
Domonkos Csaba

2019. december 30. 14:00
Csepel 1950-ig nem volt része Budapestnek, sőt 1924-ig egy gát zárta le a Duna-ágat, azaz csak szárazföldi úton, kerülővel lehetett elérni Budapestet, ami az itt élő termelőket hátrányosan érintette. Másrészt a lezárt Soroksári-Duna-ág mocsaras vize egészségtelen volt. Ezen segített az 1924. december 20-án átadott Gubacsi híd.
Hetven évvel ezelőtt indult az első szovjet troli Budapesten – Születésnapi ajándék Sztálinnak
2019. december 29. 15:00
Hatalmas terjedelemben foglalkozott a magyar sajtó 1949. december 21-én azzal az eseménnyel, amelyhez egy új budapesti közlekedési eszköz elindulása is kapcsolódott: Sztálin születésnapjával.
Egy híd Pest belvárosában – 145 éve kötötték össze a szétválasztott városrészeket
2019. december 26. 15:00
Amikor a Margit híd épült Pest és Buda között, egy másik nagyszabású hídépítkezés is zajlott Pesten, amely két, egymástól szétválasztott városrészt kötött össze. Ez a híd nem folyó felett épült, hanem vasút felett, amely azonban mint egy széles folyó elvágta egymástól Pest két városrészét.
12 ezer új lakás megépítéséről döntöttek 50 éve
2019. december 23. 9:00
Hatalmas lakótelep megépítéséről döntöttek 50 évvel ezelőtt Budapesten. Az akkor még Eörs vezér tere mellett 12 ezer lakás felépítését határozták el egy szinte üres területen.
Az elvesztett Baross tér – 50 éve készült el a Keleti pályaudvar előtti közlekedési csomópont
2019. december 21. 12:00
A Baross tér Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Két metróvonala van, autóbusz- és trolibusz-végállomásai, fontos átszállóhely. A tér mai csomópont jellegét 50 éve nyerte el, de nem biztos, hogy jól jártunk az új megoldással.
Melyiket a kettő közül? – Kiújult a vita az új Duna-hídról
2019. december 17. 11:00
Senki sem vitatja, hogy Budapesten új hídra lenne szükség. De hol is íveljen át a Duna fölött? A már évtizedekkel ezelőtt is fölmerült lehetőségek közül a Galvani utca nyomvonalába tervezett hidat vagy az Albetfalvai hidat kellene-e megépíteni? Mi szól az egyik, és mi a másik híd mellett?
Egy kevésbé sikeres Ikarus története
2019. december 11. 10:00
A kis, 405-ös Ikarusok 25 éve kezdtek el utasokat szállítani a fővárosban, de sajnos nem öregbítették a patinás márka hírnevét. Amikor megjelentek, olyannak tűntek, mintha a normál buszok összementek volna a mosásban.
A vas öltöztette város – Fotókiállítás a város ékességeiről
2019. december 4. 14:00
Fotókiállítást rendeztek a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a Tranzit Art Caféban, a tárlaton a pestbuda.hu fotográfusának alkotása is látható.
25 éve hivatalosan is létezik az Egérút Budapesten
2019. december 3. 10:00
Dél-Buda közlekedését sokáig egy nagyon szűk folyosó szolgálta ki. A Petőfi hídra vezető utak és maga a Petőfi híd vitte a hátán szinte a teljes országos közúti forgalmat a Dunántúl és az ország keleti része között. Az 1990-es években évtizedes előkészítés után új útvonalat terveztek a közlekedésszervezők. Ám az utolsó pillanatban hiba csúszott a gépezetbe.
Különleges áruházként nyílt meg 55 évvel ezelőtt a Divatcsarnok
2019. december 1. 9:00
Az 1950-es évek áruhiánya után az 1960-as években már kissé javult a lakosság ellátása Budapesten. 1964-ben pedig egy új színfolt jelent meg a fővárosban, a régi Párisi Nagy Áruház helyén megnyílt a felújított Divatcsarnok.
