Ausztriai eredetű családban született 1803-ban Pesten. Felmenői között már a XVIII. század végétől többen is az építőiparban tevékenykedtek. Apja id. Zitterbarth Mátyás szintén építészként dolgozott a leendő fővárosban, mely ekkoriban lépett a fejlődés útjára. A városfal kapuit a XVIII. század végén bontották le, ezzel megteremtve a modern nagyváros kialakulásának lehetőségét. A fellendülő építőipar biztos megélhetést kínált, ezért az ifjabbik Mátyás folytatta a családi hagyományt, és maga is építészi pályára lépett. Tanulmányait Bécsben folytatta, majd ellátogatott német és olasz területekre is tapasztalatokat gyűjteni.

Borsos József: ifj. Zitterbarth Mátyás (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

Húszas évei közepén járt, amikor már megvalósultak épületei, melyeket – valójában szinte az összes későbbi épületével együtt – klasszicista stílusban tervezett. Első igazán jelentős műve az 1835–1837 között épült Pesti Magyar Színház volt a mai Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán. Pesten ekkor már működött egy teátrum – a mai Vörösmarty téren egykor álló Német Színház – a reformkorban megerősödő nemzettudat azonban megkövetelte, hogy magyarul beszélő előadásokat is hallgathasson a közönség.

A vármegyei nemesség támogatásával és Földváry Gábor alispán szervezőmunkájának köszönhetően sikerült megteremteni a megvalósításhoz szükséges pénzügyi hátteret, bár a terveket készítő Zitterbarthnak jóval kisebb forrásból kellett gazdálkodnia, mint Johann Amannak a Német Színház esetében. A helyszín sem volt annyira előkelő, sőt valójában akkor még a városon kívül esett. Egyszerűbb lett az eredmény is, mégis elegáns: a téglalap alaprajzú épület hosszabbik szára volt párhuzamos a körúttal, a főhomlokzat pedig a Kerepesi (ma Rákóczi) útra néző rövidebb oldalra került. Előképe a párizsi Odéon Színház volt.

Carl Vasquez 1837-es metszete a Pesti Magyar Színházról (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Bejárata egy félköríves árkádsoros kapualáhajtó mögött nyílt, melynek tetején teraszt alakítottak ki. A homlokzat legimpozánsabb része a terasz mögötti felület volt, ahol kisebb oszlopok választották el a kivezető ajtónyílásokat, fölöttük pedig egy nagy méretű, félköríves ablakon át áradt be a fény. Ezt a középső egységet felül egy magas attikával koronázott főpárkány zárta le, melyet nagy méretű, korinthoszi fejezetű oszlopok tartottak.

A főhomlokzat széleit a földszinten és az emeleten is vonalazással élénkítették, illetve szoborfülkéket is kialakítottak rajta. Ezekbe nagy méretű, álló szobrokat, a homlokzat felső részein pedig széles, sokalakos domborműveket helyeztek el. Ünnepélyes megnyitójára 1837. augusztus 22-én került sor. Már látogatta a közönség, amikor az 1839–1840-es országgyűlés védnökség alá helyezte, ekkor vette fel a Nemzeti Színház nevet.

A bérházakkal kibővített színház az 1880-as években (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.083)

A kiegyezés után – mikor újra nagyobb figyelem összpontosult a nemzeti intézményeinkre – a színházat is átalakították: Szkalnitzky Antal tervei szerint 1873–1876 között monumentális kapuzatot (portikusz) építettek elé. Hogy bevételeit is növeljék, két oldalról egy-egy bérházszárnnyal toldották meg, melyek közül a sarokra nézőt kupolával ékesítették. A belső tér azonban nem változott jelentősen, így Zitterbarth kézjegye nem tűnt el, még évtizedekig jelen volt. A színház állapota azonban folyamatosan romlott, mígnem 1913-ban a lebontása mellett döntöttek. A sarokra néző bérház földszintjét azért meghagyták, és a csonk még évtizedekig éktelenkedett a belvárosban.

Az Astoria kereszteződése a bérház üzletsorával (Forrás: Fortepan/Képszám: 3718)

Zitterbarth a remekül megoldott épületével már fiatalon elismerést szerzett magának, tovább öregbítette a család építészi hírnevét is. Ezért 1838-ban, a pusztító árvíz elvonulása után őt kérték fel a pesti Vármegyeháza továbbépítésére. A nemesi gyűlések e helyszínét már a XIX. század elején elkezdték építeni, és Hofrichter József tervei szerint 1829–1832 között készült el a mai Semmelweis utcára néző épületszárny.

Zitterbarthot a nyugatról csatlakozó traktus felépítésével bízták meg, amely a mai Városház utca felé néz. A korabeli klasszicista városi palotákhoz hasonlóvá alakította a kétemeletes főhomlokzatot, illeszkedve a Pollack Mihály és Hild József által megteremtett irányzatba: középső szakasza kissé előrelép (rizalitot alkot), és ezt a két szintet átfogó, korinthoszi fejezetű oszlopokkal, valamint felül egy háromszögű timpanonnal is hangsúlyozta. A két szélén szimmetrikusan négy-négy ablaktengely kapott helyet.

Az egykori Vármegyeháza napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Természetesen a középrizalitban nyílik a főbejárat is, mely felül félkörívesen záródik. E fölött, az oszlopok lábánál korlátos erkélyt alakítottak ki. Az épület ablakai ezzel szemben egyszerű, állított téglalap formájúak, bár a földszintieket félköríves falmező egészíti ki, így alkotva harmonikus rendszert a bejárattal. Az első és a második emeleti ablakokat pedig enyhe kiülésű szemöldökpárkányok koronázzák.

A Vármegyeháza négyszögletes udvara szintén a klasszicizmusra jellemző nyugodt, szabályos összképet mutatja, mely rímel a főhomlokzat beosztására is: földszintjén félköríves záródású árkádsor halad végig, az első és a második emeleten pedig e nyílások ritmusában toszkán fejezetű oszlopok állnak és támasztják alá a függőfolyosókat. A méltóságteljes épülettömb, mely a szűk utcában pazarul érvényesül, 1841-ben készült el. Jelenlegi címe Városház utca 7. és a Pest Megyei Kormányhivatal használja.

Az egykori Vármegyeháza udvara (Forrás: hu.wikipedia.org)

Zitterbarth az 1840-es években két szociális célú épületet is tervezett. A Vakok Intézetére 1841-ben kapott megbízást, mely a következő évben fel is épült a Király és a Gyár utca sarkán. Korábban is e környéken, a mai Zeneakadémia helyén állt az intézet központja, de azt az 1838-as árvíz romba döntötte. Újjáépítésére hamar megindult a gyűjtés, de így is négy évbe telt, mire újra saját otthonuk lett. Zitterbarth ezt már kifejezetten oktatási-nevelési célra tervezte úgy, hogy abban egyszerre akár száz világtalant is el tudjanak látni. Főleg gyerekeket fogadtak be, akik az általános ismereteken kívül zenei szakképzést is kaptak.

Mivel már korábban is jelentős igény mutatkozott a szolgáltatásukra, az új épületet már jóval nagyobbra tervezte, kétemeletes lett. Főhomlokzata a Király utcára nézett, és közepéből egy háromtengelyes szakasz enyhén előrelépett, melynek szintjeit korinthoszi fejezetű pillérek fogták át. Az épületre ezt leszámítva a klasszicizmus puritanizmusa volt jellemző, mellőzte a díszeket, és csak az egyenes záródású ablakok fölött kaptak helyet enyhe szemöldökpárkányok. 1901-ben bontották le, hogy helyére a Zeneakadémiát építhessék.

A Vakok Intézetének épülete a Király és a Gyár utca sarkán (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.069)

A Schöpf-Mérei Ágost orvosprofesszor alapította Pesti Szegénygyermekek Kórháza 1839-ben az Ötpacsirta (ma Puskin) utcában kezdte meg működését, a rohamosan növekedő betegszám azonban pár év alatt indokolttá tette egy új, nagyobb épület emelését. A helyszín az Ősz (ma Szentkirályi) utca eleje volt (ma Szentkirályi utca 4.), ahová Zitterbarth 1845-ben egy egyemeletes, klasszicista kórházat tervezett. Főbejárata a szimmetrikus homlokzat közepén nyílt, a két szint közötti övpárkányon pedig magyarul és németül is olvasható volt az intézmény neve. Az épületbe 1883-ban az Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság költözött, jelenleg helyén modern bérház található.

A Pesti Szegénygyermekek Kórháza (Forrás: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, szgyf.gov.hu)

A nagyszabású megbízások mellett kisebb feladatokat is elvállalt, például az ország első vasúti épülete, a Pesti indóház közelébe is tervezett üzemi épületeket 1846-ban: mozdonyszínt, raktárakat, műhelyeket. Ezenkívül a lakóházak sem maradtak ki a repertoárjából, ezen épülettípus egyik elegáns és ma is álló példáját az Arany János utca 16. szám alatt csodálhatjuk meg. Ez az épület egyúttal arra is rávilágít, hogy munkássága vége felé őt sem hagyta közömbösen a romantika.

Az Arany János utca 16. szám alatti bérház (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A szakmai sikerek nem tették önzővé, amit az bizonyít, hogy 1848-ban önként belépett a pest-budai lovas nemzetőrségbe, ahol előbb századosként, majd szeptember végétől őrnagyi rangban szolgált. A főváros császári megszállása idején szerencsére nem esett bántódása, így Buda visszafoglalása után ismét beállt a nemzetőrségbe, ezúttal már főparancsnokként.

A szabadságharc bukása után újra építészként tevékenykedett, de a tervezésen kívül kivitelezéssel is foglalkozott, az ő vállalata végezte például az 1850-es évek elején a Citadella alapozási munkáit, melynek során óriási mennyiségű követ és földet hordtak le csillepályákon a Gellért-hegyről.

A Citadella alapozási munkáit Zitterbarth cége végezte (Forrás: OSZK Digitális Képarchívum, Képszám: 027687)

Az 1850-es évek végén tervezett kisebb alkotásain már érezhető volt a romantika hatása is. Ifj. Zitterbarth Mátyás mégis mint a klasszicista építészetünk Pollack Mihály és Hild József mögötti harmadik legjelentősebb alakja vonult be építészetünk történetébe. 1867. november 14-én hunyt el Pesten.

A nyitóképen: Az egykori Vármegyeháza napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)