Barabás Miklós 1810. február 22-én született Kézdimárkosfalván, Kovászna megyében (a települést a trianoni békediktátummal csatolták Romániához). A képzőművészet iránti lelkesedésének és tehetségének köszönhetően nagyon fiatalon eldöntötte, hogy festő szeretne lenni. Portrérajzaival sikerült annyi pénzt keresnie, hogy abból ki tudta fizetni azt az útiköltséget, amivel Bécsbe utazhatott. Ott beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára, és két féléven át itt folytatta tanulmányait. Ahhoz, hogy költségeit fedezni tudja, itt is portrékat készített.

Bécsi tartózkodását követően hosszabb tanulmányútra utazott Itáliába, ahol számtalan akvarellt készített a mediterrán tájakról. A másfél éves utazás után merült fel benne, hogy Pest-Budán próbálna szerencsét, ahogyan erről önéletrajzának 1944-es kiadásában olvashatunk.

„Erre aztán elhatároztam, hogy a telet csakugyan Pesten töltöm, sőt ha ismeretségre teszek szert és munkám is lesz, akkor tovább is maradok.”

Barabás Miklós arcképe (Forrás: ELTE Egyetemi Könyvtár/Hungaricana)

Pestre érkezését követően a klasszicista Nákó-házban kapott szállást (a mai Széchenyi téren a Gresham-palota helyén állt), ahol egy Müller nevű szász tudósnál lakott albérletben. Az épület fontos szerepet játszott a magyar tudomány történetében is, hiszen az első emelet volt a Magyar Tudományos Akadémia otthona, mielőtt megépült a pompás székháza. Bár Barabás Pest egyik legpompásabb épületében lakott, ekkor még nem tervezett tartós letelepedést a városban.

Carl Vasquez rajza a Nákó-házról, amely egykor a Széchenyi István téren állt (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Festőként 1835-ben mutatkozott be először a fővárosi közönségnek a Nemzeti Casinóban, ahol kiállították Veronese egyik festményéről, az Európa elrablásáról készített másolatát. Tehetsége feltűnést keltett, de karrierje csak akkor kezdett igazán felfelé ívelni, amikor megismerkedett a reformkor egyik kimagasló egyéniségével, Bajza Józseffel. Ekkor kapott megbízást Vörösmarty Mihály portréjának elkészítésére, amely a reformkor vezető stílusának, a biedermeier portréfestészetnek az ideáltípusává vált. Ezt követően Széchenyiről is készített egy portrét Bihar vármegyének, aminek köszönhetően egy pillanat alatt ismert lett a fővárosi arisztokrácia körében. A sikereknek köszönhetően, ha kisebb megszakításokkal is, de Pestet nevezhette otthonának.

„1836-ban, újév után folyamatosan volt munkám és annyira ismeretes lett a nevem, hogy elhatároztam magam az itteni megtelepedésre”

– írta önéletrajzában a híres festő.

A József tér (ma József nádor tér) Carl Vasquez rajzán, ide költözött Barabás Miklós (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Térképtár)

Barabás 1836-ban sorra kapta a megrendeléseket az akadémiai és a vármegyei portrék készítésére, a Magyar Tudományos Akadémia pedig levelező tagjának választotta. Ez évben lakhelye is megváltozott: maga mögött hagyta a Nákó-házat.

„Márkosfalvi Barabás Miklós tágasabb müteremre levén szüksége szállását a Nákó háztól megváltoztatta – az Almásy házhoz Jó’sefpiacz 160.sz. alatt a’ második emeletbe”

– adta hírül a Rajzolatok a társas élet és divatvilágból című irodalmi lap 1836. május 14-én. 

Az 1838-as nagy árvíz idején is Pesten tartózkodott. Önéletrajzában részletesen mesélt arról, ahogyan a jégtáblák eltorlaszolták a Dunát, és írt a másnapi rémületről az emelkedő vízszint miatt. A lakásában nem maradhatott, mert az életveszélyessé vált, ezért Budára menekült. Rövid itt tartózkodása alatt a Szarvas kávéházban is reggelizett, majd úgy döntött, hogy Kolozsvárra utazik az árvíz elől.

A festő és családja a Városmajor utca 44. szám alatt lévő Barabás-villa lépcsőjén (Forrás: Fotóművészet, 2006. május-június)

A Barabás-villa napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Amikor 1839-ben visszaérkezett Pest-Budára, 2000 forint értékben megvette a Városmajor utca 44. szám alatti szőlős telket, amin egy kisebb présház állt egy szobával és konyhával. Pénzügyi helyzete azonban még nem tette lehetővé, hogy saját épületet építtessen magának, ezért erre csak 1840 nyarán került sor.

A klasszicista villa épületét Barabás maga tervezte meg, és eredetileg nyári lakásnak szánta, hogy el tudjon vonulni a város zajától. Feleségével Bois de Chesne Zsuzsannával, akivel 1841 júniusában házasodtak össze, ebben a házban éltek hosszú éveken keresztül. Az épületről egy akvarellt is készített, ami a legutóbbi felújítás során fontos dokumentációként szolgált. Műtermét, a Feldunasoron lévő Wieser-házban (a mai Széchenyi István tér 8. szám alatt állt) azonban még megtartotta a pesti oldalon.

A Wieser-ház, ahol egykor Barabás Miklósnak volt a műterme (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Legismertebb művét, a Galambpostát 1840-ben festette, amit a Pesti Műegylet első kiállításán nagy sikerrel mutatott be a nagyközönségnek a régi Redout első emeletének Nagyhíd utcára néző teremsorában. Barabás nemcsak kiállította műveit, hanem 1841-ben és 1842-ben őt bízták meg a kiállítások megrendezésével is. Az épület az 1848–1849-es szabadságharc idején elpusztult. 

