Pest és Buda utcái 160 évvel ezelőtt jórészt kövezetlenek voltak. Ha volt is kövezett utca, egész máshogy nézett ki, mint ma, mert az utcák homorúak voltak, azaz a közepük alacsonyabban volt, ésa  járdák, ha voltak is, egész másképp lettek kialakítva, mint manapság.

A járdákat ugyanis nem kősor, hanem kis földes rézsű választotta el az úttestől, bár valójában nagy különbség nem volt aközött, hogy valaki az úttesten vagy a járdán ment, ugyanis a gyalogosok nem igazán törődtek ilyesmivel.

Az utcák kövezésére természetesen volt igény, bár a XVIII. és a XIX. században léteztek kikövezett utcák, járdák, de arányuk nem volt magas. A szabadságharc alatt, 1849-ben, amikor rövid ideig Pesten volt a kormány székhelye, azonnal neki is álltak a Nádor utca lekövezésének – ott volt ugyanis a kormányzói iroda.

A Kálvin tér a XIX. század elején, kövezésnek még nyoma sincs (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A szabadságharc leverése után is folytatódott az utcakövezés, hiszen az élet nem állt meg. A Vasárnapi Ujság 1861. március 17-i száma az alábbi rövid hírt adta közre:

„Több tehetős pesti lakos ismét azon gondolattal foglalkozik, hogy Pesten a Váczi-utat s Ország-utat, sétányok ültetése s csinos kövezés, tisztántartás által a párisi boulevardokhoz hasonlóvá lehetne varázsolni. De ki ad rá pénzt?”

Valóban volt, aki magánszorgalomból megtette, ha nem is az egész utcát, de a háza előtt a járdát leburkolta. Sőt volt, aki nem is garasoskodott, márványt alkalmazott. Pest városa végül elrendelte, hogy ezeket cseréljék ki más kőre, mert a márvány, ha vizes lesz, csúszik, és ez balesetveszélyes volt, különösen télen. A Politikai Ujdonságok erről 1861. október 10-én ezt írta:

„Pesten mintegy 19 ház előtt márvány-kőjárdák léteznek, melyek biztonsági tekintetben a járókelőkre nézve, főleg télen, veszélyesek. A városi hatóság most a kapitányi hivatalt oda utasította, hogy szólítsa fel az illető háziurakat, kiknek házaik előtt ily járdák léteznek, hogy azokat 14 nap alatt rendes koczkakőjárdákkal helyettesítsék; ellenkező esetben a változtatást költségökre a város fogja eszközöltetni.”

Pest városa 1861. június 12-én, azaz 160 éve egyébiránt szabályrendeletet fogadott el az utcák kövezéséről, amely a pesti utcák, járdák kikövezését a város feladatává tette.

A XIX. század második felében a kockakő volt az általános utcaburkoló anyag, kivéve a hidakon és a Sugárúton, a mai Andrássy úton, ahol fakockát használtak (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet  HU.BFL.XV.19.d.1.08.008)

Arról is döntöttek, mi a teendő, ha ezt a városnál gyorsabban szerette volna a háztulajdonos megtenni. Ekkor a kövezés a háztulajdonosok kérésére engedélyezhető volt, de ekkor a telek- vagy háztulajdonosok a kövezet árának négyötödét ki kellett, hogy fizessék, de mind az utca, mind a járda kövei a város tulajdonába kerültek.

A belvárosban és Lipótvárosban a háztulajdonosoknak kötelező volt a járdát kövezetten kialakítani, amelynek szélessége minimum 4, maximum 8 láb kellett, hogy legyen, a külvárosokban elég volt ennél keskenyebb, 3-6 láb széles járda is. (Egy bécsi láb 31,608 centiméter volt, azaz a 8 láb széles járda már 2 és fél métert tett ki.)

Az utcakövezés lassan haladt. Pár évvel később, 1868-ban szabályozták a járdák széleinek kialakítását, ekkortól már nem kis rézsű, hanem kősor kellett, hogy elválassza az utcát és a járdát. Ez a megoldás az első időkben nem is nyerte el mindenkinek a tetszését, de hamar bebizonyosodott, hogy hasznos dolog.

Aszfaltot 1864 óta használnak Budapesten. Itt a Budakeszi utat aszfaltozzák 1920-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az útburkoló anyagok terén az első időkben nem volt nagy választék, kő, általában keményebb fajta, illetve fa volt használatos. A fakockát a Lánchídon, majd a kialakítandó Sugárúton (ma Andrássy út) használták, illetve ott, ahol a zaj számított, például iskolák környékén, mert nagy előnye volt – a könnyű súlya mellett –, hogy a lovak és a vasalt kerekek halkabban közlekedtek rajta, azonban nagy hátránya volt, hogy gyorsan kopott, átlag 6 évente cserélni kellett.

Az útburkolatok terén 1864-ben új anyag jelent meg, az aszfalt. Az első aszfaltburkolatot a Palatinus, a mai Nádor utcában, a 21. szám előtt fektette le egy svájci–magyar vállalkozás, de ez a kísérlet nem sikerült. Az első közúti aszfaltburkolatot 1867-ben a Kristóf téren alakították ki Budapesten, és később igen népszerű lett. A millenniumra Budapest utcáit nagyobb arányban fedte aszfalt, mint például Bécs útjait.

A XX. század elején jelent meg a magyar fejlesztésű burkolóanyag, a sárga keramit, ami halkabb volt a kockakőnél, de vizes időben csúszott, mégis sok utcát burkoltak keramittal.

Az utak nagy része azonban még a városon belül is földút maradt, amelyeknek a leburkolása még ma is ad feladatot a közutak kezelőinek.

Nyitókép: Az 1860-as években Pest utcáinak túlnyomó többségében nem volt kőburkolat (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)