Keresés az archívumban

Ház, tele kreativitással Újra egy belvárosi ház belső udvarába néztünk be: gazdag múltat és inspiráló jelenkori működést találtunk. Meg két bájos, töredezettsége ellenére is megkapó szobrot. Fedezzék fel velünk a Kossuth Lajos utcai Wagner-házat!
Rózsadombi mandula: tavasz, remény, gyökerek Tavasz van, semmi kétség. Virágba borultak a fák a kertekben, parkokban. Nyílik a mandula is, magával hozva nem csak a jó idő ígéretét, hanem egyúttal emlékeztetve az eltűnt korok Budapestjére is. A város nevezetes fáinak nyomában most a Rózsadombon jártunk.
Meglepő, hányféle szobra van Szent István királynak Budapesten Nemrég járta be a budapesti sajtót a hír, hogy szobrot állítanak István királynak a XIII. kerületben, a róla elnevezett parkban. Felmerül a kérdés, hogy hány szobor ábrázolja őt a fővárosban? Ennek jártunk utána.
Szecessziós kiállítás a Bedő-házban – Ékszerdoboz a Belvárosban A szecessziós stílusú Bedő-házban működik a Magyar Szecesszió Háza. A kiállításon és a kávéházban összesen 600 négyzetméteren korhű bútorok, dísztárgyak, festmények és mindennapi használati eszközök mutatják be a XX. század eleji Budapest polgári életét.
Befejezéséhez közelít az Olof Palme Ház felújítása Rövidesen lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója, a restaurátori munkák már befejeződtek, az épületet Millennium Háza néven ősszel vehetik majd birtokba a látogatók. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően az épület utólagos hozzáépítéseit eltávolították, megtörtént az eredeti épületszerkezet helyreállítása, kész a hatalmas üvegfelületekkel borított új tetőzet, és az épület homlokzatát díszítő különleges Zsolnay-kerámiákat is restaurálták.
A Blaha újjászületése – Élhető köztér készül a közlekedési csomópont helyett A Blaha Lujza tér közlekedéstörténetét évtizedek óta az a kérdéskör határozza meg, hogy autópálya-csomópontként, parkolóként vagy élhető köztérként tekinthehünk-e rá. A nemrég bejelentett újjáépítés és a közzétett látványtervek szerint most szerencsére az utóbbi, az élhető köztér kerül előtérbe, pedig egykor gyorsforgalmi utat álmodtak ide.
Párisi Udvar: műemlék – emelettel megtoldva Ha alatta megyünk el, nem látszik, ha szemből nézzük, bizony kikandikál: a Párisi Udvar megújulása egyúttal egy modern emeletráépítéssel is járt. Felháborító? Vagy ugyan már?
Szlovák mester is formálta Pest arculatát – 175 éve született Bobula János 1844. március 15-én született idősebb Bobula János, szlovák származású magyar építész, aki szlovák nemzetiségűként elsőként szerzett építészdiplomát Pesten, és a főváros arculatának alakítójává vált. Születésnapja alkalmából ezzel az írással emlékezünk rá.
Landererék háza Ki hinné, hogy a pesti ház, amely előtt a márciusi ifjak hangosan követelték a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatását, ma is áll? Csak egy kissé (vagy nagyon is) elfelejtve, kopott öregúrként a nagyváros új forgatagában. Felfedeztük: dicső múltat, dicstelen jelent találtunk.
Helyreállítják az Adria-palotát A Szabadság téri Adria Tengerhajózási Rt. palotáját restaurálják, lakásokat, irodákat és üzlethelyiségeket alakítanak ki az épületben.
Ódon Kálvin téri ház őrzi Pest 1848-as főpolgármesterének emlékét Máig áll a Kálvin téren az épület, amely a szabadságharc pesti főpolgármesterének tulajdonában volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum őrházai A pesti Múzeumkert átfogó rekonstrukciója hamarosan végleg befejeződik. Sok minden látszik a megújulásból, a kerítés, a kerti utak, a restaurált szobrok. Most azonban nem ezekről írnánk, hanem a kert legkisebb építményeiről, az idei tavaszra ugyancsak megszépült kis múzeumi őrházakról.
Petőfi felemelt keze: egy szobor a Duna partján 136 éve Gyerekcsoportok lepik el ezekben a napokban a Március 15. tér környékét: az óvodások és az iskolások a Petőfi-szobrot jönnek megnézni, és kézzel festett zászlócskákat tűznek a tövébe. Mi a szobor történetének nyomába eredtünk – és izgalmas részletekre bukkantunk.
Ybl Miklós csodapalotája – Újjászületett a Várkert kioszk A Várkert kioszk elegáns, Duna-parti épülete egy időben és azonos stílusban épült a híres Várkert Bazárral, mégis keveset beszélünk róla, pedig története és eredeti funkciója nagyon érdekes. Nemrég nagyszabású felújításon esett át. Bejártuk az épületet, mutatjuk a végeredményt.
Vörös téglás épületcsodák – 165 éve született Pecz Samu Különös, középkori hangulatú, de a használhatóságot, a funkciót szem elől nem tévesztendő épületei meghatározók Budapesten. 165 éve született Pecz Samu.
Három évszázad története – Megújult a Kiscelli Múzeum Az egykori kolostor később laktanya lett, majd barokk kastély, ma múzeum működik a falai között, amely a főváros újkori tárgyi emlékeit őrzi. A sokarcú épületet nemrég átalakították, a látogatók több újdonságot is felfedezhetnek.
Szellemház az Óbudai Promenádon Megújult Óbuda-Újlak történelmi városrésze a Puskás Öcsi térrel együtt 2012 végén. Azóta több mint hat év telt el, azonban a Bécsi út 69–71. szám alatti félkész állapotú épületek ma is rontják a városképet. A házakat az önkormányzat betakartatta, amíg nem rendeződnek az állapotok.
Vissza az alapokhoz: a megújult Múzeumkert Már csak néhány nap, és elkészül a Múzeumkert várva várt felújítása. Március idusához közeledve belestünk: milyen lett ez a nagy múltú park?
A Király utcától a Városligetig – Gundel János nyomába eredtünk Éppen százötven éve nyitott meg az első Gundel-vendéglő Budapesten, amelyet számos másik követett. De hol működtek ezek és mi van a helyükön ma? Ennek jártunk utána.
A soknevű városrész – Albertfalva 200 éves Kétszáz évvel ezelőtt felhívásban toboroztak lakókat a mai Fehérvári út környékére, ahol 50 házhelyet osztottak ki az ott letelepedni szándékozók között. Így született meg Albertfalva.
Három pesti öreg – avagy tavaszváró séta a Füvészkertben Könnyű beleszeretni a Füvészkertbe: a város dübörgő kőrengetegében igazi oázist jelent. És könnyű megtorpanni a kertben a három hatalmas gingkofa törzsénél: még így, lombfakadás előtt is impozáns látványt nyújtanak. Budapest nevezetes fáinak nyomában most ezt a három öregurat (vagy inkább két öregurat és egy hölgyet) mutatjuk be.
Kihirdették az Anna-réti misézőhely ötletpályázatának eredményét Kiváló tervek születtek az Anna-réti miséző- és emlékhelyre, a megvalósításról később döntenek.
Maskarában – Fotókiállítás a Múzeumkert kerítésén Különleges kiállítás látható a Múzeumkert kerítésén. A Történeti Fényképtár gyűjteményében található fotográfiák közül a neves személyek jelmezes képeiből történt válogatás most a farsanghoz kapcsolódik.
A tatárjárást is megélt védőárok került elő az Erzsébet híd pesti hídfőjénél Fontos eredményt hozott a belvárosi távhővezeték munkálatai miatt kezdett ásatás: a XIII. században Pestet körülvevő védőárok részlete került napvilágra az Erzsébet hídnál.
