Ha körbenézünk a magyar református templomok közt, bizony nemigen találunk Bauhaus stílusút köztük, akár Budapestről, akár az ország vagy a magyarlakta területek egészéről beszélünk. Vannak (késő) román vagy gótikus épületek, amelyek már a reformáció óta szolgálják a gyülekezeteket (főleg a határon túl, a török nem járta vidékeken), de a túlnyomó többség vagy a türelmi rendelet után épült, késő barokk vagy klasszicista stílusban. Budapesten a XIX. század második felében kezdtek emelkedni a református templomok, és találunk köztük figyelemre méltó, építészeti-művészeti szempontból is kivételes alkotásokat – például a fasori vagy a Szilágyi Dezső téri református templomot. Bauhaus stílusjegyeket viselőt azonban csak kettőt: a Torockó térin kívül ilyen a Pozsonyi úti templom, leszámítva jellegzetes timpanonos bejáratát.

Kivételes alkotással büszkélkedhet hát a II. kerület csendes kis negyede. Mégis a Torockó téri templomon, mi tagadás, elsőre kevés embernek akad meg a szeme, és még bennfentes körökben is olykor „imagarázsként” emlegetik. A visszaemlékezések szerint a II. világháborúban a megszálló szovjet katonák nem is hitték el róla, hogy templom volna (így lóistállót akartak berendezni benne), és csak azután kezelték egy kissé nagyobb tisztelettel, amikor Joó Sándor lelkipásztor a Pasaréti térről, a katolikus plébániáról kölcsönkért egy feszületet, és azt a szószék fölé tette. Az épület mai megjelenésében sajnos nem teljesen eredeti formáját mutatja: de ha történelmét megismerjük, arra is rácsodálkozhatunk, hogy egyáltalán fel tudott épülni, és ennyire is meg tudott maradni.

A templom 1939-ben az eredeti üvegfallal (Fotó: refpasaret.hu)

Templom a semmiből?

A pasaréti gyülekezet története az 1930-as évek közepén kezdődött. A század eleje óta fokozatosan népesült be ez a környék, magát a Pasaréti utat is ekkoriban rendezték. A sokáig egyházi szempontból szórványterületnek számító városrészből a reformátusok a Szilágyi Dezső térre jártak vasárnaponként, illetve idővel különböző termekben (pl. a lipótmezei tébolydában, iskolák termeiben, majd a Gábor Áron úton egy villában) gyűltek össze. Önállósodásuk fontos fordulópontja volt, amikor 1936-ban kérvényezték kiválásukat a Szilágyi Dezső téri Budai Gyülekezetből, és miután ez megtörtént, azonnal napirendre került a saját templom felépítésének terve is.

De miből? A formálódó közösség egy kis része kétségtelenül tehetős volt: éppenséggel villát vagy bérházat birtokolt az elegáns Pasaréten. Nagyobb része azonban nem volt az: sokan közülük erdélyi gyökerű, Trianon után a fővárosba menekült emberek voltak, illetve egy jelentős csoport pedig a korabeli BSZKRT egyszerű munkavállalója volt (villamosvezető, ellenőr, pályamunkás), valahonnan az ország keleti feléből. Mégis: belevágtak a várható nehézségek ellenére.

A Pasaréti tér nagyszerű Bauhaus-együttese is mintául szolgálhatott (Fotó: refpasaret.hu)

Anyagi forrás alig volt, önfeláldozó munkaerő viszont sok. Így az adománygyűjtés mellett a legtöbben a szakértelmükkel segítettek. Az építészeti terveket Szabó Márton és fiai, Márton és László készítették el. A kor foglalkoztatott építészei voltak ők, akiknek a nevéhez számos környékbeli épület fűződik. A statikai terveket Váradi-Szabó Lajos, az épületgépészeti terveket Oprics Miklós és Ujj Gyula készítették el – mindenki külön díjazás nélkül.

A főváros is támogatta a kezdeményezést: 99 évre használatba adta a Nagyajtai, a Torockó tér és a Lupény utca által határolt mintegy 600 négyszögöles telket. A gyülekezet archívumából (és az egyik presbiter összefoglalásából) kiolvasható a szándék, miszerint a mai templommal szemben, a (mai) Torockó téri játszótér helyére is terveztek felépíteni egy kisebb, talán díszesebb templomot – akkoriban még a Torockó utca nem vágta ketté ezt a telket. De aztán a háború elsodorta a terveket.

Pasarétnek ezt a részét az 1910-es években parcellázták fel, és ekkorra, a 30-as évekre már több bérház és villa állt a környéken. Méghozzá Bauhaus stílusú bérházak és villák – hisz ez volt a kor vezető, modern stílusirányzata. Jelentős, ma már védett alkotásokat találunk itt, biztosan a legnagyobb sűrűségben és formai sokszínűségben egész Budapestet tekintve is. Jelentős hatása volt a környék építészeti arculatának alakításában a Napraforgó utcai kislakásos mintatelepnek is, amely a Pasaréti út külső szakaszán, az Ördög-árok mellett épült fel. A 22 családi házból álló telepet 1931-ben a kor művészi törekvéseinek szellemében tervezték, és éppen annak bizonyítására szolgált, hogy a Bauhaus milyen sokarcú, de mégis szép és praktikus irányzat.

A II. kerületi, Napraforgó utcai kísérleti lakótelep (Fotó: refpasaret.hu)

A gyülekezet úgy döntött, hogy nem keres más stílust, nem historizál, nem tér az erdélyi nosztalgia irányába, hanem igazodik a környék modern, letisztult stílusához, és maga is ennek szellemiségében építkezik. Figyelemre méltó, kivételes döntés ez, amely előtt ma is fejet hajthatunk. Talán példát adott nekik a Városmajorban felépült modern templom és a Pasaréti téren néhány évvel korábban, 1934-ben felszentelt Rimanóczy Gyula-féle katolikus templom és épületegyüttes is, amely szintén Bauhaus alkotás lett.

Lelkes munka kezdődött hát meg nyolcvan éve a Torockó téren, az alapkőletétel után – pedig egy idő után már nem csak a pénznek, de a nyersanyagnak is kezdtek híjával lenni. Mégis 1939. július 12-én már az ünnepi istentiszteleten csendülhetett fel a hálaének, amikor dr. Ravasz László püspök megáldotta az új templomot. Ez lett a II. kerület első protestáns temploma. (A pesthidegkúti református imaház is ekkor készült el, de az akkor még nem tartozott a kerülethez.) Orgonáját a következő évben a pécsi Angster-műhely szállította, és 1940 pünkösdjén szólalt meg először. Ugyanebben az évben lett itt lelkész a sokak által ismert Joó Sándor is.

Bauhaus: egyszerűség, praktikum, fény

Az épület egyszerű volt – és beragyogta a természetes fény. A kert felé eső oldala ugyanis, ahol a belső térben ma is látható oszlopsor is elhelyezkedik, teljes egészében üvegből volt. Felső részén fémkeretes dupla ablaksor húzódott (ma már sajnos műanyagot látunk a helyén), alsó részén pedig nyitható, pontosabban tolható üvegajtók. Ez nagyon modern és nagyvonalú megoldásnak számított akkoriban, és ez adta az épület igazi különlegességét, modernségét is.

A természet változó fényeinek, a növények évszakonként megújuló látványának a bevonása az épület terébe ellensúlyozta az egészen puritán belső teret. Itt csupán egy stilizált népi motívumokkal díszített, szögletes szószék volt – a díszítés szintén nincs már meg – , illetve a falon körben lámpák. A szószék előtt kerek fehér márvány úrasztala áll egy ugyancsak kerek, szürke márvány körcikkelyekből összetevődő pódiumon. A templomtér mennyezetének egyszerű gerendázata és a gyülekezeti teremben látható négyzetes osztása is csak megidézte a kazettás mennyezetű református templomokat, mintázás ezeken sem volt. A templomra merőleges összekötő épület egy oszlopsorral teremtett kapcsolatot a parókiával és a gyülekezeti termekkel, irodával.

Joó Sándor beiktatása, háttérben az azóta megsemmisült tolóajtók (Fotó: refpasaret.hu)

Az épületet teljesen csak 1942 márciusában fejezték be, már a háború árnyékában. Aztán alig néhány év telt el, és az ostrom alatt az egész épület súlyosan megsérült. Nem volt mód helyreállítani a háború után a templomtér udvar felé nyitott tolóüvegfal-szerkezetét sem, így azt alul elfalazták, és ez valószínűleg már így is marad. A gyülekezet számbeli gyarapodása, terebélyesedése miatt viszont, már az országosan is ismert Cseri Kálmán lelkészi szolgálata alatt az épületet új helyiségekkel bővítették, így az már teljes U-alakban veszi körbe a belső udvart. (Ezen a 80 éves évforduló készült drónfelvételen a jelenlegi állapota látható.)

Az épületnek tornya sincs. A harang az előtetőt gyámolító oldalfal megmagasított részébe került. A tető sarkán egy egyszerű fémcsillag hirdeti a református felekezethez tartozást.

A templomegyüttest a Bauhaus stílusjegyeit viseli, de mai formájában mégsem tekinthető tipikus Bauhaus alkotásnak. Nem műemlék, még helyi védelmet sem élvez. Mégis egy népes közösség számára nagyon fontos, nagy becsben tartott hely, valódi lelki otthon.