Ők tették zölddé Budapestet – A főváros leghíresebb kertészeinek nyomában

Írta: Bukovszki Péter

2021. ápr. 22. 9:00

A város parkjai a legkedveltebb pihenőhelyeink közé tartoznak: a Városligetben, a Margitszigeten vagy épp a Gellért-hegyen mindenki szeret sétálni, azt azonban már jóval kevesebben tudják, kik tervezték ezeket a zöldterületeket. Pedig a fővárosi kertészek által ültetett fák között közel kétszáz éves példányok is akadnak. A Föld napján a főváros leghíresebb kertészeit mutatjuk be.

A járványhelyzet különösen jól rávilágított arra, mennyire fontos a természet, a növények jelenléte a városban. Ha mostanság sétálni indulunk „a zöldbe”, ritkán maradunk egyedül: nagyon sok budapesti polgártársunk pihen, sportol valamelyik parkban, ligetben vagy városi erdőcskében. Ezek a  zöldterületek kiemelten fontosak a testi és a lelki egészségünk szempontjából, mégis alig-alig tudunk valamit arról, kiknek köszönhetjük őket. Pedig a városi zöldterületek telepítése alapos tervezést igényel.

A főváros mai területén lévő első parkok nemesi birtokon jöttek létre, így például a Margitsziget, az Orczy-kert és a Károlyi-kert is, amelyek csak később váltak közparkká, tervezőik munkája azonban megkerülhetetlenül fontos a főváros zöldterületeinek szempontjából. 

József nádor Margitszigeten álló nyári lakja az 1840-es években, Szerelmey Miklós grafikáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A város egyik legnagyobb és legkedveltebb parkjában, a Margitszigeten máig megfigyelhető a császári és királyi udvari főkertész Tost-dinasztia munkájának eredménye. A bécsi főkertész Joseph Tost négy fiának egyikét, az akkor alig húszéves Károlyt (1789 –1852) 1808–ban bízta meg a Margitsziget parkosítási feladataival József nádor.

Az akkoriban még a főherceg magánbirtokának számító, 95 hektáros területen számtalan különleges növényt ültettek el: platánokat, rózsákat, narancseperfákat, fekete diókat, később fenyőféléket. 

Ma is vannak olyan fák a Margitszigeten, amelyeket még Tost Károly ültetett az 1800-as évek első évtizedeiben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Tost  Károly munkájának egyik legnagyobb próbatétele az 1838-as árvíz volt, amelynek pusztítását azonban számos, általa ültetett fa túlélte. A növények telepítése ezután még nagyobb erővel indult újra: a víz hagyta gödröket a szigeten lévő dombocska elhordásával temették be.

Ekkor kerültek elő a domonkos kolostor romjai, amelyeket Tost a feltárás után egyfajta tájképi elemként beillesztett a romantikus angolparkba. Budapest egyik legszebb parkjában máig számtalan fa őrzi Tost munkájának emlékét, többek közt ősplatánok, narancseperfák és három fekete dió is. 

Tost Károly testvére, Antal (1777–1849) szintén 1808–ban érkezett Budára, hogy aztán negyven éven keresztül a Várkert főkertésze legyen. Minden bizonnyal az ő terve alapján alakította ki budai lakhelyének környezetét József nádor, bár a szignálatlan, 1807 augusztusában keltezett terv szerzőjeként felmerülhet apja, Joseph Tost neve is, mivel eredetileg őt hívta Budára a nádor.

A Vár déli lejtőjére megtervezett tájképi kert kialakítása és gondozása azonban Tost Antal feladata volt. Ebből mára viszont sajnos szinte semmi nem maradt meg. A Nagy rondella mellett álló óriási japánakác, Budapest egyik legöregebb fája azonban őrzi látogatók előtt is nyitott nádori kert és Tost Antal munkájának emlékét. 

Budapest egyik legöregebb fája máig őrzi József nádor pompás várkertjének emlékét. A Nagy rondella melletti japánakácot minden bizonnyal Tost Antal ültette (Fotó: Both Balázs)

Pest-Buda parktörténetének egyik legkiemelkedőbb alakja Pecz Ármin (más írásmóddal Petz, 1820–1896), a szintén kertész ifjabb Pecz Ármin és az építész Pecz Samu édesapja. Kereskedelmi tanulmányai után a Füvészkertben sajátította el a kertművészetet. Segédlevele átvétele után Tost Antalnál dolgozott a Várkertben, majd külföldre ment továbbtanulni.

Hazatérte után, 1846–ban kertészetet alapított Pesten. Tehetségére jellemző, hogy alig 28 évesen, 1848–ban kinevezték a Ludoviceum, a mai Orczy-park főkertészévé, amely posztot 1867–ig töltötte be. 

Az Orczy család korábbi birtoka, a Ludoviceum kertje az 1840-es években, Rudolf Alt rajzán. A park főkertészévé 1848-ben nevezték ki Pecz Ármint (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Nem sokkal kinevezése után, 1853–ban az ő angolparkos tervét fogadták el a Múzeumkert rendbetételére, amely az épület 1847–es elkészülte óta váratott magára. Az első fákat ünnepélyes keretek között 1855 őszén ültették el, a teljes kertrendezés 1857–re valósult meg.

Bár ebből az időszakból ma már egyetlen fa sem áll ott, a Pecz-féle terv szellemében készült a Múzeumkert nemrég befejeződött rekonstrukciója is, így a kanyargós utak és a növényszigetek újra az eredeti hangulatot idézik fel. 

A Nemzeti Múzeum kertjét Pecz Ármin tervei szerint alakították ki 1855-1857 között. A kert képe 30 évvel később, az 1880-as években Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.048)

Pecz Ármin elképzelései alapján alakították ki a Városliget északi részén az 1866. augusztus 9–én megnyitott Állatkert parkrészeit is, amelyeknek tervezéséért semmilyen plusz fizetséget nem fogadott el Pecz (ahogyan a Nagy-tavat és a kutat tervező Reitter Ferenc sem).

Főkertészként Pecz vezette az Új sétatér (ma Erzsébet tér) fásítását, és ő készítette az első tervet a Népliget parkosítására is, amely azonban nem valósult meg.

Pecz Ármin meg nem valósult terve a Népliget rendezésére (Forrás: Budapest Főváros Levéltára)

Fia, ifjabb Pecz Ármin (1855–1927) folytatta apja parképítő tevékenységét, számos jelentős zöldterület kialakítása fűződik a nevéhez. A Budavári Palota kertjének több részét (szőlőskert, Újvilág kert, Nyúl kert) is az elképzelései szerint alakították át az 1890-es években és ő tervezte az 1896-os millenniumi kiállítás kertészeti rendezését, valamint a Gellérthegy Duna felőli lejtőjének parkosítását is, amely 1908–ban valósult meg. 

Budapest első hivatalos főkertésze Fuchs Emil (1830–1896) volt. Fuchs ezt megelőzően, az 1850-es években lett a Városliget főkertésze, az ő tervei szerint újult meg az igencsak elhanyagolt park: ebből a korból származik a ligetben máig álló számos fasor, a két platáncsoport és ekkor ültették a Nebbien-féle Rondóba az első rózsákat is. 

A Városliget az 1850-es években, amikor Fuchs Emilt kinevezték főkertésszé. Ludwig Rohbock grafikája (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Fuchs 1865–ben, alig 35 évesen lett Pest város (majd 1873–tól Budapest) főkertésze, ezt a pozícióját egészen 1891–es nyugdíjazásáig meg is tartotta. Ő volt az 1867–ben létrehozott fővárosi kertészet (a mai Főkert) elődjének első vezetője.

Nevéhez fűződik, hogy 1870–től platánokat, ostorfákat, hársakat és kőriseket ültettek a Népligetbe. Fuchs Emil tervezte az akkori Ferenc József, ma Széchenyi tér rendezését a koronázó domb 1877–es elbontását követően, valamint a Múzeumkert kertészeti felújítását is. Végül szintén az ő irányításával telepítették újra az 1885–ös országos kiállítás alatt kivágott fákat a Városligetben. 

Fuchs utódja a fővárosi kertészet élén 1892–ben a német származású Christian Ilsemann, vagyis Ilsemann Keresztély (1850–1912) lett. A Kielben, kertészcsaládban született Ilsemann 1870–ben került hazánkba, ahol kezdetben uradalmi kertészetekben dolgozott, majd segédkertész lett a Magyaróvári Gazdasági Akadémián, ahol végül a dísznövénykertészet mesterévé vált. 

Az 1897-ben lebontott Újépület helyén kialakított, parkosított Szabadság tér 1905 körül, a frissen elkészült Tőzsdepalotával, Divald Károly fényképén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Főkertészként a nagyvárossá alakuló Budapest számos parkját tervezte újra, hiszen a korábban leginkább csak sétákra használt tájképi kertek helyett a fővárosi zöldterületeket egyre többen kezdték szórakozásra, pihenésre is használni. Parkokká alakította a Duna-parti fasorokat kísérő kis tereket, vezette az 1897-ben lebontott hatalmas kaszárnya, a mai Szabadság tér helyén álló Újépület területének parkosítását és rendezte a korábban vásártérként használt mai II. János Pápa teret is. 

Vezetése alatt történt meg számos fővárosi tér parkosítása, így a mai  Erzsébet tér, Döbrentei tér, Almássy tér, Rákóczi tér, Krisztina tér, Széna tér, Nagyvárad tér fásítása is. Budapest legnagyobb közparkja, a Népliget korábban elkezdett parkosítása is az ő vezetése alatt fejeződött be, a mai sétányok jelentős részét Ilsemann ideje alatt alakították ki. 

A Városliget 1890 után, a XIX. század végén, háttérben a millenniumi kiállítás épületeivel (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.126

A millenniumi kiállítás után ismét szükségessé vált a Városliget felújítása, amit szintén Ilsemann Keresztély végzett el. Rengeteg fát, cserjét telepített, új virágágyakat létesített: a liget ekkor vált igazán kellemes, korszerű parkká. 

Tiszteletére jellemző, hogy 1912–ben bekövetkezett halála után a főváros által adományozott díszsírhelyre temették el a Fiumei úti sírkertben. 

A XX. század megnövekvő forgalma új kihívások elé állította a budapesti zöldterületeket is, amelyek gondozását 1913–tól a szintén német születésű Räde Károly (1864 –1946) vette át, de már nem főkertészként, hanem kertészeti igazgatóként.

Korábban egyik első fővárosi munkájaként közreműködött az 1893–ben létrehozott Kertészeti Tanintézet parkjának kialakításában, amelynek során a Gellért-hegy addig főként szőlővel beültetett déli lejtőjéből arborétumot varázsoltak. Räde Károly később oktatott is az intézményben. A századforduló után, 1909-1912 között az Állatkert Pálmaházának kialakításában vett részt, amelyet Végh Gyula mérnökkel és Ilsemann Keresztéllyel közösen terveztek. 

A Gellért-hegy parkjait az 1920-as években Räde Károly vezetésével újították meg (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Kertészeti igazgatóként Räde Károly számos fővárosi teret alakított újra vagy rendezett át úgy, hogy azok nagyobb tömegeket is be tudjanak fogadni, például 1913–ban a Szilágyi Dezső teret, majd a Kossuth teret, a József nádor teret, a Kálvária teret, és az ő nevéhez fűződik a Városmajor ma ismert szerkezetének kialakítása is. 

Az 1920-as évek derekán a Gellért-hegy parkjait újította meg és a Népligetet is számos új fafajjal, például krími hársakkal, kőrisekkel és tölgyekkel gazdagította.  A Városliget és a Múzeumkert is megújult a vezetése alatt. Räde Károly 1930–ban ment nyugdíjba, utódja Morbitzer Dezső lett.

