A költő és Budapest – Ma 100 éve született Pilinszky János

A cikk angolnyelvű változata: The poet and Budapest - János Pilinszky was born 100 years ago

Írta: Simon Flóra

2021. november 27. 9:00

Pilinszkynek a város élményét Budapest adta: fiatalon a város színeit, hangulatát magába szívta, és bár a világ számos nagyvárosát megismerte (járt például Rómában, Párizsban, Londonban, Bécsben vagy New Yorkban) a valódi nagyváros végig Budapest maradt a számára. A ma 100 éve született költő kisgyermekkorát a belvárosban töltötte, a Károlyi-kert közvetlen közelében, sokáig lakott családjával a Molnár utcában, első saját lakásához az Izabella utcában negyvenévesen jutott. A kávéházak, szerkesztőségek, eszpresszók és mozik ugyancsak fontos színterei voltak az életének és költészetének.

Pilinszky János az anyakönyvi kivonatok szerint a VIII. kerület Rökk Szilárd utca 35. szám alatt született a Budapesti Bábaképző Intézetben. A család Pilinszky 11 éves koráig a Károlyi utca és a Magyar utca sarkán álló 5. számú bérház második emeletén élt, közvetlenül a Károlyi-kert szomszédságában. A költő nyolcéves volt, amikor 1929-ben a kert a főváros tulajdona lett, majd három év múlva közparkká nyilvánították. Pilinszky otthona második emeleti ablakából rálátott a Károlyi-kertre, láthatta az akkor még kőfallal övezett rejtélyes parkját, amit aztán átépítettek. A környéken járt iskolába, a Cukor utcában végezte el a négy elemit, 1931 szeptemberétől a piaristák gimnáziumában folytatta a tanulmányait. A gimnázium alatt már költőnek készült.

A Károlyi-kert 1955-ben, háttérben a Magyar utca és a Ferenczy István utca házai (Fotó: Fortepan/Képszám: 51763)

A család folyamatosan vándorolt, a nyolc gimnáziumi év alatt öt különböző helyen laktak, így a IX. kerület Angyal utca 7/b-ben, a Kinizsi utca 3. szám alatt, innen a XII. kerület Kiss János altábornagy utca 26-ba költöztek, 1938-tól pedig a VIII. Horánszky utca 27. szám alatt éltek. Az adventkor misére siető gyerek a város különböző arcait láthatta hajnalonként, közben furcsa, megindító sorsokkal találkozott. Tüskés Tibor azt írja az Arcok és vallomások  című könyvében, hogy az emberek iránti mély részvéte ennek hatására alakult ki. Itt élt akkor is, amikor első versei 1938-tól megjelentek a Napkelet, az Élet és a Vigilia című lapokban.

A fiatal Pilinszky 1945 februárjában került a németországi Harvachba. A koncentrációs táborok szörnyű világa egész életét és a költészetét meghatározta. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába, Budapestre, ahol a család egy nyugatra menekült csendőrezredes elhagyott lakásába költözött az V. kerület Molnár utca 17. szám alá. Ez az utca, amely ma egy zsúfolt és forgalmas belvárosi terület képét mutatja, a XX. század első felében más jellegű volt: intimebb volt, zártabb és csendesebb. Kivéve a lágerekből, fogolytáborokból szabadult, pincékből feljött, a háború borzalmait túlélt emberek tömegeit, akik ellepték a pesti utcákat.

A Molnár utcai bérházban Pilinszky 1945 és 1962 között élt családjával (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A költő családjával egy gangos bérházban lakott: itt élt a nővére a férjével és a gyerekekkel, két nagynénje, illetve az anyja, akihez a költőt nagyon bensőséges viszony fűzte, és akivel közös szobán osztozott. Hiába volt a lakás háromszobás, soha senki nem lehetett benne egyedül – emlékezett vissza azokra az időszakokra később a költő unokaöccse, Kovács Péter. Itt éltek akkor is, amikor első verseskötete, a Trapéz és korlát megjelent 1946 májusában. Ehhez a helyhez köthető egyik remekműve, az Apokrif is.

A Centrál Kávéház a költő egyik kedvenc helye volt. Az épület falára 2018 májusában helyezték el emléktábláját, mely portréját és Négysoros című versének szövegét tartalmazza  (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ebben az időben szokta meg a kávéházban üldögélést, mint életformát – írja visszaemlékezéseiben Lengyel Balázs író, műkritikus. Idejének jelentős részét a Centrálban, a Darlingban töltötte, de a Nárcisz presszó is életének egyik fontos helyszíne volt. Ezek a sötét kapualjak, régi bérházak, üzletek, műhelyek, a Duna-parti korzózók, az árusok, hivatalnokok, vasárnapi sétájukat töltő cselédek képe meghatározó élményt jelentett. „Ez a vidék lesz a szülőföldje” – írja Tüskés Tibor. „Később is, annyi lakásváltoztatás és költözés közepette mindig ehhez a tájhoz vonzódik, s egy-egy eleme díszletként ott szerepel költészetében”.

Az Izabella utcai bérházhoz köthető a Fabula című verse (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A hatvanas évektől Pilinszky egyre többet utazott Európában, és már nemcsak hazánkban, de nemzetközileg is ismerték művészetét. Többször járt Párizsban, volt New Yorkban is. Első önálló otthonához, az Izabella utca 52. szám alatti lakáshoz 1962-ben jutott. Negyvenéves volt ekkor. Ebben az időszakban családi csapások sora érte. Meghalt az édesanyja, anyai nagynénje, Baitz Erzsébet (a családban Tete - ő volt a magyarországi szervita rend női ágának alapítója), és nemsokára meghalt a sógora is. Az Izabella utcai bérház ma kifejezetten elhanyagolt, rossz állapotú. Lakása egyszoba-konyhás, udvari lakás volt a földszinten, konyhai bejárattal.

Egy látogató ezt írta erről a lakásról, ahol a Rekviem költeményei születtek: „A szoba földszinti, ablaka az udvarra néz. Az ablakon sötét függöny, gazdag redőzettel. A szoba téglalap alakú, viszonylag szűk. Sötét tónusú bútorok (…) Pilinszky a dohányzóasztalnál ül. Sötét öltöny, kihajtott, fehér ing. A lemezjátszón Bach-lemez forog. Sötét zene, szinkronban a szobával.  Minden pontos, mértani, mégis valami álom lengi át a konkrét teret és időt.” 1969-ig élt itt, ide köthető a Fabula című remekműve is. Az emléktáblán az Aranykori töredék egy részlete olvasható: „Minden tetőről látni a napot.” Lengyel Balázs úgy emlékezett, hogy az Izebella utcában Pilinszky nem érezte jól magát. Elsősorban a magány miatt, ami körülvette.

Az Izabella utcában udvari lakása volt a földszinten, konyhai bejárattal (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

1969-ben költözött a VI. kerületi Hajós utca 1. – Paulay Ede u. 42. alatti eredetileg háromemeletes, historizáló stílusú bérházba, amely 1882-83-ban épült Hubala György és Wagner Sándor megrendelésére Küschenbaum építész tervei alapján. A negyedik emeletet 1922-ben építették rá. Pilinszky elbeszéléséből tudható, hogy vele élt két idős nagynénje is, Bébi és Mária, akik nem tudtak egymással kijönni, a konfliktusaik folyamatosan nyugtalanságot vittek a ház falai közé. A viták hevében rendszeresen betörtettek Pilinszky szobájába, és követelték, tegyen köztük igazságot. Nem éppen ideális állapot ez egy költőnek, de magányosan nem szeretett élni.  

Pilinszky egy, a Magyar Televízió által készített portréfilmben így mutatta be lakását:

„A szobám keskeny és kicsiny. Semmit se gyűjtök, még könyveket, lemezeket se. A falakon csaknem minden képnek személyes története van, a legértékesebb kétségtelenül a két Mednyánszky-kép. Mindkettő tanulmányrajz, mindkettőt örököltem. Ez itt a kedvenc lámpám. Még akkor vettem, amikor egy parasztházat volt szándékomban vásárolni. Azóta tudom, hogy sose lesz házam, de remélem, hogy ez a szép, fehér fényű lámpa velem marad, nem törik össze.”

Pilinszky János 1980. március 1-én Hajós utca 1. szám alatti otthonában (Fotó: MTI/Molnár Edit)

Itt élt, amikor 1970-ben megjelent gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok. Ettől kezdve a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként tartották számon. Külföldi szereplései is megszaporodtak, minden évben hosszabb-rövidebb időt töltött Párizsban. Alapvetően hajlamos volt a depresszióra, sokat betegeskedett, belázasodott, értelmetlen balesetek érték, például a balkeze megbénult, miután elaludt a karosszékében, és elszorított egy ideget a karjában. Nyilvános szerepléseket egyre kevésbé vállalt, az idejét hol Velemben, egy Vas megyei faluban, hol Székesfehérváron, unokaöccse és annak családja közelében töltötte, ahol egy kis lakótelepi lakást bérelt magának. 1981 májusában csak néhány napra jött fel Budapestre, amikor rosszul lett, és a Kútvölgyi kórházba szállították, itt hunyt el május 27-én.  

Emléktábla a Hajós utca 1. szám alatti ház falán (Fotó: Wikipédia)

Pilinszky 1942-ben írt a téli Budapestről December című írásában. Sorai régi korokat idéznek:

„Észrevétlenül érkezett az éjjel, mintha valaki lopva fehér krétával rajzolta volna körül a házakat, a falakat, a sötétből elváló ablakpárkányokat. A Halászbástya körbefutó tornyai szikrázva állnak a hamuszín ég peremén, s a hidak mintha megereszkednének súlyuktól az ólomszínű Duna felett. (…) A pálosok kolostorából nehezen emelkedik fel a harangszó, és kurtán belefagy a levegőbe; a villamosok sűrűket csöngetnek, s a szomszédos jégpályán már kora reggel megindul a korcsolyázók eleven körhintája…”

Nyitókép: Pilinszky János emlékműve a Centrál kávéház falán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó