Menedék a város szélén – 30 éve szűnt meg a Csúcs-hegyi turistaház

Írta: Benyó Gergely

2022. április 16. 9:00

Az egykor rendkívül jól felszerelt, manzárdtetős turistaház 1926 óta fogadta a kirándulókat és a máriaremetei zarándokokat, a harmincas években több ezer turista fordult meg benne évente. Bár a II. világháborús hanyatlás után felújították, és visszatértek a vendégek, a rendszerváltást már nem sikerült túlélnie: magánkézbe került, és 1992-ben lebontották. Helyét ma már csak egy emlékkő és a Menedékház utca elnevezése őrzi.

A Bécsi úton – vagy ha úgy tetszik, a 10-es számú főúton – Pilisvörösvár felől Óbudára érkezve már messziről feltűnik a budai hegyek koszorúja. E magaslatok közül is kiemelkedik a Csúcs-hegy jellegzetes, hosszan elnyúló vonulata, amely igazából három kisebb púpból áll. A 445 méter magas hegy Solymár felől nézve valóban csúcsszerűnek hat, de ha Ürömről pillantunk fel, akkor már inkább egy bálna hátára emlékeztet. Ez a budai hegyek itteni gerincének utolsó olyan tömbje, amely még teljes egészében a főváros közigazgatási területére esik; a tőle északkeletre lévő, szomszédos Tök-, Szarvas-, Kálvária- és Les-hegy már a Solymár és Budapest közti határvonalat képezik. A Csúcs-hegyet dél felől a Virágos-nyereg a Vihar-hegytől, északról a Csúcs-hegyi-nyereg pedig Solymártól választja el.

A Solymári-völgyből hirtelen kiemelkedő hegycsúcs keleti lejtőjén, a Csúcs-hegyi-dűlő – főként nyaralókból álló – felső részén a Budapesti Turista Egyesület (BTE) 1925-ben kezdett el menedékházat építeni, amelyet 1926. május 2-án avattak fel. A 340 méter tengerszint feletti magasságban, az erdőhatáron álló, egyemeletes, erkélyes, manzárdtetős turistaház nevét dr. Győző Dezsőről, az 1911-ben alapított BTE elnökéről kapta, aki a ház építésének kezdeményezője volt. Győző Dezső ügyvéd, kormányfőtanácsos az egyesület jubileumi évkönyvét is szerkesztette, emellett az 1913-ban megalakult Magyar Turista Szövetség (MTSZ) túravezetője, alelnöke, majd társelnöke lett.

E Szövetség megalakulása az időben már időszerű volt, ugyanis mindaddig nem létezett olyan turisztikai szerv, amely összehangolta volna az akkorra már gombamód szaporodó turistaegyesületek működését, és megoldotta volna közös problémáikat.

A csúcshegyi Dr. Győző Dezső turistaház 1929-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 95691)

A XX. század elejére a természetjárás valóban tömegmozgalommá vált, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az MTE 1913. november 29-én és 30-án a Sándor utcai régi Képviselőházban (ma: Olasz Kultúrintézet, VIII. ker., Bródy Sándor utca 8.) megtartott, országos alakuló ülésén („Országos Turista Nagygyűlés”) 45 hazai turista- és sportegyesület 122 küldöttje jelent meg 11 662 (!) természetjáró tagot képviselve. Utóbbiak közel egynegyede munkás volt, ami azért is érdekes, mert a XIX. század elején még leginkább a pest-budai polgárság szokása volt vasárnaponként sétákkal, kocsikázásokkal egybekötve felmenni a budai hegyekbe, ahol előszeretettel keresték fel főként a Sváb-hegy és a Zugliget kiskocsmáit, fogadóit.

A turistatérképek, kalauzok megjelenésével, a hegyvidéki kirándulóhelyek megközelíthetőségének javításával és a turistautak kiépülésével azonban már szélesebb körben népszerűvé vált a természetjárás. Sorra épültek az itteni turistaházak is; a csúcs-hegyit az elsők között adták át, a nem messze található – 1979-ben lebontott – Nagy-Szénási (Szabó Imre) turistaházzal pont egy időben.

A Magyar Turista Szövetség megalakulásától kezdve határozott a tagegyesületeket érintő kérdésekben, képviselte közös érdekeiket. Szakbizottságok is alakultak: túra, utazási, útjelző, ifjúsági, egészségügyi, jogi, műszaki, sajtó és propaganda, valamint vezetőképző és vízi bizottságok, Győző Dezső ez utóbbinak is tagja volt.

Az MTSZ és a tőle még független turistaegyesületek azonban nem sokáig végezhették zavartalanul munkájukat. Az I. világháború kitörése ugyanis megakasztotta az éppen a szárnyait próbálgató hazai turistamozgalom további fejlődését. A háborús évek, az infláció és a fokozódó gazdasági terhek mellett a gyász is megbénította az egyesületek működését: sok tagjuk soha nem tért haza a frontról. Igaz, az egyesületek formailag nem szűntek meg, hiszen túrákat szerveztek, további folyóiratokat jelentettek meg, de e lapokban lassanként egyre több helyet foglaltak el az egyesületi tagok gyászjelentései. A nagy háborúban elesett túratársakról a csúcs-hegyi menedékház kertjében is megemlékeztek: 1929-ben a Budapesti Turista Egyesület emlékkövet állított itt a tiszteletükre.

A menedékház egy képeslapon, előtérben az I. világháborúban elhunyt BTE-tagok emlékkövével és a ház fenntartására gyűjtő különbélyeggel 1933-ban

Horn Károly Lajos hegymászó, turisztikai szakíró – egyébiránt gépészmérnök, az FTC labdarúgója, síelő, síoktató, atléta, vízipólós és vívó – így írt a ház 1926-os felavatásáról:

„Testet-lelket felüdítő, szép turistasportunk terjedésével szerves kapcsolatban állanak az egyesületek menedékház építkezései. [...] Ezen otthonok nemcsak az építő egyesületek, hanem az összturistaság részére épülnek. Itt pihenik ki fáradalmaikat, innen indulnak útjaikra, nem nézi ki őket a pincér, ha nem fogyasztanak, fedelük nappal, hálójuk éjjel – szóval otthon vannak.”

A turistaházban a kezdeti időszakban 30-40 főt tudtak egyszerre elhelyezni, az 1920-as évek végén és az 1930-as években már évente kb. 300-600 háló- és 5000-7000 átvonuló vendég fordult meg itt. 1934-ben a Budai hegyek kalauza így írt a házról: „A villaszerű épület nyitott és zárt teraszokkal, tágas étteremmel, hét hálószobával rendelkezik. Mérsékelt árú konyhája állandóan üzemben.” A hét szobában ekkor már 53 ágy volt, és a turisták számára télen a ház melletti ródli- és sípálya is rendelkezésre állt, de volt itt posta, segélyhely és telefon is. A menedékházhoz gondnoki lakás és gazdasági épület is tartozott.

Terasz, erkély, mandzárdtető – a turistaház egy képeslapon az 1930-as években

Győző Dezső nevéhez egyébként egy furcsa, romantikus történet is fűződik az 1930-as évekből. Rózsi nevű lánya már hosszú ideje egy bizonyos Vittorio Piccardi nevű olasz vezérkari pilótakapitány menyasszonya volt. Azonban szerelem ide vagy oda, a katonatiszteknek és diplomatáknak – Mussolini szigorú rendelkezésének értelmében – tilos volt idegen állampolgárságú nőt feleségül venniük, ez alól kivételt csak a legritkább esetek képeztek. Nos, egy ilyen ritka kivétel volt Rózsi és Vittorio esete is: Giuseppe Valle olasz légügyi miniszter személyes közbenjárására ugyanis maga a Duce írta alá a házassági engedélyt, amely alapján a fiatalok végre – 1937 februárjában – egybekelhettek. Hogy a fiatal házasok jártak-e valaha a csúcs-hegyi menedékházban, nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy a turistaház rendkívüli népszerűségnek örvendett az alapítását követő években.

A második világégés előtt gyakoriak voltak az Óbudáról a máriaremetei kegyhely felé tartó búcsújáró zarándoklatok, amelyek a menedékházat is rendszeresen útba ejtették. A hosszú út során megfáradt zarándokok – akár oda-, akár visszafelé haladtak erre – megpihenhettek, ehettek-ihattak is itt.

Kirándulók a Csúcs-hegyi turistaháznál 1935-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 131175)

Az óbudai kofák húsvét keddjén mindig megfordultak a házban a remetei Kofa-búcsúba menet, a módosabb óbudai polgárok pedig augusztus 15-én, Nagyboldogasszony (vagy Mária mennybemenetelének) napján zarándokoltak a hegyvonulat túloldalán lévő kegyhelyre. Később voltak olyan zarándokok is, akik nem gyalog tették meg ezt az utat, hanem fuvarosok vitték őket, féderes (rugós) lovas kocsin. Ez jóval kényelmesebb megoldás volt, különösen a Bécsi út és a turistaház között: a zarándokútnak ugyanis ez volt a legmeredekebb szakasza, mintegy 170 méter szintemelkedéssel.

1933-ban átadták a Vörösvári úttól az Óbudai temetőig tartó trolibuszvonalat, amelyen a főváros első trolijárata közlekedett 7-es (1936-tól „T”) jelzéssel. Az új járat az Óbudáról a menedékházhoz kirándulók útját időben jelentősen lerövidítette.

A főváros első trolija, amely időben jelentősen lerövidítette a kirándulók útját Óbudáról a Csúcs-hegyi turistaházba 1933-ban (Fotó: Fortepan /Képszám: 24048)

A II. világháború a turistaházat sem kímélte. A háborús évek általában megbénították a hazai természetjáró mozgalmat, jelentősebb tömegrendezvényekre – néhány politikai megmozdulást kivéve – nem került sor. A nehéz gazdasági helyzet, a katonai és munkaszolgálatos behívások, a zsidótörvények korlátozásai miatt az egyesületek taglétszáma egyre csökkent, így történt ez a Csúcs-hegyi turistaházat alapító BTE esetében is.

Az MTSZ tevékenysége az ország német megszállása után minimálisra csökkent, a nyilas-hatalomátvétel után pedig gyakorlatilag megszűnt. A turistaház vendégek nélkül maradt. A fentebb említett Horn Károly Lajos pedig Budapest 1945. január 4-i bombázása során vesztette életét, miközben vizet próbált vinni egy óvóhelyre, az ott rekedtek számára. Az óbudai troli vezetékei is elpusztultak.

E szomorú korszak mementója még a turistaház felett, a Csúcs-hegy oldalában a mai napig látható katonasír. Az ismeretlen magyar honvéd az 1945 februárjában a budai Várból történt kitörési kísérlet során itt vesztette életét.

Ismeretlen magyar honvéd sírja a Csúcs-hegy oldalában (Fotó: Benyó Gergely)

A háború után, 1958-ban a Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) egy ismertetőjében már újra egy komfortos, a kor követelményeit messze felülmúló turistaházról tesz említést, ahol társas- és különszobák, folyóvíz és villanyvilágítás is van. Az 1967-ben kiadott, Budapesti kirándulóhelyek című útikönyvben pedig az olvasható, hogy ez a menedékház „a budai hegyek legjobban felszerelt, legkényelmesebb turistaszállása”. Ugyanezen évben jelent meg Mattyasovszky Jenő A Hód bemutatkozik című bűnügyi regénye, amelynek egyik helyszíne éppen a Csúcs-hegyi turistaház.

Hogy a menedékház milyen magasan is volt a Bécsi úthoz képest, azt nagyon jól érzékelteti a regénynek az a része, amikor az egyik főszereplő, egy bizonyos Farkas százados a kátyúba szaladt autója miatt kénytelen felgyalogolni a házhoz:

„A csúcshegyi menedékház messze fent volt a hegyoldalban, a rügyező fák között. A csúszós, agyagos úton alaposan megizzadt a százados. Időnként megállt, kifújta magát, lerúgta a cipőjére tapadt sarat. Jó háromnegyed órába telt, amíg felkaptatott a meredeken.”

A turistaház az 1960-as években egy képeslapon 

A rendszerváltás idején és az azt követő években sajnos sok turistaházunk megszűnt. A csúcs-hegyi menedékház kálváriája is ekkor kezdődött: forgalma csökkent, fenntartása már anyagi nehézségekbe ütközött. Ekkor szállóvendégeket már nem is fogadott, de 1992-ig még megpróbálták vendéglátóhelyként üzemeltetni. Végül az eladása mellett döntöttek, a korabeli ingatlanhirdetésben ez állt: „Turistaház erdőszéllel Budapest legszebb részén árkedvezménnyel eladó”.

Az új tulajdonos – 30 évvel ezelőtt – lebontatta a 66 évig a bakancsosok szolgálatában álló, nagy múltú épületet, és egy lakóházat húzott fel a helyére. A telek azóta is magánterület.

A régi menedékházra ma már csak a kertjében állt, egykori I. világháborús emlékkő 1999-ben felújított, kerítésbe épített táblája és az erdőszélen végigfutó Menedékház utca elnevezése utal.

Nyitókép: A Csúcs-hegyi Dr. Győző Dezső turistaház egy képeslapon az 1930-as években

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Hihetetlen mennyi minden esett aldozatul a gengsztervaltasnak.
Az allamnak ki kellene sajatitani az ingatlant es ujjaepiteni a turistahazat.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó