi úton és az Erzsébet hídon 50 évvel ezelőtt, 1972. december 31-én gördült keresztül az utolsó villamos, útja a Móricz Zsigmond körtéren ért véget. Hamarosan megkezdődött a vágányok bontása. Az elmúlt években egyre többször vetődött fel, hogy vissza kellene hozni a villamost erre útvonalra.
Száz éve alakult meg a Beszkárt, a főváros tömegközlekedési vállalata
2022. december 28. 18:00
Budapest tömegközlekedését hosszú ideig több vállalkozás működtette, volt például olyan időszak is, amikor csak a villamosjáratokat három különböző társaság üzemeltette. Ám 100 évvel ezelőtt megalakult a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság, a Beszkárt, amely hamarosan megszerezte az irányítást a főváros összes tömegközlekedési eszköze felett.
Báró csepeli Weiss Manfréd főrendiházi tag halála
2022. december 27. 13:00
Weiss Manfréd konzervgyárosból lett az egyik leggazdagabb magyar iparmágnás, a csepeli Acél- és Fémművek tulajdonosa. Amikor 100 évvel ezelőtt elhunyt, egy olyan dúsgazdag gyáriparost búcsúztattak, aki munkásainak kórházat, szülőotthont, szanatóriumot, bölcsődét építtetett, a szegények számára népkonyhát működtetett. Hatalmas birodalma, amelyben készültek szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek, kerékpárok, autók és repülőgépek is, évtizedekkel túlélte őt. A Csepel Vas- és Fémművek Trösztöt 1983-ban szüntették meg, egységeiből önálló vállalatok jöttek létre, s próbáltak megfelelni az egyre nehezebb piaci kihívásoknak.
Ötven éve adták át a HÉV Batthyány téri végállomását
2022. december 23. 12:30
A szentendrei HÉV budapesti végállomását már többször áthelyezték, legutóbb éppen 50 évvel ezelőtt, amikor is a mai helyére, a Batthyány térre került. Az időzítés és a helyszín sem volt véletlen, hiszen a HÉV a szintén akkor átadott metróhoz tudott így kapcsolódni. A mostani végállomást 50 éve adták át, de lehet, hogy a jövőben ez is változni fog.
Ötven éve készült el a 2-es metró – Ásóval, lapáttal álltak neki az építkezésnek
2022. december 21. 11:00
Annak ellenére, hogy az európai szárazföld első földalatti vasútja Budapesten indult meg 1896-ban, a következő föld alatti vasúti szakasz teljes hosszában csak ötven évvel ezelőtt, 1972 decemberében készült el. Az építkezés több mint húsz évig tartott, és nem minden viszontagságtól mentesen zajlott.
Aki Budapest legszebb épületeiben dolgozott: több helyszínen megörökítették Lónyay Menyhért emlékét
2022. december 19. 13:00
Lónyay Menyhért a kiegyezés után több fontos posztot is betöltött, először a pénzügyeket irányította, majd 1871-től gróf Andrássy Gyulát váltva az ország első számú vezetője lett. A Szent György téri Sándor-palotából nem költözött túl messzire, hiszen nem sokkal korábban készült el panorámás villája a mai Hunyadi János út tetején, a Dísz térre nyíló várkapu mellett. Az idei Lónyay-emlékév zárásaként az egykori akadémiai elnök és főrendiházi tag budapesti kötődéseit mutatjuk be.
A Tabán és a Gellért-hegy közé épült: 90 éve adták át a Hegyalja út első szakaszát
2022. december 15. 11:00
A Hegyalja út napjainkban Buda egyik legfontosabb közlekedési útvonala, hiszen a Budaörsi utat köti össze a Erzsébet híddal. Létezése ma mindenki számára természetes, sokan errefelé jutnak el a Balatonra, de az eredeti Erzsébet híd építésekor az út még nem volt meg: 90 évvel ezelőtt adták át az első szakaszát, amelyet közmunkások építettek a gazdasági válság idején. A beruházás vitákat váltott ki, volt, aki a Tabán csendjét féltette.
Döbbenetet keltett Ganz Ábrahám halála – Hatvannégy gyári munkás gyerekének volt a keresztapja, mindenki örökölt
2022. december 14. 12:00
Ganz Ábrahám, a megbecsült budai gyáros 155 évvel ezelőtt, 1867. december 15-én öngyilkos lett. Az alig több mint 20 éves Ganz-gyár a sikerei csúcsán volt, maga Ganz pedig elismert polgára volt Budának. A halálával hatalmas űrt hagyott maga után, hiszen olyan örököse, aki a családi vállalkozást át tudta volna venni, nem volt. A gyár azonban fennmaradt, és hihetetlen magasságokba emelkedett.
Egy Budán nevelkedett világsztár a középkorban – Bakfark Bálint és a róla elnevezett utca emlékei
2022. december 12. 9:00
A reneszánsz fénykorában egy Budán tanult lantművész európai körútra indult, hogy zseniális zenei játékával lenyűgözze a kontinens uralkodóit és nemesi udvarait, akár szimpátiát keltve az Oszmán Birodalom veszedelme alatt sínylődő Magyar Királyság ügyéért. Bakfark Bálint diákként még láthatta Budát közvetlenül a hosszú török megszállás előtt. Emlékét ma egy kicsi utca őrzi, amely mellett a középkori városfal húzódott.
Építkezések 150 éve Pesten, a városegyesítés előtt
2022. december 10. 14:00
Pest és Buda 1872-ben már a városok egyesítésre készült, Pesten nagyszabású városfejlesztési tervet fogadtak el, nagy beruházásokról döntöttek. Azonban mindemellett a városban egyéb épületek is emelkedtek. Nézzük, hogyan fejlődött a város, és mennyibe került egy lakóház felépítése!
Ötven éve helyezték üzembe az új kísérleti reaktort Csillebércen
2022. december 5. 16:00
Budapesten 1972. december 5-én számos fizikus gyűlt össze, hogy egy olyan kísérletsorozat elindítását ünnepeljék meg, amely végül 18 éven keresztül folyt. Ekkor avatták fel ugyanis az új reaktort Csillebércen, a KFKI-ban, ahol a Magyar Tudományos Akadémia fizikai kutatóbázisa működött.
Séta az időben – A budai zsidóság közel 800 évnyi történetéről mesélnek a várbeli házak
2022. december 3. 10:00
Bár a budavári zsidóság története a várossal egyidős, kevésbé köztudott, hogy hány helyszínen találkozhatunk a közösség emlékeivel, és hány ház őriz történeteket a középkortól egészen a XXI. századig. A Várkapitányság Budai Vársétáinak idegenvezetője most ebbe nyújtott betekintést a Shalom, Buda! című vársétán a Pestbudának.
Az első villamos Budapesten – 135 éve jelent meg a Nagykörúton az új jármű
2022. november 30. 10:00
Budapest közönsége olyan csodát láthatott 1887. november végén, amilyet korábban nem sokat. Egy kocsi magától mozgott, nem húzta ló vagy gőzmozdony. Ez a jármű ugyan síneken gurult, de a városban addig lovak, a vasutakon meg hatalmas gőzmozdonyok továbbították a kocsikat. Az első villamos alsó áramszedővel és óránként 10 kilométeres sebességgel haladt, az Oktogonnál rendőri kíséret is kapott.
Ilyen volt a Kis-Dzsumbuj – Három lakásra jutott egy vízcsap a 125 éve épült munkáslakásokban
2022. november 29. 9:00
Harminchat négyzetméteres szoba-konyhás lakások, amelyekbe 4-5 fős családok költöztek, három lakásra jutott egy vízcsap a folyosón. Ezt nyújtotta a 125 évvel ezelőtt, 1897-ben átadott Kén utcai minta-munkáslakástelep. A korabeli lakásviszonyokhoz képest valóban előrelépést jelentett egy itteni új otthon, de az ekkor átadott 96 lakás csepp maradt a nyomor tengerében. A később Kis-Dzsumbujként elhíresült telepet pár évvel ezelőtt lebontották.
Hetven éve adták át az újjáépített Petőfi hidat
2022. november 23. 11:00
Amikor a mai Petőfi híd elődje 1937-ben elkészült, még alig volt forgalom rajta, hiszen a budai oldal jórészt beépítetlen volt. Csak rövid idő adatott neki, Budapest többi dunai átkelőjével együtt nyolc év múlva elpusztult. Amikor megkezdődött a hidak újjáépítése, több átkelő helyreállítása is megelőzte, végül csak 1952-ben adták át. Az új szerkezet három méterrel szélesebb lett, és kerékpárút is volt rajta, ami abban az időben azért is volt fontos, mert sokan azzal jártak munkába, hiszen személyautó magánhasználatban nem lehetett.
Száz éve oldották fel a trianoni repülési tilalmat
2022. november 21. 11:00
A repülés az I. világháború után vált a civil emberek számára is elérhetővé. Az európai országok utas- és postaforgalmában sorra jelentek meg az új járatok, egyre több várost kötött össze repülőgép. Azonban Budapest csak később kapcsolódhatott be a légi közlekedésbe, mert a trianoni békediktátum alapján hazánkat sújtó repülési tilalom 1922. november 17-ig érvényben maradt.
A felrobbantott Margit híd: 75 éve adták át a félig újjáépített átkelőt
2022. november 19. 11:00
A Margit híd elegáns ívsora Budapest egyik ékessége. E kecses és szép szerkezetet is elpusztították a németek a II. világháborúban. A híd két részletben épült újjá, a déli oldalát 75 éve adták át: 1947. november 16-tól használhatták a közlekedők.
További cikkeink
Lóvasút Óbudára
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868-1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.