A Nemzeti Múzeum körüli kert történetének kutatása közben mindig azok a kis részletek érdekeltek a legjobban, amelyekről korábban alig tudtunk valamit, például a park északkeleti szegletében elfeledetten álló Washington-kő, ami amilyen jelentéktelennek látszik, olyan jelentős és érdekes emléke történelmünknek.  (Itt most csak annyit említenék meg, hogy 1858. március 15-én, a jeles forradalmi nap 10. évfordulóján állította Kubinyi Ferenc, eredetileg a váci villájának kertjében.)

A Magyar Nemzeti Múzeum előkertje a már megépült két őrházzal, képeslap 1900 körül (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Központi Adattár)

Építményként ugyanilyen jelentéktelennek tűnnek a Múzeum körúti nagy, kerti bejárati kapuk mellett álló őrházikók is. Eddig két dolgot tudtunk róluk: 1895-ben épültek ifj. Wagner János tervei alapján. A Múzeumkert-irodalomban ez először Fejős Imre Százéves a Muzeumkert című 1955-ben megjelent kis munkájában jelent meg. Ezt az adatot vette át Korek József (1980), majd Börcsök Erzsébet is a kertről szóló Tájak-Korok-Múzeumok füzetében (1999) és jómagam is különböző, a parkról megjelent cikkemben, tanulmányomban. Aztán egy kicsit utánakutatva kiderült, hogy valójában 1897-ben épültek, és még sok minden más is elmondható róluk szólva.

Először is funkciójukból kiindulva arról írnék röviden, hogy a Nemzeti Múzeumot kik őrizték. Alapvetően már a XIX. századi múzeumi tisztviselők nevében ott volt az őrzés (megőrzés) feladata, hisz múzeumőröknek hívták őket. Úgy tűnik azonban, hogy a munkaidőn túl, éjszaka – a nemzeti közgyűjtemény első éveiben – a (vegyes munkakörű, az őröket segítő) szolgaszemélyzet őrködött a biztonság felett.

Legalábbis ők mentették meg 1811 elején a betöréstől, illetve a műtárgyak elrablásától a gyűjteményeket. Ez már nem az első kísérlet volt, úgyhogy következménye is lett az esetnek: 1811. január 10-től állandó katonai őrizetet kapott a múzeum. Az intézmény hajléka ekkor még a régi egyetemi épületben volt (a mai Egyetem téri ELTE-épület elődjében).

Ahol a múzeum gyűjteményeinek katonai őrizetét megkezdték: a régi egyetemi épület a Belvárosban (Forrás: MNM, Történelmi Képcsarnok)

A helyszín 1813-ban változott, amikor az állam megvette a gróf Batthyány családtól azt a telket, amelyen később felépült a Magyar Nemzeti Múzeum ma is álló palotája. (A költözködés elhúzódott 1817-ig, úgyhogy ezekben az években egyszerre két helyen is őrizni kellett a nemzeti kincseket.) A múzeumtelken az őrködő katonaság számára kialakítottak egy őrházat, amelyet 1823-ban bővíteni is kellett. Az 1838-as pesti nagy árvíz idején az őrkatonaság segített a gyűjtemények mentésében a múzeum tisztviselőinek. Ezután átköltöztették a Nemzeti Múzeum összes műtárgyát a Ludovika épületébe.

1846-ig ott teljesítették őrzési feladataikat a katonák, majd amikor a Pollack Mihály tervezte új múzeumpalotába visszaköltöztették a gyűjteményeket, jöttek ők is. 1847-ben egy kis ideiglenes őrházat építettek nekik a Sándor (ma Bródy Sándor) utca felől, amelyről képi forrással nem rendelkezünk (későbbi sorsa is ismeretlen). A katonaőrséga  régi házi rendszabálya helyett ekkor kapott újat Kubinyi Ágoston igazgatótól, amely a következő pontokat tartalmazta:

„1., Hogy az őrházat tisztán és rendbe tartsák, melyet minden nap meg fog a kapus vizsgálni.

2., Szükségöket az idegenek és lakók szemek láttára, minden botrány kikerülése tekintetéből, a’ nekik szánt árnyékszékekbe végezzék.

3., Fát az őr-szobában és folyóson ne hasgassanak.

4., Este setétbe az őrálló katonák senkit a kabinetekbe, vagy padlásra be ne eresszenek.

5., A külső udvaron [ti. a múzeumépület körül, a későbbi Múzeumkertben] álló strázsák ne engedjék, hogy az idegenek szükségöket az épület körül végezzék, s ehhez valami rossz szándékból, talán fal bepiszkolás, vagy rontás, vagy épen ablakoni betörés végett, közelítsenek.

6., Rossz személyeket s idegen, kivált gyanús embereket, az őrházba be ne eresszenek, s magokat illendően és csendesen tartsák.”
(A házirendet magyar, német és olasz nyelven kifüggesztették az őrszobán.)

