A Blaha Lujza tér három jellegzetes építményéről, a Nemzeti Színházról, a volt Corvin Áruházról és a Tinódi-szoborról a PestBuda oldalain már olvashattak cikket látogatóink. A tér tervezett átépítéséhez kapcsolódva most a tér közlekedéséről szeretnénk néhány szót szólni.

Az egykori mocsaras terület – ahol a Rákos-patak egy ága folyt – a Rókus Kórház háta mögött gyakorlatilag a beépített város határa volt, innen jórészt üres területek húzódtak. A XIX. században alacsony, egyszintes házikók álltak itt, de a várostervezők rajzasztalán ekkor már egy új, nagyszabású terv formálódott. A mindig is meglévő Kerepesi utat ugyanis itt keresztezte – előbb papíron, majd a valóságban is – a Nagykörút, ez a mesterségesen kialakított, nagyszabású boulevard. A Kerepesi út és a Nagykörút kereszteződése gyorsan a város egyik legforgalmasabb kereszteződése lett. Az 1870-es években pályaudvart is terveztek ide úgy, hogy a vonatok magasan vezetett pályán, a Népszínház utca vonalán érték volna el a Nagykörutat. (Azután gazdasági megfontolásokból kissé kijjebb épült fel a Keleti pályaudvar.) 

Az itteni kereszteződést sokáig EMKE-nek ismerték. E név betűszó, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre utal, és e rövidítést választotta kávéháza nevének Wassermann Jónás 1894-ben, aki egyébiránt ezen egylet tagja is volt. A népszerű kávéház neve végül a kereszteződésre is átragadt, és maradt azután is, hogy a teret 1920-ban Blaha Lujzáról nevezték el. (Az akkor 70 éves művésznő egyébként az EMKE épületében lakott.) 

A békebeli tér 1893-ban, a Nemzeti Színházat 1965-ben bontották le (Forrás: Fortepan) 

A II. világháború után, az 1960-as években jelentősen átalakult Budapest közlekedése. Egyrészt megépült a réginél sokkal szélesebb Erzsébet híd, és napirendre került az „országtengely-koncepció”, amely szerint a kelet-nyugati forgalmat a belváros közepén – gyorsforgalmi úton – kell átvezetni. Ezt egészítette ki a metróépítkezés, amelyre hivatkozva a Nemzeti Színház épületét is elbontották. Az erről szóló döntést 55 éve, 1964 márciusában hozták meg.

A metróhoz gyalogos-aluljáró is kapcsolódott, amelyet a korabeli sajtó lelkesen ünnepelt. „Tizenhárom hónappal és öt nappal ezelőtt tették meg az első csákányvágást és kezdték el az aluljáró építését. Azóta Budapest és az ország állandó érdeklődése és figyelme mellett folyt ez a hatalmas és szép munka. Az eredeti tervek szerint december 31-ig kellett volna befejezni az építést. Az aluljárónál dolgozó vállalatok munkásai, műszaki dolgozói, szocialista szerződésben előbb december 20-át, utóbb pedig november 30-át jelölték meg határidőül, de az utolsó hónapokban olyan lendülettel dolgoztak, hogy az aluljáró november 5-re elkészült” – írta a Magyar Nemzet 1966. november 6-án. 

Még villamos járt a Rákóczi úton, a „hatalmas autóforgalom" az akkori szakértők szerint igényelte a külön szintű kereszteződést. A tér az átadás után, 1966-ban (Forrás: Fortepan)  

Ekkor a téren kisebb parkot és egy nagyobb parkolót is kialakítottak. Valójában nem tér lett, hanem jellegtelen forgalmi csomópont. E jellegtelenséget a kortársak is érezték, ezért voltak arra irányuló elképzelések, hogy valamit változtassanak egy toronyház vagy egy Nemzeti Szalon építésével. Azonban az 1960-as években még a közúti forgalom igényeinek kielégítése volt az egyik legfontosabb városrendezési szempont. Már a metró építkezésekor felmerült, hogy vagy a Rákóczi út felemelésével vagy a Nagykörút lesüllyesztésével növeljék a kapacitást.

A Népszabadság erről így írt: „Az előző megoldás, [a Nagykörút süllyesztése – DCS] főleg a közművek, a főgyűjtőcsatorna áthelyezése miatt, egyedmilliárdos költséget jelentene, szemben az utóbbi százmillióba kerülő kivitelezésével, ezenkívül 28 hónap helyett mindössze 12 hónapot venne igénybe a Rákóczi út »felemelése«. Döntés azonban egyelőre mégsem született ez utóbbi megoldás javára, elsősorban városesztétikai megfontolások miatt.”

Pár évvel később, 1972-ben jelent meg a Főmtervnek az a kiadványa, amely a kelet-nyugati közlekedési tengely fejlesztéséről szól. Ebből kiderül, hogy végül a drágább változatot választották: „A csomópont távlati elrendezésben a közúti forgalom tekintetében is különszintű lesz. Ugyanis a Nagykörút közúti forgalmát és villamosvasúti pályáit a gyalogos-aluljáró csarnoka alatt vezetik át.” Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a belvárost egy autópályával szelték volna keresztül. (Az Astoriánál felüljáróval vezették volna át a Kiskörút forgalmát.)

Szerencsére ebből semmi nem lett, évtizedekig maradt a jellegtelen állapot. 1984-ben a főváros kiírt egy pályázatot a tér rendezésére, de a kilenc beérkezett pályamű közül győztest nem hirdettek. Az akkori pályázati tervek már nem külön szintű csomópontot tartalmaztak, mint a 15 évvel korábbiak, nagyobb teret engedtek volna a gyalogosoknak, a parkolók csökkentését, a zöld felület növelését tervezték. 1999-ben újabb terv született a tér rendezésre, üvegezett metrócsarnokkal, „Corvin” plázával, azonban ebből sem lett semmi. 
A mostani terv szerényebb, „csak” élhetőbb lesz.