Az első benyomás, amely a megújult Múzeumkertben ér: az illat. Méghozzá a finom, gyantás fenyőillat. Ami azért meglepő, mert örökzöld itt nem sok van, pláne fenyő. De nem is a fáktól jön az illat, hanem a föld felől: az új park szinte minden zöld felületét a frissen elültetett palánták körül fenyőmulcs borítja. Amit nem, azt csak azért, mert még a munkások nem értek oda. 

A mulcs az új park- és kertkultúra aduásza. Egyfelől nagyon nagy mértékben csökkenti a párolgást, és egyúttal diszkréten takarja is az öntözőrendszert. Másfelől pedig megakadályozza a gyomok kikelését, így gazolni se kell a bokrok, cserjék körül. Ráadásul lebomolva még tápanyagot is biztosít. Egyszóval a jövő a mulcsé – itt a Múzeumkertben is. 

A Nemzet Múzeuma, a nemzet fái

A mindent elborító mulcsot leszámítva a Múzeumkert most elkészült kialakítása, összképe olyan régtől itt lévőnek, természetesnek, magától értetődőnek tűnik, mintha mindig is ilyen lett volna. Szép összhangban van az épülettel, nem akar több lenni, mint egy jelentős nemzeti szimbólumot körülvevő diszkrét keret. 

Múzeumkert 1845-ben Alt Rudolf metszetén: a Kálvin tér vásározói és a Két pisztoly csárda közönsége is használta a múzeumkertet (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum )

Múzeumkert az 1880-as években Klösz György képén: rendezett angolpark, növekvő fák (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum )

Nem is csoda e harmónia: a nyertes pályázó gyakorlatilag a kert eredeti megformálásához tért vissza. Volt hová, hisz a Múzeumkert a város egyik legrégebbi parkja. A 8700 négyszögöl nagyságú telket több mint 200 éve, 1813-ban vásárolta meg az állam a Batthyány családtól a létesítendő Nemzeti Múzeum számára. Már ekkor is parkosítva lehetett egyébként, hisz a Batthyányak is nagy kertbarátok voltak, előttük pedig a XVIII. század közepe óta a kalocsai érseknek volt itt palotája. 

A múzeumépület Pollack Mihály tervei alapján 1846-ra készült el, de környezete javarészt éppen a forradalom és szabadságharc, majd az azt követő megtorlás miatt még sokáig rendezetlen maradt. A nemzeti ellenállás egyik kis szigete volt ez, a forradalmárok vérétől megszentelt hely – talán így érthetjük meg, miért is adakoztak sokan az 1852-ben létrehozott kertalapítvány számára. A parkosításra a múzeum dísztermében rendezett jótékonysági hangversenyeken is gyűjtöttek pénzt: a pesti polgárok és az elit ügyévé vált ez. A sikeresen összegyűlt pénzből 1852-ben felépült a ma is álló, egyelőre még meglehetősen rossz állapotú kertészház (amely a kert megújítási tervei szerint majd kitatarozva, kiegészítve egy hangulatos kávézónak adhat helyet). 

1853-ban készült el Petz Árminnak, az Orczy-kert főkertészének a terve a múzeumkertre. Igazi angolparkként képzelte el kanyargós sétányokkal, növénycsoportozatokkal. A mostani megújulás tehát ehhez az állapothoz nyúlt vissza, így ma már könnyű felidéznünk, milyen is lehetett.
Az első fákat 1855. november 24-én ültették el ünnepélyes keretek között. Az eseményen a korabeli újságok híradásai szerint megjelent Kapy Eduárd, Pest megye vezetője, Krászonyi József, Pest polgármestere, a nevesebb személyiségek közül Eötvös József, Podmaniczky Frigyes, Prónay Gábor, valamint a tudományos és irodalmi élet több jeles alakja, csakúgy, mint az ipar és kereskedelem számos képviselője. Az ünnepségen Kubinyi Ágoston mondott beszédet, felsorolva mindazok nevét, akik készpénzzel vagy facsemetékkel hozzájárultak a parkosításhoz.

Ezt követően meglocsoltak három, már beültetett és földíszített fát. Nem is akármivel: az alkalomra Kortsák József pesti bádogosmester díszes öntözőkannákat készített. Egyszóval megadták a módját: a faültetés igazi társadalmi esemény volt, nemzeti és közéleti ügy. Csakúgy, mint 1846-ban, amikor Széchenyi és felesége elültette az első pesti sétatér első platánját. 

Viharos évtizedek

Milyen jó volna ezeket az egykori előkelőségek által elültetett fákat megcsodálni ma! Sajnos e tekintetben a Múzeumkert csalódást okoz: nemigen maradt meg itt nem csak a kezdetekből, de még a XIX. századból se példány. Pedig az első telepítéskor nagyon rangos növényállomány került ide.

Az első fákat József főherceg adományaként a Margit-szigetről hozták, majd Egressy Sámuel ezer facsemetét indított útnak kiskunlacházi birtokáról 12 szekéren, Sina Simon pedig hársfákat küldött gödöllői uradalmából. Talán ezekből az évtizedekből maradt meg mégis egy öreg japánakác a Múzeumkert Pollack Mihály tér felé eső kerítésfala mellett – de sajnos ezt is ki kellett vágni az elmúlt évben rossz egészségi állapota miatt. 

Múzeumkert az I. világháború időszakában Erdélyi Mór fotográfiáján: felnőttek és gyerekek kedvelt parkja (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum )

A Múzeumkert 1939-ben, szép, koros fákkal, kényelmes padokkal (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum )

A Múzeumkert végleges alakját 1880-ban nyerte el, amikor a Múzeum körút kiszélesítése során 264 négyszögölnyi területet kihasítottak az úttest számára. A kerítést, amely 1865-ben készült el Ybl Miklós tervei szerint, ekkor helyezték beljebb. Szerencsére ezután már nem nyestek le belőle, hacsak a 70-es évek végi autóparkolót nem számítjuk annak.

A ma látható legidősebb fák valamikor a két világháború között kerülhettek a kertbe. Az előkertben, a Forum Romanum oszlop mögött 80-90 éves szilfákat csodálhatunk meg, Széchényi Ferenc szobrának közelében egy 60-80 év körüli bálványfa magasodik. A korosabbak közé tartozik a Bródy Sándor utcai gyalogosbejárat mellett található 90-100 éves fekete dió, és az egykori kertészlak körüli japánakácok. (A kert mostani rekonstrukcióját nagyon alapos felmérés előzte meg: ebben a dokumentumban fáról fára bejárhatjuk az egész parkot.)

Sétatér, játszótér, köztér

A Múzeum körüli park kialakítása mindig az adott kor igényeihez igazodott. A kis kert rögtön a megépülte után fontos köztérként kezdett működni. A pesti polgároknak itt, az egykori városfal mentén futó országúton túli „zöldben” nyílt alkalma a találkozásra, sétára, a közügyek megvitatására. 
Igaz, nem volt idilli a helyzet: a parknak eleinte csak egy ócska deszkakerítése volt, növényzete vadul burjánzott, és problémát okozott itt is az egész Pestet átjáró futóhomok pora. Nem tett jót neki a közeli Kálvin tér vásározó népe sem: a Múzeum kertjében olykor szökött marhák legelésztek, ludak és kacsák verdestek, no meg kofák hűsöltek, falatoztak a fái alatt, és bizonyára a szemközti kétes hírű kocsmából is be-bejártak ide.

Az 1960-as évekre szépen „erdősödött” a park (Forrás: Fortepan)

Gyöngykavics, tavaszi napfény: a 70-es évek az újrafogalmazott Múzeumkertben (Forrás: Fortepan)

A Múzeumkert szinte azonnal sokféle politikai gyűlés helyszíne lett, fontos nemzeti temetési szertartások zajlottak itt (például Kossuth Lajosé). A XX. század, de különösen a II. világháború nem kímélte: az épület és kertje 1944 szeptemberétől több bombatalálatot is kapott Budapest ostroma alatt, 1945 januárjában pedig valóságos hadszíntérré vált, amitől főként a park Múzeum utcai része szenvedett jelentős károkat.

Ekkor pusztult el az eredeti telepítés sok idősebb példánya is: némelyik tűzifának kellett, mások csak túl nagyok voltak, és takarták a kilátást. A szovjet katonák megszállták a kertet, sőt tüzérségi állást is kialakítottak benne. Így a háború után nemcsak a romokat kellett itt kitisztítani, hanem az aknákat is fel kellett szedni. Végül 1951–1952-ben, a múzeum alapításának 150. évfordulójára szedték rendbe a kertet: ekkor több száz cserjét ültettek el, a ma is látható ezüst juharokat, csörgőfákat, vadgesztenyéket. 

A Múzeumkert a legnagyobb átalakuláson 1973-ban esett át, ekkor Csorba Vera tervei szerint játszótér is létesült benne. Az addig meglévő eredeti angolkertes struktúra helyett egy modernista közpark alakult itt. Ez volt a kor kívánalma – és egyébként a mind fullasztóbb levegőjű környékbeliek kívánsága is, akik generációk óta ide jártak játszóterezni. Több lett a lebetonozott rész, megjelentek a fémjátékok, de az is igaz, hogy az ötvenes években sűrűn telepített fák ezekre az évekre már eléggé megnőttek, így már valóban egy árnyas, erdőszerű park nyújtott menedéket a gyerekeknek.

Akik persze már a kezdetektől ide jártak – ahogy erről egy kivágott odvas fában talált gumilabdák tanúskodnak.
A Múzeumkert, sok más zöldterülethez hasonlóan, igazán az 1980-as évek végétől romlott le igazán. Nagy csapás volt a kertre, hogy egy részét parkolóvá, felvonulási területté kellett alakítani, és megviselte az épület évekig tartó felújítása is. A munkagépek levonulása után már nem térhettek vissza a gyerekek sem (a játszóteret elbontották), viszont maradtak az autók. 

Lázas készülődés: a kert idén március 15-én már az ünnepségek helyszíne lesz (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Tükröződések: a kert legidősebb fái a Pollack Mihály tér felé eső részen vannak (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Most tavasszal újra annak örülhetünk, hogy a kert kezdi visszanyerni egykori formáját, eleganciáját. Világos, átlátható struktúrájú park lett. Érezhetően ritkult a növényzete – 38 fát ki kellett vágni, de helyükre csak 25 került –, ezért több lett a napos terület. A sétányok új burkolatot kaptak, újak az utcabútorok, a világítás és még sok olyan kis részlet, amely valóban XXI. századivá teszi a kertet. Most új, viszonylag nagy méretű fákat is elültettek: vörös juhart, vadgesztenyét, kőrist, hársakat, négy ginkgofát, japánakácokat, egy magnóliát és egy japán díszcseresznyefát is. Reméljük, mind terebélyes, nagy fává nőhet a következő évtizedekben, és végre az épülethez méltó park övezheti a Nemzeti Múzeumot.