Kubinyi Ágoston igazgató hat nappal a nevezetes múzeum előtti forradalmi gyűlés után István nádorhoz fordult, hogy „a Museum homloképülete két szegletére állitandó ugyanannyi őrbutykának [őrbódénak] készittetése cs. k. Fenséged magas jóváhagyása mellett minélelőb eszközöltessék, minthogy azok az épület körül járandó öröknek zivataros idők alatt menedékhelyül szolgálandnak”. (Az igazgató jelezte, hogy ezzel kapcsolatos terv már József nádor idejében, tehát 1847 előtt megszületett.)

Az 1848-ban a múzeumpalota két sarkára elhelyezett őrbódé Hauszmann Alajos építész 1872-ben készült festményének részletén (Forrás: MNM, Történelmi Képcsarnok)

A nádori jóváhagyás hamarosan megérkezett, így valószínűleg 1848 áprilisában el is készült a főhomlokzat két sarkára az egy-egy fából készült őrbódé. Május elején megkapta érte a fizetséget Feszl Ferenc ácsmester és Fischer Frigyes „színező” (40, illetve 12 forintot). 1848. március 16-től a bejárati főkaput a nemzetőrség őrizte, amelynek a múzeum körüli udvar, a későbbi Múzeumkert egyébként is toborzó- és gyakorlóhelyévé vált. 1849 első napjaiban változott a helyzet, amikor a császári csapatok megszállták Pest-Budát. Ennek egyik látható jele lett, hogy a múzeumi őrbódékat (január 7-én) átfestették sárgára, és a magyar címert levették róluk.

Kubinyi igazgató már a megszállás első napjaiban azonnal felkereste Alfred Windischgrätz herceget, a császári sereg főparancsnokát, és sikerült menlevelet szereznie a Nemzeti Múzeum számára, hogy a gyűjteményeket megóvja a katonaság esetleges rablásától (azért biztos, ami biztos Érdy János régiségtári őrrel a pincében elfalazták a Múzeum legértékesebb műtárgyait). Windischgrätz horvát katonákat is küldött a múzeum biztosítására, de ők nem sokáig maradtak, és 1849 februárjától egy-egy rövid időszaktól eltekintve nem őrizte senki a múzeumépületet.

A szabadságharc leverése után aztán helyreállt (ebből a szempontból) a rend, mert újra állandó katonai őrizetet kapott a Nemzeti Múzeum, ami négy katona biztosítását jelentette. 1854 elején állt be változás, amikor is felsőbb rendeletre visszahívták a katonaságot, és ettől kezdve polgári éjjeli őröket alkalmazott az intézmény. A kifizetésekből úgy tűnik, hogy ez két fő állandó foglalkoztatásával történt meg. 1856-tól nagy változást jelentett, hogy ettől kezdve hadastyánokat, azaz veterán honvédeket alkalmazhattak a kert és a kiállítások nappali őrzésére. Ekkortól voltak tehát a Nemzeti Múzeumban teremőrök és parkőrök. Az 1848-as őrbódék ott álltak még évtizedekkel később is az épület két sarkán, hiszen a korabeli festményeken, fotókon jól láthatók.

Az 1880–81 körül készült fotón is jól látszik a múzeumi őrbódé (BTM, Kiscelli Múzeum, Fotógyűjtemény)

E képi forrásunk azt bizonyítja, hogy 1888-ban is még álltak a negyven évvel korábban felállított őrbódék (MNM Központi Adattár)

Sokáig csak ezek nyújtottak a kutatásban támpontot, de aztán Szalay Imre múzeumigazgató munkásságát kutatva az egyik leszármazottjánál találtam egy erre vonatkozó forrást. A baráti hangú levelet Pulszky Ferenc igazgató írta Szalaynak, aki az ekkor fenntartó, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium múzeumi ügyekért is felelős tanácsosa volt. Az 1890. május 13-án kelt levél erre vonatkozó része így szól:

„Kedves Barátom

Nagyon kérnélek intézkednél az épitésztöknél, hogy az ör számára a kapu mellett a rácsnál a rég elhatározott házikó tervét készitse el, mert addig a skandolózus [botrányos] fa köpenyeget nem távolithatom el, melybe esös idöbe az ör éjjel behúzódik, nappal pedig a gyerekek tele pisálják. Igazi botrány, de addig míg a házikó el nem készül nem segithetek rajta. […]”

Az őrházikók megépülésére azonban még mintegy hét évet kellett várni, és mire megvalósult, már a megszólított Szalay Imre állt a Múzeum élén. 1897 márciusában épült ugyanis fel az ifj. Wagner János (1858–1908) építész által tervezett két, egyenként 1,75x2,3 m nagyságú és 2,95 m magasságú őrház (amelyeknek belső tere mindössze 1,95 m2).

A kis nyeregtetős (neo)klasszicista építményeket, amelyeknek sarkait dór falpillérek díszítik, déli és északi homlokzatukat pedig timpanon zárja (keleti és déli oldalukon kis méretű ablaknyílásokkal), sóskúti mészkőből építették. Az Egyetértés című lap 1897. március 10-i számából derült ki végül, hogy a Múzeumkert körút felőli kerítésbe beékelődő őrházakat ekkor kezdték el építeni, és a híradásban az is szerepelt, hogy még abban a hónapban be is fejezik.

Az építkezés még biztosan folyamatban volt március 16-án, amikor a múzeum éremtári tisztviselője – a pajzán versek költőjeként is híressé vált – Réthy László (alias Lőwy Árpád) barátjának, Thallóczy Lajosnak írt levelében a következőképpen számolt be erről (a levelet az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi):

„Szalay igazgatónk a muzeumi kapukhoz, hogy az éjjeli őrök ne fázzanak télen, két őrházat építtet. Ajánlottam neki, hogy azokra emléktáblákat helyeztessen a következő felirattal:

BÁNFFY DEZSŐ BÁRÓ
Magyarország miniszterelnöke

WLASSICS GYULA
vallás és közoktatásügyi m. kir. minister,

SZALAY IMRE
m. n. muzeumi igazgató,

KRENNER JÓZSEF
aligazgató,

HAMPEL JÓZSEF, HORVÁTH GÉZA, FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ
igazgató őrök.

MOCSÁRY SÁNDOR
a képtár vezetésével ideig. megbízott állattári őr,

TÓTH ÁRPÁD
titkár

KEMÉNY JÓZSEF
portás

KORÁBAN

MDCCCXCVI-ban
keletkezett e MŰ eszméje
s
megvalósult a koplaló KROKODILUS végnapjaiban

MDCCCXCVII-ben
BUDAPESTEN.
ISTEN ÁLDÁSA LEBEGJEN EZ ALKOTÁS FELETT
MELY
AZ IDŐK VÉGÉIG HÍRDESSE
SZÁZADUNK
utolsó évtizedének vívmányait
az
UTÓKORNAK!”

A nagy közintézmények aulájában ma is látható díszes márványtáblák analógiájára készült (élces) felirat persze nem került fel végül az őrházra. Később plakátok, információs táblák viszont igen, a körút felőli (nyugati) falra, ahova most, a Múzeumkert rekonstrukciójának végén egy-egy digitális táblát helyeztek ki, amelyek az intézmény reklámfelületeként fognak mostantól funkcionálni.

Az északi, azaz az Astoria felőli őrház 1956-ban. Az oszlopot alighanem egy szovjet tank döntötte ki (Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum, Ásvány- és Kőzettár)

Nem tudjuk pontosan, hogy a két kis őrház meddig szolgálta a Nemzeti Múzeum biztonságát. Valószínűleg nem sokáig, 1945 után már szinte biztosan nem. A fényképek és korabeli leírások szerint a világháborús ostrom alatt érte őket sérülés, főként a Kálvin tér felőli őrházat, amelynek közelében jelentősebb harcok is folytak 1945 januárjában. Úgy tűnik, hogy a kert 1952-es és 1973-as nagyobb rendezése idején sem került sor a renoválásukra, ami egy idő után többeknek szemet szúrt. 1981-ben a Magyar Nemzet hasábjain, egy olvasói levélben sürgették az őrházak rendbehozatalát. 1984-ig kellett erre várni.

A déli, Kálvin tér felőli őrház állapota az 1970-es években (Forrás: MNM Központi Adattár)

Az őrházak Múzeum körút felőli falát már az 1910-es évektől biztosan reklámfelületként is használták, kezdetben falragaszokkal (Forrás: MNM Központi Adattár)

Ekkor már a Nemzeti Múzeum mögötti Kertészház épületét lakta az intézmény biztonsági őrsége. A Szent Korona 1978. évi múzeumi elhelyezése idején ugyanis nagyban növelték az épületnek és környékének a védelmét. A múzeum biztonságát ettől fogva éveken át a rendőrség állandó jelenléte is szavatolta: az URH-s rendőrautó és a kutyás rendőr mindennapi látvány volt a Múzeumkertben. Ekkor zárták végleg be a Múzeum utcai kaput (amit 2000-ben el is bontottak) és a két Pollack Mihály tér felé nyíló kerti kaput is.

Az őrházak a Múzeumkert most befejeződő nagy rekonstrukciójában szintén megújulhattak. Kívülről jól látszik a változás rajtuk. És talán kis területű belső terükbe – amit immár új üvegajtók zárnak – is sikerül hamarosan új funkciót találni.

A Magyar Nemzeti Múzeum felújított őrháza, 2019. március (Fotó: Debreczeni-Droppán Béla)

A Magyar Nemzeti Múzeum felújított őrháza digitális táblával, 2019. március (Fotó: Debreczeni-Droppán Béla​)

Nyitókép: A Magyar Nemzeti Múzeum és déli őrháza egy hirdetéssel (Forrás: Szerencsi Múzeum, Képeslapgyűjtemény)

A megújult Múzeumkertről szóló cikkünket is ajánljuk a figyelmükbe!