építészet

187200_1635081601-xdlmoqjrl_md_1_.jpg Átadták a felújított pasaréti ferences templomot, plébániát és közösségi házat A pasaréti ferencesek Páduai Szent Antal Plébániáján felújították a rendházat és a templomot, valamint egy új, korszerű közösségi plébániaépületet hoztak létre. Az idősebb Rimanóczy Gyula által tervezett pasaréti templomot 1934-ben szentelték fel, és legutóbb az 1980-as években esett át nagyobb rekonstrukción.
125 éve avatták fel Lechner Ödön életművének koronáját, az Iparművészeti Múzeum épületét Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti palotáját 1896. október 25-én adták át ünnepélyes keretek között, az avatás az ezredéves ünnepségek látványos lezárását jelentette. A különleges, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte épület legfontosabb jellegzetességei a színpompás Zsolnay kerámiák, amelyek számos helyen díszítik a jelenleg felújítás alatt álló palotát.
A budai Duna-part pentagonja – A teljesen megújult Szilágyi Dezső téri templomban jártunk A Szilágyi Dezső téri református templomot 1896 virágvasárnapján vehették birtokba a hívek, tehát idén ünnepelte építésének 125. évfordulóját. Az Egyházközség számontartotta a jubileumot, és már két évvel ezelőtt megkezdték az épület belső felújítását, amely nagyrészt márciusban fejeződött be. Az építészet hónapja – és a reformáció emléknapjának közeledte – apropóján megnézhettük, milyen lett az új enteriőr.
Az Országházzal szemben találtak méltó telket az Igazságügyi Palotának – 125 éves a Kúria épülete Hauszmann Alajos neve az utóbbi időben a várbeli építkezések miatt elsősorban a királyi palota építészeként forog a köztudatban, de számos más alkotás is fűződik a nevéhez Budapesten. Az egyik legnevezetesebb és legjobban sikerült műve a Kúria Kossuth téri épülete, melyet éppen 125 évvel ezelőtt, 1896. október 20-án adtak át ünnepélyes keretek között, a millenniumi ünnepségek keretében.
Építész és festő – 175 éve született Schickedanz Albert, a Hősök tere tervezője Kevés olyan művész volt Magyarország történelmében, aki két művészeti ágban is jelentőset alkotott. Schickedanz Albert közéjük tartozott, hiszen festőként és építészként is remekműveket hozott létre. Benne az is különleges, hogy munkásságának nagy része egyetlen tér megformálásában, a mai Hősök terében összpontosult, nevéhez kötődik a Millenniumi emlékmű mellett a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum megtervezése is.
Paloták sorát tervezte az Andrássy útra a 175 éve született Feszty Adolf A kiegyezést követő évtizedek jelentős építésze, a neoreneszánsz paloták mestere volt Feszty Adolf. A korabeli lapok szerint legalább harminc épületet tervezett a mai Andrássy útra, ám jelenleg tizenegyről tudjuk biztosan, hogy az ő munkája. Így is joggal nevezhető a hivatalosan 1876-ban átadott, reprezentatív Sugárút egyik meghatározó építészének.
Volt egyszer egy fiúárvaház – József nádorról kapta a nevét a Pollack Mihály tervezte Josephi­num A szüleiket elveszítő fiatal gyerekek támogatását, nevelését, napi szükségleteik kielégítését Magyarországon egészen a XVIII. század közepéig az egyházak vállalták magukra. Az első városi árvaház Kőszegen nyílt 1741-ben, majd a következő évtizedekben sorra épültek Selmecbányán, Sopronban, Nagyszombatban, Veszprémben a települések által fenntartott és működtetett hasonló intézmények. Pesten, bár jeles polgárok adományoztak jelentős összegeket erre a célra az 1790-es években, csupán 100 évvel a kőszegi megnyitása után rakták le a József nádorról elnevezett, első ilyen típusú nevelőintézet alapkövét.
Kilencven éve szentelték fel Budapest egyik legnagyobb templomát Az 1931. október 8-án felszentelt Rezső téri Magyarok Nagyasszonya templom a Szent István-bazilika után a főváros második legnagyobb temploma lett. Noha erről az előkelő helyéről azóta letaszították, mai napig az élmezőnyben található. Nemcsak mérete tekintélyt parancsoló azonban, hanem építésének hosszú és kacifántos története is.
Ideiglenesnek szánták, 34 évig működött a Nemzeti Színház a Hevesi Sándor téren Amikor 1965. március 15-én felrobbantották a Nemzeti Színház régi épületét a Blaha Lujza téren, senki sem gondolta volna, hogy az intézmény három és fél évtizedig átmeneti helyen fog működni. A Nemzeti Színház 1966. október 1-jén tartotta nyitó előadását a Hevesi Sándor téren, az egykori Magyar Színház épületében, és egészen 2000-ig ez volt a társulat otthona.
Elkezdődik a Honvéd Főparancsnokság épületének újjáépítése a budai Várban A Dísz téren található, eredetileg Kallina Mór tervezte Honvéd Főparancsnokság torzója a rekonstrukció során visszakapja eredeti formáját, hasznos területe több mint a háromszorosára nő. A jövőben látogatóközpontként, a Budavári Palotanegyed kulturális és turisztikai kapujaként működik majd.
Felgyorsítják az új Közlekedési Múzeum beruházását – Jövőre kezdődhet az előkészítési munka Az Északi Járműjavító 2022-től hivatalosan is a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum otthonává válik. Előrehozzák a szükséges bontásokat, a szennyezett talaj környezeti kármentesítését és néhány kisebb épület rekonstrukcióját. A Dízelcsarnok múzeummá történő átépítése 2023-ban kezdődhet meg.
Modern, mégis magyaros – 80 éves az albertfalvi Szent Mihály-templom Szeptember 29-e Szent Mihály arkangyal ünnepe, a legnépszerűbb, leggyakrabban ábrázolt angyalé. Budapest több temploma is őt választotta patrónusául, melyek közül a legfiatalabb az 1941-ben felszentelt albertfalvi plébániatemplom. A modern, mégis magyaros épületet a közelmúltban új közösségi házzal is bővítették.
A semmiből épített sajtóbirodalmat a Dohány utcában Tolnai Simon, a magyar sajtómágnás Ritkán szoktunk szerkesztőségünkről kulisszatitkokat elárulni, most kivételt teszünk: amikor Budapest múltjában kutakodunk, sokszor keresünk információkat vagy fotókat a Tolnai Világlapjában is. Az újság első száma 120 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 28-án jelent meg. Alapítója, Tolnai Simon a semmiből építette ki hatalmas sajtóbirodalmát, amelynek központja előbb a Károly körúti, lebontott Orczy-házban, majd a Dohány utcában volt. Utóbbi épület ma is áll, irodaházként üzemel.
Makovecz kezdte, tanítványa befejezte: Felavatták a pesterzsébeti templomot Felszentelték Pesterzsébet-Szabótelepen az Összetartozás református templomot, melynek alapkövét 2018. szeptember 23-án tették le, az építkezést 2019-ben kezdték el. A XX. kerületi épület az első budapesti templom, amely Makovecz Imre elképzelései alapján készült, a tervek részleteit a világhírű építész tanítványa, Dósa-Papp Tamás dolgozta ki. A templomhoz gyülekezeti ház és parókia is tartozik.
A kispesti Wekerletelep is őrzi a száz éve elhunyt miniszterelnök emlékét Kispesten található a különleges hangulatú Wekerletelep. Kisebb-nagyobb házai egységes stílusban, egy kívülálló számára kibogozhatatlan, de szabályos rendben kialakított utcákba rendezve alkotják ezt a mesébe illő városrészt. Létrehozását a száz éve elhunyt Wekerle Sándor, az egyik legkiemelkedőbb magyar miniszterelnök kezdeményezte.
Már építik a József Főhercegi Palota alapját a budai Várban Megkezdődtek József főherceg egykori palotájának az alapozási munkálatai a budai Várban, a Szent György téren. Az épületet a Nemzeti Hauszmann Program keretében, az eredeti tervek szerint építik újjá.
Egy életút pest-budai állomásai – A 230 éve született Széchenyi István emlékezete a róla elnevezett téren A 2021-es esztendő Széchenyi-évnek is nevezhető, hiszen idén szeptember 21-én ünnepeljük a gróf születésének 230. évfordulóját. Emellett van Pesten egy olyan tér is, amely éppen 10 éve viseli a legnagyobb magyar nevét, s jórészt minden szeglete a gróf életének egy-egy szakaszához vagy hazafias tetteihez kapcsolódik. A Lánchíd pesti hídfőjénél található térről van szó, amelyet maga Széchenyi István még Kirakodó térnek ismerhetett.
Az új Hungexpo beszippant – Modern konferencia-központ épült Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb kongresszusi és konferencia-központja jött létre Budapesten, a Hungexpo területén. A meglévő épületeket felújították, és teljesen újakat is építettek, amelyek nemcsak felszereltségükkel, de megjelenésükkel is lenyűgözik a látogatót.
Világhírű építészek Budapesten Budapest adott otthont 1930-ban a XII. Nemzetközi Építészeti Kongresszusnak, melyre a világ minden tájáról érkeztek építészek. A háromévente megrendezésre kerülő eseményhez Budapesten kísérő rendezvényként egy nagyszabású építészeti tervkiállítást is tartottak, amelyet 1930. szeptember 6. és 16. között láthatott a közönség.
A másik Andrássy-palota – A háború után bontották le a Bem rakparti épületet Valaha Andrássy Gyula miniszterelnök fia lakott családjával abban a háromemeletes Duna-parti palotában, amelynek helyén ma a Francia Intézet modern épületét láthatjuk. A Bem rakparti elegáns, neoreneszánsz épületet a II. világháború után bontották el, helyén évtizedeken át egy üres telek volt.
