A Budapest kiemelt helyszínein a XX. század első felében elhelyezett köztéri alkotások változó történelmi helyzetben jöttek létre, szimbolikájukat megvizsgálva találunk szakrális és profánnak tekinthető jelentéseket is. A magyar főváros ikonikussá vált terein rövid idő alatt több monumentális szoboregyüttest állítottak fel, amelyek elsődlegesen könnyen érthető jelképrendszerük mellett tágabb értelmezésre adtak lehetőséget. A Hősök terén Gábriel arkangyal, kezében a Szent Koronával, a Szabadság téri Irredenta szoborcsoportból a Csaba királyfit megjelenítő Kelet vagy az Országház előtt álló Kossuth-szobor „magvető" alakja mind-mind olyan alkotások, amelyek identitást formáló erővel hatottak a történelem viharaiban megpróbált magyarságra.

A Millenniumi emlékmű a Hősök terén az egymásra rétegződött szimbólumok gyűjtőhelyévé vált. A tér közepén monumentális korinthoszi oszlopfő emelkedik. Az oszlopot magas talapzat és rajta a honfoglaló hét vezér lovas szobra fogja közre. Ez az alsó szint a történelem reális, régmúlt világába vezet vissza. A honfoglalás dicső korát nemcsak a Zala György által megmintázott szobrok idézték meg ebben a korban, hanem Munkácsy Mihály és Feszty Árpád monumentális méretű festményei is, amelyeket a XX. század hajnalán a Szépművészeti Múzeumban, illetve a Városligetben felépített pavilonban lehetett megtekinteni.

A Hősök tere a 1930-as években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Árpád vezér szobra, Zala György alkotása 1912-ből, a Millenniumi emlékműről készült fotó 1956-ban készült (Forrás: Fortepan/Képszám: 39758)

A Hősők tere 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Hősök tere közepén álló oszlopot Gábriel arkangyal szobra koronázza. Nagy méretű alkotását Zala György az 1900-as párizsi világkiállításon mutatta be – kiemelve a készítés alatt álló Millenniumi emlékmű szoboregyütteséből –, a művet a francia zsűri aranyéremmel jutalmazta. Gábriel angyal egyik kezében a magyar állam évezredes múltját szimbolizáló Szent Koronát tartja a magasba, míg a másik kezében az apostoli kettős keresztet fogja.

A tér közepén álló oszlop tetején Gábriel arkangyal szobra található (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A szoboregyüttes nemcsak a honfoglaló magyarok és a Szent István által hazánkban meghonosított kereszténység eszmeiségét idézi, hanem a kannelúrás (hosszában íves vájatokkal díszített) oszlop alkalmazása révén az ókori görög-római világot is a szemlélő eszébe juttatja. Róma városában, Traianus császár uralkodásának idején diadaloszlopot állítottak, amely domborművek segítségével mutatta be a hódító hadjáratok eseményeit. A Millenniumi emlékművön a nemzet dicső pillanatait reprezentáló domborműveket nem az oszlopon, hanem a királyszobrok alatti térmezőkben helyezték el.  A szoboregyüttest kétoldalt közrefogó múzeumi épületeket az antikvitás megidézésével tervezte meg Schickedanz Albert építész.

Bár a Műcsarnok már 1896-ra elkészült, timpanonjába csak 1938-ban készítette el Zsellér Imre a Szent István, a művészetek pártfogója című mozaikját (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az 1896-ra elkészült Műcsarnok oszlopos timpanonját záró háromszögű mezőt díszítetlenül hagyták, míg az 1906-ban átadott Szépművészeti Múzeum oszlopai fölött az olimposzi Zeusz-templom timpanonszobrának másolatát helyezték el. A műcsarnoki főhomlokzat csak pár évtizedig maradt „üres”, 1938-ban a Szent István-év tiszteletére Zsellér Imre iparművész készített ide mozaikot, „Szent István, a művészetek pártfogója” címmel. Ezzel a műalkotással a kereszténység egyfajta szellemi válaszként jelent meg a szemben álló Szépművészeti Múzeum főhomlokzatán meztelen szobrok segítségével megidézett görög-római hiedelemvilággal szemben. 

Az 1906-ban átadott Szépművészeti Múzeum oszlopai fölött az olimposzi Zeusz-templom timpanonszobrának másolatát helyezték el (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az 1920. július 4-én, délután fél ötkor a Trianon-palotában aláírt békediktátum, amelynek következtében a történelmi Magyarország a területének kétharmadát elveszítette, tragikusan meghatározta a Kárpát-medence magyarságának mindennapjait. Budapesten az első Trianon elleni nagyobb tüntetéseket a Millenniumi emlékmű Árpád-szobránál tartották. Az emlékmű 1929-ben kiegészült az I. világháborúban elesett hősi katonák jelképes sírjával. A sír felirata a következő volt: „Az ezeréves határokért”. A hősökre való emlékezés központi helyszíneként a tér 1932-től nevében is viseli a hősök elnevezést.

Hősök tere, Millenniumi emlékmű: megkoszorúzzák Árpád vezér szobrát. A Területvédő Liga tiltakozó gyűlése a béke megkötése ellen a (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1920. május 23.)

Hősök emlékköve (Forrás: nagyhaboru.blog.hu)

A Szabadság téri szobrok és az Ereklyés országzászló

Száz évvel ezelőtt hetvenezer Trianon elleni tiltakozó jelenlétében avatták fel azt a négy szobrot, amelyek a békediktátum során elcsatolt területeket jelképezték. Az 1921. január 16-án a Szabadság téren felállított, négy égtájat szimbolizáló, irredentának is hívott szoboregyüttest később az Ereklyés országzászló, a Magyar Fájdalom és Bandholtz tábornok szobrai tették teljessé, amelyeket azonban 1945-ben eltávolítottak térről.

A Szabadság tér az 1921-ben felállított négy irredenta szoborral, amelyek a Trianonban elcsatolt területeket szimbolizálták. Háttérben az Országház kupolája látszik (Forrás: korabeli képeslap)

A négy szobor felállításának ötletét Kertész K. Róbert építész, miniszteri tanácsos vetette fel 1920 nyarán. Elgondolását támogatta Urmánczy Nándor, a Védőligák Szövetségének elnöke is, aki a szervezési munkákban vállalt kiemelkedő szerepet. A leleplezési ünnepségen Zadravecz István római katolikus tábori püspök szentmisét mutatott be, amelynek szentbeszédében kiemelte: „Észak, Dél, Kelet és Nyugatnak testvérei! Halljátok az itt élő magyarok üzenetét! A magyarok Istene, a szent zászló, a szabad ég, a magyar lélek a tanúnk, hogy addig nem nyugszunk, amíg Északkal, Déllel, Kelettel, Nyugattal nem egyesülünk.” Urmánczy Nándor a püspöknél is harciasabb beszédet mondott. A műkőből elkészített négy szobor megformálásában leginkább a reneszánsz és a barokk közötti stílus, a manierizmus világa volt felfedezhető.

A Szabadság téren 1928-ban felállított Ereklyés országzászló fényképe Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái című könyvében

A monumentumok csoportalakítása alapján olyan érzése lehetett a szemlélőnek, hogy ezek egy nagyobb méretű, középső szobor mellékalakjai. A Szabadság téren azonban nem készült főalak, annak helyére hét évvel később az Ereklyés országzászlót helyezték el, amely az anyaországot jelenítette meg. Az irredentának nevezett szobrok mint „mellékalakok” az aradi Szabadság-szobor mellékalakjaival hozhatók párhuzamba. Az 1890-ben felavatott aradi szobor főalakja a Hungáriát megtestesítő nőalak, amely bal kezével Szent István kardját fogja, és Mátyás király Párizsban őrzött halotti pajzsát tartja, másik kezét magasba emelve babérkoszorút mutat fel. 

 Az aradi emlékmű mellékalakjaiban a harckészség, az ébredő szabadság, az áldozatkészség, a haldokló harcos jelenik meg. A Szabadság téri irredenta szobrokon a fájdalom mellett a düh, a harag és a harcias erő felmutatása volt érezhető.

Kisfaludi Strobl Zsigmond Észak című szobra a Szabadság téren (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Északnak hívott szoborcsoportot Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975) készítette, művén egy keresztre feszített női Hungária-alakot formált meg, melyhez a szorosan hozzábújó fiatal fiú a szlovák nemzet ragaszkodását kívánta jelképezni a műalkotáson. A személyt egy erőtől duzzadó, szablyával előretörő kuruc vitéz alakja védte. Ez az ábrázolásmód a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) idejére emlékeztetett, amikor két nemzet tagjai együtt küzdöttek a közös célokért. A megkínzott Hungária alakja képzőművészeti és szépirodalmi alkotásokon mint testi szenvedéseket elviselő nőalak a kora újkorban, a török csapatokkal vívott harcok során jelent meg.

