Már a reformkorban alagutat szerettek volna építeni a Várhegy alá

Írta: Domonkos Csaba

2021. január 5. 15:00

Már a Lánchíd építésénél is pontosan tudták az építők, hogy Budán a hídfő rossz helyre esik, oda eljutni kocsival elég nehézkes. Erre valami megoldás kellett, mert útban volt a Várhegy. Ezért 175 évvel ezelőtt társaságot alapítottak a hegy átfúrására.

Persze jogos a kérdés, ha tudták, hogy a Lánchíd rossz helyen van, miért oda építették? Erre valójában műszaki okok kényszerítették a tervezőt, William Tierney Clarkot.

A hidat – az akkori idők egyik legnagyobb és legmodernebb hídját – egyszerűen nem lehetett másutt felépíteni. Délebbre keskenyebb volt a folyó, és nem merték pillérekkel tovább szűkíteni, mert féltek annak duzzasztó hatásától, főleg attól, hogy ott a jeget a hídpillérek megfogják, ami árvizet okozhatna.

Novák Dániel 1837-es alagút-elképzelései (Darvas István: A budai alagút ismeretlen első tervezői és tervei című írásában, Városi Szemle, 1946.)

Északabbra azért nem lehetett vinni, mert ott a folyó meg egyszerűen túl széles volt, hogy az akkori technikával oda hidat építsenek. Másrészt a Duna közepén, a Margit-sziget folytatásaként húzódott egy hosszanti zátony, azaz a folyó nem a közepén volt a legmélyebb.

Ezért esett a választás a Lánchíd mostani helyére. Pesten nem volt gond, a híd a város északi részéhez, jórészt üres területre érkezett, ám Budán a Várhegy tövéhez.

Mivel a híd nemcsak a pest-budai közlekedést szolgálta, hanem az országost is, biztosítani kellett, hogy a Dunántúlról érkező utak valahogy eljussanak a hídhoz. Ezért már korán felmerült az az ötlet, hogy át kellene fúrni a Várhegyet.

Ötletek, tervek voltak, már az 1830-as években születtek elképzelések. Ám pénz nem igazán volt rá.

Az állandó híd miatt azonban Magyarországon is megszületett a törvényi lehetősége annak, hogy részvénytársaságok alakuljanak, így kézenfekvő volt az ötlet, hogy a Várhegy alatti alagutat is egy magántársaság építse meg.

A várhegyi alagút metszete a Vasárnapi Ujság 1856. április 27-i számában. A Várba vezet egy járat, de lift nem járt itt soha. 

Hosszas előkészítés után végül 1846 első vasárnapján, azaz 1846. január 4-én ültek össze az alapítók, hogy az új vállalkozást életre hívják.

A vállalat, a „Budai tunnel-társaság” megalakult, elfogadták a korábban kimunkált alapszabály tervezetet. Ezt később a nagyközönséggel is megismertették. Ekkor, 1846-ban az alábbi módon képzelték el a vállalkozást:

Összesen 2000 részvény kibocsájtását tervezték, és így 300 000 forintnyi tőkét kívántak gyűjteni. Az alagúton átkelési díjat készültek szedni, amelyből fedezték volna az építkezés költségeit.

A vállalkozás lassan haladt, 1848-ban még mindig csak részvényeseket gyűjtöttek. A társaságon belül pedig vita volt, hogy kivel építtessék meg az alagutat.

Széchenyi István, aki természetesen részt vett ebben a vállalkozásban is, saját jelöltjét, Tierney Clarkot ajánlotta, sőt tőle már rajzokat, terveket is kért. Más befektetők pedig inkább magyar tervezőt kértek volna fel. Ne feledjük, hogy már a hídépítés elhatározásakor is jelentős támogatói voltak annak a javaslatnak, hogy magyar legyen a tervező.

A társaság alapszabálya a tervezőről csak annyit írt, hogy az igazgató mérnöknek, akire az építést bízzák, a maga működési körében jártasnak kell lennie, és ezen mérnök személyét a részvénytársaság nagygyűlése választja majd meg, azaz nem az igazgatóság.

Persze akkor még nem lehetett tudni, pontosan hol és milyen alagút is épül. 1846-ban több újság is tudni vélte, hogy az alagút közepén egy kosár lesz beépítve. A Budapesti Híradó című lap 1846. január 6-án ezt írta:

„A budai alagút közepén, mikép jól értesültek állítják, egy nagy erős kosár leend, mellyben mintegy ötven ember elférhet, ’s ezen kosár, az ötven emberrel együtt, láthatlan erőmű által minden tiz perezben a hegyen keresztül a várba fog emelkedni ’s onnan ismét terhesen leszálland. Ez lesz ám a kényelem!”

Ám 1846-ban itt még nem tartottak, hiszen még a tervező személye sem volt kiválasztva. Széchenyi mindenképp azt szerette volna, hogy még a híd megnyitása előtt elkészüljön az alagút, de csalódnia kellett. A pénzügyi és a szervezési nehézségek miatt a munka nem is kezdődött meg 1848-ig.

Az Alagút tervezőmérnöke, Clark Ádám Barabás Miklós rajzán 

A forradalom és a szabadságharc alatt egy ilyen beruházás elindítása természetesen reménytelen volt, és az azt követő időszak sem kedvezett egy ilyen vállalkozásnak.

Az alagút végül 1854-1857 között épült meg, azaz 8 évvel a Lánchíd átadása után. Az átkelő építésvezető mérnöke Clark Ádám, a Lánchíd egykori építésvezető mérnöke volt. A terveket is ő készítette, amelyhez valószínűleg felhasználta Tierney Clark előzetes anyagait is.

Nyitókép: Az alagút a Lánchd felül 1890 körül Klösz György felvételén. (Fotó: Fortepan, / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.125)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Mar alig varom, hogy lathassam az ujjaepult eredeti krisztinavarosi bejaratot.
A felujitas soran meg kellene fontolni az emlitett liftek megepiteset is. Az alagut kozepe tajan mindket oldalon 2-2 lift indulhatna a Szent Gyorgy terre ahol aluljaroba erkeznenek, onnan pedig lepcsokon lehetne feljutni az utcaszintre.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó