A katolikus egyház szentjei sorában Szent György (Kr. u. 275–303) különleges helyet foglal el, hiszen bár létezése kétségtelen, a hozzá fűződő legendák nagy részének valóságosságát már a kora középkorban kétségbe vonták. Legismertebb története – mely szerint egy sárkányt is megölt – viszont csak a X. században keletkezett, valószínűleg egyiptomi hatásra. Ott ugyanis különösen népszerű volt a katonaszent, ugyanakkor az ókori Hórusz istenségnek is számos harci ábrázolása maradt fenn, amelyeken lándzsájával megöli a lova patái alatt fetrengő krokodilt. Az európaiak értelmezésében összemosódott a két alak, így vált Szent György sárkányölővé.
Számos képzőművészeti ábrázolása ismert, melyek közül talán a prágai várban álló szobor a leghíresebb. Ez nekünk különösen kedves lehet, ugyanis két magyar testvér, Kolozsvári Márton és György készítette az 1370-es években, és a gótika egyik nemzetközileg is jegyzett műalkotása. Maga a szent is népszerű volt hazánkban, aminek bizonyítéka az a jó néhány település, melynek nevében is megjelenik: például Balatonszentgyörgy vagy Sepsiszentgyörgy. A millennium évében, 1896-ban két másolat is készült róla, az egyiket Budapesten, a másikat a művészek szülővárosában állítottak fel.
A környező országok közül még a szintén sokat harcoló Szerbiában volt nagy tisztelete, talán azért is, mert György a katonák védőszentje. Legtöbbet ők is a törökkel küzdöttek, akiknek igáját hosszabb ideig nyögték, hiszen hamarabb bekebelezte őket az Oszmán Birodalom. Mikor 1686-ban végre sikerült kiűzni őket Budáról, majd Magyarország délebbi területeiről, a szerbek is népfelkelést robbantottak ki, amit azonban a törökök levertek, és emiatt rengeteg szerb család menekült át hozzánk. Pestre is eljutottak, ahol felduzzasztották a már korábban is létező szerb közösséget.
Elődeik már a mohácsi vész előtti időkben emeltek egy templomot, ami az 1686-os ostrom idején nagyrészt elpusztult. Néhány év alatt helyreállították ugyan, és 1698-ban újra felszentelték, de a megnövekedett népességszám miatt a XVIII. század első felében kénytelenek voltak alakítani. Meghagyták a nyolcszög három oldalával záródó szentély vastag falait, ehhez építették hozzá 1733-ban az új hosszházat. Ekkor a torony alapját is elkészítették, de felépíteni végül csak 1752-re tudták. A terveket a kutatók a salzburgi születésű Mayerhoffer Andrásnak tulajdonítják. Az utólagos feltárások alkalmával a szentély falából egyébként XVI. századi emlékek is előkerültek, például egy késő gótikus vízfogó medence.
Azt, hogy a templom több szakaszban épült, a homlokzaton csupán az ablakok formája jelzi: a korábbi részeken ugyanis jóval kisebbek, és félkörívesen záródnak, míg az újabbak nagyobbak, és felül enyhe szegmensívet rajzolnak. A főhomlokzat különleges helyzete miatt az itteni ablakok mások: ezek a legnagyobbak, felül félkörívesek, és barokkos szemöldökök koronázzák őket. E stílust képviseli a látványosan előrenyúló főpárkány is, melynek közepe félkörívesen felemelkedik, helyet hagyva egy virágokkal övezett, úgynevezett kartusnak, melybe általában feliratot véstek – ez azonban már nem látható. A főhomlokzat tetején egy mellvédkorlát vonul végig, e fölött indul a karcsú torony, mely barokkos hagymasisakban végződik.
Külsőre nagyon hasonlít a barokk katolikus templomokra, csak a déli homlokzat közepén nyíló, felül egy Szent György-falfestménnyel is hangsúlyozott bejárat sejteti azt, hogy a belső más lesz. Valójában nagyon is sok a különbség, hiszen az ortodox hagyományoknak és előírásoknak felel meg: külön térrészben foglalhatnak helyet például a nők és a férfiak, melyeket ráadásul fa mellvéd választ el egymástól. Ezekből a szentély nem látható, ugyanis egy magas ikonosztáz takarja el. Rajta ugyan nyílik három ajtó, de azokon nők egyáltalán nem léphetnek be, a szertartásokban segítő férfiak (diakónusok) is csak az oldalajtókon. A középső királykaput csakis papok és püspökök használhatják.
Az ikonosztáz két szinten sorakozó szentképei azért kárpótolják a híveket: alul az Istenszülő Szűzanya, Jézus Krisztus, Szent György, Keresztelő Szent János, Szent Mihály arkangyal és Szent István első vértanú látható, a királykapu két szárnyára pedig az Angyali üdvözlet jelenete került baloldalt Gábriel arkangyallal, jobboldalt pedig Máriával. A felső sor középső nagy képe a Szentháromságot ábrázolja az Atyával, a jobbján ülő Fiúval és fölöttük a Szentlélek galambjával. Ezt két oldalról Jézus életének jelenetei fogják körül: születése, színeváltozása, bevonulása Jeruzsálembe, feltámadása, mennybemenetele, illetve a Szentlélek kiáradása.
Az ikonosztáz tetejére egy feszületet is állítottak, Jézus mellett Szűz Máriával és Evangélista Szent Jánossal, kétoldalt pedig a tizenkét apostollal. A festmények témái követik a görögkeleti előírásokat, stílusuk azonban nyugati, az olasz reneszánsz hatását mutatják. Alkotójuk Sterio Károly, aki 1856–1857 során készítette azokat, az eredeti képek ugyanis az 1838-as árvízben elpusztultak. Bár a hívek nem láthatják, természetesen a szentélyt is festmények díszítik: középen például sötétkék háttér előtt a kezével áldást osztó Krisztus jelenik meg.
A görögkatolikus és az ortodox templomokban az ikonosztáz előtt húzódó, a hajónál pár lépcsőfokkal magasabban lévő térrészt szóleának nevezik. Funkciója szerint itt olvassák fel a papok az evangéliumot, és itt is prédikálnak, szimbolikusan pedig összeköti az isteni teret az emberi térrel, vagyis a szentélyt a hajóval. A Szent György-templomban ennek oldalfalait is szentek egész alakos képei borítják, de helyeztek el itt úgynevezett stallumokat – ahová a papok és a kórus leülhet – valamint püspöki trónust is. A szólea előtt, már a hajóban egy szépen faragott állványra a titulusszentet ábrázoló festményt fektettek, ez ugyanis egy csókolókép. Üveg mögött van, így a hívek szájukkal nem közvetlenül a műalkotást érintik. Különleges még a hosszanti oldalfalakon függő Krisztus sírba tétele és a Krisztus siratása kép is, azok ugyanis hímzett textíliák. A barokkra jellemző fiókos dongaboltozaton három freskó kapott helyet, melyek együtt a Szentháromságot adják ki.
A gazdagon díszített templomot egy tekintélyt parancsoló fal védi, melyen mindkét utca felől nyitottak kaput. A Szerb utcai a szebb, melyet 1776-ban készítettek copf stílusban: a félkörívesen záródó nyílást két oldalról korinthoszi fejezetű oszlopok, felül pedig füzérek határolják. Az erősen kiülő főpárkányra egy kőkeretet állítottak, melyben Szent Györgyöt ábrázoló színes ólomüveg betét kapott helyet. Az utcák találkozásánál szintén kiemelkedik a falból egy fülke, benne a titulusszent kerámialapokból összeállított képével. A Veres Pálné utcára egy kocsikapu és egy gyalogos kapu is nyílik, mindkettő fekete kovácsoltvas, aranyszínű díszekkel. A fal kert felőli oldalába egyébként a hívek sírköveit építették be.
A fal egy hangulatos kis kertet övez, benne lombhullató és örökzöld fákkal, bokrokkal és virágokkal. A Belváros szűk utcái után igazi felfrissülés ez a tágasabb szabad terület, amit a templom liturgiai célokra is használ, az egyik végében ugyanis egy baldachinnal fedett oltárt állítottak fel. A sátorszerű tető az aranyszínű borításával és belső oldalának színes festésével előrevetíti a templomtér gazdagságát is.
A nyitóképen: A Szent György-templom és az azt övező kerítés (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció