Amikor még telefonos lakást kerestünk a pesti ingatlanpiacon

A cikk angolnyelvű változata: Phone lines once defined the Budapest real estate market

Írta: Domonkos Csaba

2020. december 7. 10:00

Ma elképzelhetetlennek tartjuk az életünket telefon nélkül, pedig volt idő, amikor évtizedeket vártunk arra, hogy bekössék a vonalat a lakásunkba. Kiváltságosnak érezhette magát, akinek volt telefon az otthonában, s aki ilyen lakást birtokolt, az jóval magasabb áron tudta értékesíteni. Hatalmas előrelépésnek számított harminc évvel ezelőtt, hogy Csepelen átadtak egy 18 ezer vonalas új telefonközpontot, de ekkor még úgy tűnt, csak 2000-re lehet elérni, hogy minden második lakásban legyen telefon.

Ma, amikor mindenki olyan telefonnal szaladgál, amelynek csak az egyik funkciója a beszélgetés, mert a készülék valójában egy  miniszámítógép, elképzelhetetlennek tűnik, hogy volt idő, amikor az emberek évtizedet vártak, hogy a lakásukban legyen telefon. A „telefonos lakás” piaci értéke magasabb volt a normál lakásoknál. Még az 1990-es években is nagyon sok olyan budapesti városrész volt, ahol ritkaságszámba ment a telefon, legyen az Soroksár, Őrmező, Csepel vagy Rózsadomb.

A szocializmusban – bár a szolgáltatás bevételt hozott a Magyar Postának – a lakosság telefon-ellátottságát nem tekintették fontosnak, ennek következtében még a többi szocialista országhoz képest is kevés telefon volt az országban, nemcsak vidéken, de a fővárosban is. (Az elvtársak, a kiváltságosok és az állami szervek elsőbbséget élveztek természetesen, és a különböző állami és pártszervek saját belső telefonhálózattal is rendelkeztek, ilyen volt például a státusszimbólumnak számító K-vonal is.) 

Bár a lakosságnak kevés telefonvonal jutott, az állami  és pártszervek, vállalatok önálló hálózatokat építettek ki. A kép 1955-ben készült (Fotó: Fortepan, Magyar Rendőr)

Éppen ezért volt nagy szó a szocializmus utolsó éveiben, hogy Csepelen elkezdték egy új telefonközpont felállítását. Az Esti Hírlap 1988. szeptember 10-én írta meg, hogy 20 ezer vonalas telefonközpont épül Csepelen: 

„A 20 ezer vonal fogadására alkalmas hazai gyártmányú központ 1990 végétől szolgálja majd a csepelieket. A központ második emeletét a nyolcadik ötéves tervidőszakban megvalósítandó további 20 ezer vonalas bővítésre tartják fenn. Csepel a telefonnal legkevésbé ellátott kerületek közé tartozik. Míg néhány budapesti kerületben száz lakásra 60-70 telefon jut — a budapesti átlag 37,2 —, addig Csepelen csak 16.”

A cikkből kiderül az is, hogy Csepelen, Budapest XXI. kerületében összesen csak 7 ezer fővonal volt 1988-ban. Frisnyák Zsuzsa Telefon nélküli élet című tanulmányában kimutatta, hogy 1986-ban mindössze 35 beszélőhely esett 100 lakosra Budapesten, ebben a számban Moszkva is megelőzte a magyar fővárost.

A beszélőhely ráadásul nem is fővonalat jelent, hiszen voltak ikertelefon-állomások, amikor azonos vezetéken osztozott két előfizető. A mai fiatalok talán el sem tudják képzelni, hogy működött ez a megoldás: amíg az iker beszélt, addig nem lehetett telefonálni, a telefonkagyló „süket” volt, nem adott vonalat. 1990-re az európai átlagtól úgy 15 évvel volt elmaradva a magyar telefonhálózat-kiépítettsége, úgy, hogy Magyarországon eközben komoly távközlési ipar működött, mind telefonkészülékeket, mind telefonközpontokat készítettek itthon, azonban itt is fontosabb volt az export, mint a hazai lakosság ellátása. 

A vágy tárgya: telefonkészülék, az 1980-as évek jellemző típusa a Műszaki Tanulmánytár gyűjteményéből (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum) 

Az akkori helyzetet jól jellemzi ez az 1988. szeptember 27-én a Népszavában megjelent olvasói levél: 

„Telefont igényeltem 1969-ben az akkori lakásom címére, de nem kaptam meg 1984-ig. Akkor nyitottam fodrászüzletemet a XVIII., Havanna utcában, és kértem az igény átírását közölték, hogy ez nem lehetséges, viszont kisiparosnak 60 000 vagy 90 000 forintért lehetőség van rövidebb időn belül a telefon beszerelésére.” 

Az 1980-as években ennyi pénzért már új autót lehetett venni. Azért lassan-lassan növekedett a telefonok száma az országban és Budapesten is, az 1980-as évek végén már annyi telefon volt a fővárosban, hogy a korábban hatjegyű telefonszámokat 1989. szeptember 2-án hétszámjegyűvé tették, oly módon, hogy az addigi telefonszámok elé egy 1-est biggyesztettek. 

Ugyanebben az évben még Zuglóban (20 ezer új vonal), a Városmajorban (18 ezer új vonal) és Budafokon  (8 ezer új vonal) történt jelentősebb fejlesztés, de például Gazdagréten csak 1900 telefonvonal felszerelése történt meg. 

Egy magyar gyártmányú prototípus készülék. A korban tetszetős forma, de sajnos gyártásba nem került (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Műszaki Tanulmánytár) 

Az épülő csepeli központ valóban elkészült 1990 év végére, azt 1990. december 14-én át is adták. Ugyan két évvel korábban még 20 ezer telefonvonalról beszéltek, az építkezés végére ez a szám 10 százalékkal csökkent, csak 18 ezer vonal kapcsolását oldotta meg az új központ.

A hírről a Kurír című lap így számolt be 1990. december 14-én: 

„CSEPELEN IS KETTESSEL KEZDŐDNEK 
Mármint a telefonszámok, miután működésbe lép az új telefonközpont. A József, a Ferenc és a Pesterzsébet központok 7160 vonalát is ideirányítják. 14-én délután kettőkor a Papíripari Vállalat és a Csepel Művek vonalait állítják át, 15-én kilenc órától a többi közületi és magán-előfizető kerül sorra. Érdeklődni a változásokról a 276-0077 és a 117-9666-os telefonszámokon lehet.”

A telefonhelyzet az 1990-es években fokozatosan javult, de a korábbi elégtelen kapacitások megbosszulták magukat. Például 1993-1994-ben Őrmezőn azért nem lehetett bővíteni a telefonhálózatot, mert a Kelenföldi állomás alatt nem vezetett át elég érpár. Sőt 1990-ben még úgy számoltak, hogy Angyalföldön 1993-ban lesz nagyobb előrelépés, míg Újpalotán, Sashalmon, Káposztásmegyeren csak 1995-1996-ban várható a telefonhálózat jelentősebb bővítése, Rákosligeten viszont csak 2000-ben tervezték a hálózatbővítést. Az ezredfordulóra kívánták csak elérni országosan a száz lakosra eső 30 vonalat, ami azt jelentette volna, hogy minden második lakásban lett volna telefon. 

Sokaknak még az 1990-es években a telefonálás egyetlen lehetőségét a telefonfülkékben elhelyezett készülékek nyújtották. A mai Ferenciek téri telefonfülkék 1976-ban  (Fotó:Fortepan, Uvaterv) 

A vezetékes telefon ma is velünk van, igaz, a fővonalak száma 2000-óta csökken, mindennapi életünkben a vezetékes telefon helyét felváltotta egy icipici számítógép, amelynek egyik funkciója, hogy lehet rajta telefonálni. 

Nyitókép: Telefonfülke Zuglóban 1960-ban (fotó: Fortepan/Képszám :115000) 

 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó