pestbuda.hu
Fákat ültettek a Rákos-patak mellett
2021. április 20. 18:00
Kőrisfákat, berkenyéket és gömbjuharokat ültetett Rákosmente Önkormányzata a Rákos-patak menti kerékpárúton. A most elültetett fákkal a korábban megrongált, kiszáradt növények pótolták a XVII. kerületben.
Nővérszállót és oktatóközpontot alakítanak ki az egykori Budagyöngye Kórházból
2021. április 20. 15:00
Felújítják a 2007-ben bezárt Budagyöngye Kórházat. Az épület visszakapja eredeti funkcióját is, egyházi fenntartású nővérszállót és egészségügyi oktatóközpontot alakítanak ki a Tárogató úti ingatlanban. A kivitelezési munkálatok a tervek szerint jövőre megkezdődnek.
Újpalotán 50 éve adták át az első lakást
2021. április 20. 9:00
A budapesti lakótelepek közül az egyik legnagyobb az újpalotai, amelynek első lakását 50 évvel ezelőtt, 1971 tavaszán adták át. Eredetileg 12 752 lakást terveztek, végül összesen 15 500 készült el az 1970-es évek második felére. A XV. kerületi házgyári lakásokban átlagosan 5 fő lakott.
ICOMOS-díj a Salgótarjáni utcai zsidó temető gondozásáért
2021. április 19. 14:00
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága Példaadó Műemlékgondozásért díjjal ismerte el a műemléki világnap alkalmából a Nemzeti Örökség Intézetét a Salgótarjáni utcai zsidó temető helyreállításáért, karbantartásáért és a közönségnek való bemutatásáért.
Lakbérhátralék miatt félévente költözködött József Attila családja a Ferencvárosban
2021. április 19. 10:00
Ferencváros, azon belül is a Ferenc tér környéke volt a lakóhelye születésétől egészen 14 éves koráig a magyar költészet egyik legnagyobb alakjának, József Attilának. Az édesapa, József Áron 1908-ban elhagyta családját, amikor a legkisebb gyermek, Attila hároméves volt. Bár addig is sokat költöztek, ezután szinte félévente kellett új otthon után néznie az örökös lakbérhátralékkal küzdő Pőcze Borbálának.
Római kori kisgyermek sírjára bukkantak a régészek egy Bécsi úti építkezésen
2021. április 18. 14:00
Késő római kori kőládasírt tártak fel Óbudán egy Kolosy tér közelében zajló építkezésen, az aquincumi Katonaváros egykori temetőjében. A sír egy kisgyermek maradványait rejtette, aki mellé egykor edényeket és pénzérmét is temettek, a feje alá pedig cserépből készült fejtámaszt helyeztek.
Ötven éve adták át a rózsadombi SZOT-szállót – Eredetileg sikló vitte volna fel a vendégeket
2021. április 18. 9:30
Fél évszázada része a városképnek Budapest egyik legvitatottabb épülete, a rózsadombi SZOT-szálló. A gyógyüdülő hatalmas, 114 méter hosszú épületében egykor akár 500 vendég is pihenhetett egyszerre, akiket mikrobusz szállított a közeli Lukács fürdőbe, mivel az eredeti tervekkel ellentétben végül sem sikló, sem lift nem épült hozzá. A gigantikus ház később évtizedekig üresen állt, napjainkban azonban luxusapartmanházként született újjá.
Helyreállítják a Széchenyi fürdő szabálytalanul elbontott kabinsorát
2021. április 16. 17:00
Megkezdődhet a Széchenyi Gyógyfürdőben 2020 elején szabálytalanul elbontott első emeleti, a fürdő 1927-es kibővítésének idejéből származó kabinsor helyreállítása.
Hamarosan visszatér eredeti helyére, a Kossuth téri Igazságügyi Palotába Justitia szobra
2021. április 16. 14:30
Az igazságosság római istennőjét, Justitiát ábrázoló 1896-os márványszobor, Strobl Alajos alkotása 71 év után kerül vissza eredeti helyére, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotába a Kúria Markó utcai épületéből. A szobor költözésének apropója, hogy a korábban a Néprajzi Múzeumnak otthont adó, Hauszmann Alajos tervezte Kossuth téri épületbe a Kúria költözik vissza. A palotát ennek megfelelően felújítják, a homlokzatok és a műemléki belső terek is visszanyerik egykori szépségüket.
Szeptemberre fejeződik be a Nyugati pályaudvar csarnokának felújítása
2021. április 16. 12:30
A Nyugati pályaudvar csarnokában jelenleg még vakolatjavítás és homlokzatfestés zajlik, felújítják a nyílászárókat, valamint a Teréz körúti üvegfalnál és az Eiffel tér homlokzatánál található órák is megújulnak. Az 1877-ben átadott épület vágányok felőli tornyainak felújítása már befejeződött, felkerültek a díszablakok és a régi műpalafedést is természetes, antracit színű palára cserélték. A pályaudvar körúti homlokzatán lévő koronát is átfestették a tető acélszerkezetével azonos színárnyalatúra. A pályaudvar csarnokát szeptemberben vehetik újra birtokba az utasok.
Jókai leghűségesebb olvasói – Száz év után kerülhet a Jókai térre Stróbl Alajos Olvasó lányok című szobra
2021. április 16. 9:30
Nemcsak a könyveknek, a szobroknak is megvan a maguk sorsa – erre gondolhatunk a terézvárosi Jókai tér most kezdődő felújításának terveit látva. Jókai Mór 1921-ben felállított szobrának árnyékában ugyanis feltűnik egy kisebb alkotás, mely a Városliget fái alól lehet ismerős sokunk számára. Az Olvasó lányok szobrát az alkotó Stróbl Alajos eredetileg is a Jókai téri Jókai-szobor mellékalakjainak szánta, ez a terv azonban akkor nem valósult meg. A végül csak később elkészült, 1929-ben felállított Olvasó lányok szobra most a Városligetből kerülhet át az eredetileg neki szánt helyre.
Csak az évtized második felében számíthatunk a zöldterületek növekedésére Budapesten
2021. április 15. 17:00
Részletesen tanulmányoztuk a Fővárosi Közgyűlés által nemrég elfogadott Budapest Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervet. A Radó Dezső-tervnek is nevezett dokumentum lényegében összegzése azoknak a budapesti zöldterületi fejlesztéseknek, amelyekről már korábban kormányzati, kerületi vagy fővárosi döntés született, ezek közül több beruházás már megkezdődött és jelenleg is zajlik, s van néhány új elem, amely friss elképzelésként került be a közelmúltban közzétett programcsomagba.
Újabb szakaszához ért a Lánchíd felújítása: lezárják a pesti gyalogos-aluljárójárót
2021. április 15. 14:30
A Lánchíd egy hónapja kezdődött felújításának újabb állomásaként április 16-án lezárják az átkelő pesti gyalogos-aluljáróját, a budai oldalon lévő átjárót azonban június közepéig még lehet használni. A rekonstrukció során mindkét aluljárót kiszélesítik majd. A Lánchídon a munkák kezdete, március 17-e óta a járdák lezárása miatt már nem lehet átsétálni, a BKK-buszok viszont ingyen viszik a gyalogosokat a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér között, amíg a teljes hidat le nem zárják. A híd rekonstrukciója a tervek szerint 2023-ig tart majd.
Alig három hónap alatt épült fel a Régi Képviselőház – 155 éve vették birtokba az épületet a honatyák
2021. április 15. 10:30
Pesten két épület is áll, amely a parlament számára épült. Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a Duna partján álló hatalmas, 1902-ben elkészült Országház a világ egyik legnagyobb, országgyűlésnek helyet adó épülete, ennél régebbi azonban a Régi Képviselőház Ybl Miklós tervezte neoreneszánsz palotája a Bródy Sándor utcában, amelyet éppen 155 évvel ezelőtt, 1866-ban vettek birtokba a honatyák.
Kezdődnek a látványos munkák a Pénzügyminisztérium épületén
2021. április 14. 19:30
Hamarosan megkezdődhet a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium homlokzatának és a tetőszerkezetének műemléki rekonstrukciója, a reprezentatív belső terek helyreállítása. A 2023-ra elkészülő épület azt az állapotot idézi majd fel, amilyennek a tervező Fellner Sándor megálmodta.
Próbafúrásokkal elkezdődött az 5-ös metróvonal építésének első szakasza
2021. április 14. 18:00
A Közvágóhíd és a Kálvin tér között tervezett alagút terveinek elkészítéséhez 93 helyszínen kezd próbafúrásos talajvizsgálatokba a Budapest Fejlesztési Központ, elsőként a Kálvin téren indult meg a munka. A csepeli és ráckevei HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbításával és az 5-ös metró megépülésével gyorsabban lehet majd bejutni a déli városrészekből és az agglomerációból Budapest belső területeire.
Gettó-emlékhely épül az erzsébetvárosi Klauzál téren
2021. április 14. 15:30
A VII. kerületi önkormányzat ötletpályázatot indít a megújuló Klauzál téren felállítandó köztéri alkotás létrehozására. A leendő emlékhely, amelyet a tervek szerint 2022-ben avatnak majd fel, az egykor a Klauzál teret is magába foglaló pesti gettónak állít majd emléket.
Elkezdődött a Szent István-terem kandallójának beépítése – Egy kiló aranyat használnak a díszítéshez
2021. április 14. 12:30
Elkezdték beépíteni a helyére az ország legnagyobb, közel másfél tonnás Zsolnay-kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében. Az eredetihez hűen rekonstruált, 611 darabból álló kerámiakandalló újraalkotásában magyar iparművészek vettek részt, köztük eltűnőben lévő mesterségek képviselői is. A történelmi terem augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palotában.
Szent Imre kultusza – Városrész, templom és köztéri szobor is őrzi a herceg emlékét a XVIII. kerületben
2021. április 14. 10:30
Első királyunk, Szent István fiát ünnepelte az ország 90 évvel ezelőtt. Az apjával együtt 1083-ban szentté avatott Imre herceg halálának 900. évfordulóján, 1930–1931-ben nagyszabású emlékévet rendeztek, és róla nevezték el Pestszentimre községet is, amely 1950-től Budapest XVIII. kerületének részévé vált. A kerületben templom is viseli a herceg nevét, valamint a kerület első köztéri szobra is Szent Imre alakját mintázza.
Pest és Buda egyesítésének 150. évfordulójára a világ könyvfővárosa lehet Budapest
2021. április 13. 18:00
Budapest április 15-én adja be pályázatát a Világ Könyvfővárosa 2023-as cím elnyerésére az UNESCO-hoz. Sikeres pályázat esetén két év múlva Budapest-szerte egész évben a könyveket és az olvasást népszerűsítő kulturális programokat szerveznek.
Az Országház előtti Duna-szakaszon tanult meg úszni Hajós Alfréd, hazánk első olimpiai bajnoka
2021. április 13. 9:00
Hajós Alfréd kiemelkedő tehetségként számos sportágban és választott szakmájában, az építészetben is egyedülállót alkotott. Ő szerezte Magyarország számára az első olimpiai bajnoki címet, amikor 125 éve, az Athén közelében 1896. április 11-én rendezett tengeri versenyen a 100 méteres táv mellett az 1200 méteres viadalt is megnyerte. Építészként ő tervezte többek között a Margit-szigeti Nemzeti Sportuszodát és a Református Egyház zsinati székházát is Zuglóban.
Mesekönyvekké változott a Bethesda Gyermekkórház kerítése
2021. április 12. 14:30
Újjászületett a Bethesda Gyermekkórház kerítése: a Hungária körútra néző, korábban szürke betonelemeket átfestették, így az most egy óriási könyvespolcra emlékeztet, amelyen a klasszikusoktól a kortárs szerzőkig sokunk színes gyermekkönyvei sorakoznak.
Budapest leghosszabb műemlékei: a fővárosi rakpartok története
2021. április 12. 9:30
A XIX. század derekáig a Duna kiépítetlen, sáros partjaihoz bárki lesétálhatott, áradás esetén azonban a víz útját sem állta semmi. A budapesti Duna-partok mentén 12 kilométer hosszan elnyúló, mára a városkép elengedhetetlen részeivé váló rakpartok megépülése óta azonban Budapest védve van az árvizektől. A pesti rakpart nemrég bejelentett rekonstrukciója kapcsán most bemutatjuk e csodálatos építmények történetét.
Megújul a Jókai tér Terézvárosban
2021. április 11. 18:00
Nyáron kezdődhet a VI. kerületi Jókai tér felújítása. Rendezett pihenőparkot terveznek irodalmi olvasósarokkal, pergolával, sok ülőbútorral. Növényeket, virágágyásokat is telepítenek, kulturális események rendezését is lehetővé tevő színpadhelyet is kap a park.
Budapest élménykamrája – Kamaraerdő mindenki számára tartogat izgalmakat
2021. április 10. 12:00
Budapest legnépesebb kerületének legnagyobb összefüggő erdőségében teszünk látogatást most. Erdőség, de rászolgál az élmény kifejezésre, hiszen egyetlen helyen ennyiféle szabadidős tevékenységre talán máshol nincs is mód Budapesten.
Különös viszállyal indult a főúri negyed története – Panaszt emelt az építkező gróf ellen a telekhatárát védő szomszéd
2021. április 9. 18:00
A mágnásnegyedben található Bródy Sándor utca 5. szám alatti ház 1928 óta, közel kilencven esztendőn át volt a Magyar Rádió tulajdonában. A háromemeletes épület az 1870-es évek elején készült el az akkori tulajdonos Trisztinovits Mihály megbízásából, ám azt megelőzően az ingatlanon annak a Fejér István ügyvédnek a földszintes háza állt, aki a szomszédos Festetics-palota építésekor éles konfliktusba került a kivitelezést végző munkásokkal. A telekhatárát féltette az Ybl Miklós által tervezett, gróf Festetics György számára készülő palotától, a főúri negyed legelső rezidenciájától, ezért a városi hatósághoz fordult panaszával.
Közteret neveztek el Puczi Béláról a Nyugatinál
2021. április 8. 19:30
A Nyugati térnek közvetlenül a pályaudvar mellett elterülő része ezentúl Puczi Béla nevét viseli, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.
Kiválasztották a XII. kerületi második világháborús emlékművet
2021. április 8. 15:00
A hiány és a remény szimbolikája - így értékelte a bírálóbizottság azt a győztes emlékműtervet, amely a XII. kerületben, a városmajori templom melletti területen épül majd fel, és a második világháború helyi áldozatainak állít emléket. Lezárult a szoborpályázat, bemutatták a legszebb alkotásokat.
Idén befejeződhet a Csömöri úti felüljáró felújítása
2021. április 7. 18:30
Várhatóan még ebben az évben befejeződik a Csömöri úti felüljáró korszerűsítése. A Csömöri utat és az újpalotai Drégelyvár utcát összekötő felüljáró kivitelezési munkái során május végéig beépítik az acélszerkezetű támaszokat, amelyekkel megerősítik a hidat. A nyár közepéig helyreállítják a sérült betonszerkezetek felületeit és december végéig visszatérhet a forgalom a hídra.
A Duna-korzó elfeledett épülete – Százötven éve készült el a Hungária Nagyszálló
2021. április 7. 16:00
Az 1871-ben épült Hungária Nagyszállót Budapest első modern szállodaépületeként tartjuk számon, a főváros és Magyarország gazdasági növekedésének a szimbóluma volt. Az európai fővárosok mintáit követve Szkalnitzky Antal tervezte, a helyszínválasztást a pesti rakpart kiépítése tette lehetővé. Nevéhez méltón – Grand Hotel Hungária – minden kényelmet kielégített a maga korában, a Dunára és a budai Várra néző ablakainak köszönhetően egyedülállóan csodálatos panorámával rendelkezett. Ma már hiába keresnénk ezt az épületet is a Duna-korzón: a belvárosi folyópart teljes szállodasorával együtt a Hungária Nagyszálló is megsemmisült a II. világháborúban.
További cikkeink
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott
Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Új évre várva – Pesti szilveszter 100 évvel ezelőtt
Ingyen bor, nagy tömeg, különleges programok és taxissztrájk köszöntötte száz éve Budapesten az 1925-ös évet, sokan tíz év óta az első igazi „békebeli szilvesztert” várták.
Kelta fellegvártól a csillagvizsgálóig: a Gellért-hegy sziklacsúcsának története
A világörökség része, Budapest egyik szimbóluma, tetején a számos téves mondával terhelt Citadellával. Ez a Gellért-hegy, amely egyben természetvédelmi terület is, több ritka növény otthona, amely a történelem során kevésbé ismert épületeknek is otthont adott.