Barabás Miklós A hajóhíd az épülő Lánchíd pilléreivel című vízfestménye (Forrás: Széchenyi István. Szerkesztette: Fenyő Ervin.
Helikon Kiadó, Budapest, 1991, 81. kép.)

Barabás rendkívül nagy tiszteletnek örvendett. Folyamatban lévő munkáiról a korabeli sajtó rendszeresen tájékoztatott. Számos híres embert festett le. Vörösmarty Mihályról és Széchenyi István grófról készült portréin túl lefestette Deák Ferencet, Pyrker János egri érseket, Batthyány Lajost, Liszt Ferencet, Arany Jánost, I. Ferenc Józsefet és József nádort is, akinek portréján Pest és a Nemzeti Múzeum alaprajza is feltűnik.

 „Életműve ecsettel írt történelem. És benne foglaltatik a fővárossá fejlődött Budapestet ábrázoló sok akvarell is. A Városligettől a Zugligetig számtalan látkép tükrözi a város akkori arculatát”

– írta a Budapest című folyóirat 1976. évi 8. száma.

Barabás egyik legismertebb festménye a Lánchíd alapkőletétele, a kép a főváros történetének egy fontos pillanatát örökítette meg 

Nem tudni, hogy miért, de Barabás 1847-ben végül úgy döntött, hogy építtet egy műtermet a városmajori villájához. Innentől kezdve itt fogadta a fontos vendégeit és készítette portréit. Itt érte az 1848-as forradalom is a Barabás családot, amire önéletrajzában így emlékezett meg:

„Mikor Hentzi Pestet bombázni kezdte, épen vacsoránál ültünk. [...] házunk fölött repülnek a bombák, kivált mikor egyik a házunk fölött pattant szét és súlyos darabjai iszonyú csörömpölést vittek véghez a házfödél cserepein […] Szörnyű volt az a pokoli zaj, a mit a közeli utczákban lehullott bombák okoztak.”

Barabás Miklós fotóműterme az Úri és Korona utca sarkán (Forrás: Fotóművészet, 2006. május–június)

A frissen megalakuló Képzőművészeti Társulat korelnökének választották meg 1861-ben, és ez évben Pest város tanácsának képviselőjeként is bizalmat szavaztak neki. Ebben az évben fájdalmas veszteség is érte: elhunyt szeretett felesége. Portrémegrendelései is visszaestek, ezért döntött úgy, hogy fotóműtermet nyit az Úri utca (ma Petőfi Sándor utca) és a Korona utca (ma Régi Posta utca) sarkán. A vállalkozás nem bizonyult sem sikeresnek, sem hosszú életűnek: 1864-ben megvált a fotóműteremtől. 

Az 1877-ben átadott Műcsarnok épületében rendezték meg egy évvel később a Barabás műveit felvonultató kiállítást (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A főváros utcáit számtalan alkalommal megörökítette. A Pestről készült legismertebb festményét, a Lánchíd alapkőletételét 1864-ben mutatta be a Képzőművészeti Társulat kiállításán. Nemcsak Barabás életművének, hanem a korszaknak is az egyik meghatározó művévé vált. A képet 1857-ben a mecénás báró, Sina Simon rendelte meg a híres művésztől, aki a műcsarnoki bemutatás után a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta a művet.

A témát számos alkalommal feldolgozta: W. T. Clark számára 1843-ban, Erzsébet királyné albumába pedig 1854-ben készített egy akvarellt az eseményről, majd 1859-ben egy kis méretű festményt is festett az ünnepélyről. A híd építéséről is több akvarellt készített, amely jól dokumentálja az építés fázisait.

Alkotói korszakának 50. évfordulóját 1878-ban ünnepelte, aminek tiszteletére kiállítást rendeztek műveiből az Andrássy úti Műcsarnok épületében. A tárlaton 398 művét láthatta a nagyközönség.

„De aligha van valaki, ki oly sok ismerőst, oly sok jó barátot találna ezen kiállításban, mint az író s művész. Minden falról  egy-egy kellemes meglepetés áll elénk, a régi Aurorák, Életképek s más vállalatok műmellékletei, a Heckenaszt-féle albumok s annyi más gyermekkorunkból jól ismert alak megelevenedik előttünk s a század kezdetétől fogva a jelen évig minden nevezetes író s művész arczképét ott találjuk”

 – írta a kiállításról A Hon 1878. március 15-én.

Barabás Miklós síremléke a Fiumei úti temetőben. A festőpalettát és ecsetet tartó művész szobrát Telcs Ede készítette (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1905. június 11.)

A millenniumi kiállításon sem feledkeztek meg róla: az idős művész számos művét kiállították. Két évvel később, tíz nappal a 88. születésnapja előtt, 1898. február 12-én hunyt el Budapesten. A Pesti Hírlap február 13-án ezekkel a szavakkal tudósított a nagy művész haláláról:

„A magyar festőművészet nesztora és egyik első úttörője ma délelőtt meghalt. Barabás több mint félévszázadon át egyik vezéralakja volt a magyar képzőművészetnek. Nevét ismerték és tisztelték s alig volt az országban olyan nevezetesebb alak, akit az ő ecsetje meg nem örökített.”

Testét a Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomra halála után két nappal, 1898. február 14-én. Síremlékét Telcs Ede szobrász készítette, amit 1905. június 6-án avattak fel.

Nyitókép: A Lánchíd alapkőletétele