A XIX. század második felében fellendülő magyar gazdaság egyre jobban igényelte a jól képzett szakmunkásokat és iparosokat, különösen a nagyobb városokban alakultak míves tárgyak előállítására alkalmas műhelyek, kisebb-nagyobb üzemek. A több évszázadon át fennálló céhes rendszer megszűnése mellett, a gépesítés elterjedésével megváltozott az ország lakosságának a művészi tárgyakhoz való viszonyulása. A polgárság anyagi megerősödésével nagy kereslet jelentkezett az iparművészeti tárgyak vásárlására is.

Lechner Ödön és Pártos Gyula terve 1893-ból (Forrás: IM Adattár)

Az Iparművészeti Múzeum megalapításának gondolatát Rómer Flóris (1815–1889) régész-művészettörténész, római katolikus pap vetette fel. Rómer az 1864-ben létrehozott bécsi Österreichisches Museum für Kunst und Indrustrie mintájára tett javaslatot egy hazai iparművészeti emlékeket gyűjtő muzeális intézmény létrehozására. A magyar országgyűlés az Iparművészeti Múzeumot megalakítva 1872-ben egy jelentős összeget, 50 000 forintot szavazott meg e cél érdekében. A parlamenti döntéssel a londoni és a bécsi múzeum megszervezése után Európában harmadikként jött létre iparművészeti tárgyak gyűjtésére szakosodott muzeális intézmény.

A folyamatosan gyarapodó gyűjteménynek nem volt megfelelő raktározási lehetősége, ezért előbb a Nemzeti Múzeumban, majd 1877–1897 között az Andrássy úton álló régi Műcsarnokban helyezték el a műtárgyat. Az Iparművészeti Múzeum számára 1878-ban született döntés saját épület felépítéséről. Az építkezés megvalósítása céljából Belső-Ferencvárosban az Üllői út 33–37. számú területet vásárolták meg 1890. április 14-én. A felépítendő épületben kívánták elhelyezni a gyűjteményt és az 1880-ban megnyitott Iparművészeti Iskolát is.

A Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1890. november 23-án pályázatot hirdetett az Iparművészeti és Néprajzi Múzeum és Iskola terveinek elkészítésére. A tizenkét pályamű közül az első díjat Lechner Ödön és Pártos Gyula „Keletre magyar” című pályamunkája nyerte el 1891-ben.

A Lechner–Pártos-építészpáros a pályamunkájuk beadása előtt már több évtizeden át együtt dolgozott. Közös alkotásaik a historizmus stílusában épültek fel. A két építőművésznek az 1880-as évek második felében és az 1890-es évek elején megvalósult munkáin megfigyelhető, hogy azok több szempontból túlléptek az addigi európai művészet történelmi stílusait sok esetben „lélektelenül” ismétlő XIX. század végi építészet formavilágán.

A magyar építészet különleges alkotása az Iparművészeti Múzeum (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1896. november 1., Weinwurm Antal felvétele)

Az Iparművészeti Múzeum építése csak 1893. október 9-én kezdődött meg. Ekkor már az új épületet megrendelő minisztérium engedélyezte a kiírásban tervezett néprajzi múzeumi rész elhagyását. Az építkezést az állam kiemelten kezelte, de így is jelentős erőfeszítést igényelt a szükséges pénz biztosítása, mivel az eredetileg tervezettnél nagyobb költséget jelentett a beruházás. Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter egyedi döntéssel 1895-ben engedélyezte, hogy az eredeti terveknek megfelelően a homlokzat a vakolatnál költségesebb Zsolnay pirogránit borítást kapjon. A miniszter hozzájárulását leiratában azzal indokolta, hogy „az anyag drágasága a jövőben meg fog térülni azáltal, hogy a tömörségénél fogva folytonos javításra nem szorul...”

Valamint: „magasabb szempontok is szólnak a mellett, hogy az épület külsejének és művészi becsének a rendeltetésében rejlő eszmei tartalommal közművelődési jelentőségével összhangban kell állnia.”

Az Iparművészeti Múzeum 1896-ban, Klösz György felvétele (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A pécsi Zsolnay-gyár mellett az Iparművészeti Múzeum felépítésében jó minőségű termékeikkel többek között az alábbi vállalatok vettek részt: a Forgó és Társa nevű pesti műhely a nagycsarnok tetőzetének üvegezését végezte el, a téglákat az István Téglagyár szállította. A lakatos- és kovácsoltvasmunkákban Jungfer Gyula, míg az asztalosfeladatok elvégzésében Thék Endre józsefvárosi üzeme is fontos szerepet vállalt.

Az Iparművészeti Múzeum épülete Lechner Ödön és Zsolnay Vilmos barátságának örök emléke. A kerámia az épületen az alábbi funkciókban jelenik meg: tetőcserépként, tetődíszekként, szerkezeti elemként, homlokzati burkolóelemként, a kupolát díszítő szobrok alakjában, kéményfej formájában, címerként, az áttört födémek nyílásait körülvevő pirogránit korlátként.

Textilművészet, kerámia-műipar, dekoratív szobrászat és ötvösművesség: ezt ábrázolják a szobrok az épület kupoláján (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó, 2017)

Az Iparművészeti Múzeum szabálytalan négyszögű telken épült, három utcára néző szárnnyal, amelyeknek főtengelyét mindegyik oldalon középrizalitok emelik ki. Ezek közül a Múzeum Üllői úti főhomlokzata a legdíszesebb kialakítású. A nyolcszög alaprajzú középrizalit magába foglalja a nyitott főbejárati előcsarnokot, felette a dísztermet, e fölött pedig a kupolatermet. A középrizalitot keleties, cikkelyes kupola fedi, amelynek csúcsán sárga mázas Zsolnay kerámiából mintázott lanternát helyeztek el.

Az épület földszintjén, ahol irodahelyiségek találhatók, a főhomlokzaton párosával elrendezett keskeny ablakokat találunk. Az első emeleten, ahol kiállítási termeket alakítottak ki, nagy méretű, díszes kivitelezésű ablakokat tervezett az építészpáros. A második emeleten, ahol egykor az Iparművészeti Főiskola tantermei voltak, gazdag keretezésű, keskeny, egymás mellé rendelt hármas és kettős ablakok figyelhetők meg. A kettős és hármas ablakokat több szintet átfogó lizénák választják el egymástól. A lizénák a homlokzat teljes magasságban haladnak azon a csuklótagon, amelyen keresztül a Hőgyes utcai oldalszárny a főhomlokzathoz kapcsolódik. Az építészek nem csupán alkalmazkodtak az építési telek szabálytalan alaprajzához, hanem ebből erényt is csináltak. A csuklótagot olyan, cikkelyes sarokkupola teszi hangsúlyossá, amely a középrizalit felett emelkedő kupola megformálását idézi.

A lábazat felett az épület szinte teljes homlokzatát Zsolnay kerámia borítja. Nagy része mázatlan pirogránit lap, benne mázas dísztégla betétekkel. A földszintet mindhárom oldalon mázatlan pirogránit lapok burkolják, amelyeket háromkaréjos keretben elhelyezett, kis virágdíszes kerámialapok színesítenek. A homlokzatot mind az első, mind a második emeleten fehér színű mázas pirogránit kerámia borítja. A két szint kettős osztású ablakai között virágdíszes kerámialapokat helyeztek el. A második emelet feletti oromzatot tojássárga színű vagy fehér alapra készült, többféle virágdíszes pirogránit elem díszíti. 

Az üvegtető (Forrás: Halász Csilla Ludmann Mihály Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó, 2017)

A díszes nyitott folyosók a csarnokra néztek  (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó, 2017)

Az 1920-as évek végén a színes belső falfelületeket fehérre festették. Felújítás után visszakapja a belső tér az eredeti színezést (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó, 2017)

Az eredeti padlózatot is helyreállítják (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó, 2017)

A középrizalitban levő nyitott főbejárati előcsarnok mennyezetén bonyolult mintázatú, virágdíszes kerámiaborítást találunk. A kerámia mintázata itt összhatásában „szőnyegszerű”, de részleteiben igen tudatosan van megformálva.

Ferenc József 1896. október 25-én avatta fel az épületet (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó, 2017)

Az Iparművészeti Múzeum épületének felavatási ünnepségét 1896. október 25-én tartották Ferenc József magyar király jelenlétében. A XIX. század második felének legnépszerűbb hetilapja, a Vasárnapi Ujság az uralkodó szavait a következőképpen adta közre:

„Áthatva a művészeti iparnak művelődési és közgazdasági fontosságától, megelégedéssel láttam e díszes épület emelkedését és örömmel jöttem annak felavatásához. Nem kétlem, hogy mindazok, a kik az itt kitűzött czélok elérésére közreműködni hivatván, teljes buzgósággal és odaadással fogják teljesíteni feladatukat, a magyar iparművészet minél nagyobb fejlesztésére és a finomabb műizlés terjesztése által az általános műveltség előmozdítására, mely törekvés valóban mindenkor örömömre szolgáland.”

Az Iparművészeti Múzeum épülete 1940-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 24134)

Zsolnay Vilmos a zárókőletételi okmány ünnepélyes aláírásához egy kerámia írókészletet ajándékozott, amely azóta az Iparművészeti Múzeum üveg- és kerámiagyűjteményének féltett kincse. Az Iparművészeti Múzeum épületén Lechner hangsúlyos szerepben alkalmazta a kerámiát mint építőanyagot és építészeti díszítőanyagot. Saját szavai szerint hosszas megfontolás után döntött a Zsolnay-gyár termékeivel ékesített homlokzat mellett. Lechner önéletrajzában kiemeli, hogy a kerámia iránt már gyermekkora óta érzett vonzalom vezette.

Az 1911-ben a HÁZ című szaklapban megjelent visszatekintésében az akkor hatvanhat éves építész az Iparművészeti Múzeum épületén mind a homlokzatokon, mind a belső tereiben megfigyelhető új szemléletű stíluskeresését az alábbi szavakkal foglalta össze:

„A magyar népművészet tanulmányozása azután elvezetett az ázsiai népek művészetéhez, mert a két művészet közt fönnálló letagadhatatlan rokonság első pillanatra szembeötlött. Ez a keleti rokonság, mely főleg a perzsa és indus művészetekben válik nyilvánvalóvá, annál is inkább érdekelt, mert ezen népeknél – amelyek művészetüket már bizonyos monumentalitásig emelték – némi útmutatást véltem találni arra nézve, hogyan lehet a népies elemeket a monumentális architektúrába átültetni. Ezért nagy szeretettel szenteltem magamat a keleti művészetek tanulmányozásának."

Majd így folytatja:

„Ezen tanulmányok és meggondolások hatása alatt készült az Iparművészeti Múzeum. Azóta természetesen más véleménnyel vagyok a keleti művészet formáinak közvetlen felhasználásáról. Ma, ha úgy néha az Iparművészeti Múzeum kapuját nézem, igazán haragszom rá. Egy kissé nagyon is »indus« nekem. [...] Mindezek ellenére a keleti népek művészetének ma is nagy fontosságot tulajdonítok nemcsak a magyar, hanem általában az egész európai modern művészet kialakulására.”

Az Iparművészeti Múzeum 2017-ben (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó, 2017)

Az Iparművészeti Múzeum épülete a II. világháború és az 1956-os forradalom során jelentős károkat szenvedett. A harcok után a legszükségesebb helyreállítási munkákat elvégezték, de a Lechner-alkotáshoz képest több kiemelt helyen, így a nagycsarnok tetőzeténél díszítés nélküli üvegtáblákkal pótolták az eredetileg a magyar népművészet ihletéséből létrehozott virágos ablakokat. A 125 éves műemlék épület teljeskörű felújítása 2017-ben kezdődött el, és jelenleg is tart.

Nyitókép: Az Iparművészeti Múzeum 1900-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)