A jövő lakásai – Hatvan éve kezdődött az óbudai kísérleti lakótelep építése
2019. november 28. 11:00
Az 1950-es évek végén a jövő lakásainak kikísérletezésére Óbudát szemelték ki. A mintalakótelepet akkor még nem tízemeletes betontengernek képzelték el a tervezők: kétszintes sorházak is épültek a sok négyszintes lakóépület mellett, ám később magasabb házak is helyet kaptak a telepen.
Az új Erzsébet hidat 55 évvel ezelőtt adták át
2019. november 25. 9:00
1964. november 21. Hatalmas tömeg hömpölygött át e napon az Erzsébet hídon. Mert megtehették. Majd 20 évet vártak erre a budapestiek.
Csoda, jelkép, műalkotás: 170 éve nyílt meg az ország legfontosabb hídja
2019. november 17. 10:00
170, illetve 70 éves a Lánchíd. Egyszerre mindkettő, de ha szigorúan nézzük, 104 éves is lehet. 1849-ben adták át elsőként, 1915-ben építették át, és 1949-ben adták át az újjáépített hidat. Azaz három „születésnapja” van. Ebből kettő esik egy napra, november 20-ra.
Himlő, vörheny, tífusz – Járványos betegségek gyógyítására épült a Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt
2019. november 14. 9:30
A járványok még a XIX. század végén is nagy gondot jelentettek a fővárosban. Olyan, ma már eltűnt betegségek jelentkeztek, mint például a kolera, amely még 1890-ben is jelentős pusztítást végzett. Ez felvetette a szükségességét egy új járványkórház megnyitásának. A Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt, 1894. novemberének elején a járványos betegek elkülönítése és gyógyítása céljából nyitotta meg kapuit.
Az Árpád híd, a metró és az 1-es villamos találkozása a Váci úton
2019. november 12. 10:00
Teljesen átalakult Észak-Pest 35 évvel ezelőtt, amikor átadták a kiszélesített Árpád hidat. A híd ugyan már 1950-ben megnyílt, de akkor csak fél szélességben épült meg. Az 1980-as években végül az eredeti terveknél is szélesebb híd épült, amelyhez sok kiegészítő beruházás is kapcsolódott.
Az utolsó omnibusz
2019. november 8. 9:00
Kilencven éve szűnt meg az omnibuszközlekedés Budapesten. Az egykori omnibuszokra ma már nem sok minden emlékeztet, de valamikor a főváros meghatározó járművei voltak.
A 658 lovat gőzgéppel akarták leváltani Budapest közlekedésében 140 éve
2019. november 6. 8:00
Az 1870-es években a frissen létrejött egységes Budapest fejlődése meglódult. A városon belüli közlekedést azonban továbbra is lóvontatású eszközök biztosították, miközben a gőzvontatású vasút a világon és Magyarországon hódított. A korszellemnek megfelelően 1879-ben, 140 évvel ezelőtt kísérletet tettek arra, hogy Budapesten is gőzgépek váltsák le a lovakat.
Ma 75 éve robbantották fel a németek a Margit hidat
2019. november 4. 13:00
A kecses, kék színű csoda, a Margit híd egyik íve 75 éve, egy szombati napon délben, egy forgalmas napon felrobbant, magával rántva további két nyílást is. A robbantást előkészítő német utászok hibáztak, vagy tudatosan robbant fel a híd a járókelők alatt?
200 éve rakták le a régi Szent János Kórház új épületének alapkövét
2019. október 31. 7:00
A legtöbb fővárosi lakos, de szinte minden budai tudja, hol található a Szent János Kórház. A klasszikus, XIX. századi pavilonrendszert követő kórház hatalmas területe felnyúlik a budai hegyoldalba. De nem ez volt az első Szent János Kórház. Az eredeti, a régi Szent János Kórház másutt, a mai Széna téren volt. A régi kórház új épületének alapkövét 200 éve tették le.
A Közmunkatanács születése
2019. október 27. 11:30
Még nem volt egységes Budapest, amikor a kiegyezés utáni első miniszterelnök, Andrássy Gyula javasolta egy olyan szervezet létrehozását, amely a leendő egységes város fejlesztéseit koordinálja, illetve meghatározza. Ez lett a 128 éven keresztül sikerrel működő Közmunkatanács.