Nyugat, Sidló Ferenc szobrászművész alkotása a Szabadság téren (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Sidló Ferenc szobrászművész Nyugat című alkotásán az ábrázolt személy jobb karjával a nyugati vármegyék címerpajzsát öleli magához, baljában erősen tartja a magyar kettős keresztes pajzsot. Fölötte állt a Hadúr alakja, kezét az ifjú címert szorító karján nyugtatja – jobbjában védően tartja a nemzet pallosát. Arcán kemény dacot és önbizalmat lehetett megfigyelni. Lábainál szárnyait repülésre tárva a Turulmadár jelent meg. Az ifjú az elszakított (Lajta-Bánság) vármegyéket jelképezte, térdre hullva esett a Szent Koronára. A szobor felavatásának idején egyedül a történelmi Magyarország nyugati országrészében sikerült az elcsatolásra kijelölt területek kis részét megtartani, az 1921 decemberében tartott soproni népszavazás eredményeként. 

A Csaba királyfit megjelenítő Kelet, Pásztor János szobrászművész alkotása a Szabadság téren (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A történelmi Magyarország legnagyobb lélekszámú magyarsága az elcsatolt keleti részeken élt. Pásztor János Kelet című kompozíciójának főalakja Csaba királyfi, aki az ősi hun-magyar erőt hívatott megtestesíteni. A megtorlás pillanatát várva felszabadítja a bilincsekbe vert Erdélyt jelképező – kezében az országrész címerét görcsös reménységgel tartó – alakot. Csaba királyfi alakjának kultusza a két világháború közötti időszakban teljesedett ki, Csanády György író nevéhez köthetően. Az 1921-ben írt Székely Himnusz kiemelt személye a királyfi, akihez a költeményben a fohásza hangzik: „Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi, csillagösvényen!” (Csaba királyfi, Attila hun uralkodó fia a székely mondai hagyomány szerint eljön, hogy megmentse a bajba jutott székelyeket.) 

Szentgyörgyi István Dél című alkotása a Szabadság téren (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Szentgyörgyi István Dél című alkotása központi alakja bajuszos, középkorú, magyar férfi szablyával és magyar címerrel ellátott pajzzsal, védelmezően áll a Délvidéket jelképező sváb leánynak leírt ifjú hölgy mellett. Az előttük elterülő búzakévék Nagy-Magyarország éléstárát, a Bácskát és a Bánságot jelképezik.

A négy szobor közül ez volt a legstatikusabb hatású, legkevesebb érzelmet sugárzó mű. A szoborkompozíción indulat, düh kevésbé érződött. Szobrászi megformálásában a XIX. század művészi akadémiáinak az antik művészi hagyományt továbbéltető gondolkodásmódja is megfigyelhető. 

A monumentumok alkotói megbízásuk idején a magyar szobrászat ifjú, de már egy-egy köztéri megrendeléssel elismert művészei voltak. Az irredenta szobrok esetében a kivitelezésre szánt rövid idő, a megrendelői elvárások, az ország nyugtalan közéleti helyzete a téma kevésbé igényes feldolgozását eredményezte. A négy szobrász a két világháború közötti időszakban a magyar művészet kitüntetésekkel elismert, a Képzőművészeti Főiskola tanári tisztéig jutó személyiségeként a kulturális élet meghatározó alakjává vált. A művészek közül Kisfaludi Strobl Zsigmond tudott egyedül az 1945 utáni, új politikai rendszerben is szimbolikus jelentőségű alkotásokat készíteni, köztük a Szabadság téren 1949-ben, a Sztálin születésének 70. évfordulóján felavatott Hála-szobrot.

A négy szobor együtt azt az elgondolást kívánta erősíteni, hogy a Kárpát-medencében a magyarsággal addig együtt élt népek között töretlen harmónia áll fenn. Az itt élők számíthatnak a magyarságra. Az I. világháború utáni időkben a nemzetiségek ki tudták nyilvánítani, hogy a történelmi Magyarország helyett az új államok részeként a kisantantnak is nevezett négyes – Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia – területén képzelik el az életüket. 

A trianoni békediktátumot a magyar országgyűlés 1920-ban ratifikálta, majd 1921-ben törvénybe is emelte. A nemzetközi egyezmény magyarországi elfogadásával betiltottak minden, nyíltan az irredentizmust hirdető szervezetet. Az elkövetkező években a tiltakozásnak csak burkoltabb formái jelenhettek meg. A Bethlen István miniszterelnök vezette magyar kormány arra törekedett, hogy az állam a kisantant országok és a trianoni szerződést Magyarországra erőszakoló államok által teremtett teljes nemzetközi elszigeteltségből kitörjön. A miniszterelnöknek az 1920-as években többször kellett nemzetközi fórumok előtt nyilatkozatot tennie, hogy a kormány a békeszerződés pontjait tiszteletben tartja. 

A magyar revíziós gondolat Európában az 1920-as évek vége felé kezdett támogatókra találni Lord Rothermere brit sajtómágnás és Benito Mussolini olasz miniszterelnök megnyilvánulásaiban. E két európai politikus nyilatkozatai bátorítólag hatottak a magyar irredentizmus képviselőire. Bethlen István a „tűrve támogatás” eszközével próbálta a mozgalmat és a revíziós akciókat kezelni.

Az Ereklyés országzászló talapzata 1934-ben a Szabadság téren (Fotó: Fortepan/Képszám: 39241)

Ahogy az 1920-as évek vége felé egyre több apróbb változás volt megfigyelhető a nemzetközi politikában, Magyarországon egyre több helyen állítottak a trianoni békediktátum ellen tiltakozó köztéri alkotásokat, amelyek közül kiemelt hely illette meg a Szabadság téri Ereklyés országzászlót. Az államalapító király, Szent István ünnepén, 1928. augusztus 20-án, a budavári Szent Jobb-körmenet után kétórás ünnepség keretében – de az ország vezetőinek látványos távolmaradásával – felavatott Ereklyés országzászló kialakításában a magyarság ezeréves múltjának dicső és szenvedésekkel teli pillanatai egyesültek. 

Az ereklyetartóba az akkori Magyarország minden településéről és az elcsatolt országrészek törvényhatósági városaiból szállítottak földet, valamint nemzeti tragédiák színhelyeiről is, így a tatárjárás véres helyszínéről, az 1241. április 11–12-e között vívott muhi csata emlékére. A mohácsi vész területéhez kapcsolódva a Csele-patak partjáról, amelyet  II. Lajos király halálának helyszíneként tartottak számon, Petőfi Sándor kiskőrösi és Kossuth Lajos monoki szülőházának kertjéből és az 1848–1849-es csataterek földjeiről. Ezenkívül az I. világháború hatalmas magyar emberáldozataihoz kapcsolódó helyszínekről, az 1916 augusztusában vívott csata helyéről, Doberdó-fennsíkról és a keleti front kiemelt helyszínéről, Galíciából. A községek és törvényhatóságok elhelyezett földjeit pedig a zászlórúdba ütött szegek jelezték. 

A magyar föld kultikus tisztelete nem volt előzmények nélküli, már Kossuthnak is vittek ajándékba hazai földet az őt Torinóba meglátogató tisztelői. A zászlórúd posztamensét egy széttárt szárnyú turulmadár és egy világháborús harcos alakja díszítette. A talpazaton Rothermere és Mussolini egy-egy, a revízióval kapcsolatba hozható mondatát jelenítették meg.

A zászlót tartó, 20 méter magas rúd csúcsát egy esküre emelt kéz faragása koronázta, a kezet Horthy Miklós kezéről mintázták. A Szabadság téri nemzeti színű zászlót – csakúgy, mint 1920-tól a Parlement előtti lobogót – csak félárbócra húzták fel. Urmánczy Nándor, a zászlóállítás főszervezője a következő szavakkal zárta a beszédét: „Ez a zászló csak félárbócon csüng, de az árbóc csúcsán ott van az esküre emelt kéz. Szent fogadalmunk szimbóluma, hogy nem mondunk le egyetlen talpalatnyi földről.”

Kossuth, a magvető, a nemzeti akarás szobra

Horvay János (1874–1944) szobrászművész a XX. század elején a Kossuth-szobrok specialistájává vált, Ceglédtől Békéscsabán át Pécsig ő készíthetett monumentumokat az egykori kormányzó tiszteletére. Ezeken a Kossuth-ábrázolásokon a művész a „Magyarok Mózesét” lelkesítő pózban, előremutató kéztartásban jelenítette meg.
 
A budapesti Kossuth-szobor pályázatának kiírásakor, 1905-ben Horvay János más szobrászokkal versengve nyújtotta be pályaművét, amelyen nem a „csatába hívó” államférfit ábrázolta, hanem Kossuthot mint a „szabadság igéit” hintő személyt helyezte a kompozíciója középpontjába. 
 
Ezt a pályázatot azonban eredménytelennek nyilvánították. A későbbi, 1908-as pályázaton már hirdettek győztest, e pályázat Horvay János számára hozott sikert. A 12 000 koronás első díj elnyeréséhez Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc hathatós közreműködése is hozzájárult.

