A hazai vasútvonalak a kiegyezéskor, azaz 1867-ben még messze nem hálózták be az országot. Érdekes időpillanat volt ez az év, mert ekkor kapta vissza az ország az önrendelkezést is, azaz a kiegyezést követően már nem Bécsben, hanem Pesten döntöttek a közlekedésfejlesztési kérdésekről is. Azonban ekkor még nem létezett állami vasúttársaság, csak magánvasutak működtek az országban, jórészt külföldi tőkével, és bár Széchenyi István 1847–1848-ban lefektetett koncepciójához hasonlóan a magyar vasútvonalak központja Pest-Buda volt, de a vasútvonalak valójában elsősorban a befektetők gazdasági érdekei szerint épültek.

A legelső vasútvonal Pestről Vácra vezetett, ez még 1846-ban nyílt meg. Nem véletlenül ment erre az első vasút, a fő cél az volt, hogy Pozsonyon keresztül Béccsel kössék össze Pestet. Ezt a vonalat egy magántársaság építette, amelynek egyik fő célja az volt, hogy az alföldi gabonát gyorsan piacra tudják juttatni, ezért már 1847. szeptember 1-jén megnyílt a Pestről Szolnokig vezető vonal is.

A cs. kir. szab. osztrák Államvasút-Társaság, – amely nevével ellentétben magánvasút volt – egyik mozdonya 1856-ban (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Ltsz: TFGY 10694.1)

A következő közel két évtizedben – egy rövid osztrák állami vasúti próbálkozástól eltekintve – magántársaságok kértek és jórészt kaptak engedélyt vasútvonalak építésére, így e cégek gazdasági érdekei határozták meg a vasútvonalak építésének irányát.

Nézzük meg, ha egy utazó 1867-ben vasúton akart a magyar fővárosból eljutni az ország más pontjára, hova tehette meg egyáltalán?

Pestről 1867-ben vasútvonal vezetett természetesen Bécsbe Pozsonyon keresztül, és Bécsen keresztül kapcsolódott be a magyar hálózat a birodalom és Európa hálózatába.

Vasútvonal vezetett Pestről még Debrecenen át Kassára, leágazással Nagyváradra és Aradra, ugyanebből a vonalból ágazott ki a szegedi irány, ahol a Tiszán már 1857-től állandó híd vezetett át, és a vasút ezen keresztül érte el Temesvárt és Aninát. Pestről ekkor mindössze ezek az úti célok voltak vasúton elérhetők, a keleti vagy az északi országhatárig egyetlen vasútvonal sem ért el.

Budáról a Déli Vasút hálózatán keresztül lehetett utazni, innen elérhető volt Székesfehérvár, és onnan Bécs. A Déli Vasút Nagykanizsa felé ment tovább Székesfehérvárról a Balaton déli partján, majd Ausztria felé folytatódott tovább. Nagykanizsáról egy szárnyvonal vezetett Szombathelyre és tovább Sopronon át Ausztria felé, azaz aki Budáról Sopronba kívánt utazni vasúton, az vagy Bécsen vagy Nagykanizsán át tehette ezt meg.

A magyar vasútvonalak térképe 1869-ből, ezen már a Salgótarjánig vezető vonal is látszik, amely az első magyar állami tulajdonba került vasút volt (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, ltsz: TKGY 3634) 

Ugyan Horvátország és Magyarország perszonálunióban állt, de Horvátországgal is csak Ausztrián keresztül volt még vasúti kapcsolat, Zágrábot csak Ausztria felől lehetett elérni, Zágrábból Sziszekig és Károlyvárosig vezetett a vonal. Pécsre is el lehetet utazni vasúton, ha előbb valaki Mohácsig lehajózott, mert a Mohács–Pécs vasútvonal még nem állt összeköttetésben az országos hálózattal.

Ugyan a vasutak Pestről és Budáról indultak, de ekkor még Pestről Budára vasúton nem lehetet átjutni, ugyanis a Duna magyar szakaszán sehol sem volt még vasúti kapcsolat. Voltak elképzelések, tervek, de ekkor még az sem dőlt el, hogy Pest-Buda északi vagy déli részén, magán- vagy állami beruházásban épüljön-e meg a vasúti híd.

A vasúton való közlekedés egyébiránt nem volt általános, mert a jegyek drágák voltak, azaz a tehetősebbek engedhették meg maguknak az utazásnak ezt a formáját. A vasút tömeges használatát csak Baross Gábor vasúti tarifareformja tette lehetővé 1889-től.

A vasút ugyan a korábbinál elképzelhetetlenül gyorsabb utazást tett lehetővé, de a mainál jóval lassabban közlekedtek a vonatok. A Pest–Bécs távolságot ekkoriban 6 óra 40 perc alatt tették meg a szerelvények, azaz nagyjából 40 kilométeres óránkénti sebességgel száguldottak. A többi irányba még lassabban mentek a vonatok, de ez még így is gyorsabb volt a hajónál vagy a postakocsinál.

Az első magyar vasútvonal megnyitása 1846-ban egy korabeli ábrázoláson 

A helyzet 1868-ban változott meg gyökeresen, ekkor alakult meg egy frissen épült, de azonnal tönkrement vasút államosításával a Magyar Királyi Államvasutak, elkezdődtek az állami vasútépítések, és a magánberuházásokat is engedélyezte a magyar kormány, amelynek szándéka volt a vasúthálózat fejlesztésekor Széchenyi István politikáját követni, azaz nemcsak a magyar gazdasági és politikai érdekeket szem előtt tartani, hanem azt is, hogy a beruházások Budapest fejlődését is elősegítsék.

Nyitókép: A Déli Vasút állomása Budán (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)