A türingiai származású Wenckheim család az 1700-as években került Magyarországra, a grófi ág megalapítója komoly érdemeket szerzett a törökök elleni háborúkban, ennek köszönhetően magas katonai rendfokozatokat nyert el, osztrák és magyar bárói címet kapott, 1802-ben pedig II. Ferenc grófi méltóságra emelte. Harruckern Cecíliával kötött házassága révén hatalmas területek birtokosa lett Békésben.

Az ő idősebbik fia volt Wenckheim József Antal, aki Ókígyóson majorságot létesített, innen irányította több mint hatvanezer holdas virágzó gazdaságát, amelynek juhászata, ló- és szarvasmarha-tenyészete messze földön híres volt, búzáját saját malmai őrölték. Azonban amilyen sikeres volt a gazdálkodásban, olyan sikertelen a szerelemben: első és második feleségét is anélkül kellett eltemetnie, hogy gyermekük született volna. 

Hatvanhét évesen aztán az élete romantikus fordulatot vett, beleszeretett kulcsárnője 22 éves lányába. Az édesanya azonnal felmondott, a gróf azonban szándékai komolyságának bizonyítására díszmagyarba öltözött, és megkérte a lány, Scherz Krisztina kezét. 1847. november 25-én meg is tartották az esküvőt. A rokonság nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a házasságot, főleg a gróf öccse, Wenckheim Károly vette rossz néven a fejleményeket, ugyanis ő lett volna az örökös, ha Wenckheim József Antal gyermektelenül hal meg. Negatív érzéseinek elég erőteljesen hangot is adott: az esküvőre nászajándékként egy komplett halottashintót küldött, benne koporsóval. „Neked nem asszony, hanem ez kell” – üzente bátyjának. Ennek a valóságos sztorinak az alapján mintázta Jókai Mór az Egy magyar nábob című regényének főhősét, Kárpáthy Jánost Wenckheim Józsefről.

Az öcs félelme jogos volt, az újdonsült házaspárnak hamarosan gyermeke született, az édesanya azonban nem sokkal a szülés után meghalt. A gróf bánatában betegeskedni kezdett, és három évvel később követte feleségét. Kislánya jövőjéről előrelátóan gondoskodott, a legjobb nevelőket és gyámokat jelölte ki a számára, Krisztina példás neveltetésben részesült. Hat nyelven beszélt, zongorázott, énekelt (Liszt Ferenc vasárnapi matinékoncertjein is fellépett, ahol maga a nagynevű zeneszerző is elismerte tehetségét), rajzolt, széles körű olvasottsággal és műveltséggel rendelkezett, beutazta egész Európát. Nyolcéves volt, amikor Ókígyóson látogatást tett Ferenc József és Erzsébet királyné egy országos körutazás keretében, Krisztina verssel köszöntötte őket. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Sisi később az udvarhölgyei közé választotta.

A FSZEK belső terei (Fotó: Kis Ádám/Lechner Tudásközpont)

Wenckheim Krisztina az unokatestvéréhez, Frigyeshez, Wenckheim Károly fiához ment férjhez, így a sors érdekes fordulataként a két család vagyona végül is egyesült. Nem tudjuk, hogy ezt a házasságot a szerelem vagy az anyagi számítások motiválták-e inkább, de az biztos, hogy a pár tartalmas, hosszú, sikeres életet élt együtt, hét gyermekük született, és az együttesen több mint 100 ezer holdas birtokuk rendkívül komoly anyagi hátteret biztosított a számukra.

Ókígyóson Ybl Miklós tervei alapján építtettek új kastélyt, és a kor szokása szerint a fővárosban is létrehoztak egy rezidenciát. A pesti palotanegyed 1860-as évektől folyó kiépítése ekkor már javában zajlott, a telkek nagyjából elfogytak, Wenckheimék a hegyesszögben összefutó Baross és Reviczky utca sarkán lévő trapéz alakú területre építkezhettek. 

A Wenckheim családnak korábban dolgozó Ybl Miklós helyett a tervek elkészítését a kor egy másik „sztárépítészére”, Meinig Artúrra bízták. Meinig Szászországból származott, a palotaépítkezések kapcsán került Magyarországra, ahol az arisztokrácia kedvelt építésze lett. Építészeti tanulmányait Drezdában végezte, ennek tükrében nem meglepő a neobarokk iránti fogékonysága. 1887-ben kezdték meg a palota építését, amely a kedvezőtlen telekadottságok ellenére elkészülte után az egyik legszebb ilyen épületnek számított. 

A Wenckheim házaspár portréja és pesti palotájuk rajza a Vasárnapi Ujság 1897. július 4-i számában (Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár, OSZK)

A Tanácsköztársaság alatt az épületet kisajátították az asztalosok szakegylete, majd a proletár múzeum számára. A Budapestet megszálló román hadsereg is állomásozott itt, majd különböző politikai pártok, újságíró- és művészklubok székháza volt. 1927-ben vásárolták meg a palotát a Fővárosi Könyvtár számára, amelynek tervezett épülete az I. világháború miatt nem épült meg. Az átalakítás négy évig tartott, a reprezentatív tereket alapvetően változatlanul hagyták, átépítések főleg a kiegészítő helyiségeknél történtek. 

Néhány felújítástól, kisebb átalakítástól eltekintve a könyvtár épülete változatlan formában üzemelt egészen 1998-ig, amikor egy jelentős rekonstrukció és bővítés indult el Hegedűs Péter építész vezetésével a Matesz tervei alapján. A bővítés során egy Reviczky utcai egykori, átalakított lakóépület és egy Baross utcai lakóépület helyén létrejött új épületrész is csatlakozott a könyvtárhoz. A rekonstrukció 2001 őszén készült el. 

A FSZEK homlokzatának vizsgálata a hetvenes évek végén (Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár, OSZK, Lechner Tudásközpont fotótára)

A Wenckheim-palota „újraélesztésének” az épületrekonstrukcióhoz mérhető fontos lépése volt, amikor a 2010-es évek elején a Baross utca Kálvin téri torkolatát gyalogosövezetté alakították. Ezzel megszűnt az a teljesen szürreális helyzet, hogy a palota autók tengerében álljon (aminek következtében egyébként sok más budapesti épülettel együtt a homlokzata elnyerte a rekonstrukció előtti, borzasztóan lehangoló fekete színét).

A gépkocsiforgalom korlátozásával és a terület városépítészeti eszközökkel történt artikulálásával a Szabó Ervin Könyvtár környéke kellemes, élhető negyeddé vált, olyan városias atmoszférával, amelyben jólesik elmerülni.