A kisfaludi és lubellei előnevet viselő Lipthay Béla báró (1827–1899) a magyar történelem alig ismert alakja, akinek a nevét csak a szűkebb ipar- és képzőművészeti, illetve fővárosi hely- és építészettörténészi szakma tartja számon.

A Torontál vármegyei nagybirtokos arisztokrata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a honvédseregben huszár főhadnagyként szolgált, a harcokban megsebesült az egyik karján, amely örökre lebénult. Ott volt a világosi fegyverletételnél, majd a kiegyezéshez vezetőn hosszú úton a Deák Párthoz csatlakozott, 1865-től volt országgyűlési képviselő, egyidőben betöltötte Baranya, utóbb Pest vármegye főispáni hivatalát, 1875-től pedig hol a képviselőházban, hol a főrendiházban ellenzéki politikát folytatott a Sennyey Pál báró, majd az Apponyi Albert gróf vezette konzervatív táborban.

Tagjainak sorában tudhatta a Képzőművészeti Társaság, és alelnöke volt az Iparművészeti Társaságnak. Igen aktív fővárosi közéleti tevékenység köthető a nevéhez.

Lipthay Béla báró fényképe 1865-ből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ott találhatjuk a Fővárosi Közgyűlésben, a Fővárosi Közmunkák Tanácsában, melynek egyik alelnöki tisztségét is betöltötte, illetve elnökként vezette a Népszínház létrehozása érdekében működő bizottságot. Halálakor a sajtóban megjelent nekrológban így méltatták:

„Mindenben a művészeti szempontot tartotta szem előtt és az volt az eszménye, hogy Budapest rendezése, díszítése valóban művészi legyen. A hol középítkezésről, képről, szoborról vagy műemlékről volt szó, ott mindig latba vetette tekintélyét a kérdésnek helyes művészi megoldása érdekében.”

Lipthay báró az 1860-as évek végén palotaépítésen kezdte törni a fejét. Birtokában volt egy telek a Duna budai partján, a Lánchídtól délre, a Várhegy lábánál. Buda városának – hiszen még Buda, Óbuda és Pest egyesítése előtt állunk történetünk fonalával – e részén a beépítetlen telkek még a budai Vár eredeti katonai rendeltetéséből eredően a hadügyi szervek birtokában voltak, vagy amelyek nem, azokat a parcellákat a kiegyezést követően kezdték felvásárolni a legvagyonosabb arisztokrata családok (az Andrássy, Széchenyi, Zichy grófok), illetve az ott álló régi építésű házakat, hogy ezeket elbontva, a helyükön felépítsék a Budavári Királyi Palota közelségének köszönhetőn reprezentatív helyszínnek méltó területen saját fényűző palotáikat.

„A mágnásoknak nem a Sándor-utcában, hanem a budai Dunaparton kellene építtetni palotáikat, hol kereskedelmi forgalom nem igen fog fejlődni s hol a kiépítést a főváros szépítése is követeli”

– így fogalmazta meg a koncepciót a Fővárosi Lapok című folyóirat is a fontos városrendezési szempontokról azokban az időkben.

Lipthay Béla is e gondolat szerint választotta ki leendő palotájának helyszínét. A tervezést pedig nem bízta akárkire, hiszen leendő palotáját annak a Várhegynek a lába előtt akarta felépíttetni, amelyen a királyi palota, illetve az akkori miniszterelnöki rezidenciaként és hivatalként funkcionáló Sándor-palota is elhelyezkedett más fontos közintézményekkel egyetemben. Ennek megfelelően a korszak egyik legismertebb „sztárépítészét”, Ybl Miklóst kérte fel a tervek elkészítésére. Ybl rövid idő alatt elkészítette egy egyemeletes palota terveit és látványtervét 1869-ben.

Ybl Miklós egyik eredeti palotaterve Lipthay számára (Forrás: Ybl Miklós Virtuális Archívum)

Csakhogy 1870-ben megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely építési szabályzatokat alkotott, hogyan lehessen koncepcionálisan Pest-Buda egyes részeit beépíteni úgy, hogy a XIX. századi modern nagyvárostervezési elveknek megfeleljen. A budai Duna-partra a következő elképzelés vonatkozott:

„Az alagút előtti térnek főhomlokzati vonalát képezi a Lánczhíddal szemben levő hegyoldal. – Ennek méltó középpontja az alagút nagyszerű kapuzata, jobbra és balra azonban a hegység sivár alsó része terül el. […] E telkeken a közmunkatanács terve szerint az alagút homlokzatával összhangzásban álló 3 emeletes házak volnának építendők, hogy eként az egész környezet egyöntetű jelleget nyerjen.”


A Lipthay-palota Duna felőli homlokzata az 1880-as években készült fényképen (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mivel a Közmunkák Tanácsa e térségbe háromemeletes építményeket képzelt el, Ybl egyemeletes palotatervét fiókba kellett tenni, és az új szabályoknak megfelelő építményt kellett megálmodni. Lipthay Béla az új munkára egy fiatal, de sikeres építészt, Unger Emilt kérte fel, aki egy másik híres építész, Pollack Mihály leányági unokája volt. Unger megtervezte a háromemeletes palotát, és elkezdődtek az építési munkálatok, mikor a tervező alig harmincnégy esztendős korában elhunyt. „Halálát meghülés okozta, mert egy csolnakázás alkalmával a Dunába fordult” – írta a Vasárnapi Ujság egyik 1873-as lapszáma, beszámolva az építész halálának hátteréről.

A tragikus eset után Lipthay báró újra Ybl segítségét kérte a folyamatban lévő építési munkálatok ellenőrzéséhez. A Lipthay-palota 1874-ben készült el, a kivitelezési munkákat Wechselmann Ignác építési vállalkozó végezte el. Wechselmann a maga szakterületén ugyanolyan elismert tekintélynek számított, mint Ybl és Unger a tervezés terepén. Ebből jól látható, hogy Lipthay semmit nem bízott a véletlenre, minőségi munkát akart, és nem sajnálta a pénzt a kor legjobbjainak a felfogadására.

A tervezőknek nem is volt egyszerű feladatuk, mert a telek, amelyre rá kellett tervezni és építeni a palotát, szabálytalan négyszög alakból állt. A palotáról készült korabeli Divald Károly- és Klösz György-féle fényképfelvételeken nem is tűnik fel a szemlélőnek, hogy az épület oldalai nem szabályos négyszöget zárnak körül.


A palota bárói szárnyának kapuja 1889-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A palota a neoreneszánsz stílus jegyében készült el, és két irányba nézett: a Duna, illetve a Várhegy felé eső oldalon a Széchenyi utca felé. A terep a folyó irányába lejtett, így azon az oldalán ötszintes kialakítást nyert az építmény. A kötelezően előírt három emelet és a földszint között még beiktattak egy félemeletet. A Széchenyi utcai fronton a földszint fölé három emeletet emeltek. Nyilvánvaló módon a domborzati viszonyok figyelembevételével olvadt be a félemelet az oldalhomlokzat mentén az építmény vonalvezetésébe.

A palota bérlakási oldalának homlokzati képe 1883-ból (FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Dunára néző oldalon a homlokzat öttengelyes elosztást kapott, vagyis öt nagy ablak- és ajtónyílást alakítottak ki egy függőleges vonalban a földszinttől a második emeletig. A harmadik emelet tizenegy tengelyes kisablaksora pedig arányosan illeszkedett ehhez a felületosztáshoz.

A nyugati – Várhegy felőli – oldalon tizenegy tengelyes lett az épület, míg a folyóra merőleges északi oldalhomlokzata kilenctengelyes volt. Ezen az oldalon egy szűk utca helyezkedett el, ez választotta el a szomszédos palotaépülettől, míg déli oldalhomlokzatához az 1884-ben épült Zichy-palota oldalfala közvetlenül nekitámaszkodott. Lipthay Béla kettős funkciót szánt a palotájának, ennek megfelelően tért el a keleti és nyugati
homlokzat kialakítása egymástól.


A Lipthay-palota nyugati oldala Klösz Györgynek a millenniumi ünnepekre készült fényképén 1896 körül (Fotó: Fortepan/Képszám: 82173)

A Dunára néző oldalon alakították ki a bárói família otthonát a főúri reprezentáció, pompa és kényelem jegyében. A Széchenyi utcai oldalon pedig bérlakásokat, a földszinten üzlethelyiségeket létesítettek. Ezek bérbeadásából a tulajdonos jelentős bevételre tehetett szert. A nagybirtokos Lipthay a mezőgazdasági termelésből származó jövedelmét – mai kifejezéssel élve – lakásbizniszbe fektette.


