A józsefvárosi plébániatemplom hivatalos neve Szent József-plébániatemplom, védőszentje tehát Jézus Krisztus nevelőapja. A kerületet azonban érdekes módon mégsem e patrónus után nevezték el, hanem II. Józsefről, a kalapos királyról. Ez meglepőnek tűnhet, hiszen felforgató rendeletei miatt egyáltalán nem volt népszerű, nevét azonban még trónra lépése előtt vette fel a pesti külváros, melyet addig egyszerűen csak Alsó-külvárosnak hívtak. Az itteni elöljárók 1777. november 4-én kérelmezték a névváltoztatást, melyben az is közrejátszott, hogy pár hónappal korábban önálló plébánia létesült a gyorsan fejlődő környéken.
A lélekszám emelkedése miatt Batthyány József hercegprímás 1777. szeptember 30-án választotta le a területet a pesti belvárosi plébániáról, és tette önállóvá. A helyiek a templom iránti vágyukat már 1771-ben egy harangláb állításával fejezték ki, mely azonban nem lett hosszú életű: a plébániai rang elnyerése után ugyanis Pest város tanácsa gondoskodott egy ideiglenes templomról, melyre tornyocska is került, abba pedig a harangláb harangjait költöztették. Az üresen maradt építményt ezután lebontották.
Ám a faszerkezetű templommal statikai gondok adódtak, harangozáskor az egész épület mozgott, így a plébánia hamar kérvényezte egy kőépület emelését. Több év telt el azonban, mire gyakorlati lépések történtek, csak 1788-ban kezdték építeni, ráadásul nem is a harangláb helyén – ahol a hívek szerették volna –, hanem bizonyos magánérdekek miatt egy félreeső telken. A munkálatok kezdettől fogva nagyon lassan haladtak, és csupán az alapfalak emelkedtek ki a földből, mikor a lakosság támogatásának hiányában elfogyott a pénz, így hosszú időre megrekedt a beruházás.
Pest város elöljárói végül 1793 őszén látták be, hogy a közérdeket kell előbbre helyezni, és engedtek a hívek kérésének: jóváhagyták, hogy a templom a lebontott harangláb helyén épüljön föl. Az anyagi hátteret pedig a következő évben bezárt Kálvária-kápolna vagyona teremtette meg, így 1796 őszén a plébánia felterjesztette a Helytartótanácshoz a Kundt Ignác kőművesmester által készített terveket és költségvetést. Mindenképpen egyhajós, egyenes szentélyzáródású templomot képzelt el, de szerkesztett egy- és kéttornyú változatot is. Végül utóbbi került a fél évszázados pályáját éppen csak megkezdő József nádor elé, aki jóvá is hagyta.
Az ünnepélyes alapkőletételt 1797. július 2-án tartották, majd a terepet átadták a kivitelezőknek, akik között ott találjuk Fessl Mihály kőfaragómestert, Feszl Frigyes nagyapját is. A templom nagy méretei miatt az építkezés egészen 1799 végéig tartott, bár valójában ekkor sem készült el, hiányoztak a tornyai, a főhomlokzata és a berendezése is. Égető szükség volt azonban rá, ezért a fatemplom bútorzatát szállították át ide, így szentelte fel 1799. november 17-én Pfingstl Mihály terézvárosi plébános.
A lelkesen használatba vett épületen azonban bizonyos tervezési hibák miatt hamar repedések jelentek meg, így a XIX. század első éveiben máris javításra szorult. Persze a mindenkori plébánosok igyekeztek elérni a befejezését is, hogy ne csak méreteivel, de megjelenésével is méltó legyen a dinamikusan fejlődő városrészhez. Schrajer Ádám atya Kasselik Fidélt, a terézvárosi templom építészét kérte fel a tervezésre, aki készített ahhoz hasonló középtornyos változatot is, de végül a kéttornyos megoldás nyerte el a hívek és a városvezetés tetszését is.
Kasselik egy zárt előcsarnokkal hosszabbította meg a templomot, mely fölé orgonakarzatot is beépített. Ez az épületrész már monumentális homlokzatot kapott, bár a kétoldalt felfelé induló tornyok pénz hiányában továbbra sem érték el a teljes magasságukat, egyszerű, lapos gúlatetővel zárták le őket. Négyévnyi munka után, 1814-ben ért véget a második építési fázis, amely – ha nem is kész templomot, de – legalább egy monumentális főhomlokzatot eredményezett.
Kasselik klasszicista stílusban alkotott, melyet a letisztultság és a harmónia jellemez. Ennek megfelelően középső szakasza csak leheletnyit lépett előre, melyet két szélén jón fejezetű falpillérpárok kereteztek. A timpanonnal koronázott kapu fölött egy nagy méretű ablakon áradt a fény a templomtérbe. A klasszicizmus puritánsága a főhomlokzat két szélében érhető igazán tetten, melyeket eredetileg csak egy párkány és két-két falpillér tagolt. Az épület egyetlen dísze a két torony közé állított Szent József-szobor volt, melyet Dunaiszky Lőrinc faragott ki 1820-ban.
A felszentelésekor még ideiglenesnek szánt berendezést végül több évtizedig használták, az új főoltár készítése csak azután jött szóba, hogy a versenytársnak tekintett terézvárosi templomba is újakat építettek be Pollack Mihály tervei szerint az 1820-as évek közepén. Józsefvárosban azonban lassabban haladt az ügy, de legalább egy hasonlóan nagy kaliberű építészt, Hild Józsefet sikerült felkérni a tervezésre 1835-ben. Az oltár azonban csak két évvel később vált teljessé, amikor rárögzítették Leopold Kupelwieser Szent József apoteózisát ábrázoló hatalmas festményét.
Az 1838-as árvíz idején másfél méter magasan állt benne a víz, valószínűleg ez is hozzájárult a stabilitás gyengüléséhez, amit a két oldalhomlokzat közepéhez épített két-két pillérrel igyekeztek kompenzálni. Ezeket Hild József 1863-ban előcsarnokká egészítette ki, vagyis az épület két oldalbejáratot is kapott. Hild készítette még a következő években a belső tér újraboltozási és a tetőszerkezet átépítési terveit is.
A templom ma ismert képét azonban Barcza Elek fővárosi mérnöknek köszönhetjük, aki 1891–1893 között neoreneszánsz és neobarokk jegyekkel frissítette fel a főhomlokzatot. A bejárat timpanonját szegmensívesre változtatta, melyet római dór oszlopok tartanak. A középső kiszögellést pedig háromszögű timpanonnal koronázta. Az egyetlen ablak plasztikus szemöldökkövet kapott, de társult hozzá a homlokzat két szélére egy-egy bemélyített falfülke is, melyekbe Szent Margit és Szent Gellért szobrait állították. A Szent József-szobor kissé magasabbra, a tornyok közé épített bábkorlátos attika tetejére került. A legjelentősebb változás azonban a tornyok kiépítése lett, melyek kupolaszerű sisakokat kaptak.
A belső tér megújítása 1893–1895 között zajlott, mely magában foglalta az új, neobarokk szószék és padozat beszerelését, illetve az oldalbejáratok fölé úgynevezett oratórium építését is. Ekkor készültek a freskók is Roskovics Ignácnak köszönhetően, aki a Szentháromságot, Szent József álmát, Szent József megdicsőülését, valamint magyar szentek Mária és József előtti hódolatát festette az egyes boltszakaszokra. A ma ismert templom közel száz évvel a felszentelése után, 1895. május 4-én nyerte el azt a pompáját, amelyet ma is ismerünk. Környezetében jelentősebb változás 1958-ban történt még, amikor Pázmány Péter szobrát a templom elé költöztették az eredeti helyéről, a Ferenciek teréről.
A nyitóképen: A józsefvárosi plébániatemplom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció