Domonkos Csaba

174471_unstudio_es_a_buro_happold_engineering_2.jpg Holland és angol tervezők hídja épül meg Budapesten Eldőlt végre, melyik híd épül meg legközelebb Budapesten. A főváros és a kormány is egyetértett abban, hogy a korábban felmerült lehetőségek közül a Galvani út folytatásában tervezett dunai átkelőt kell elsőként megvalósítani. E hídra már látványtervek is készültek, azaz tudjuk, hogyan fog kinézni. A tervezőt nemzetközi pályázaton választották ki, a győztes híd egy holland és egy brit cég közös munkája.
A 150 éves Budavári Sikló különleges megoldásai – 45 mázsa rakománnyal is működödött a tartalék fék Idén 150 éves a Budavári Sikló. A világ második ilyen jellegű szerkezete 1870. március 2-án nyílt meg a magyar fővárosban. Eredeti kialakítása alapvetően eltért a mostani megoldástól, hiszen másutt volt a meghajtása, és a korszaknak megfelelően gőzgép működtette. Azonban több előremutató műszaki megoldás is jellemezte Pest-Buda új közlekedési eszközét.
A hajóhidat és az utakat is lezárták a kolerajárvány miatt Pest-Budán 1831-ben Döbbenetes, megrázó és mindenki életét megváltoztató döntések születnek a napokban. Karantén, lezárás, közlekedési korlátozások, olyan intézkedések, amelyeket a legtöbbünk csak könyvekből és filmekből ismer. Ma ez az életünk része, reméljük, csak átmenetileg. A hasonló intézkedések azonban nem új keletűek, nagyon régre nyúlnak vissza. Az 1831-es kolerajárvány idején a hajóhidat is lezárták Pest-Budán, ami miatt pánik tört a városban, a katonaságot is be kellett vetni.
105 évesek Budapest első buszai – Kistarcsán készült, és kék színű volt az Andrássy úton elinduló, XX-2-es rendszámú jármű Budapesten aránylag későn, csak 1915-ben indult el a buszközlekedés, annak ellenére, hogy a közönség és a főváros vezetői már évekkel korábban szerettek volna autóbuszokat látni a főváros útjain.Elsőként egy sárga színű elektromos, majd egy kék színű benzines járművet sikerült beszerezni.
Harminc éve döntötték el, hogy Lenin szobrát nem állítják vissza a Felvonulási térre Egykor minden szocialista városban állt egy Lenin-szobor, lehetőleg a település fontosabb terén. Budapesten az egykori szovjet diktátort, a bolsevik puccs vezéralakját ábrázoló alkotást a Felvonulási téren állították fel 1965-ben. A szobor még 25 évet sem töltött a helyén, felújításra hivatkozva szállították el a rendszerváltás hajnalán, és 1990-ben az is eldőlt, hogy már nem térhet vissza.
230 évvel ezelőtt tért haza a Szent Korona Buda elöljárósága elrendelte a középületek és a magánházak díszkivilágítását, fénylő transzparensek felállítását, népünnepély tartását, s mindenki a lehető legbuzgóbban hajtotta végre e rendelkezéseket. Az egész város lázban égett, a polgárok és a nemesek új ruhákat csináltattak maguknak. A város teljes vezetősége díszbe öltözötten sorakozott fel a Bécsi kapunál, 18 mozsárágyúból 70 díszlövést adtak le a Szent Korona hazatértét köszöntve, 1790-ben.
Kiírták a pályázatot a HÉV-ek meghosszabbításának és felújításának megtervezésére Kiírták a tervezői pályázatot a szentendrei, a ráckevei és a csepeli HÉV felújítására, bizonyos vonalak meghosszabbítására, összekapcsolására, föld alá vezetésére. Ma csak Budapest környezetében működnek HÉV-ek, holott valamikor az egész országot behálózták a helyiérdekű vasutak.
80 éve nevezték el a honfoglaló fejedelemről az Árpád hidat, amely az avatáskor mégis Sztálin nevét kapta Az Árpád hidat már 10 évvel átadása előtt, 1940-ben elnevezték, hogy azután mégse azzal a névvel adják át, ugyanis a kommunizmus közbeszólt.
35 éve épült a Budapesti Kongresszusi Központ 35 éve nyitotta meg kapuit a Budapesti Kongresszusi Központ, amellyel az akkori Magyarország a kongresszusi turizmus piacára kívánt betörni. A 2000 fős épület sokáig Budapest egyetlen, valóban vállalható konferencia-helyszíne volt.
40 év után átépül a KöKi A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
A Duna királynője volt, Európa koldusa lett az ostrom után Budapest Budapest ostroma 1945. február 13-án véget ért. A város romokban hevert, az infrastruktúra összeomlott. Az életben maradt lakók elkeseredett küzdelmet vívtak azért, hogy valamennyire újra lakható legyen a város.
Vonattal a Liszt Ferenc repülőtérre – Új vasútvonal épülhet A napokban elkészültek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a fővárossal, illetve a 100a (Budapest–Cegléd) vasúttal összekötő 22 kilométeres vasútvonal tervei. Az elképzeléssel a főváros és a kormány is egyetért, és ha megvalósul, akkor egy több évtizedes terv válik valóra.
Hatalmas vitát és indulatokat kelt a Hamzsabégi úti vasúti töltés szélesítése Az ország talán legfontosabb vasútvonala a Kelenföldi pályaudvart köti össze a Ferencvárosi pályaudvarral úgy, hogy egy hídon keresztezi a Dunát. A MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. e kétvágányú vonal bővítését tervezi, egy harmadik vágányt építenének a meglévő kettő mellé, és egy teljesen új hidat emelnének a Duna fölé. Ez viszont komoly félelmeket vált ki a Hamzsabégi út környékén élőkben.
Harminc éve távolították el a vörös csillagot az Országház tetejéről Az Országház Budapest egyik jelképe. A 96 méter magas kupola tetején közel 40 évig égett az elnyomó szocialista rendszer jelképeként a vörös csillag, amelyet 30 éve szereltek le.
Az 5-ös metró első szakasza 10 éven belül kész lehet Az elmúlt hetekben ismét egyre több szó esik az ötödik metróvonalról. Ez a gyorsvasúti vonal annyiban térne el a korábbi budapesti metróktól, hogy a város északi és déli részén meglévő HÉV-vonalakat kötné össze egy, a város alatt húzódó alagútban.
Vajdahunyad várától a Tőzsdepalotáig – Budapest több híres épületét tervezte a 165 éve született Alpár Ignác Az általa tervezett épületekben működik ma a József nádor téri Pénzügyminisztérium és a Széchenyi téri Belügyminisztérium, de talán leghíresebb alkotásai a Szabadság téri Tőzsdepalota és a városligeti Vajdahunyad vára. Iskolaépületeit, lakóházait ma is ezrek használják naponta Budapesten. A 165 éve született Alpár Ignác épületei jelentősen meghatározzák Budapest arculatát.
Ötven évvel ezelőtt döntöttek Gazdagrét beépítéséről – Római kori település helyén áll a lakótelep Gazdagrét beépítetlen vagy alig beépített gyümölcsös volt a Budaörsi út felett, közvetlenül a budapesti városhatár mellett. Kissé nyugatabbra, a Sasadi út mentén már az 1930-as évektől családi házas városrész jött létre, de a szomszédos többi terület jórészt üres maradt.
Újragondolt állomás – Ötven éve kezdődött a Déli pályaudvar átépítése A Déli pályaudvar sajnos ma egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy azt tervezésekor elképzelték. Pedig 50 évvel ezelőtt, amikor a munkagépek elindultak, a tervrajzokon egy elegáns, XX. századi pályaudvarként álmodták újra az akkor már 110 éves állomást. Igaz, egyesek szerint már akkor is felesleges volt a beruházás.
75 éve robbantották fel a budapesti Duna-hidakat A II. világháború hihetetlen pusztítást okozott az országban. A halottak százezrei mellett az épített környezetben is jóvátehetetlen károk keletkeztek, a fővárosban romhalmazzá vált számtalan értékes épület. A budapesti Duna-hidak sem menekültek meg.
45 éve zuhant le a Malév Berlinből hazafelé tartó repülőgépe Ferihegyen Pár napja írtunk itt a PestBuda oldalán az első magyar repülőgépről és az első magyar pilótáról. 45 éve sokkal szomorúbb napja volt a magyar repülésnek, ugyanis egy Malév-gép leszállás közben lezuhant Ferihegyen.
Az első pesti takarékpénztár – Honjobbító gondolat hozta létre a kisemberek bankját Nehéz elképzelni ma a világot bankok nélkül. Magyarországon azonban az elmaradott gazdasági viszonyok miatt a XIX. század közepéig hazai bank nem működött. Az első pénzintézetet 180 évvel ezelőtt nem gazdasági érdek, hanem honjobbító gondolat hozta létre. Sokan kételkedtek abban, hogy Magyarország elég érett-e egy ilyen intézményre, de az ötlet életképességét igazolta, hogy a megalakult Pesti Hazai Első Takarékpénztárból nagyon sikeres gazdasági vállalkozás lett.
Az első magyar repülőgép – Rákosmezőn emelkedett a levegőbe a Szitakötő A magyar repülés történetét 1910. január 10-től számítjuk, mert bár korábban is emelkedett repülőgéppel ember a levegőbe Magyarországról, az első magyar építésű géppel magyar pilóta az első igazolt repülést e napon tette meg.
Budapesten is volt nyitható híd London jellegzetessége a Tower Bridge, amelynek középső nyílása felnyílik, ha hajó halad át alatta. Hasonló hidak sok helyen találhatók, például Hollandiában és Szentpéterváron is. Egykor Budapesten is volt egy olyan állandó híd, amely felnyílt, ha hajó közeledett.
Nagy-Budapest létrehozásakor 24 Kossuth Lajos utca lett a fővárosban A mai Budapest nem természetes folyamat eredményeként létrejött város. Mesterséges egység, amelyet hatalmi szóval hoztak létre. A legutóbbi ilyen „felülről” jött döntés 70 éve volt, amikor a főváros mostani határai kialakultak, azaz a környező településeket Budapesthez csatolták.
Óbuda és Buda kényszer szülte egyesítése Budapest kialakulása hosszú folyamat eredménye volt. Az egyesítéssel,Buda és Óbuda összevonásával,amelyet a reformkorban sokan szorgalmaztak, köztük Széchenyi István, megpróbálkozott 1849-ben a forradalom kormánya is, majd a levert szabadságharc után részlegesen az abszolutista hatalom is.
A híd, amely életet vitt a lezárt Duna-ágba Csepel 1950-ig nem volt része Budapestnek, sőt 1924-ig egy gát zárta le a Duna-ágat, azaz csak szárazföldi úton, kerülővel lehetett elérni Budapestet, ami az itt élő termelőket hátrányosan érintette. Másrészt a lezárt Soroksári-Duna-ág mocsaras vize egészségtelen volt. Ezen segített az 1924. december 20-án átadott Gubacsi híd.
Hetven évvel ezelőtt indult az első szovjet troli Budapesten – Születésnapi ajándék Sztálinnak Hatalmas terjedelemben foglalkozott a magyar sajtó 1949. december 21-én azzal az eseménnyel, amelyhez egy új budapesti közlekedési eszköz elindulása is kapcsolódott: Sztálin születésnapjával.
Egy híd Pest belvárosában – 145 éve kötötték össze a szétválasztott városrészeket Amikor a Margit híd épült Pest és Buda között, egy másik nagyszabású hídépítkezés is zajlott Pesten, amely két, egymástól szétválasztott városrészt kötött össze. Ez a híd nem folyó felett épült, hanem vasút felett, amely azonban mint egy széles folyó elvágta egymástól Pest két városrészét.
12 ezer új lakás megépítéséről döntöttek 50 éve Hatalmas lakótelep megépítéséről döntöttek 50 évvel ezelőtt Budapesten. Az akkor még Eörs vezér tere mellett 12 ezer lakás felépítését határozták el egy szinte üres területen.
Az elvesztett Baross tér – 50 éve készült el a Keleti pályaudvar előtti közlekedési csomópont A Baross tér Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Két metróvonala van, autóbusz- és trolibusz-végállomásai, fontos átszállóhely. A tér mai csomópont jellegét 50 éve nyerte el, de nem biztos, hogy jól jártunk az új megoldással.

További cikkeink