A járványhelyzet különösen jól rávilágított arra, mennyire fontos a természet, a növények jelenléte a városban. Ha mostanság sétálni indulunk „a zöldbe”, ritkán maradunk egyedül: nagyon sok budapesti polgártársunk pihen, sportol valamelyik parkban, ligetben vagy városi erdőcskében. Ezek a  zöld területek kiemelten fontosak a testi és a lelki egészségünk szempontjából, mégis alig-alig tudunk valamit arról, kiknek köszönhetjük őket. Pedig a városi zöld területek telepítése alapos tervezést igényel.

A főváros mai területén lévő első parkok nemesi birtokon jöttek létre, így például a Margitsziget, az Orczy-kert és a Károlyi-kert is, amelyek csak később váltak közparkká, tervezőik munkája azonban megkerülhetetlenül fontos a főváros zöld területeinek szempontjából. 

József nádor Margit-szigeten álló nyári lakja az 1840-es években, Szerelmey Miklós grafikáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A város egyik legnagyobb és legkedveltebb parkjában, a Margitszigeten máig megfigyelhető a császári és királyi udvari főkertész Tost-dinasztia munkájának eredménye. A bécsi főkertész Joseph Tost négy fiának egyikét, az akkor alig húszéves Károlyt (1789–1852) 1808-ban bízta meg a Margitsziget parkosítási feladataival József nádor.

Az akkoriban még a főherceg magánbirtokának számító, 95 hektáros területen számtalan különleges növényt ültettek el: platánokat, rózsákat, narancseperfákat, fekete diókat, később fenyőféléket. 

Ma is vannak olyan fák a Margit-szigeten, amelyeket még Tost Károly ültetett az 1800-as évek első évtizedeiben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Tost  Károly munkájának egyik legnagyobb próbatétele az 1838-as árvíz volt, amelynek pusztítását azonban számos, általa ültetett fa túlélte. A növények telepítése ezután még nagyobb erővel indult újra: a víz hagyta gödröket a szigeten lévő dombocska elhordásával temették be.

Ekkor kerültek elő a domonkos kolostor romjai, amelyeket Tost a feltárás után egyfajta tájképi elemként beillesztett a romantikus angolparkba. Budapest egyik legszebb parkjában máig számtalan fa őrzi Tost munkájának emlékét, többek közt ősplatánok, narancseperfák és három fekete dió is. 

Tost Károly testvére, Antal (1777–1849) szintén 1808-ban érkezett Budára, hogy aztán negyven éven keresztül a Várkert főkertésze legyen. Minden bizonnyal az ő terve alapján alakította ki budai lakhelyének környezetét József nádor, bár a szignálatlan, 1807 augusztusában keltezett terv szerzőjeként felmerülhet apja, Joseph Tost neve is, mivel eredetileg őt hívta Budára a nádor.

A Vár déli lejtőjére megtervezett tájképi kert kialakítása és gondozása azonban Tost Antal feladata volt. Ebből mára viszont sajnos szinte semmi nem maradt meg. A Nagy rondella mellett álló óriási japánakác, Budapest egyik legöregebb fája azonban őrzi a látogatók előtt is nyitott, nádori kert és Tost Antal munkájának emlékét. 

Budapest egyik legöregebb fája máig őrzi József nádor pompás várkertjének emlékét. A Nagy rondella melletti japánakácot minden bizonnyal Tost Antal ültette (Fotó: Both Balázs)

Pest-Buda parktörténetének egyik legkiemelkedőbb alakja Pecz Ármin (más írásmóddal Petz, 1820–1896), a szintén kertész ifjabb Pecz Ármin és az építész Pecz Samu édesapja. Kereskedelmi tanulmányai után a Füvészkertben sajátította el a kertművészetet. Segédlevele átvétele után Tost Antalnál dolgozott a Várkertben, majd külföldre ment továbbtanulni.

