Keresés az archívumban

Az egész fővárosban Kőbányán becsülik meg legjobban Szent László királyt Lechner Ödön remekbe szabott kőbányai templomépülete előtt immár 80 éve áll Szent László király szobra. A városrészben a templomon kívül patinás gimnázium és általános iskola is viseli a lovagkirály nevét, és a kerület polgármesteri hivatala is a róla elnevezett téren található. Szent László kultusza ebben a kerületben különösen erős, így amikor 1940-ben a születésének 900. évfordulójára készült az ország, a Budapesten állítandó köztéri szobrát Kőbánya kapta. Antal Károly szobrászművész alkotását akkor avatták fel a kőbányai Szent László téren.
Budavári Legendák: Hauszmann és Stróbl leszármazottai is megjelennek a Várkert Bazár izgalmas fotókiállításán Hauszmann Alajos, a Teleki család és Stróbl Alajos leszármazottai is visszatekintenek ránk azokról a portrékról, amelyekből csütörtökön nyílt kiállítás a Várkert Bazár déli panorámateraszán. A november 15-ig megtekinthető Budavári Legendák tárlat a Várhoz kötődő emberek izgalmas sorsán keresztül mutatja be, hogyan szövődik bele a budai Vár élete és történelme a nyüzsgő Budapestébe.
Török kori sírokat és középkori falakat találtak a Margit körút mellett Egy török kori temető sírjait tárják fel a Margit krt. 19-21. számú telken. A hódoltság korának rétegei alatt pedig Felhévíz házainak maradványait keresik a régészek.
Hírességek utcája – Írók, festők, feltalálók éltek egykor a Bartók Béla úton Budapesten van egy hely, ahol egymás mellett megfért az autógyár, a laktanya, a kollégium és a két világháború közötti magyar irodalom. Mindezt száz métereken belül. Ez a különleges hely a Bartók Béla útnak a Gellért tér és Körtér közötti része. Egy csodálatos út, csodálatos helyekkel.
A Magdolna-torony mellett talált otthonra a vándorló görög istennő – A budai Vár több pontján is állt korábban a Hébé-kút A budai Várban lévő Hébé-kút vagy másik ismert nevén Artemisz-kút ma egy meghitt kis névtelen téren áll a Magdolna-torony tövében, az Úri utca északi végénél. Úgy tűnik, itt végre otthonra talált ez a XIX. századi kútszobor, amelyet korábban két másik helyen is felállítottak a Várban, azonban különböző okokból egyik sem bizonyult megfelelőnek az antik görög szobor mintájára készült alkotásnak. A vándorló szobornak neve is kettő van: felavatását követően a görög mitológiából Hébé alakjával azonosították, holott valójában egy Párizsban őrzött Artemisz-szobor másolata.
A kilencvenöt éves János Pincében jártunk – A belvárosi szállodát lebontották, de a János vitéz-falképek megmenekültek Vajon ki az, aki nem ebédelne vagy sörözne szívesen olyan környezetben, ahol művészeti alkotások veszik körül? Az 1872-ben átadott belvárosi Erzsébet Királyné Szálló és az 1985-ben a helyén felépülő, napjainkban is működő Danubius Hotel Erzsébet City Center pincéje különlegesen szép falképekkel büszkélkedhet: Petőfi Sándor János vitézének jeleneteit ábrázoló falképek díszítik. A műemléki védelemnek köszönhetően változatlan formában megmaradt János Pincében jártunk.
Kölcsey Ferenc nyomában Budapesten – 230 éve született a Himnusz költője A ma 230 éve született Kölcsey Ferenc a reformkori magyar irodalom és közélet egyik legnagyobb alakja, aki az 1823-ban írt Himnusz című költeményével örökre bevéste nevét a magyar kultúra halhatatlanjai közé. Mindezek ellenére furcsa, hogy az emlékét Budapesten sokáig egyetlen köztéri szobor vagy emléktábla sem jelezte. Cikkünkben a Budapesten jelenleg fellelhető szobrait, emlékhelyeit gyűjtöttük egybe.
Átadták a Ludovika Campus felújított épületét Átadták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem legújabb épületét, miután befejeződött a Kauser József által tervezett, 1886-ban készült négyszintes, neoreneszánsz tömb felújítása. Az épület, amelynek homlokzatát eredeti állapotában állították helyre, hosszú évtizedek után visszakapta egyetemi funkcióját.
Megalapította Budát, de még emléktáblája sincs a Várnegyedben a 750 éve elhunyt IV. Bélának IV. Béla király a tatárjárás után alapította meg azt a várost, amelyet ma Budaként ismerünk. Olyan helyet keresett, amely egy következő mongol támadás idején bevehetetlen lesz. A Várhegy fennsíkját vastag falakkal vetette körül, a területet felparcelláztatta és benépesítette, kolostorokat, templomokat építtetett. IV. Béla Budája ma is megvan, várfalak, amelyeketket építtetett, utcák, amelyeken sétált, házfalak és ablakkeretek, amelyeket ő is láthatott, ülőfülkék, amelyeken ő is ülhetett, de még csak egy emléktábla sem őrzi itt alapítójának nevét.
A gyerekek budapesti Eldorádója – A játszóterek története a fővárosban Grund. Ha ezt a szót halljuk, Molnár Ferenc világhírű regényének, A Pál utcai fiúknak a története jut eszünkbe: Boka, Nemecsek Ernő, Áts Feri, Geréb, Csónakos. Az 1888-ban a IX. kerület nagyon is valóságos helyszínein – a Mária és a Pál utca sarkán – játszódó cselekmény megrendítően mutatja be, hogyan adja egy kisfiú az életét egy bérházak által határolt üres telekért, hiába. Nem volt ugyanis természetes akkoriban, hogy a gyermekek játszótereken tölthessék szabadidejüket. Lakóhelyük mellett a közeli utcákon, tereken, foghíjtelkeken vagy kicsit távolabb, a még beépítetlen dombokon, réteken fogócskáztak, bújócskáztak, s sokáig nem is tudták, mi a hinta, a libikóka vagy a csúszda. Az első angol mintájú játszótér 1912-ben nyílt meg Budapesten. A gyermeknap alkalmából a játszókertek történetét mutatjuk be.
Már a XVIII. századtól fontos volt az épületek díszítése Pesten és Budán – Rajziskolába jártak a kőművesek, ácsok, kőfaragók, asztalosok A XVIII. század második felétől Magyarországon növekvő igény és érdeklődés irányult a különböző díszítőművészeti alkotások felé. Az építészek és építőmesterek, nem is beszélve a megrendelőkről, egyre inkább igényelték az épülő házak külső és belső díszítését, a homlokzati díszeket ugyanúgy, mint a belső terek részleteinek, a falaknak, ajtóknak és ablakoknak finom kidolgozottságát. Ehhez pedig már nem volt elegendő a mesterek felnőttkorban gyarapodó tudása, a fiatalok oktatására is szükség volt. Az oktatásnak iskolára, az iskolának pedig saját épületre volt szüksége. Így született meg a Székesfővárosi Iparrajziskola.
Naponta elsétálunk az épületei mellett, de nem ismerjük a nevét – 150 éve született Hültl Dezső építész Hültl Dezső budapesti épületei kevéssé ismertek, holott a tervező nem ezt érdemelné. Az elmúlt években a fővárosi építészet iránt érdeklődők mégis többször találkozhattak a nevével, ugyanis a Kossuth tér rekonstrukciója során az eredeti Hültl-féle homlokzati tervek alapján építették fel a parlament új, Szabad Györgyről elnevezett irodaházát. Születésének 150. évfordulóján érdemes körbesétálni a fővárosban, és megtekinteni szép épületeit, az általa tervezett bérházakat, templomot, iskolát, kórházat, szanatóriumot vagy a bevásárlóközponttá alakított buszgarázst: ezeket ma is nap mint nap használjuk, vagy naponta elsétálunk mellettük Pesten és Budán.
Egész Budapest Zsolnay kerámiákkal van tele – 120 éve halt meg a főváros díszítője Százhúsz éve hunyt el Zsolnay Vilmos, a magyar iparművészet kiemelkedő személyisége, akit a legnagyobb magyar fazekasnak hívtak kortársai. Neve egybeforrt Magyarország legjelentősebb kerámiagyárának XIX. századi történetével. Zsolnay Vilmos baráti kapcsolatot ápolt korának neves építészeivel, Steindl Imrével, Schulek Frigyessel, Lechner Ödönnel, akik budapesti épületeiken előszeretettel alkalmazták a gyár építészeti kerámiáit.
Felújítják a bolgárok budapesti templomát – Ferencvárosban áll a görögkeleti építészet magyar gyöngyszeme Egy szemet gyönyörködtető görögkeleti templom áll a ferencvárosi Vágóhíd utcában, melyről valószínűleg még a IX. kerület lakosai is keveset hallottak. Ez a Magyarországon élő bolgárok vallási életének központja. Az Árkay Aladár által tervezett ortodox templom építésének előkészítéséhez 1930-ban kezdtek, és egy éven belül át is adták az épületet a hazai bolgárok nagy örömére.
A klasszicista Pest építésze volt – 225 éve született Kasselik Ferenc Kasselik Ferenc az egyik legtöbbet foglalkoztatott építész volt a XIX. század eleji Pesten. Munkáival, amelyeknek száma meghaladta a négyszázat, jelentősen hozzájárult a klasszicista városkép kialakulásához. A magánépítkezések és bérházak mellett számos épületet tervezett építészként a főváros megrendelésére, építőmesterként pedig a munkálatok irányításában is részt vett. Legkiemelkedőbb alkotásai között van az egykori Nemzeti Zenede épülete a Semmelweis utcában, a Hild József által 1863-ban átépített és azóta lebontott régi pesti Városháza és kivitelezőként a maga idejében is kétes megítélésű Gellért-hegyi Citadella.
Az Iparművészeti Múzeumban jártunk – Különleges alkotások kerültek elő a felújítás alatt álló épületben Budapest egyik legkarakteresebb épülete, a magyar építészet kiemelkedő jelentőségű alkotása, az Iparművészeti Múzeum több mint két éve áll bezárva a látogatók előtt. A bezárás oka az a nagyszabású és igen szükséges felújítási munka, amelybe pénteken mi is betekintést nyerhettünk. Lapunkat ugyanis meghívták egy különleges épületbejárásra.
Aki eljutott a csillagokig – Lélekemelő szobrokat alkotott a 75 éve elhunyt Pásztor János Pásztor János, a XX. századi magyar szobrászat kiemelkedő alakja országszerte alkotó művész volt, szobrai számos településünkön megtalálhatók Hódmezővásárhelytől Balatonfüredig. Alkotásai Budapesten is kiemelkedő jelentőségűek, elég II. Rákóczi Ferenc Kossuth téren álló lovas szobrára és a budai Várban lévő Kazinczy-kútra gondolnunk. A 75 éve elhunyt Pásztor Jánosra emlékezünk.
Ma 120 éve nyílt meg a Budai Vigadó – Bállal ünnepelték meg az épület átadását Régi vágyuk teljesült a budaiaknak 1900 januárjának végén, amikor végre megnyílt a régóta vágyott vigadójuk. De milyennek látták a budai polgárok kulturális igényeinek kielégítésére készült épületet 120 évvel a lapok tudósítói? Hogyan számoltak be a főváros legújabb palotájának átadásáról a korabeli újságok? Visszautaztunk az időben, és ennek jártunk utána.
Vajdahunyad várától a Tőzsdepalotáig – Budapest több híres épületét tervezte a 165 éve született Alpár Ignác Az általa tervezett épületekben működik ma a József nádor téri Pénzügyminisztérium és a Széchenyi téri Belügyminisztérium, de talán leghíresebb alkotásai a Szabadság téri Tőzsdepalota és a városligeti Vajdahunyad vára. Iskolaépületeit, lakóházait ma is ezrek használják naponta Budapesten. A 165 éve született Alpár Ignác épületei jelentősen meghatározzák Budapest arculatát.
Lesz-e még toronyzene a Mátyás-templom tornyán? – Egy budai hagyomány nyomában Először a torony nyugat felé eső erkélyén, azután Pest felé, a Halászbástya felőli erkélyen is előadták egykor a Mátyás-templom tornyából a toronyzenét jeles alkalmakkor. Többnyire régi magyar egyházi énekek, de olykor a Himnusz és a Szózat is elhangzottak a templom tornyának erkélyéről az 1896-os millenniumot követő évtizedekben.
Budapesti orvos is mentette a Titanic túlélőit – Sokáig hősként ünnepelték a Carpathián szolgáló magyart Mindenki hallott már a Titanic tragédiájáról, azonban csak nagyon kevesen tudják, hogy egy magyar orvos, bizonyos dr. Lengyel Árpád volt az egyik megmentője a Titanic 705 túlélőjének. A 108 évvel ezelőtti katasztrófa után a magyar orvost hősként ünnepelték. Ennek köszönhetően az 1900-as évek elején két magyar orvos nevét ismerte az egész világ, Semmelweis Ignácét és Lengyel Árpádét. Míg azonban Semmelweis Ignácról ma is mindenki tudja, ki volt, Lengyel Árpádról megfeledkeztünk, holott története nagyon is méltó a figyelmünkre.
A művészeti anatómiától a mozaikokig – 120 éve született Barcsay Jenő festőművész Barcsay Jenő magyar festő, grafikus, művészpedagógus 120 éve született. Munkássága a XX. századi magyar képzőművészet értékes darabja. A Művészeti anatómia című könyvét több világnyelven, számos alkalommal kiadták. Budapesten két, mozaikban megfogalmazott alkotása mutatja, hogy kisebb méretű festményeinek képalkotási elveit a monumentális felületeken is ugyanúgy tudta érvényesíteni.
A 750 éve elhunyt Szent Margit emlékei Budapesten – Életét Istennek ajánlotta fel IV. Béla az ország megmeneküléséért Nevét viseli sziget, híd, utca, kórház, iskola, templom, szobrokon és üvegfestményeken láthatjuk alakját. A 27 évesen elhunyt Árpád-házi királylány, Szent Margit halálának 750. évfordulóján felkerestük a róla szóló emlékeket a fővárosban.
Budapesti napló: A hét, amelyen gyászba borult a főváros „Hölgyeim, uraim, ma egy kis mókával szerettem volna szórakoztatni önöket ...de ma... hogy mondjam... nagyon rossz híreket kaptam valakiről... aki szívemhez nagyon közel... egy bohócnak nehéz ilyesmiről... az ember csak dadogni tud és sírni... Pozsony, Kolozsvár, Nagyvárad...Nagyérdemű közönség, mai előadásom elmarad” – írja Szenes Béla 1920. január 18-án a Pesti Hírlap azon rovatában, ahol a vicces írásokat közölték. Így érezte magát e sorok írója is a soron következő lapszemle összeállításakor, amely arról a hétről szól, amikor 1920-ban és 1945-ben is gyászba borult Budapest.
A neoreneszánsz építészet kiemelkedő alakja volt a 175 éve született Kallina Mór Kallina Mór a legjobbaktól tanulva jutott el saját formavilágához, és lett a magyar neoreneszánsz építészet egyik legnagyobb képviselője. Épületeit az olasz reneszánsz palotaépítészetből merítve a monumentalitás jellemzi a homlokzatok, ablakkereketek gazdag díszítésével. A pesti oldalon elsősorban bérpalotái, a budai oldalon főleg közintézményei – Budai Vigadó, Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Főparancsnokság – határozták meg a gyorsan fejlődő magyar főváros arculatát.
Egy méltatlanul elfeledett építész nyomában – 145 éve halt meg Diescher József A történelem szeret csak a nagyokkal foglalkozni, akik valami újat vagy grandiózusat alkottak. Amikor a XIX. századi építészetre gondolunk, akkor is a leghíresebb mesterek szoktak az eszünkbe jutni: leginkább Hild József, Ybl Miklós vagy Lechner Ödön. Holott rajtuk kívül számtalan jeles alkotó volt, akik formálták Budapest arculatát. Egy ilyen (szinte elfeledett)építész volt Diescher József is, akinek idén van halálának a 145. évfordulója. Cikkünkkel az ő életének és munkásságának kívánunk emléket állítani.
A magyar szecesszió és neobarokk építészet mestere volt Hegedüs Ármin Százötven éve született Hegedüs Ármin, a magyar építészet termékeny alkotója, számos fővárosi iskola tervezője. Évtizedeken keresztül közös tervezőirodát tartott fent Böhm Henrikkel, akivel a késői historizmustól a szecesszión át a neobarokkig több városházát és jelentős számú fürdőépületet hozott létre.
150 éve született Jámbor Lajos, a magyar szecessziós építészet egyik kiemelkedő képviselője Budapesten sétálva számos gyönyörű, szecessziós épületben gyönyörködhetünk. Vannak köztük közintézmények, bérházak, villák és paloták. A szemünknek kedves látvány mellett – hiszen alig van valaki, akit ne bűvölnének el a szecesszió lágyan hullámzó vonalai és finom növényi ornamentikája – az épületek történetét, az építtetőt és az építészt sokszor nem ismerjük. Valószínűleg igen kevesen vannak azok is, akik Jámbor Lajos nevével találkoztak már. Pedig a hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alakját tisztelhetjük benne.
A Fácán vendéglő igaz története – A Gestapo, majd a hírszerzés is birtokba vette a zugligeti üdülőtelepet Budapesten számos híres étterem és fogadó működött az elmúlt századokban, de mind közül a zugligeti Fácán vendéglőt tartották az egyik legkellemesebbnek. Krúdy Gyula a Nagy kópé című regényében a város legszebb mulatóhelyének nevezte, de már az 1800-as évek elején is számos előkelőség járt ide mulatni. Megfordult itt Kossuth, Petőfi, Toldy Ferenc, Barabás Miklós, Bajza József és sok más híresség.
A régi budai városháza épülete nyerte az idei Budapest Építészeti Nívódíjat ​A Budapest Építészeti Nívódíj idei nyertese a régi budai városháza, azaz a Bölcs Vár műemléki rekonstrukciója lett. Az egykori városháza szépen felújított épületében az értékmegőrzés és értékteremtés is példás, követendő módon valósult meg.
Sportközponttal bővül a budai Szent Imre Gimnázium A Wälder Gyula tervezte Villányi úti neobarokk palota belső átalakításával is együtt jár majd, hogy a Szent Imre Gimnázium udvarán felépül az új, mintegy 3700 négyzetméteres sportközpont.
A jövő lakásai – Hatvan éve kezdődött az óbudai kísérleti lakótelep építése Az 1950-es évek végén a jövő lakásainak kikísérletezésére Óbudát szemelték ki. A mintalakótelepet akkor még nem tízemeletes betontengernek képzelték el a tervezők: kétszintes sorházak is épültek a sok négyszintes lakóépület mellett, ám később magasabb házak is helyet kaptak a telepen.
Ahol a gyermek József Attila tyúkot sétáltatott – A költőóriás elcsodálkozna, ha ma látná a Ferenc teret Számos olyan utcája, tere van fővárosunknak, mely végső formáját a nagy 1838. évi árvíz után nyerte el. Ezek közé tartozik a IX. kerületi Ferenc tér is, mely 1839 óta szerepel a pesti térképeken, s az elmúlt 180 év alatt számos alkalommal kapott új arculatot. Volt, amikor a legszegényebbek élettere volt, máskor tankok szántották fel a földjét, hősök és ártatlan civilek vére borította a kövezetet. Manapság az egyik leghangulatosabb fővárosi térként tartják számon.
Víziváros tornyai – templomok, kápolnák egykor és ma A budai Várhegy és a Duna között elterülő Víziváros kétarcú világába enged bepillantást az a kiállítás, amelyen tizenegy szakrális épületben tehetünk virtuális sétát. Megismerjük a középkor feltárt kápolnáit és az újkori templomok titkait.
Az Erzsébet lánchíd építője Több budapesti híd emléktábláján is szerepel, szerepelt a neve, de tevékenysége rejtve maradt a nagyközönség előtt. Czekelius Aurél 175 éve született.
Már a tetőt ácsolják a titkos föld alatti trezorjáról elhíresült budavári házon Számítva az esősebb őszi napok közeledtére, megkezdődött a budai Várban az Úri utca 72. szám alatti épület tetőfedése. A MNB egyik alapítványa 2015-ben vásárolta meg az ingatlant, amelyet a tervek szerint a késő barokk állapotának megfelelően rekonstruálnak, a tetőzetét pedig teljes egészében lecserélik.
Átadták az ötszintes református óvodát a Városligeti fasorban Új épületet kapott a Budapest-Fasori Református Egyházközség óvodája. A Városligeti fasorban, a református templom mögötti kertben álló műemlék épületet teljesen átalakították, korszerűsítették, a XXI. századi igényeket is kielégítő közösségi tereket és napfényes csoportszobákat alakítottak ki, a kertben pedig játszóudvart építettek. A tágas, ötszintes ház 1926-ban épült holland támogatásból, korábban a reformátusok Julianna-iskolája működött benne.
Iskolakezdés: egy nagyvonalú kor oktatási épületei Lechner Ödön, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Kőrössy Albert Kálmán, Kós Károly – híres magyar építészek, akik iskolákat terveztek Budapesten. Ma is az oktatást szolgálják alkotásaik, amelyekben idén is sok ezren kezdik meg a tanévet.
Kilencven éve adták át a ciszterci gimnázium Villányi úti épületét Kilencven évvel ezelőtt, 1929 szeptemberére készült el a ciszterci rend új főgimnáziumának épülete a Villányi úton, Szentimrevárosban. Az évforduló és a közelgő tanévnyitó miatt is aktuális felidéznünk a korabeli filmhíradó tudósítását a jeles eseményről.
Bakáts tér: a változatlanság varázsa Ahhoz, hogy egy városi fa időskort tudjon megélni, s így terebélyes, szép, vastag törzsű példánnyá váljon, szükség van jó és elegendő földre, megfelelő vízellátottságra, napfényre és elviselhetően jó levegőre. Meg nyugalomra. Arra, hogy a fát békén hagyja a város folyton változó történelme: ne vágják ki útszélesítés vagy más miatt, ne robogjon rajta át tank, ne találja el lőszer és bomba, ne vágják ki tűzifának a fagyhalál ellen a polgárok, vagy ne legyen csak úgy, az újítás mámorában útban. Arra, hogy legyen becsülete.
Száz éve hunyt el Kauser József – Meghatározó alakja volt Budapest építészetének A XIX. század második fele a budapesti városfejlődés aranykora. Az ekkor született értékek tárháza olyan gazdag, hogy a jelentős építőművészek közül is sokak neve bizony nem eléggé ismert. Ilyen a száz éve elhunyt Kauser József is, akinek épületeire pedig sokan jó szívvel gondolunk.
145 éves a Fogaskerekű Közlekedési kuriózum, amelyet ugyan számos alkalommal meg akartak szüntetni, ennek ellenére 145 éve viszi az utasokat a svábhegyi Fogaskerekű Vasút, amely immár 80 éve villamos üzemű.
Felavatták Brenner János szobrát és parkot is elneveztek róla Csepelen Új parkot avattak Csepelen. A Brenner János parkban felállították a vértanú papnak emléket állító szobrot.
Egy élet a szép kultuszában – 75 éve hunyt el Róth Miksa 1944. június 14-én, 75 évvel ezelőtt hunyt el Róth Miksa, a legjelentősebb magyar üvegfestő és mozaikművész. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő hatalmas munkásságából ezúttal három budapesti munkája megidézésével emlékezünk a mesterre, aki „a szép kultuszában” élte az életét.
Házak, sorsok, virágdíszek: Kőrössy Albert Kálmán évtizedei Bizonyára megakadt már a szemük a Népligettel szemben az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum épületén: ragyogó, szecessziós középület! De rácsodálkozhattak a terézvárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumra vagy a Városligeti fasor egyik csodaszép villájára is. Lechner Ödön művének tartják a legtöbben őket, pedig nem ő tervezte, hanem a méltatlanul ismeretlen Kőrössy Albert Kálmán.
Epreskert: bárka a kőtengerben Milyen a szép park? Rendezett, szép, koros növényekkel tarkított, átlátható. Vagy éppen nem ilyen: kusza, folyton megújuló, házak közé ékelődő, dzsungelszerű. Az Epreskert, e felejthetetlen hely az utóbbi – Budapest nevezetes zöldterületeinek nyomában járva ezt fedeztük fel.
Szálloda lesz a Fő utcai kapucinus kolostor épületéből Az I. kerületi Fő utca, Ponty utca sarkán álló egykori kapucinus rendházban a kolostoron kívül működött már törökfürdő, iroda és bencés iskola. Hamarosan négycsillagos szálloda nyitja meg kapuit a felújított 300 éves műemlék épületben.
125 évvel ezelőtt ünnepelték Jókai Mór 50 éves írói jubileumát Királyi jókívánságok, telt házas táncmulatságok, perlekedő asszonyok – a korabeli sajtó beszámolója alapján igen mozgalmasra sikerült Jókai 50 éves írói jubileuma.
A Bauhaus és Budapest: impressziók egy nagyvonalú korról Lezajlott a hétvégén az idei Budapest100 rendezvény a Bauhaus centenáriuma jegyében. Bejártunk néhány házat: íme, néhány villanás! Várjuk az Önök képeit is!
Anyák napi séta: a legszebb anya-gyermek szobrok Budapesten Anyák napi sétára hívjuk olvasóinkat Budapest tereire, parkjaiba, hiszen fővárosunk szobrai közt számos akad, amelyeket az édesanyák tiszteletére emeltek. Az anyák napját megelőző, esős szombati napon kerestünk fel ezek közül a szobrok közül néhányat, biztatjuk olvasóinkat, hogy követve példánkat, ha tehetik, egyet-egyet ezek közül látogassanak meg az ünnepen.