Domonkos Csaba

186944_gyorskocsi.jpg Különleges közlekedési eszköz nevét őrzi a budai Gyorskocsi utca A Budán található Gyorskocsi utca annak a közlekedési eszköznek a történetét őrzi, amellyel a XVIII–XIX. században, a vasút elterjedése előtt a legkevesebb idő alatt lehetett eljutni Budáról Bécsbe és vissza. De milyenek is voltak azok a bizonyos gyorskocsik, kik utaztak vele, és mennyi ideig tartott az út? Elmeséljük.
Amikor a kerékpárosokat is megadóztatták Budapesten Nehéz helyzetbe került pénzügyileg Budapest 115 évvel ezelőtt. Pedig már a kerékpárosokat és a kutyatartást is megadóztatták, emelték a vízdíjat és a tandíjakat, ám 1906-ban kiderült: ez sem elég a hatalmas költségvetési hiány leküzdéséhez. A tervezett újabb adóterhek (így a pezsgőadó és a kártyaadó) kivetéséhez és az újabb adóemelésekhez nem járult hozzá a kormány, ellenben költségvetési támogatást nyújtott a fővárosi adósság rendezéséhez.
Csoda zöldben: 125 éves a Szabadság híd, Budapest egyik legszebb dísze A Szabadság híd 125 éves. Budapest legrövidebb Duna-hídja sok érdekességet rejt. Átadásakor, a millennium évében Ferenc József verte be az utolsó, ezüstszegecset, a színe a zöld mellett volt már kék és szürke is, egy időben le akarták bontani, a rendszerváltás előtti felújításakor pedig fondorlattal helyezték rá vissza a történelmi magyar címert.
20 éve járnak Budapesten a hannoveri villamosok Budapest gazdag villamosparkjában hosszú idő után az első Nyugat-Európában gyártott járművek a jellegzetesen lenyíló lépcsős hannoveri villamosok voltak, amelyek 20 éve, 2001. október 3-án álltak első alkalommal forgalomba.
Ideiglenesnek szánták, 34 évig működött a Nemzeti Színház a Hevesi Sándor téren Amikor 1965. március 15-én felrobbantották a Nemzeti Színház régi épületét a Blaha Lujza téren, senki sem gondolta volna, hogy az intézmény három és fél évtizedig átmeneti helyen fog működni. A Nemzeti Színház 1966. október 1-jén tartotta nyitó előadását a Hevesi Sándor téren, az egykori Magyar Színház épületében, és egészen 2000-ig ez volt a társulat otthona.
A kispesti Wekerletelep is őrzi a száz éve elhunyt miniszterelnök emlékét Kispesten található a különleges hangulatú Wekerletelep. Kisebb-nagyobb házai egységes stílusban, egy kívülálló számára kibogozhatatlan, de szabályos rendben kialakított utcákba rendezve alkotják ezt a mesébe illő városrészt. Létrehozását a száz éve elhunyt Wekerle Sándor, az egyik legkiemelkedőbb magyar miniszterelnök kezdeményezte.
Ötven évvel ezelőtt autópályahidat terveztek a belváros szélére A növekvő gépjárműforgalom már évtizedekkel ezelőtt is problémát jelentett a fővárosban. Még az is felmerült az 1970-es évek elején, hogy egy hatalmas autópályahidat építenek a Dunán, Lágymányos térségében. Ha az a tervezett híd megvalósult volna, ma egész más Budapesten élnénk.
Száz éve indult újra a budapesti autóbusz-közlekedés Budapesten az I. világháború után csak 1921-ben indult el ismét az autóbusz-közlekedés. Száz évvel ezelőtt az elektromos járművek először az Aréna, azaz a mai Dózsa György út és az Apponyi tér, a mai Ferenciek tere között szállították az utasokat. Bár sokan luxusnak tartottak a száguldozó járműveket, de végül az autóbusz-közlekedés létjogosultságot nyert a fővárosban.
Az első pesti gőzmalom jelentős ipari fejlődést indított el – 180 éve kezdte meg működését a József Hengermalom Ma már nehéz elképzelni, de egykor a Lipótvárosban, a mai Balassi Bálint – Stollár Béla – Falk Miksa és Balaton utca által határolt területen épült fel és működött Pest első gőzmalma, amely 1841. szeptember 22-én kezdte meg a működését. A József Hengermalom azonban több volt, mint egy egyszerű malom. A Széchenyi István kezdeményezésére létrejött modern üzem pénzügyileg nem volt sikeres, de hatására a malomipar és a gépipar is jelentős fejlődésnek indult. Pest a XIX. század második felében malomipari nagyhatalom lett.
Szmogos utak, feketedő házfalak – 45 éve határozták el a légszennyezés csökkentését Budapesten Budapest levegője az 1970-es évek közepén már annyira rossz volt, hogy a probléma hatóságokat is lépéskényszerbe hozta. A Fővárosi Tanács ezért 1976 őszén kilenc olyan területet jelölt ki, ahol a levegő minőségének javítását kiemelten kezelték.