Ahol Mikszáth is pipázott – Megszépült a Sophianum homlokzata Hófehér vakolatfestést, vadonatúj nyílászárókat és díszkivilágítást is kapott a VIII. kerületi épület, melynek erkélyén egykor Mikszáth Kálmán pipázgatott.
Kezdődik a műemléki felújítás a Budai Irgalmasrendi Kórházban Az intézmény megújítása a második üteméhez érkezett. A beruházás folyamán a Frankel Leó út 17-19. szám alatti kórház felújítása, valamint egy új központi épület megépítése valósul meg 2021 év végéig.
Elkészült Budapest Bauhaus-térképe Több mint 250 budapesti Bauhaus-épületet vittek térképre, a legtöbb ház megnyitja kapuit az érdeklődő látogatók előtt május elején.
Bükkfa és áhítat: faóriások nyomában a budai hegyekben Nincs méltóságteljesebb erdő, mint a sima, szürke törzsekkel a gótikus katedrálisokat megidéző bükkfaerdő. Budapest nevezetes fáinak nyomában járva ezúttal egy budai bükkóriást fedezünk fel, méghozzá egy szent helyen.
Lehullott a lepel: így fest az újjáépített Király utca 40. A hányatott sorsú, eredetileg Hild József tervezte ház hosszú kálváriája a végéhez közeledik: az eredetit idéző, ámde teljesen új homlokzat nemrég vált láthatóvá.
A budapesti dohánygyárak története A magyar főváros egykori dohánygyárainak története nemcsak Budapest ipari múltjának fontos szeletét képezi, hanem a gyárak megmaradt épületei meghatározó részét adják a magyar ipari építészeti örökségnek. Rövid áttekintésünk betekintést nyújt az épületek későbbi történetébe is.
Felkerült a lófejszobor a budavári Lovardára Már csaknem teljes szépségében láthatjuk a kicsomagolt budavári Lovardát, amelyre a napokban fölkerült a régi sportembléma is: a lófejplasztika.
Budapest ostroma megrázó képeken Az OstROMképek című kiállítás a Várnegyed Galériában egyedülálló módon mutatja be a 1944–1945-ös budapesti ostromot. Korabeli festményeken, rajzokon, fotókon keresztül megrázó kép tárul elénk.
A tavasz első hírnökei Budapesten Várják már a tavaszt? Mi egyre jobban, így hát utánajártuk, hol fedezhető már föl a városban: jön, jön, jön! Tartsanak velünk!
A meg nem épült Erzsébet hidak 1894-ben nem volt egyértelmű, hogy milyen híd is fogja összekötni Pestet és Budát a Duna legkeskenyebb fővárosi részén. A nemzetközi tervpályázat olyan, mint egy XIX. századi hídépítési bemutató, gyakorlatilag minden, akkoriban elképzelhető szerkezet feltűnt a pályázati anyagokban. Cikkünk második részében az Erzsébet híd pályázati anyagából válogattunk.
Újra megnyitott a legendás Metro Klub Az egykori Árkád Bazár helyén működött a Metro Klub, Budapest legendás szórakozóhelye, amely a hatvanas években a magyar beatzene fellegváraként vált ismertté. Február 8-án újranyitott Metro Club Theatre néven.
Pillantás Pest-Budára 200 évvel ezelőtt Honlapunkon és Facebook-oldalunkon is Petrich András Pest-Budát ábrázoló rajzát (illetve az abból készült színezett rézmetszetről készült digitalizált fényképet) láthatják nyitóképként. Éppen kétszáz éves. Az évforduló és a kép kötelez: ezúttal ennek eredtünk nyomába.
Ilyen az újjáépült Királyi Lovarda Videó az utolsó simítások alatt álló budavári épület részleteiről.
Így alakultak ki Budapest kikötői A pestbuda.hu-n is megírtuk, hogy kikötőfejlesztési program indul a Dunán. Ismerje most meg velünk ennek kapcsán a Duna-parton épült kikötők történetét.