A Tabán a parkosítás után, 1943-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 10065)

Morbitzer Dezső (1879 –1845) a Kertészeti Tanintézetben tanult, 1899-ben lépett a székesfővárosi kertészet szolgálatába, ahol 1909–től már a budai irodát vezette. Kiemelkedő szerepet játszott Buda parkjainak kialakításában, de a Gellért-hegy és a Városmajor parkosítási feladatain túl az ő idején épültek az első játszóterek a Városligetben, a mai II. János Pál pápa téren és a Kálvária téren is.

Legfontosabb munkája a Tabán mintegy 152 ezer négyzetmézeres területének parkká alakítása 1932 –1938 között. Az eredeti elképzelések szerint a terület ideiglenesen működött volna parkként, hiszen a főváros „hasznosabb célokra” fürdővárosként akarta beépíteni. Ezt azonban a II. világháború végül megakadályozta. Ennek köszönhetően máig megtekinthető a város egyik legszebb panorámájú parkja.

A II. világháború bombázásai, a csapatok és a harckocsik vonulása a budapesti zöldterületeket sem kímélték: a parkok 90 százaléka tönkrement. Ezek újjáteremtése Jancsó Vilmos (1902 –1981) kertészeti igazgató feladata lett. Jancsó elődjéhez hasonlóan szintén a Kertészeti Tanintézetben tanult, majd az 1930-as években részt vett a Tabán és a Városmajor fásításában. 

A frissen rendezett, még meglehetősen kopár Vérmező a Vár felől a Déli pályaudvar felé nézve, 1952-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 3627)

1945 után, a romeltakarítást követően felmérték a megsérült faállományt, majd következhetett az újjáépítés és a növények újraültetése. Két év alatt számos park rendbetétele már elkészült, így az emberek újra birtokba vehették többek között a Horváth-kertet, a Városmajort, a Károlyi-kertet, a Szabadság teret, és a Szent István-parkot is.

Jancsó Vilmos vezetése alatt töltötték fel a Vérmezőt a Várból lehordott törmelékkel, amelyre fél méter vastagságban termőföldet hordtak, így alakították ki a parkot padokkal, fákkal, játszótérrel. Jancsó még a főváros hivatalos főkertészeként működött, a pozíciót 1949–ben megszüntették.

A főváros kertészeti vállalatának igazgatói posztját azonban többen is betöltötték, köztük Radó Dezső (1923–2001), aki húsz éven át, 1962–től 1984–ig irányította Budapest kertészeti munkálatait. (A Fővárosi Önkormányzat Radó Dezsőről nevezte el a közelmúltban elfogadott Budapest Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervet, amelyről a PestBuda is beszámolt .) A közgazdászból lett kertészmérnök ideje alatt épült a fővárosi lakótelepek többsége, így a házak közötti parkok kialakítása, a kopár területek fásítása az ő nevéhez köthető.

A munka volumenére jellemző, hogy a korszakban a budapesti zöldterületek többszörösükre növekedtek, bár a lakótelepi parkok minősége nem hasonlítható a korábbi tájképi parkokéhoz vagy a ligetekéhez. 

A Hajógyári-sziget nyugalmas sétahely, ha éppen nincs fesztivál (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)

Radó végezte ugyanakkor a Hajógyári-sziget parkosítását és a Városliget eddigi utolsó átépítését is, amely ekkor nyerte a Liget Budapest Projektet kezdetéig ismert formáját. Ezentúl számos tudományos munkát is írt, felmérte a főváros növényállományát (a Városliget jelenlegi megújításának megtervezésekor az ő felméréseit, kormeghatározásait is figyelembe vették). 

Ha végigsétálunk a főváros parkjain, számos kertész keze nyomát láthatjuk, akik különböző korok igényei és kihívásai közepette végezték a dolgukat, jól látható eredménnyel. Bár az „alapító atyák” működésének kezdete óta több mint kétszáz év telt el, tevékenységük nyomát máig őrzik a parkok, és sok, általuk ültetett fa lombjai alatt ma is megpihenhetünk.

Utódjaik feladata nem kisebb: a klímaváltozás kihívásai közepette  kell biztosítaniuk, hogy a következő nemzedékeknek is árnyékot nyújthassanak. 

Nyitókép: Margitsziget (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó