1541. augusztus 29-én, vagyis 475 évvel ezelőtt a törökök csellel elfoglalták Budát. Szeptember 2-án I. Szulejmán szultán díszes kíséretével a Logodi kapun keresztül bevonult a Várba, és felhangzott az első müezzin. 

A törökök nem késlekedtek frissen megszerzett nyugati végváruk átformálásával. Buda török neve Budin lett, melyet augusztus 31-én a vilajet székhelyévé neveztek ki. Allahnak címzett hálaadó imádságukat már a volt Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomból küldték szeptember 2-án, melyet pár nap leforgása alatt főmecsetté alakítottak. Ahogy Gárdonyi Géza írja az Egri csillagok című regényében: „A következő napon a törökök kidobálták a Boldogasszony templomából a harangokat. Az oltárképeket leszaggatták. Szent István király állószobrát ledöntötték. Az aranyozott és képekkel ékesített oltárokat kiszórták a templom elé, s kiszórták a márványból és fából faragott angyalszobrokat és a misekönyveket is. Az orgona is elpusztult. A cinsípokat két szekér vitte el a tábori golyóöntőknek.”

Nem kerülte el a sorsát a mai Dísz téren álló, Szent Jánosról elnevezett kápolna sem, melynek pusztításáról Hans Dernschwam utazó 1555-ben ekképpen számolt be: „a kutyahitűek a magasra ívelő ablakokat félig befalazták és azokhoz építették kofabódéikat és viskóikat.”

A rombolás nem véletlen: az iszlám tiltotta az emberábrázolást, így hasonló sorsra jutott valamennyi templom szobra, oltára, falfestménye. A Mátyás-templom új neve Büjük (Nagy) vagy Szultán Szulejmán dzsámi lett, a helyiek pedig ettől kezdve a közeli Mária Magdolna-templomba jártak imádkozni. Kényszerből – az ökumené jegyében – a templomot egy deszkafallal kettéosztották, az oltár felőli részen a katolikusok imádkoztak, a másik oldalon pedig a protestánsok tartottak istentiszteleteket. A vallási türelem azonban nem tartott sokáig: a törökök az 1596-os mezőkeresztesi csatában aratott győzelem hevében a Mária Magdolna-templomból is kiűzték a hitetleneket: a templomot Fetih (Győzelem) dzsámivá nevezték (később hatalmas órát szereltek a toronyra, ekkoriban Órás dzsámiként emlegették a helyet).

A középkori királyi székhely, a budai palota viszont a korabeli feljegyzések szerint igazán tetszett a törököknek: Kizil Elmának, vagyis arany almának becézték. Evlia Cselebi török utazó például a XVII. század derekán azt írja, hogy amikor a Kizil Elmát megpillantotta, térdre borult, homlokát a földhöz érintve hálát adott Allahnak, hogy láthatja az épületet. A palota azonban a török hódoltság idején elvesztette korábbi szerepét. Amikor a szultán távol volt, kizárólag a budai pasa tartózkodhatott a palotában, de ő is kizárólag tanácskozás céljából. Irattárként, börtönként, kaszárnyaként, valamint fegyver- és lőporraktárként hasznosították a termeit. Az ablakokat a hideg ellen befalazták, vagy kisebbre szabták. Jelentős károkat átalakítással nem okoztak, számos Mátyás-korabeli berendezési tárgy is megmaradt még ekkor. Az igazi pusztítást a Habsburgok ismétlődő ostromai (a másfél évszázad alatt öt alkalommal), valamint két lőporrobbanás és egy tűzvész okozta. 

A törökök csak ott építkeztek, ahol használhatónak tűnő épületet nem találtak, a magyarok határozottan ellenálltak a törökök beolvasztó törekvéseinek, a városkép idővel mégis átalakult. Cselebi szerint a hódoltság idején Budán 24 dzsámi, 43 mecset, 3 türbe és 10 kolostor volt. A leghíresebb, máig fennmaradt síremlék, Gül Baba türbéje, aki 1541 augusztusában érkezett a török csapatokkal, ám a szeptember 2-i hálaadás napján meghalt, temetésén maga Szulejmán szultán is részt vett. Az 1970-es években tárták fel Tojgun pasa dzsámiját, amelynek egy szamárhátíves ablaka ma is megtekinthető a Fő utcai kapucinus kolostor falában.

Tojgun pasa dzsámijának maradványa

Persze nem csak imahelyekből áll egy város: mi történt a lakóházakkal? A feljegyzések szerint a törökök ezeket hagyták elpusztulni, a megmaradt részeket saját igényeik szerint átformálni. Ahogy Dernschwam írja: „A házak elé, mi több: a házakhoz tapasztva – ereszalját, zsibárusbódét építettek, melyekben a kézművesek török módi szerint a nyílt utcán ülnek és dolgoznak.” Mindez hamisítatlan balkáni hangulatot kölcsönzött a városnak. 

Amire a törökök kitüntetett figyelmet szenteltek, az a budai vár erődítménye, amely végvárként, a sorozatos támadások mellett érthető. Cselebi gyakran említi a megerősített pincerendszert is, ahová ostrom idején az ágyúk elől menekülhettek.

A Rudas fürdő a török korban

És persze a fürdőhelyek. A törökök azt tartották, tisztálkodásra csakis a folyóvíz alkalmas, ezért fürdőiket források fölé építették, amelyből Budán nem volt hiány. Szokoli Musztafa, budai pasa volt az, aki a nagy fürdőépíttető néven vonult be a történelembe, s akinek a nevéhez fűződik a Király fürdő befejezése, valamint a Császár fürdő felépítése. A hódoltság idején épült a Rácz és a Rudas fürdő is, ez utóbbit az egyik boltozatot tartó oszlopa után Zöldoszlopos fürdőként emlegették.