Elkészült a Lovarda és a Csikós-udvar a budai Várban Hétvégétől bárki megnézheti, milyen lett az újjáépített budavári Lovarda, a Csikós-udvar és a Stöckl-lépcső. A hiteles rekonstrukció során hűen követték az eredetileg Hauszmann Alajos által készített századfordulós terveket, de a Lovardát belül a legmodernebb technikai megoldásokkal szerelték fel.
250 éve hunyt el a magyar barokk stílusteremtője, Mayerhoffer András A hazai barokk-rokokó építőművészet egyik meghatározó alakja a salzburgi születésű Mayerhoffer András, akit az úgynevezett Grassalkovich-stílus vagy gödöllői stílus megalkotójaként is ismerünk. A 250 éve elhunyt építőmester és építész munkái – például az első pesti kéttornyú római katolikus templom vagy az egykori Péterffy-palota a Piarista utcában – ma is meghatározó elemei a budapesti városképnek.
Héber számlapos óra került az óbudai zsinagógára A fennállásának 200. évfordulóját ünnepli idén az óbudai zsinagóga, amely most visszakapta egykori homlokzati díszét, a héber számlapos órát is.
Műemléki kutatás készült a szecessziós kórházi épületről A környéken élők többsége még ma is csak volt orosz kórház néven emlegeti az Észak-Pesti Kórházat, amelynek épületei Pestújhelyen, egy több mint 7 hektáros parkosított területen vannak. Az intézmény eredetileg elmegyógyintézetnek épült szecessziós stílusban. Az intézmény felújításhoz szükséges terveket és a műemléki kutatást a közelmúltban végeztette el a tulajdonos XV. kerületi önkormányzat.
Egy kis Róma Budapesten – A Szent Péter-bazilika főoltárát építették fel a Hősök terén 1938-ban Napjainkban zajlik Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, ami az egyik legnagyszabásúbb rendezvény a katolikus egyházban. Megrendezése mindig nagy megtiszteltetés az adott városnak, Budapest pedig olyan szerencsés, hogy már másodjára adhat otthont az eseménynek. Első alkalommal, 1938-ban a szervezők azzal fejezték ki hálájukat a Vatikánnak a lehetőségért, hogy a Szent Péter-bazilika főoltárát építtették fel a Hősök terén.
A híres Fészek Klub 120 éve nyílt meg A Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások Klubja, azaz a Fészek Klub 120 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 7-én nyílt meg a Kertész utca, Dob utca sarkán. A legendás klub a művészeti élet népszerű és kedvelt találkozóhelye volt évtizedeken keresztül, ma már inkább csak rendezvényhelyszín. Ahogyan az egykori pezsgő klubélet, úgy az eredeti elegáns, szecessziós épület és pazar berendezése is már a múlté.
Átadták a felújított Lónyay-Hatvany villát a budai Várhegyen Az eredetileg Ybl Miklós által tervezett, 1872-ben épült villa a második világháborúban bombatalálatot kapott, kiégett, majd lebontották. Az ezredforduló után teljesen újraépítették, ám az elmúlt években üresen állt. A közelmúltban a Batthyány Lajos Alapítvány számára újították fel, az épület a jövőben a szervezet székházaként működik majd.
Pályázatot írtak ki a Magyar Építészeti Múzeum megtervezésére Az egykori BM-kórház Bajza utca és Városligeti fasor sarkán lévő telekegyüttesén alakítják ki a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központot. A nyáron befejezett bontások után a területen jelenleg már csak két historizáló szanatóriumépület áll. A tervezett épület kisebb lesz az elbontott házaknál, így a telken nagy zöldfelület marad.
Újabb épület nyeri vissza eredeti formáját a Kodály köröndön Idén elkezdődött és várhatóan jövőre fejeződik be a Kodály körönd északi palotájának felújítása. Az Andrássy út és a Szinyei Merse Pál utca találkozásnál álló Hübner-ház a körönd négy látványos neoreneszánsz épületének egyike. A Bukovics Gyula tervezte és 1884-ben elkészült palotának eredetileg négy tornya volt, de kettőt még a II. világháborúban elveszített. A most folyamatban lévő munkálatok során ezeket is visszaépítik, emellett a homlokzatot kívül-belül felújítják.
Elkészült a tetőszerkezete, átadták a Nyugati pályaudvar megújult csarnokát Az 1877-ben elkészült pályaudvar tavaly kezdődött nagy rekonstrukciója során már felújították többek között a 144 éves épület jellegzetes tornyait és üvegfalait, most pedig elkészült a csarnok tetőszerkezetének és belső terének rekonstrukciója, így újra birtokba vehették az utasok. A munkák azonban tovább folytatódnak, a teljes felújítás várhatóan jövő nyárra fejeződik be.

További cikkeink