A Normafa ma Buda kedvenc kirándulóhelye. Valójában így volt ez mindig is, amióta a városi ember szükségét érzi, hogy időnként kimenjen a „zöldbe”. E rövid, kellemes és kényelmes túrák egyik legnépszerűbb célpontja már a XIX. század első évtizedeitől a Svábhegy legmagasabb pontja, a Normafa. Ám eredetileg ezt a nevet nem a 477 méter magasan fekvő, fákkal övezett tisztás viselte, hanem egy bükkfa, amely a hagyomány szerint már évszázadok óta állt a hegyen.

A méretes, tekintélyes bükkfához legendák kapcsolódtak. Az egyik szerint akkor sarjad ki, amikor Mátyás király megszületett, mások szerint Mátyás is megpihent a lombjai alatt. Ha elfogadjuk e teóriákat, amelyeket valójában semmi sem bizonyít, akkor a fának a XX. század elején már fél évezredesnek kellett volna lennie.

A súlyosan sérült Normafa 1919-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 7068)

Valóban, a bükkfák akár 300 évig is elélhetnek, és mindig vannak kivételek, tehát nem lehetetlen, hogy e bükkfa a Svábhegy legmagasabb pontján valóban fél évezredes fa volt. Mindenesetre a XIX. században kedvelt célpontja lett a kirándulásoknak a már akkor is nagyon öreg és terebélyes fa. Különösen kedvelt volt a Nemzeti Színház művészei körében, akik csoportosan, sokszor az egész társulat közösen látogatta meg ezt a helyet.

Ez történt 1840-ben is, amikor egy napon Nyáry Pál, Pest-Pilis-Solt vármegye főjegyzője, a Nemzeti Színház igazgatója itt, e helyen adta át Schodelné Klein Rozáliának a közönség ajándékát, egy ezüstsarlót. A világhírű operaénekesnő örömében pedig dalra fakadt, és nem mást, mint Bellini Norma című operájának nagyáriáját énekelte el. Azért választotta e művet a művésznő, mert az opera cselekménye egy druida papnőről szól.

E rögtönzött előadás miatt ragadt rá az akkor is ősi, addig Viharbükknek nevezett fára a Normafa név.

Az 1860-as években már a térképeken is a Normafa név szerepelt. Ám az idő a fák felett is eljár, főleg ha egy hegy tetején állnak, magányosan. Minden kiránduló tudja, vagy illene tudnia, hogy vihar idején nem szabad magányosan álló fa alá állni, mert igencsak nagy az esélye annak, hogy a villám belecsap a fába.

A fára 1927-ben már csak egy kőoszlop emlékeztetett (Fotó: Fortepan/Készám: 157911)

A Normafa sem volt kivétel, a villámok sűrűn megtalálták. Már az 1890-es években kettéhasította egy villám, és a szélviharok sem kíméltek. A Turisták Lapja 1918-ban a fa elpusztulásáról írt, amelyben ez évi számában ezt írta Szabó János:

„Kidőlt a Normafa, a budai hegyvidék százados bükkfája. Múlása nem ért váratlanul. Beteg volt már régen. Az öreg bükköt, mely olyan sok viruló tavaszt és annyi bánatos őszt látott, mely oly sok szép hajnal derengését és annyi kísérteties alkony homályát megérte, kikezdte az idő vasfoga. Törzsét, mely számtalan orkánnal győzedelmesen daczolt, már évekkel ezelőtt kettéhasította egy szélroham. A megmaradt törzset a székesfőváros vette gondjaiba. Nagy kegyelettel gondozta. De hiába. Hosszú betegségnek halál a vége. A szúette, korhadt törzset kidöntötte az őszi szél.”

A részben elkorhadt fát ekkor még a főváros megmentette. Megtámasztották, vesszőfonattal vették körül, és a fa törzsét betonnal is megerősítették, így valahogy életben tartották, de a sorsa 95 évvel ezelőtt végleg megpecsételődött: a fa 1927. június 19-én végleg kidőlt. A Turisták Lapja így közölte a hírt a természetjárókkal:

„Minden igazi turista és természetbarát fájdalommal fogadta a hírt, hogy a Svábhelyi Normafa, ősi idők óta a budai kirándulások legkedveltebb célpontja i. é. június 19-én vasárnap délután teljesen elpusztult. A hajdan terebélyes százados bükkfából egy darabja maradt meg mostanáig és valószínűleg az úgynevezett vasárnapi turisták segítségével most ez a maradvány is kidőlt.”

De mi is történt 1927. június 19-én? A napilapok szerint e vasárnap délután 4 óra körül egy fiatalember nekidőlt a fának, mire az egyszerűen kidőlt. Az ottani turisták erre nekiálltak, és a fát egyszerűen szétszedték, jó részét elhordták emlékbe. Ezt látta egy erdőőr, a főerdészhez sietett, aki intézkedett, hogy a kidőlt törzset szállítsák az erdőőri hivatalba, illetve más jelentések szerint a közeli Kovács-féle vendéglőbe.

A Normafa még ereje teljében a XIX. század végén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A főváros a csonkot konzerválni kívánta, ezért azt a Margit-sziget artézi kútjának vízesése alá helyezték, de a kísérlet nem sikerült, a fatörzs elkorhadt.

A Normafáról ma a helyszínen egy 1906-ban emelt emlékoszlop és két emléktábla mesél, az egyiket 1967-ben, a másikat 1969-ben állították, illetve a kirándulóhely neve, amely máig őrzi a legendát, a Nemzeti Színház művészeinek és az öreg, kidőlt bükkfának az emlékét.

Nyitókép: A Normafa a XIX. század végén (Fotó: Fortepan/Képszám: 2787)