A Kossuth-szobor 1937-ben (Fotó: Fortepan/Új Nemzedék napilap)

A szoborcsoport kompozíciója és szobrászi megfogalmazása egyedi, a történelmi hűséggel nincs összhangban. A Batthyány-kormány tagjait ábrázolja: Kossuth minisztertársai elgyötörtek, még a vértanúvá vált kormányfő, Batthány Lajos is erőtlen, mélabús politikusként jelenik meg. Kossuth mint a szabadság igéit hintő személy bár erőteljes megjelenésű, mégsem lelkesítő. A magvető hinti a vetőmagot, jó vagy dudvás földbe egyaránt. A magvető példázata az evangéliumok központi üzenetét tolmácsolta a szimbólumok nyelvén. Kossuth korára értelmezve a magvető alakjában a néző láthatta azt a politikust, aki a Kárpát-medencei népek részére szabadságjogokat ajánlott fel, de ezzel ők csak kis részben kívántak élni.

A Kossuth-szoborcsoport 2019-ben (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Hosszú előkészítés után Horvay szoborcsoportját 1927-ben a Parlament előtti tér északi oldalán állították fel, és az év november 6-án gróf Apponyi Albert (1846–1933) beszédével avatták fel. Apponyi a magyar politikai közélet doyenjének számított, aki az 1920. január 16-án, a Magyarországgal kötendő békeszerződés vitájában mondta el híressé vált, bár eredményt nem hozó védőbeszédét. Budapesten, a gróf 75. születésnapján a Ferenciek terét nevezték el róla.
 
Magyarország megváltozott geopolitikai helyzetében az alapvetően pesszimista hangvételű emlékmű is más értelmezési lehetőségeket kapott, többen a trianoni békediktátum okozta fájdalom ábrázolását látták az 1848-as kormány tagjainak letargikusnak tűnő megformálásában.
 
A szoborcsoportról avatóbeszédet mondó Apponyi Albert a központi figurát, Kossuth Lajost mint példaképet és szimbólumot emelte ki: „Ha ennek a szobornak jelentőségét egy szóval kellene megjelölni, úgy azt a nemzeti akarás szobrának nevezném. Mert erről kell, hogy ma elsősorban szóljon a magyar népnek, de nem egyedül annak, hanem a világnak is, amelyhez Kossuth a törvénytelen elnyomatás idején fordult: sikertelenül, de mégsem hiába. A Kossuth-szimbólumban megrögzített nemzeti erőre és annak átvitelére az idegen nemzetek tudatába, ma nagyobb szükség van, mint valaha. Megrendülve állunk hazánk szülöttjének szobra előtt. Ehhez a halotthoz nem is szólok így: Legyen áldott emléke, hanem úgy, hogy: Éljen ez az emlék mindenkorra, mint a magyar nemzeti energia jelképe és a magyar feltámadás záloga” – mondta. 
 
Apponyi Kossuth Lajos alakját mint szimbólumot fogta fel: egyszerre tekintette a nemzeti akarás, a nemzeti erő és energia szimbólumának és legfőképpen a magyar feltámadás zálogának.

Az 1952-ben felállított, lelkesítőbbnek ítélt Kossuth-szoborcsoport az Országház előtt 1967-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 31613)

A II. világháború után politikai okokból, pesszimista hangvételű alakformálására hivatkozva előbb Budapesten „ideiglenes helyre”, majd 1973-ban állandó jelleggel Dombóvárra szállították, ahol a város parknegyedében részekre bontva állították fel. A budapesti Kossuth téren 2015-től a szoborcsoport mérethű hiteles másolata látható az eredeti, 1927-es kialakítás szerint.

A Kossuth téren 1934-ben gróf Tisza István mártír miniszterelnök, 1937-ben II. Rákóczi Ferenc szobrát avatták fel.

Tisza István szobra 1938-ban (Fotó: Fortepan)

Tisza István szobra 2019-ben (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Rákóczi Ferenc lovas szobra az Országház előtt​ (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A trianoni békediktátum 100. évfordulójára készült, és 2020. augusztus 20-án felavatott Összetartozás Emlékhelyét, a Parlament középtengelyében a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásánál alakították ki. A trianoni békeszerződés előtti utolsó település-összeírás 12 485 helynevét tartalmazó emlékmű, amely szimbólumhasználatában – a történelmi Magyarország teljes lefedésének igényével – a Szabadság téren egykor álló Ereklyés országzászló gondolatvilágával rokonítható.

A Nemzeti Összetartozás Emlékhely​e. Kétoldalt, a gránitfalakba vésve a történelmi Magyarország valamennyi településének neve szerepel (Fotó: Wachsler Tamás/Steindl Imre Program)

Nyitókép: A Millenniumi emlékmű a Hősök terén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)