Új üzletház válthatja a több mint 40 éves szolgáltatóházat Kelenföldön Az 1970-es évek elején a Kelenföldi lakótelepen élők gyakran panaszkodtak a szolgáltatások hiányára, ennek orvoslására építették az évtized második felében a szolgáltatóházat, amelynek két szintjén szinte minden volt, ami kellett. A Tétényi út, Etele út sarkán álló, mára elavult épületet most a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzat eladni készül, helyén az elképzelések szerint ismét szolgáltatóházat alakítanának ki.
Kenyér- és lisztjegyet vezettek be 80 évvel ezelőtt Budapesten Bár látszólag a békés mindennapok jellemezték 1941-ben Budapestet, a háború hatásai már éreztették hatásukat. Korlátozták a húsfogyasztást, a gépkocsik használatát. Cukrot és zsírt már 1940-től csak jegyre lehetett vásárolni, és 80 évvel ezelőtt bevezették a liszt- és kenyérjegyet is. Ez a korlátozás Budapestet és környékét érintette 1941 szeptemberében.
125 éve adták át a Nagykörutat – Budapest főútját az ezeréves Magyarország ünnepén avatták fel Ma Budapest egyik legforgalmasabb útja a Nagykörút, amelyet szebbnél szebb bérházak szegélyeznek. Kiépítése 25 évig tartott, megnyitásához házakat kellett elbontani, vasútállomást arrébb helyezni, területet feltölteni, de végül 125 éve, 1896. augusztus 31-én a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalosan is átadhatta Budapest közösségének.
A magyar buszgyártás ikonikus darabja volt az Ikarus 66 – Most felújítva láthatjuk a Közlekedési Múzeumban Különleges buszt mutatott be tegnap a nagyközönségnek a Közlekedési Múzeum: az utolsó tíz legyártott Ikarus 66-os modell egyikét. A járművet többéves restaurálás után állították ki Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Budapest egykor ezektől az Ikarus buszoktól várta, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé váljon a közlekedés, a fővárosi utasok azonban kényelmetlennek találták őket.
A Nyugatról érkező turistáknak alakították ki a luxusszállót – 60 éve nyitott meg újra a Royal Budapest egykori legendás szállodái a II. világháborúban szinte teljesen megsemmisültek és az 1950-es években, a Rákosi-érában nem fordítottak arra pénzt, hogy az országban luxushotelek épüljenek, hiszen nem volt rá fizetőképes kereslet. A helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után változott: az ország új vezetésének fontossá váltak a Nyugatról érkező turisták és a valuta, amit itt elköltöttek. Nagyszabású szállodafejlesztések kezdődtek, az első között építették át az egykori luxusszállót, a Royalt, amely 1961. augusztusában nyitott meg újra.
Újjáépítették, de a díszítését és a nevét megváltoztatták – 75 éve adták át a Szabadság hidat Az államalapítás ünnepén megrendezett látványos budapesti tűzijáték végén izzó görögtüzek gyulladtak a hidakon, így a Szabadság hídon is. Akkor biztosan kevesen gondoltak arra, hogy ez volt az első híd, amelyet a II. világháborús pusztítás után újjáépítettek, és 1946. augusztus 20-án átadtak a forgalomnak.
A párizsi sugárutak ihlették – 1876-ban adták át a mai Andrássy utat Pest belvárosa és a Városliget közötti közlekedés nagyon sokáig a Király utcán keresztül zajlott. A szűk utca nagyon zsúfolt volt, hiszen nemcsak a rendes forgalom haladt át itt, hanem azok is erre mentek, akik egy kis felüdülésre a Városligetbe tartottak. Ezen segített a hivatalosan 145 éve, 1876-ban átadott Sugárút, a mai Andrássy út, amelynek mentén pazar paloták épültek a földszintes házacskák helyére.
Budapest fölött az ég – Trianon miatt menekítették a Svábhegyre a csillagvizsgálót A Svábhegyen száz éve kezdték el építeni az új budapesti csillagvizsgálót, amely a Trianonnal elveszett ógyallai obszervatóriumot pótolta. A kezdeti nehézségek ellenére egy európai szintű kutatóközpontot hoztak létre néhány év alatt a Normafa melletti részen, ahol a csillagvizsgáló jellegzetes, kupolás épületében ma is kémlelik Budapest egét.
Egy városrész vált lakhatatlanná – Máig nem tudjuk, ki robbantotta fel a csepeli hadianyagraktárat 95 évvel ezelőtt Nagy erejű robbanás rázta meg Csepelt és Budapest déli részét 1926. augusztus 12-én, délután háromnegyed hétkor. A 95 évvel ezelőtti katasztrófa csepeli és budafoki házakban okozott súlyos károkat: betörte az ablaküvegeket, lesöpörte a cserepeket a háztetőkről. Szerencsére emberéleteket nem követelt a robbanás, amelynek tűzcsóváját és hangját egész Budapesten lehetett látni, illetve hallani.
István hídnak akarták nevezni az első pesti függőhidat, végül Dróthíd lett a neve Dróthíd. Furcsa név, pedig így hívták azt a kis hidacskát, amelyet 195 éve, 1826. augusztus 9-én adtak át a Városligetben, a mai George Washington-szobor közelében. A kis gyalogoshíd akkor új technológiát képviselt, hiszen kábelhíd volt, és az első függőhíd Pesten.
Egy szinte eltitkolt repülőbaleset Budapesten – 60 éve történt a zuglói tragédia Döbbenetes szerencsétlenség történt 60 éve Budapesten, egy repülő rázuhant egy zuglói házra. A 30 áldozatot követelő tragédia okai és a baleset hivatalos kezelése több mint érdekes, az akkori hatalom ugyanis igyekezett eltussolni az esetet. Ma már azonban ismerjük a szomorú történetet, amely hosszú időre véget vetett a főváros fölötti sétarepüléseknek.
Az épülő Budavári Palotát is meglátogatta az 1751-ben a fővárosba látogató Mária Terézia Bár engedélyt adott a Budavári Palota bővítésére, Mária Terézia mindössze kétszer járt Pesten és Budán. Első látogatására uralkodásának 11. évében, 270 évvel ezelőtt, 1751 augusztusában került sor. Ekkor zajlott az országgyűlés Pozsonyban és ekkor pár napot Pesten és Budán töltött a királyi udvar.
Élet a Lánchíd előtt – Főhercegi látogatásból született a dunai hajóhíd A Pest és Buda közötti hajóhidat Albert főherceg látogatása miatt építették meg, és kis túlzással gróf Széchenyi István utazása miatt szüntették meg. A Duna két partja közötti hajóhidat 255 éve állították fel, és 171 éve bontották el.
Az első pesti lóvasút 155 évvel ezelőtt indult el Pesten 1866. augusztus 1-jén indult el a városi lóvasút menetrend szerinti közlekedése. Az első vonal a mai Kálvin tértől egészen Újpestig vezetett, a menetidő 35 percig tartott. A gróf Károlyi Sándor által szorgalmazott új közlekedési eszköz sikeres volt, és a lóvasút jelentősen hozzájárult Újpest fejlődéséhez. Az első pálya átadása után néhány évvel Pestet és Budát szinte behálózták a lóvasútpályák.
Ma is áll a Rákóczi úti lakóház, amelynek 85 évvel ezelőtt leomlott a sarka Hatalmas tragédiát okozhatott volna Budapesten 1936-ban egy összedőlő ház. A lakók hiába jelezték a tulajdonosok felé, hogy repednek a falak, nem érzik biztonságban magukat, érdemi intézkedés nem történt. A Rákóczi út 73-as számú ház sarka 1936. július 23-án, délután 3 óra előtt pár perccel összeomlott.
Hatalmas népünnepéllyel köszöntötték Budapesten az óceánrepülőket 90 éve Budapest népe nem sokszor sorakozott fel, hogy hazánkfia hőstettét az utcán ünnepelje. A temetések voltak sajnos a gyakoribbak, de 90 éve megadatott a fővárosnak, hogy hősként, utcai parádén ünnepeljen magyarokat. Endresz Györgyöt és Magyar Sándort, akik három világrekordot megdöntve repülték át az Atlanti-óceánt.
Házomlás Angyalföldön – Nyolc ember életét követelte a 90 évvel ezelőtti tragédia Egész Budapestet megrázta az a szerencsétlenség, amely 90 éve történt, és nyolc munkás halálát követelte. Építés közben összedőlt egy ház Angyalföldön, a Szent László úton.
Az Erzsébet híd felhajtójának szélesítésekor a templom eltolása is felmerült, végül a járdát süllyesztették le Az 1930-as években Budapesten már olyan nagy volt az autóforgalom, hogy az állandó dugók és a balesetveszély elhárítása érdekében át kellett építeni az Erzsébet híd pesti hídfőjét. Még a Belvárosi plébániatemplom eltolása, sőt elbontása is szóba került, de ehelyett egy ötletes és olcsó műszaki megoldást választottak a tervezők. A híd új felhajtója 1936. július 17-re készült el.
Budapest első pályaudvaráról 175 éve gördült ki a vonat Az első pesti indóházat 1846. július 15-én adták át, innen indult el aznap az első magyar gőzvontatású vonat Vácra, amely a Bécs felé vezető vasútvonal első szakasza volt. A vasúti közlekedéssel Pest központi szerepe megerősödött az országon belül, és jelentős fejlődést indított el. Olyannyira, hogy a vasúti forgalom az 1870-es évekre már kinőtte Pest első pályaudvarát.
150 éves a Királyi József Műegyetem A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem története a XVIII. századra nyúlik vissza, hiszen egyik jogelődjét, az Institutum Geometricumot 1782-ben, míg a másikat, a József Ipartanodát 1844-ben alapították. Mégis a mai, önálló és nevében is egyetemként működő intézmény 150 éve, 1871-ben jött létre, amikor is a király szentesítette az egyetem szabályzatát.

További cikkeink