Hűlt helyek nyomában: tabáni emlékek között A Budapest Történeti Múzeum a tabáni szerb templomról rendezett kiállításán jártunk. Nemcsak egy eltűnt épület, hanem egy egész alámerült Atlantisz nyomára bukkantunk.
Ilyen érdekes tervek is születtek a budapesti metrókra A pestbuda.hu-n is megírtuk, hogy a kormány tervei között szerepel a csepeli és a soroksári HÉV Kálvin térig való meghosszabbítása. A budapesti metróhálózatra számos terv, elképzelés született az elmúlt évszázadban. Most tíz, a budapesti gyorsvasúthálózattal kapcsolatos érdekességet szedtük egy csokorba.
"Tízezer új fát Budapestre!" - Tavasszal folytatódik a faültetés 1700 fát ültet a Főkert idén városszerte. Az őszi ültetési időszakban 2500 fát ültettek, három év alatt összesen 8350 facsemete került a fővárosba.
Átadták a világ legnagyobb múzeumi interaktív videófalát a Szépművészetiben A Magyar Kultúra Napján, január 22-én adták át a világ legnagyobb érintőképernyős múzeumi LCD-falát, amely a megújult Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megismerését segíti.
Tudta, hogy számos „Szabadság híd” van szerte a világban? Bejárta a magyar sajtót, hogy Kínában a Huawei központjában felépítették a Szabadság híd mását. Valóban megdöbbentően hasonló a híd képe a Szabadság hídéhoz. Azonban nem ez az egyetlen másolata, illetve testvére Budapest ikonikus hídjának.
Görgei Artúrról nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban Az ismeretlen Görgei címmel időszaki kiállítás nyílt január 15-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlaton több mint 400 műtárgy, multimédiás alkalmazások, filmek segítségével június 23-ig tekintheti meg a közönség a legendás tábornok örökségét.
Tényleg Nagy-Magyarországot formázza a budai fenyőcsoport? Van a hűvösvölgyi villamos- és buszvégállomás feletti hegyoldalban egy örökzöld feketefenyőkből álló erdőfolt. Sokan azt mondják, Nagy-Magyarországot formázza. Fákról szóló sorozatunk újabb részében a rejtély nyomába eredtünk.
Így épült a metróalagút a Duna alá Tudta, hogy a metróalagút építése során szenet is találtak a Duna alatti rétegekben? A budapesti metróépítésekről és ehhez kapcsolódva a Duna alatti alagutakról már olvashattak a pestbuda.hu oldalain. Most néhány érdekes tényt elevenítünk fel.
Szentimreváros új szobra – Brenner János emlékezete Budán, a Villányi úti Szent Imre-templom közelében 2018. december 13-án leplezték le Brenner János egész alakos bronzszobrát, Rieger Tibor szobrászművész alkotását.
Most megcsodálhatjuk Mátyás corvináit az OSZK-ban! Mátyás király világhírű corvináit, a budai műhely alkotásait és más díszkódexeket mutat be a február 9-ig látogatható kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. A világ több pontjáról érkeztek különleges darabok, ennyi kötet egy helyen első alkalommal látható Magyarországon. Zsupán Edina corvinakutató, a kiállítás kurátora elárult néhány titkot a tárlatról a pestbuda.hu-nak.
Két szép nyárfa a Városmajorban „Ha nem volnék, te sem volnál, / én sem volnék, ha nem volnál. / Vagyunk ketten két szép nyárfa, / s búvunk egymás árnyékába.” – szól Kányádi Sándor híres Két nyárfa versének utolsó versszaka. Fákról szóló sorozatunkban mi is két nyárfaóriás nyomába eredünk, ezúttal a Városmajorban.
Mit kell tudni a Miniszterelnökség frissen átadott épületéről? – Összefoglaltuk Hivatalosan ezekben a napokban veszi birtokba új székhelyét a Miniszterelnökség a Várban. Ennek apropóján összefoglaltuk, mi mindent érdemes tudni a különleges épületegyüttesről.