A Vöröskereszt Erzsébet Kórházát 135 éve építették
2019. október 24. 11:00
A Magyar Vöröskereszt a működését szinte azonnal egy kórház építésével kezdte, amelyet 135 éve, 1884. október 19-én avattak fel.
Csoda Budapest felett
2019. október 19. 8:00
Csodát láthattak 110 évvel ezelőtt a budapestiek. Egy repülőgépet, amely átrepült a város felett. A pilóta Louis Bleriot volt, akinek nevét nem sokkal korábban a La Manche csatorna átrepülése tette híressé.
Hatvan éve dőlt el az Erzsébet híd sorsa
2019. október 17. 14:00
A világ legnagyobb lánchídja, a magyar ipar büszkesége, a fantasztikus Erzsébet híd 1945. január 18-án a Dunába roskadt. Ahogy a többi páratlan Duna-hidunk is. Arról, hogy ne e világcsoda épüljön újjá, hanem egy autópályahíd legyen a helyén, 60 évvel ezelőtt, 1959. október 15-én döntöttek. A főváros háború utáni életében vélhetően ez volt a legmeghatározóbb döntés, amely állandósította a város közepén az átmenő forgalmat, és megpecsételte az egész belváros sorsát.
Minden út hozzá vezetett – A Magyarok Nagyasszonya-szobor jelezte egykor a nulla kilométerkövet
2019. október 16. 13:00
A II. világháborúban tűnt el a Clark Ádám térről, a nullás kilométerkövet jelképező talapzatról a Magyarok Nagyasszonya-szobor. Hogy megsérült, megsemmisült vagy valaki magával vitte az 1932-ben készült alkotást, a mai napig nem tudjuk. Az időközben külföldre távozott művész testvére huszonhárom évvel a háború után újságfelhívásban eltűnt szoborként kerestette a márványból készült Madonnát.
Állomásból múzeum – a Kelenföldi pályaudvar története
2019. október 14. 11:00
A napokban érkezett az örvendetes hír, hogy megmenekül a Kelenföldi pályaudvar épülete. A MÁV által véglegesen kiürített épület a Közlekedési Múzeumhoz kerül, és egy „kis” közlekedési múzeum lesz benne.
Az Erzsébet lánchíd építője
2019. október 11. 9:00
Több budapesti híd emléktábláján is szerepel, szerepelt a neve, de tevékenysége rejtve maradt a nagyközönség előtt. Czekelius Aurél 175 éve született.
Aki lehetővé tette a Lánchíd megmentését
2019. október 9. 11:00
Legszebb fővárosi hídjaink tervezését tehetséges magyar hidászok segítették, közéjük tartozott Kherndl Antal is, akinek számításait felhasználták a Lánchíd újratervezésénél. A nagy tudású műegyetemi tanár éppen száz évvel ezelőtt hunyt el.
175 éve kezdődött meg a magyar vasútépítés
2019. október 7. 8:00
A vasút alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat. Nemcsak gyorsabban lehetett utazni a vasúton, hanem olcsóbban is. Magyarországon e nagy munka 175 éve kezdődött el az első magyar, gőzvontatású vasutak építésével.
135 éve nyílt meg az Operaház
2019. október 4. 15:00
A Magyar Állami Operaház épületét 135 éve adták át. Fényűző palotát tervezett az Andrássy útra Ybl Miklós, az 1884-es nyitó előadáson pedig maga a király, Ferenc József is megjelent. Azt azonban kevesen tudják, hogy az épület acél tetőszerkezetét a kor legnagyobb magyar hidásza, Feketeházy János tervezte, akinek a Szabadság hidat is köszönhetjük.
Ötvenéves az Öntödei Múzeum
2019. szeptember 30. 10:00
Ma már nehéz elképzelni, de amikor a Nagykörút és a Margit híd gondolata felmerült, sokan ellenezték, hogy minek oda elegáns híd és körút, hisz nincs ott semmi, csak gyárak. Valóban akkor még gyárak voltak a mostani körút mentén. Nemcsak Pesten, Budán is. Sőt van, ami a mai napig meg is maradt.
További cikkeink


