„Biztos alap nélkül tartóslag semmi sem állhat” – e mondattal kezdődik az a kis röpirat, amely 190 éve jelent meg, és a magyar nyelvű színjátszás budapesti központi helyszínének létesítéséről szólt. A Magyar játékszinrül című művet 1832-ben nem a kor egyik vezető színésze vagy írója vetette papírra, hanem Széchenyi István.

Meglepőnek tűnhet, hogy Széchenyi a színjátszással is foglalkozott, pedig e kérdéshez is ugyanúgy állt hozzá, mint szinte mindenhez. Egy magyar nyelvű állandó színház a nemzet emelkedéséhez járul hozzá, segíti a város emelkedését (ugyanis nem csak Budapesten – vagy ahogy a Magyar játékszinrül című művében írja: Buda-pesten – gondolta végig a színház építésének lehetőségét), ami mindenre kihat a kultúrától a gazdaságig.

A régi pesti városfal egy bástyájában német színház működött, de tartottak benne magyar nyelvű előadásokat is (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Miért írta meg Széchenyi e művet? Tulajdonképp felkérték erre, Pest vármegye ugyanis 1831-ben egy választmányt hozott létre a nemzeti nyelv és a színjátszás előmozdítására, és Széchenyit keresték meg, hogy vesse papírra gondolatait. Ekkor már közel 40 éve napirenden volt egy pesti állandó magyar nyelvű társulat és színház létrehozásának ügye. A vidéki városokban előtte már nyíltak meg magyar színházak, de Pesten csak legfeljebb magyar nyelvű társulatok játszottak az alapvetően német színházakban. Pedig törekvés számos volt, sőt 1807-től az Országgyűlés napirendjén is szerepelt a magyar nyelvű színjátszás előmozdításának kérdése, 1830-ban egy állásfoglalás is született róla róla.

Széchenyi a röpiratában megfogalmazta, hogy miben látja a korábbi sikertelenségek okát:

„A' czél nem kevésb és semmi egyéb mint hazánkat a' Játékszín kellemiben ’s hasznaiban részesíteni általában. De ennek létesítésére eddig valyon milly planum szolgált? Fellobbant a' tárgy; rakatott elv; szedetett pénz, itt, ott, amott és szinte mindenütt; eltanácsoltattak órák, napok, hetek: de egyesitő planum, convergens systema nem volt; 's ím ezért, éppen ezért sehol sincs 's nem is lehet valódi siker.”

Az alig 100 oldalas kis műben részletesen kifejti, miképp lehetne úgy megalapítani egy színházat, hogy az tartósan és biztos alapokon működjön. Valójában egy egész hálózatot javasolt, de mindenekelőtt úgy gondolta, hogy először egy budapesti játékszínt kellene felállítani biztos háttérrel, és utána a többi városban:

„azt állítom, hogy habár honunk nagyobb és kisebb helyein több vagy kevesebb jó szerencsével éldegélhet és tenghet valamelly színész társaság ezentúl is még több századon keresztül; soha sem fog azért általányos színházi siker — ’s ím ez a' mi kell — se Kassán, se Miskolczon, se Pécsett, sem az ország akármilly nevezetes helyén, akár hány századok alatt is, némi tökélyre kifejleni, mig Buda-pesten rendes színház, elbomolhatlan fel nem áll.”

Azonban a központi helyszín mellett fontosnak tartotta a biztos anyagi alap megteremtését, a pénzt megfelelően kell elhelyezni, és a színházat megfelelő személynek kell igazgatni. A pénzt egyfajta részvénytársasági formában képzelte el, ahol 500 forintos részvényeket lehetett volna jegyezni, összesen maximum 400-at. A 400 részvényes választotta volna meg a 7 tagú bizottságot – akik csak a színházépület felállításáig maradnának, utána 3-4 felügyelőt választanának meg – és az igazgatót. Az összegyűlt 200 ezer forint felét biztos kamatra adták volna ki, a másikból kezdte volna meg a színház a működését. Széchenyi úgy gondolta, a színházépületnek nem kell nagynak és pompásnak lennie, hosszan érvelt művében az ellen, hogy azonnal egy hatalmas, díszes épületet emeljenek, elégnek gondolt egy tetszetős és megfelelő házat, amit olcsóbb is fenntartani.

Az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar Színház, amely a mai Rákóczi úton, a Múzeum körút sarkán állt, a kép az 1875-ös átépítése előtt készült (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A helyszínre a Duna-parton a József teret javasolta, ami ma a József nádor tér, ezt találta a legmegfelelőbbnek, míg például a Kecskeméti kapu – a mai Kálvin tér – környékét a legrosszabb választásnak.

Széchenyi röpirata felkavarta az állóvizet, és valóban megindult egy állandó magyar színház létrehozásának előkészítése. Az Országgyűlés 1836-ban tárgyalta is a javaslatot, de az egy szavazattal elbukott, mert akkor már zajlott a Pesti Magyar Színház építése, amelynek alapításakor gyakorlatilag teljesen más úton jártak, mint amit Széchenyi javasolt. A legnagyobb vita a hely kiválasztásában volt, a gróf ugye a Duna-partot javasolta, de végül a színház 1837-ben másutt, a külvárosban, ha nem is a Kecskeméti kapunál, de az annál nem sokkal jobb fekvésű Hatvani kapunál – ami akkor már nem állt, de a terület még a külváros része volt –, azaz a mai Astoriánál, a Kerepesi út (ma Rákóczi út) és az Országút (ma Múzeum körút) sarkán nyílt meg.

Nyitókép: A Nemzeti Színház az 1875-ös átépítés után. A színházat 1908-ban bezárták (Fotó: Fortepan, Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.083)