Hazatérte után, 1846-ban kertészetet alapított Pesten. Tehetségére jellemző, hogy alig 28 évesen, 1848-ban kinevezték a Ludoviceum, a mai Orczy-park főkertészévé, amely posztot 1867-ig töltötte be. 

Az Orczy család korábbi birtoka, a Ludoviceum kertje az 1840-es években Rudolf Alt rajzán. A park főkertészévé 1848-ben nevezték ki Pecz Ármint (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Nem sokkal kinevezése után, 1853-ban az ő angolparkos tervét fogadták el a Múzeumkert rendbetételére, amely az épület 1847-es elkészülte óta váratott magára. Az első fákat ünnepélyes keretek között 1855 őszén ültették el, a teljes kertrendezés 1857-re valósult meg.

Bár ebből az időszakból ma már egyetlen fa sem áll ott, a Pecz-féle terv szellemében készült a Múzeumkert nemrég befejeződött rekonstrukciója is, így a kanyargós utak és a növényszigetek újra az eredeti hangulatot idézik fel. 

A Nemzeti Múzeum kertjét Pecz Ármin tervei szerint alakították ki 1855–1857 között. A kert képe 30 évvel később, az 1880-as években Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.048)

Pecz Ármin elképzelései alapján alakították ki a Városliget északi részén az 1866. augusztus 9-én megnyitott Állatkert parkrészeit is, amelyeknek tervezéséért semmilyen pluszfizetséget nem fogadott el Pecz (ahogyan a Nagy-tavat és a kutat tervező Reitter Ferenc sem).

Főkertészként Pecz vezette az Új sétatér (ma Erzsébet tér) fásítását, és ő készítette az első tervet a Népliget parkosítására is, amely azonban nem valósult meg.

Pecz Ármin meg nem valósult terve a Népliget rendezésére (Forrás: Budapest Főváros Levéltára)

Fia, ifjabb Pecz Ármin (1855–1927) folytatta apja parképítő tevékenységét, számos jelentős zöldterület kialakítása fűződik a nevéhez. A Budavári Palota kertjének több részét (szőlőskert, Újvilág kert, Nyúl kert) is az elképzelései szerint alakították át az 1890-es években és ő tervezte az 1896-os millenniumi kiállítás kertészeti rendezését, valamint a Gellért-hegy Duna felőli lejtőjének parkosítását is, amely 1908-ban valósult meg. 

Budapest első hivatalos főkertésze Fuchs Emil (1830–1896) volt. Fuchs ezt megelőzően, az 1850-es években lett a Városliget főkertésze, az ő tervei szerint újult meg az igencsak elhanyagolt park: ebből a korból származik a ligetben máig álló számos fasor, a két platáncsoport, és ekkor ültették a Nebbien-féle Rondóba az első rózsákat is. 

A Városliget az 1850-es években, amikor Fuchs Emilt kinevezték főkertésszé. Ludwig Rohbock grafikája (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Fuchs 1865-ben alig 35 évesen lett Pest város (majd 1873-tól Budapest) főkertésze, ezt a pozícióját egészen 1891-es nyugdíjazásáig meg is tartotta. Ő volt az 1867-ben létrehozott fővárosi kertészet (a mai Főkert) elődjének első vezetője.

Nevéhez fűződik, hogy 1870-től platánokat, ostorfákat, hársakat és kőriseket ültettek a Népligetbe. Fuchs Emil tervezte az akkori Ferenc József, ma Széchenyi tér rendezését a koronázódomb 1877-es elbontását követően, valamint a Múzeumkert kertészeti felújítását is. Végül szintén az ő irányításával telepítették újra az 1885-ös országos kiállítás alatt kivágott fákat a Városligetben. 

Fuchs utódja a fővárosi kertészet élén 1892-ben a német származású Christian Ilsemann, vagyis Ilsemann Keresztély (1850–1912) lett. A Kielben, kertészcsaládban született Ilsemann 1870-ben került hazánkba, ahol kezdetben uradalmi kertészetekben dolgozott, majd segédkertész lett a Magyaróvári Gazdasági Akadémián, ahol végül a dísznövénykertészet mesterévé vált. 

