Füves hegyoldal, legelésző nyáj, kiránduló polgárok, köztük tudós hajlamúak is, akik az eget szemlélik. Gyerekek, kutyák. Háttérben pedig a város: Buda és Pest, köztük a Duna, a hajóhíd. A tekintet messzire futhat, a távoli hegyek kékje-szürkéje felé. 

Ilyennek látjuk Pest-Budát Hanusfalvi Petrich András császári és királyi altábornagy színezett rézmetszetén. Egy katonaember, eredetileg mérnök és haditérképész rajzán, aki ugyanakkor az 1800-as évek első évtizedeiben érzékeny szemmel és kézzel rajzolt magyarországi tájképei miatt lett ismert. Finom, kissé áttetsző színekkel rajzolt látképein megjelentek várak és vadregényes helyek, a Balaton tájai és a korabeli magyar városok. Sajnos ma már csak húsz van meg belőlük, pedig valamikor több száz ilyen is forgott közkézen.

Petrich munkáit a kortársak nemcsak a finom esztétikai összhang miatt szerették, hanem topográfiai, már-már szociográfiai pontosságuk miatt is. Petrich pest-budai látképe legnagyobb erényének is azt tartották az ítészek, hogy a házak kéményeinek száma egyezik a valósággal. Így  fotográfiai pontossággal rögzítette a kétszáz évvel ezelőtti Budát és Pestet. Jöjjenek velünk tehát egy kis sétára ezekbe a kétszáz évvel ezelőtti városokba!

A látkép bal felső részlete: a budai Vár és környezete

Budai Vár: útban az uralkodóhoz méltó palota felé

Vegyük először szemügyre a Várhegy környékét! A Budai Várnegyed északnyugati végén ott áll a Helyőrségi-templom (Garnisons Kirche) – ma már csak a csonkját, a Magdolna-tornyot ismerhetjük. Éppen ebben az évben, 1819-ben költöztetik a téren emelt laktanyába a helyőrséget – a magyarok ősi temploma, amely másfél századig dzsámiként is szolgált, az itt állomásozó katonák helye lesz, ahol katonaemberként talán maga Petrich is megfordult. Mivel később ő maga is Budán telepedett le (az Úri utcában lakott), talán rendszeresen is járt ide. 

Ha tovább folytatjuk a sétánkat a 200 évvel ezelőtti Várban, nehezen bár, de ráismerünk a Nagyboldogasszony-templomra a negyed közepén, amelyet mi már inkább Mátyás-templomként ismerünk, színes cserepezéssel, csipkés-gótikus külsővel.

Itt még a Schulek-féle átépítés előtti arcát mutatja, egyszerű jezsuita templom, barokk stílusúvá alakítva. Ezt a régi formáját ma már csak fotókról tudjuk rekonstruálni. Érdekes, hogy a torony a rajzon az épület jobb oldalán van: lehet, hogy mégsem annyira pontos ez az ábrázolás? A templom előtt piactér körvonalai kivehetők, és egy hatalmas fa: vajon milyen lehetett ez az egész teret beborító lombkorona?

Így nézett ki a Mátyás-templom 1837-ben Vasquez metszetén (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A sárgás napnyugtai fényben, ahogy Petrich színezte egy metszeten, még néhány épület feltűnik, mielőtt a királyi várpalotához érnénk. Valószínűleg a néhány évtizeddel korábban épült Teleki-palota ablakán sütnek be a napsugarak az egykori Szent György téren. Mellette kisebb polgárházak sorakoznak, a hegyoldalban pedig talán a királyi istállókat, a gazdasági épületeket látjuk. Szépen kirajzolódik a megerősített városfal is, Karakas pasa tornya és a nagy déli rondella is. Ez is talán a mérnök-katona tekintetének fontos. Látszik az is, hogy a falak előterét stratégiai okokból, nem engedték beépíteni, csak a mai Attila út mentén sorakoznak házak (de az a képen már nincs rajta). Az is szépen kirajzolódik, hogy a Várba hogyan lehet feljutni: nyugati oldalon a mai Gránit-lépcső vonalában fasor jelzi a közlekedési útvonalat, a palota és a polgárváros közötti nyeregben ott a Fehérvári kapu, a déli részen pedig a Rácváros felé nyílik kapu a nagy rondella mellett.

Egykorú rajz a palotáról Mária Terézia idejéből – jól látszik a kupola és a csillagvizsgáló egymás mögött (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A palota szemből egy 1825-ös rajzon (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A királyi palota a XVIII. századi nagy barokk átépítések utáni arcát mutatja. Jól látszik rajta a csillagvizsgáló torony, amelyet a nagyszombati egyetem számára építettek (amikor azt 1777-ben ide költöztették néhány évre); és az is, hogy az udvar felé eső kupola is megmaradt. A tetőzet új, mivel a régi 1810-ben egy villámcsapás nyomán leégett. A palotában ekkoriban, 1819-ben József nádor lakott.  

Buda körül a hegyoldalak látszólag kopárak – valójában szőlőültetvények lehettek rajtuk, ameddig a szem ellát. A Vár tövében felsejlik a Víziváros, az Országút, Újlak és a távolban Óbuda is. És persze jellegzetes templomtornyaik is: az alsó-vízivárosi Kapucinus-templom, az egykori Bomba (ma Batthyány) téren a Szent Anna- és Szent Ferenc-templom, a Margit körúton a Ferences-plébániatemplom, odébb az Irgalmas rend kápolnája és így tovább. Némi képzelőerővel mintha még a Gül baba türbe kis épülete is kirajzolódna a távolban. 

Rácváros, avagy a Tabán: egy letűnt világ virágkora

Rácváros

Az ábrázolás centrumában az egykori hajóhíd látszik, ami a Lánchíd megépültéig a legfontosabb kapcsolatot jelentette Buda és Pest között, nagyjából a mai Vígadó és a Várkert kioszk közt áthidalva a folyót. Nem túlzás állítani, hogy itt találkozott kelet a nyugattal, és az észak is a déllel. A hajóvontató út a Duna budai oldalán húzódott: a rácvárosiak (vagy más néven tabániak) megélhetésének – a szőlőn kívül – épp ez a központi elhelyezkedés volt az egyik alapja. A sűrűn beépített, mintegy 5000 fős városrészből ma már aligha látható valami, utcáit csak gondolatban barangolhatjuk be. A hegy tövében megbújó, 1810-ben javarészt leégett, de az ekkorra már újjáépített házakat az 1930-as évekre végleg elbontották. A középen magasodó, karcsú tornyú szerb ortodox templom a II. világháború után tűnt el, párja, a római katolikus templom azonban még ma is áll. 

A szép délutáni fényben megcsillanó Szarvas-ház is jól kivehető a képen: ez is megvan, igaz, a terepszintet később kimélyítették előtte. Micsoda forgalom lehetett itt! Hát még a ma igen csendes Döbrentei utcában, amelynek vonala szintén szépen kirajzolódik a Dunával párhuzamosan. A rajzoló sok kis alakot tett ezekre a terekre: lehet, hogy éppen vásár van. 

A hegyoldalban is feltűnik néhány alak. Itt sem térképészeti pontosságú az ábrázolás: inkább egy bevett látképsablont látunk, ahol az előtérben mindig egy magaslat van, mintha onnan néznénk le – akkor is így rajzolták, ha a valóságban amúgy egyáltalán nincs is ilyen. De a valóságban is itt van, ha nem is ennyire meredek. A Gellért-hegy ekkor még valóban nem az a fás hegyoldal volt, amilyennek mi ismerjük. Nagy részén szőlő nőtt, és néhol, talán ahogy a képen is látszik, legeltettek is rajta. Az előtérben üldögélő pár nyomán sejteni lehet: találkahelynek legalább olyan jó volt 200 éve is, mint most.

Pillantás Pestre

Pest és a szigetek

A Gellért-hegyre utalnak azok az alakok is, amelyeket a kép jobb alsó sarkában látunk: a csillagokat tanulmányozó úr talán épp a Gellért-hegyi csillagvizsgálóba igyekszik. Ez valódi újdonság volt: 1815-ben készült el a későbbi Citadella helyén. A csillagdát három európai uralkodó, I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és magyar király és III. Frigyes Vilmos porosz király jelenlétében avatták fel, akik a napóleoni háborúkat lezáró Szent Szövetség megkötésére gyűltek össze és utaztak Budára. Petrich András ezt a világraszóló alkalmat is megörökítette egy csodálatos rajzon. (A képen a rendkívüli díszkivilágításban pompázó város.)

Petrich András megörökítette az 1815-ös nagy diplomáciai találkozóra készült díszkivilágítást (Forrás)

De a tudósok mellett persze elfér itt a hegytetői előtérben egy ifjú pár és a sárkányeregető gyerekek is. Mögöttük felfénylik Pest: a magyarok új büszkesége, a kissé kusza és elmaradott Budával szemben az új rend és új erő városa. Rakpartja még nem kiépített, de a Duna mellett már sorakozik a csodálatos klasszicista házsora. (Ezt fogja rommá lőni Hentzi 1849-ben.) A part melletti széles úton itt is emberek: ki-be pakolnak a hajókról, vagy kereskednek, netán sétálnak. Néhány kis bódé is látszik: ezek a hatósági vámépületek lehetnek.

Büszkén emelkedik viszont a Duna mellett a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia, a ma is látható barokkos átépítés utáni formájában. Keresné a szemünk mellette az ortodox templomot is, de azt a rajzoló nagyvonalúan lehagyta, pedig 1801 óta már ott állt. És kissé túlzónak tűnik a többi épület mérete is itt, főleg a hajóhíd pesti hídfőjénél (ahol aztán a Pollack-féle Redout épül majd meg). A távolban viszont jól kivehető az Újépület hatalmas tömbje. A mai Deák Ferenc tér, Bajcsy-Zsilinszky út környéke látszik a leginkább kiépítettnek: ez a messze földön híres, elegáns, klasszicista Pest. 

Ez a palota magasodhatott a hajóhíd pesti hídfőjénél – itt 18 évvel később, 1837-ben, Vasquez rajzán (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Az Újépületen túl azonban mintha hirtelen az Alföld mocsaras-zsombékos vidékére érnénk. A képen kis vízfoltokat látunk, és mintha egy csatorna is benyúlna a város mögé. A Margit-sziget is vadregényes hely. Még természetesen külön áll tőle a kis sziget, amelyet csak jóval később csatolnak majd hozzá. A szigeten mintha fasor futna végig, közepén pedig óriási rét: József nádor területe ez, aki éppen csak megkezdi a parkosítást. Talán, ha Petrich András egészen pontosan lerajzolta volna a látványt, egy egészen kicsi facsemeteként már láthatnánk növekedni a sziget mostani hatalmas platánfáit. 

A szigettől balra a vízben számos kis pont: halászok volnának? Vagy vízimalmok? Jó volna kölcsönkérni az úr messzelátóját a Gellért-hegyen, hogy ezt is láthassunk.

Nyitókép és részletei: Petrich András festménye, a BTM tulajdona