1893-ban egy új találmány engedélyokmánya miatt interpellálta a kereskedelmi minisztert a főrendiházban gróf Keglevich István képviselő. A vita az engedélyokmány természetéről szólt, a képviselő annak tartalmát kifogásolta. Lukács Béla miniszter válaszában – a találmány mibenlétéről – olvashatjuk a következőt:

„Mikor a találmány bizonyos politikai haszna már mutatkozott, az érdekelt minisztériumokból ankét ült össze, amely megállapította, hogy tekintettel a villanyos berendezésekre vonatkozó törvényre s a vállalatnak egész különös természetére a végleges engedélyt minő föltételek mellett lehetne megadni.”

A főrend, aki egyébként nem fogadta el a választ, felszólalásában a találmányt így jellemezte: „egészen új találmány, a létező törvényeket alkalmazni nem lehet s a közérdek megóvását emlegetni abszurdum akkor, midőn csak arról van szó, hogy ez az újság nem nyomatja ki híreit, hanem közvetetlenebbül és gyorsabban juttatja előfizetőihez.” (A vita a Pesti Napló 1893. december 18-i számában olvasható.) De mi is ez a találmány, amely egyrészről csak a híreket juttattja el a lakosokhoz, ugyanakkor annyira új, hogy a hatályos törvényeket nehéz volt rá alkalmazni?

E találmány a telefonhírmondó, a rádió közvetlen elődje, amely ekkor már jó ideje, pontosan 1893. február 15-től működtette szolgáltatását. Puskás Tivadar Edison munkatársaként ismerkedett meg a telefonnal. Puskás 1879-től mint Edison ügynöke Európában dolgozik, kiépíti a párizsi telefonközpontot, majd nem sokkal később, 1881-ben Budapesten is létrehozza az első telefonközpontot. (Ennek létrehozásánál dolgozott egy rövid ideig Nikola Tesla is, akinek ez volt az első munkahelye.)

A Rákóczi út 22. az 1960-as években (VII. kerület). Ide költözött a telefonhírmondó a ház felépülte után, 1894-től, és 1928-ig a Magyar Rádió is itt működött (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára).

A telefonhírmondót 1892-ben szabadalmaztatta, és 1893. február 15-én el is indult a budapesti szolgáltatás a Magyar utca 6. szám alól. Ekkor még a telefonhírmondónak nem volt saját vezetékhálózata, hanem a telefonnal rendelkezők kérhették a telefonhírmondó kapcsolását. Gyakorlatilag azonnal önálló vezetékhálózat kiépítésébe kezdett a vállalkozás, amelyre egyre többen fizettek elő. Az indulásnál 25 előfizető volt, amely 1894-ben már 700-ra, 1895-ben 5000 főre nőtt, 1900-ban pedig elérte a 6437 előfizetést, és a 750 kilométer saját vezetéket.

A szolgáltatás – egyébként alacsony – árát az engedélyokmány szabályozta, amely kimondta:

„Az előfizetési dij magánosok számára – tekintet nélkül a távolságra –, a fő- és székváros egész területén, havonként egy forint (1 frt) és 50 kr, mely a jelen engedély keltétől számított 10 évig nem szállítható le. E díjból egyénenkénti díjmérséklés nem nyújtható. Az állami, törvényhatósági, városi és községi hatóságok, valamint a jótékony czélu és közintézetek, 50% azaz ötven százalék dijmérséklésben részesülnek. Jogosítva van engedélyes, hogy egyletektől, társasköröktől, vendéglőktől, kávéházaktól, a rendes dij kétszeresét szedje” (Budapesti Közlöny, 1894. október 3.).

Aki telefonnal rendelkezett, az havi 1,5 korona további díjért bekapcsolódhatott a telefonhírmondó-szolgáltatásába is.

A telefonhírmondó kísérleti terme 1892-ben (Fotó: Wikipédia)

De hogyan is működött a telefonhírmondó? Hasonlóan, mint az 1920-as éveiben világszerte elinduló első rádióadók. Reggel 9-től este 10-ig volt közvetítés, óránként hírekkel, közte vízállás- és időjárás-jelentéssel, tőzsdei árfolyamok beolvasásával. A híradások közötti időt zenei műsorokkal és irodalmi alkotások előadásával töltötték ki, természetesen az előre kiadott program szerint, sőt idegen nyelvi leckéket is közvetítettek, amelyhez a tankönyvet külön meg lehetett vásárolni.

A telefonhírmondót hallgató hölgy 1930-ban. A közvetítést nem hangszórón keresztül, hanem füllhallgatóval lehetett hallgatni (Fotó: Fortepan).

Az első nap az előfizetők megtudhatták, hogy a pápa a jubileumára kiküldött követet majd csak a következő héten fogadja, a tőzsdén a búzát májusra 7,58-on jegyzik, a Duna pedig árad, reggel 440 cm-en állt a vízszint, míg Budapesten reggel 3,4 fok volt, és napközben déli szelekkel többnyire száraz napos idő várható. A társasági hírek iránt érdeklődőknek pedig nem kellett sokat várniuk a pétervári francia nagykövetség báljáról szóló beszámolóra.

A hírmondó fénykorában 4 szerkesztő és száz tudósító dolgozott, a szolgáltatások egyre bővültek. A művészeti programokat színesítette, hogy közvetlen kapcsolatot építettek ki a színházakkal, például 1896-tól operaelőadásokat is közvetítettek az Operaházból.

Koncert közvetítése, 1901 (Fotó: Wikipédia)

Az I. világháború alatt az előfizetők száma visszaesett, a gazdasági nehézségeket a telefonhírmondó is megérezte. 1923-ban egy hatalmas hóesés a vezetékhálózatot jelentősen megrongálta, ezért a szolgáltatás hónapokra leállt, és csak 1924-re állt helyre a rend. 1925-től a telefonhírmondó égisze alatt indultak meg a rendszeres rádióadások is, és ettől fogva mint Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. működött tovább. Bár 1930-ban még több mint 9000 előfizetője volt, a szolgáltatás felett eljárt az idő. A lakossági telefonhírmondó szolgálat 1943-ban szűnt meg.

Puskás Tivadar (Fotó: Wikipédia)

Puskás Tivadar nem érhette meg a találmánya kiteljesedését, alig több mint egy hónappal később, 1893. március 17-én váratlanul elhunyt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy – Puskás nemzetközi kapcsolatainak hiányában – a telefonhírmondó csak Budapesten épült ki.

Felhasznált irodalom:

www.puskas.hu

http://www.radiomuseum.hu/hradk_m.html

A Közlekedési Múzeum Szabad a pálya című időszaki kiállítása

Nyitókép: Munkában a Telefonhírmondó szerkesztői, 1901 (Forrás: Wikimedia)