A kiállításon tizennégy muravidéki képzőművész állította ki műveit, mindegyiküket szoros kapcsolat fűzi Lendvához.

A szobrászatot Király Ferenc lendvai szobrászművész képviseli. 1936-ban született Alsólakoson. A ljubljanai és zágrábi Képzőművészeti Akadémián végezte tanulmányait. A kiállított műveinek egyszerű, organikus-geometrikus formáihoz a realista szobrászatból kiindulva jutott el. Ezeknek az alkotásoknak tömör antropomorf formái az őskori Vénuszokat ugyanúgy megidézik, mint Arp szobrait vagy Tóth Imre kavicsasszonyait. Síkban stilizáló, díszítő motívumok lehetnének, térben női torzóknak hatnak. A tükörfényes bronz felületét játékosabb, durvább felület gazdagítja, ezzel segíti a művész az értelmezés lehetőségét. Több köztéri alkotása látható. Nemcsak a Muravidéken, hanem Zalában is állnak szobrai. Lendván a Szent István-szobor és a Zala Györgyöt ábrázoló köztéri szobra is őt dicséri. A kiállító művészek közül ő rendelkezik Munkácsy-díjjal.

Király Ferenc felesége, Susanne Király-Moss 1937-ben Chicagóban született. New Yorkban, majd a zágrábi Művészeti Akadémián tanult. Itt ismerkedett meg leendő férjével. Egyik kiállított műve, a Külön utak című festménye háromszor ismétli meg ugyanazt a motívumot. Ez a hegyek közötti völgyben kanyargó út, amely a két szélső képen ugyanaz, a középsőn más. A táj színe kromatikusan változik, a vörösből sárgába, majd zöldbe fordul át. Organikus, játékos és filozofikus mű.

Gábor Zoltán a legidősebb mester, aki ezen a kiállításon szerepel. Lendván született – mint a kiállítók közül sokan – 1922-ben, és ő az, aki már nem lehetett jelen a megnyitón, mert 2010-ben elhunyt. A Piero della Francesca szilárd képi konstrukciói iránti megbecsülését fejezi ki metafizikus hangulatú képe. Perspektív illúzió egy iránypontos rendszerben megszerkesztve, egyforma hasábokkal, mind szürkeokker, az ég mediterránkék, vörös bak, és minden árnyék fekete. Az összetartó élek a végtelenben találkoznak. A mérnöki szerkesztés találkozik ebben a képben a festői illúzióval.

Másik generációhoz tartoznak azok a művészek, akik 1944–1958 között születtek. Ők már a Jugoszláv Népköztársaságban nőttek fel, és amikor a művészi pályájuk kibontakozott a hatvanas és hetvenes években, már sokszínű mintából válogathattak. A kiállításon szerepel egy fiatalabb nemzedék is. Számukra már természetesebb a sokszínűség jelenléte a művészet világában, és ők idejében személyes tapasztalatokat is gyűjthettek az európai művészet gazdagságáról.

Galic István grafikus (1944) két képe sisakszerű formák elszíneződve erodált, égett pozitív nyom képét rögzíti, kerülve minden konkrét azonosíthatóságot.

Ludvik Pandur (1947) festészete a laza és dinamikus ecsetjárása miatt az absztrakt expresszionizmushoz közelít, de mindig láthatók a kiállított képein olyan tagolások és arányok, amelyek látványelemekhez köthetőek. 

Zdenko Huzjan (1948) a ljubljanai egyetem tanára, festő, grafikus és költő. A Képmás című műve új alkotás, amelyen világos vöröses alapon sötét, véletlenszerűen odakerült amorf foltok jelennek meg. A lírai absztrakció jellegzetes alkotása minden itt bemutatott műve.

Göntér Endre (1949) festőművész Nyomok címmel állított ki három akrilfestményt. A valóság és a szürrealitás határán álló képekre a fojtott vörösek és a sötétebb tónusok a jellemzőek.

Dancs-Roth Marika (1950) textiltervezést tanult, és díszlet-, valamint jelmezterveiről ismert. Ezen a kiállításon két fáról készült ceruzarajz-tanulmányát állította ki.

Dare Birsa (1958) muraszombati születésű festő elmosódott feketébe és szürkébe komponált tájképet állított ki Április címmel. A folyópart párás képét és a vízen tükröződő hatást hozta létre oldott festőiséggel.

Cvetka Hojnik is textil- és ruhatervezést tanult, de a festészet is fontos alkotóterülete. Nézet című műve három fekete táblából áll, mindegyiken egy-egy feketére festett és ráragasztott körrel. Ezeket ezüst és fekete színű durva felület borítja. A fekete iránti vonzódása más képein is tetten érhető. Végül is ebben a színben potenciaként minden más benne van. Olyan ez, mint a fekete lyuk, amelyből a Világegyetemünk is megszülethetett, és kétségtelen, hogy a fekete az öltözködésben elegáns szín is lehet.

Sinko Sabina (1968) elsősorban illusztrációiról és textilmunkáiról ismert. Most két selyemfestményét állította ki, ahol a figurális képi elemek oldódnak bele a selyem textúrájába. Játékos és színes világot teremtett, kihasználva a folyékony festék selyembe való szétszivárgásának véletlenszerű hatását.

Dubravko Baumgartner (1979) fémlemezének fa táblaképpé formált önálló síkjai az oldottabb absztrakt konstruktivizmus irányzatát követik. Függőlegesen épített többszintes világok, melyek mintha a talajrétegeket és fölöttük a távoli horizont képét rajzolnák ki fekete, fehér és bronzszínben. 

Pál Katja (1979) az egyik legfiatalabb kiállító. Képi világa a holland és orosz konstruktivizmus tiszta formákra való törekvéséből született négyzeteinek, valamint az op-art fekete-fehér konstrukcióinak újabb szintézise.

A legfiatalabb kiállító, Casar Sebastijan (1981) Szombathelyen és Pécsett tanult. Művei 2014-ben dekoratív hatású, finoman színezetté, konstruktívvá érő tájképek. Másik két kiállított akril- és pasztellfestménye két évvel későbbi dátumozású, ezek oldottak és erőteljesebb színűek.

Tizennégy művész változatos témájú és technikájú műveit láthatjuk a Várnegyed Galériában megrendezett tárlaton. A Muravidék köti őket össze, az útját azonban minden művész maga járja. Hogy a kiállított művekből kit mi ragad meg, ezt a személyes tapasztalat alapján mindenki maga éli meg.

A kiállítás március 19-ig tekinthető meg.