Az 1897-ben lebontott Újépület helyén kialakított, parkosított Szabadság tér 1905 körül, a frissen elkészült Tőzsdepalotával, Divald Károly fényképén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Főkertészként a nagyvárossá alakuló Budapest számos parkját tervezte újra, hiszen a korábban leginkább csak sétákra használt tájképi kertek helyett a fővárosi zöld területeket egyre többen kezdték szórakozásra, pihenésre is használni. Parkokká alakította a Duna-parti fasorokat kísérő kis tereket, vezette az 1897-ben lebontott hatalmas kaszárnya, a mai Szabadság tér helyén álló Újépület területének parkosítását, és rendezte a korábban vásártérként használt mai II. János Pápa teret is. 

Vezetése alatt történt meg számos fővárosi tér parkosítása, így a mai  Erzsébet tér, Döbrentei tér, Almássy tér, Rákóczi tér, Krisztina tér, Széna tér, Nagyvárad tér fásítása is. Budapest legnagyobb közparkja, a Népliget korábban elkezdett parkosítása is az ő vezetése alatt fejeződött be, a mai sétányok jelentős részét Ilsemann ideje alatt alakították ki. 

A Városliget 1890 után, a XIX. század végén, háttérben a millenniumi kiállítás épületeivel (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.126)

A millenniumi kiállítás után ismét szükségessé vált a Városliget felújítása, amit szintén Ilsemann Keresztély végzett el. Rengeteg fát, cserjét telepített, új virágágyakat létesített: a liget ekkor vált igazán kellemes, korszerű parkká. 

Az iránta megmutatkozó tisztelet jeleként az 1912-ben bekövetkezett halála után a főváros által adományozott díszsírhelyre temették el a Fiumei úti sírkertben. 

A XX. század megnövekvő forgalma új kihívások elé állította a budapesti zöld- területeket is, amelyeknek gondozását 1913–tól a szintén német születésű Räde Károly (1864–1946) vette át, de már nem főkertészként, hanem kertészeti igazgatóként.

Korábban egyik első fővárosi munkájaként közreműködött az 1893-ben létrehozott Kertészeti Tanintézet parkjának kialakításában, amelynek során a Gellért-hegy addig főként szőlővel beültetett déli lejtőjéből arborétumot varázsoltak. Räde Károly később oktatott is az intézményben. A századforduló után, 1909–1912 között az Állatkert Pálmaházának kialakításában vett részt, amelyet Végh Gyula mérnökkel és Ilsemann Keresztéllyel közösen terveztek. 

A Gellért-hegy parkjait az 1920-as években Räde Károly vezetésével újították meg (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Kertészeti igazgatóként Räde Károly számos fővárosi teret alakított újra vagy rendezett át úgy, hogy azok nagyobb tömegeket is be tudjanak fogadni, például 1913-ban a Szilágyi Dezső teret, majd a Kossuth teret, a József nádor teret, a Kálvária teret, és az ő nevéhez fűződik a Városmajor ma ismert szerkezetének kialakítása is. 

Az 1920-as évek derekán a Gellért-hegy parkjait újította meg, és a Népligetet is számos új fafajjal, például krími hársakkal, kőrisekkel és tölgyekkel gazdagította. A Városliget és a Múzeumkert is megújult a vezetése alatt. Räde Károly 1930-ban ment nyugdíjba, utódja Morbitzer Dezső lett.

A Tabán a parkosítás után, 1943-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 10065)

Morbitzer Dezső (1879–1845) a Kertészeti Tanintézetben tanult, 1899-ben lépett a székesfővárosi kertészet szolgálatába, ahol 1909-től már a budai irodát vezette. Kiemelkedő szerepet játszott Buda parkjainak kialakításában, de a Gellért-hegy és a Városmajor parkosítási feladatain túl az ő idejében épültek az első játszóterek a Városligetben, a mai II. János Pál pápa téren és a Kálvária téren is.

Legfontosabb munkája a Tabán mintegy 152 ezer négyzetmézeres területének parkká alakítása 1932–1938 között. Az eredeti elképzelések szerint a terület ideiglenesen működött volna parkként, hiszen a főváros „hasznosabb célokra” fürdővárosként akarta beépíteni. Ezt azonban a II. világháború végül megakadályozta. Ennek köszönhetően máig megtekinthető a város egyik legszebb panorámájú parkja.

A II. világháború bombázásai, a csapatok és a harckocsik vonulása a budapesti zöld területeket sem kímélték: a parkok 90 százaléka tönkrement. Ezek újjáteremtése Jancsó Vilmos (1902–1981) kertészeti igazgató feladata lett. Jancsó az elődjéhez hasonlóan szintén a Kertészeti Tanintézetben tanult, majd az 1930-as években részt vett a Tabán és a Városmajor fásításában. 

A frissen rendezett, még meglehetősen kopár Vérmező a Vár felől a Déli pályaudvar felé nézve 1952-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 3627)

1945 után, a romeltakarítást követően felmérték a megsérült faállományt, majd következhetett az újjáépítés és a növények újraültetése. Két év alatt számos park rendbetétele már elkészült, így az emberek újra birtokba vehették többek között a Horváth-kertet, a Városmajort, a Károlyi-kertet, a Szabadság teret, és a Szent István-parkot is.

Jancsó Vilmos vezetése alatt töltötték fel a Vérmezőt a Várból lehordott törmelékkel, amelyre fél méter vastagságban termőföldet hordtak, így alakították ki a parkot padokkal, fákkal, játszótérrel. Jancsó még a főváros hivatalos főkertészeként dolgozott, a pozíciót 1949-ben megszüntették.

A főváros kertészeti vállalatának igazgatói posztját azonban többen is betöltötték, köztük Radó Dezső (1923–2001), aki húsz éven át, 1962-től 1984-ig irányította Budapest kertészeti munkálatait. (A Fővárosi Önkormányzat Radó Dezsőről nevezte el a közelmúltban elfogadott Budapest Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervet, amelyről a PestBuda is beszámolt .) A közgazdászból lett kertészmérnök ideje alatt épült a fővárosi lakótelepek többsége, így a házak közötti parkok kialakítása, a kopár területek fásítása az ő nevéhez köthető.

A munka volumenére jellemző, hogy a korszakban a budapesti zöld területek többszörösükre növekedtek, bár a lakótelepi parkok minősége nem hasonlítható a korábbi tájképi parkokéhoz vagy a ligetekéhez. 

A Hajógyári-sziget nyugalmas sétahely, ha éppen nincs fesztivál (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)

Radó végezte ugyanakkor a Hajógyári-sziget parkosítását és a Városliget eddigi utolsó átépítését is, amely ekkor nyerte a Liget Budapest Projekt kezdetéig ismert formáját. Ezentúl számos tudományos munkát is írt, felmérte a főváros növényállományát (a Városliget jelenlegi megújításának megtervezésekor az ő felméréseit, kormeghatározásait is figyelembe vették). 

Ha végigsétálunk a főváros parkjain, számos kertész keze nyomát láthatjuk, akik különböző korok igényei és kihívásai közepette végezték a dolgukat, jól látható eredménnyel. Bár az „alapító atyák” működésének kezdete óta több mint kétszáz év telt el, tevékenységük nyomát máig őrzik a parkok, és sok, általuk ültetett fa lombjai alatt ma is megpihenhetünk.

Utódaik feladata nem kisebb: a klímaváltozás kihívásai közepette kell biztosítaniuk, hogy a következő nemzedékeknek is árnyékot nyújthassanak. 

Nyitókép: Margit-sziget (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)