Klösz György felvétele a Dunára néző palotaoldalról (Fotó: Fortepan/Képszám: 82172)

A XIX. század folyamán Pest-Buda, majd Budapest dinamikusan fejlődött, rohamosan nőtt a lakossága, de ezzel együtt állandó lakáshiánnyal kellett a főváros magisztrátusának megküzdenie. A magas telekárak és építési költségek miatt adókedvezményben részesültek a bérlakás/bérpalota építését finanszírozó vállalkozások. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-es megalakulása után rögtön kérvényezte a kormánytól, hogy a következő tíz esztendőben emelendő minden budapesti épület tulajdonosa kapjon húsz-huszonöt évnyi adómentességet, továbbá kérték a főváros vezetőségétől, hogy tíz-tizenöt évi fizetési mentességet nyerjenek az építtetők a pótadó alól.

Vagyis az újonnan emelt lakáscélú épületek az elkészültüket követő húsz évben csak nyereséget hoztak tulajdonosaiknak adófizetés nélkül, akik a lakbér megállapításakor kigazdálkodták az építés költségeit, és már azelőtt nagy haszonra tettek szert, mielőtt lejárt volna az adómentesség ideje. Ki kell emelni, az akkor emelt bérpaloták lakói módos polgárok voltak, akik társadalmi presztízsnek érezték, hogy ilyen lakáskörülmények között élhetnek. Lipthay báró ezt az üzleti lehetőséget használta ki, mikor kettős funkcióval építtette meg palotáját.


Az épület földszinti alaprajza (Forrás: Ybl Miklós Virtuális Archívum)

A Duna felőli oldal öttengelyes kialakításával szemben ezért lett a másik oldalon tizenegy tengelyes a homlokzat kiképzése, mert a több bérlakás helyiségei több megvilágítást – természetes fényforrást – igényeltek. Az emeleti szinteket az itáliai reneszánsz építmények mintáját követve övpárkányokkal választották el, és az épület homlokzatának tetején körbefutó, a fal síkjából merészen kiugró, konzolokon nyugvó főpárkányt létesítettek. A földszinten a kapuknak és az üzletek ablakainak a boltíves, az első emeleti nyílászáróknak a timpanonos, valamint a legfelső emeleti ablakok boltíves kialakítása mind a reneszánsz építészet hatását tükrözték vissza.

A palota könyvtárszobája 1895 körül (Fotó: Iparművészeti Múzeum, FLT 5903) 

A nagyterem Lotz Károly mitológiai témájú frízével dekorálva 1895 körül (Forrás: Iparművészeti Múzeum, FLT 26848)

Az ebédlőterem mennyezetét Benczúr Gyula, a nagyteremét Lotz Károly freskói díszítették. A házigazda rendelt egy huszonhét darabból álló tálkészletet a pécsi Zsolnay-gyártól, hogy ebédlője falait ezekkel ékesítse. A tálak finomfajanszból (keménycserép) készültek azonos
formával és átmérővel, de eltérő motívumokkal illusztrálták, Magyarország különböző régióinak néprajzi mintáival. A készlet 1875-ben készült el, ekkortól díszítette a palota ebédlőjét, de Lipthay Béla özvegye, Mack Amália 1908-ban az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta a gyűjteményt, amely azóta is ott található.


A Lipthay Béla által a Zsolnay Vilmostól megrendelt falitálak egyike, amely az ebédlő falát díszítette 1875-től (Fotó: Iparművészeti Múzeum, 9528)


Zsolnay falitálja (Fotó: Iparművészeti Múzeum, 9534)


Zsolnay falitálja (Fotó: Iparművészeti Múzeum, 9526)


Zsolnay falitálja (Fotó: Iparművészeti Múzeum, 9535)

Amikor Lipthay Béla 1899 májusában elhunyt, a Vasárnapi Ujság két lapszáma a következő szavakkal láttatta Duna parti otthonát:

„palotájában ritka értékű műkincseket halmozott fel. […] Az előkelő és finom ízlés muzeuma s a hazai művészet otthona volt.”

A palota utolsó tulajdonosa – az építtető unokája – Lipthay Béla báró (1892–1972) szenvedélyes bogarász és lepkegyűjtő, elismert lepidopterológus, entomológus, muzeológus, ősbotanikus volt, akinek természettudományi tehetsége és érdeklődése már ifjúkorában kibontakozott.

Felesége, Lipthay Béla báróné, született Odescalchi Eugénie hercegnő az 1918-as őszirózsás forradalom anarchikus napjaiban érkezett meg a palotába, a Pozsonyban megrendezett esküvő után. Emlékirataiban (Egy hercegnő emlékezik. Gondolat, Budapest, 1987.) leírta, milyen fogadtatásban volt itt része.

„A Lipthay-palota portása kinyitja a nagy tölgyfa kaput. A szép márvány lépcsőházban már biztonságban vagyunk. De azért most minden más, mint akkor tavasszal, amikor először látogattam meg anyósomat itt a palotában. Nem megyünk fel az emeletre, befordulunk jobbra egy előtérbe, ahonnan kőből faragott csigalépcső vezet fel a földszinti vendégszobákba.

A szobák ablakai a Dunára nyílnak. Kandalló barátságos melege fogad. […] A szomszéd szobában ünnepien terített asztal vár. A portás felesége kiváló ebédet készített. Fogoly is kerül az asztalra, libamáj, százéves tokaji a palota pincéjéből, és bordói. Ebből nagy készlet van még a palotában. Kinn tombol a forradalom. […] Otthonunk szívet melengetően szép volt, nem kívánkoztunk mi sehová”

– Így látta a fiatal báróné-hercegnő azt a palotát, amely az Osztrák–Magyar Monarchia I. világháborús összeomlásának napjaiban az új otthona lett.


Odesclachi Eugénie hercegnő és Lipthay Béla báró (Forrás: Wikipédia)

A Horthy-korszak békés esztendőket jelentett a palota számára, de a II. világháború évei során, 1944-ben kezdetét vette Magyarország területének bombázása a nyugati szövetségesek által. Odescalchi hercegnő aggódott családtagjai és az otthona miatt.

„Egyre sűrűbben repültek fejünk felett Pest felé az ezüstösen fénylő amerikai nehézbombázók. Ilyenkor elszorult a szívem. […] A palotának a Vár alatt, a legveszélyesebb helyen. A Várat állandóan bombázzák. Eltalálhatják otthonunkat.”

Az 1944–45-ös szovjet ostrom és az azt követő lehetetlen közállapotok óriási károkat okoztak a neoreneszánsz építményben. Az emlékiratíró Eugénie férje, Lipthay Béla báró 1946 tavaszán utazott fel vidékről Budapestre, hogy megszemlélje a veszteségeket. „Bombasérült palotánkból az első zűrzavaros hónapokban sok bútort és értéktárgyat elhurcoltak.” Vagyis kifosztották az épületet.

„A királyi várnak szánt bombák a második emeletig hatoltak. Az első emelet azonban, így az ebédlő mennyezetén lévő gyönyörű Benczúr-freskók teljesen sértetlenek maradtak, úgyszintén a nagyterem falán Lotz Károly freskói is. Béla azonnal elment a kultuszminisztériumba a palota érdekében. Ott biztató ígéretet kapott, hogy a palotát – mivel műemlékké nyilvánították (olasz építész által tervezett reneszánsz palota volt) – nem fogják lerombolni. Újra felépítik majd teljes szépségében. Béla megnyugodott, bízott az ígéretben.”

Lipthay báró természetesen tisztában volt vele, hogy a nagyapja nem olasz építésszel terveztette meg a palotáját. Arra pedig nem található adat, hogy a palotát a II. világháború előtt valóban műemlékké nyilvánították volna. Lipthay Béla 1945 után a Nógrád megyei Szécsényben élt, és az ottani Kisgazdapárttal állt szorosabb kapcsolatban, amely a koalíciós Nagy Ferenc-kormány (1946–1947) legnagyobb pártjának számított ekkor, ezért elvileg hihette azt, hogy palotája idővel újjáépül, ha erre ígéretet kapott.

Azonban az egyre inkább balra tolódó új politikai és társadalmi rendszer nem a történelmi arisztokrácia javát és érdekeit szolgálta. A Duna budai oldalán álló palotasornak a szovjet ostromban megrongálódott nagy részét néhány évvel a háború után lebontották. A Lipthay bárói família palotájára 1949-ben került sor. A magyar nemzeti építészet- és kultúrtörténet, illetve a főváros folyóparti látképe lett szegényebb az értelmetlen rombolás következtében.

Nyitókép: A Lipthay-palota nagyterme 1895 körül (Fotó: Iparművészeti Múzeum, FLT 26848)