Keresés az archívumban

Nézze meg videón, mi változik meg a Városligetben! A Városligetben 2022-ben már valamennyi tervezett épület állni fog, 2023-ig pedig megnyílik az összes új intézmény és elkészül a felújított park is.
Sétány épül a Duna-parton Pesterzsébeten Pesterzsébeten a Kis-Duna-parton a Gubacsi hídtól egészen Soroksár határáig kialakítanak egy összefüggő sétányt, melyről a víz is elérhető lesz. Stégek, part menti gyalogutak és piknikezőhely is épül.
Ötven éve bontották le az OTI-székház tornyát Tudta, hogy Budapest ikonikus magas épületét, „felhőkarcolóját” 50 évvel ezelőtt bontották vissza? A Fiumei út 19. szám alatti OTI-székház Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1912–1913-ban készült el, majd 1929-ben bővítették, többek között a tulipános pártázattal díszített 73 méter magas, 18 emeletes toronnyal. Biztonsági megfontolásokkal indokolták 1969-ben a torony bontását, mivel a szerkezet bauxitbetonból épült.
125 évvel ezelőtt készült el a Feszty-körkép – A magyarok bejövetelét a Városligetben mutatták be Lázba hozta a korabeli pesti sajtót a XIX. század végén Feszty Árpád terve, hogy a magyarok bejövetelét a Kárpát-medencébe, vagyis a honfoglalást hatalmas körképen fogja megfesteni. Az ötlet apósától, Jókai Mórtól származott, maga a körkép pedig a leghíresebb magyar festőművészek közreműködésével készült Budapesten, a Munkács környéki vázlatok elkészítése után. Végül 125 évvel ezelőtt mutatták be a nagy művet a millenniumra készülő ország lelkes közönségének a Városligetben.
Egy kultikus hely szegélye: a Duna-korzó eltűnt épületeinek nyomában Ki ne ismerné a Duna-korzót? Már több, mint egy évszázada a fővárosiak és a turisták egyik kedvenc helye Budapesten. Nem is csoda, hiszen a fák, a Duna közelsége és a budai oldal nyújtotta panoráma könnyen lebilincsel bárkit. De nemcsak ezek, hanem a korzó menti épületek is hozzájárulnak a hely megítéléséhez. Cikkünben e kultikus hely épületeinek történetét tárjuk fel.
Száz éve hunyt el Kauser József – Meghatározó alakja volt Budapest építészetének A XIX. század második fele a budapesti városfejlődés aranykora. Az ekkor született értékek tárháza olyan gazdag, hogy a jelentős építőművészek közül is sokak neve bizony nem eléggé ismert. Ilyen a száz éve elhunyt Kauser József is, akinek épületeire pedig sokan jó szívvel gondolunk.
Egy amerikai tábornok pesti szobrának kálváriája Magyarország történetében zavaros év volt 1919. A Tanácsköztársaság bukása után az ország jelentős részét, így Budapestet is román csapatok szállták meg. A románok a Nemzeti Múzeum kincseire is szemet vetettek, ám ekkor eléjük állt egy amerikai tábornok.
Budapest ismét megmutathatja magát a világnak Budapest 2027-ben újra a világ érdeklődésének középpontjába kerülhet, mert ismét a magyar főváros lesz a házigazdája a vizes világbajnokságnak. Csakúgy, mint két évvel ezelőtt, százmilliók láthatják majd a közvetítéseken keresztül Budapest különlegesen szép helyszíneit.
200 éves hídterv a Dunára – Állandó fahíd kötötte volna össze Pestet és Budát Egy szakemberekből álló bizottság 1811-ben megállapította, hogy Buda és Pest közé állandó hidat építeni műszakilag nem lehet. Ez a korszak technikai és műszaki ismeretei alapján megalapozott megállapítás volt. Ám alig nyolc évvel később, 1819-ben jelentkezett egy tervező, aki a hatóságok véleményét is megváltoztatta.
A Városliget megújítása 2023-ra fejeződik be A Városligetben a fejlesztések kétharmada most épül vagy már felépült, így a tervek szerint 2023-ig a Liget Budapest projekt összes új intézménye megnyílik és teljes szépségében elkészül a megnövekedett, megújított zöldfelületű park is. Ősszel a megnyitja kapuit a felújított egykori Olof Palme Ház, a Millennium Háza, bejárata előtt az új rózsakerttel.
Ady Budapestje egymillió szó tükrében Tudta, hogy Ady rendkívül termékeny újságíró volt? A Budapesti Naplóban, a Debreczeni Reggeli Újságban és a Nagyváradi Naplóban megjelent cikkei, tanulmányai 11 kötetet tesznek ki, amelyek jelentős része Budapest kulturális, politikai és közéletéről szól. Halálának századik évfordulója alkalmával fellapoztuk a vaskos köteteket, és meglepő dolgokat találtunk.
Városligeti fasor: egy igazi klasszikus Viszonylag fiatal vadgesztenyék az út két oldalán, évszázados platánok a kertekben: ilyen most a Városligeti fasor. Egy fasor, amelyen több mint kétszáz éve járnak a fővárosiak.
Szavazni lehet a hegyvidéki új park és út elnevezéséről Eötvös Loránd, Detre László vagy Glück Frigyes legyen a névadója a Normafánál lévő egykori Hotel Olimpia helyén létesülő új parknak? Az Eötvös út felső szakaszának kiváltására építendő új útszakasz nevéről is szavaznak a polgárok.
Budapest: madárperspektíva Mi volna, ha ezúttal úgy tekintenénk a fővárosra, mintha (költöző) madarak volnánk? Mutatjuk a legjobb helyeket – azaz kalandozás következik a pest-budai mocsarak, erdők, árterek és lápok titkos világában…
Elszabadult vonatok – vasúti balesetek Budapesten Pár napja egy mozdony áttörte az ütközőbakot, és majdnem kicsúszott az útra Érden – szerencsére senki sem sérült meg. Az elmúlt évtizedekben Budapesten is többször előfordult olyan baleset, hogy a vonat túlszaladt a sínen, kétszer még az utcára is kifutott.
Platán a Palatinusnál, avagy a hét vezér nyomában Nő egy óriási platán a Margit-szigeti Palatinus strand bejáratával szemben. Hatalmas, nagyjából 300 négyzetméternyi árnyékába jó behúzódni a nyári kánikulában, és ámulatba ejtő a fa hét ágra szakadó törzse, hámló kérge, közel harmincméteres magassága is. Fedezzék fel velünk e matuzsálem regényes múltját évgyűrűről évgyűrűre!
Ötven éve nincs állandó kalauz a BKV járatain Budapesten a tömegközlekedés kezdetétől fogva a kocsik, legyenek azok ló vontatta, villamos hajtású vagy belső égésű motorral mozgatottak, szerves része volt a kalauz. Egészen 1969-ig.
Strand és gyógyfürdő épül a józsefvárosi pályaudvar helyére A tervezett tízmedencés józsefvárosi fürdő építésének előkészítéséhez most kétszáz millió forintot biztosított a kormány.
Nyolcvan éve találták meg Logod templomának romjait Buda csendes utcáját, a Vár alatt futó Logodi utcát sokan ismerik, de talán kevesebben tudják, honnan származik a neve. A középkori Budát, néha egészen közel a város falaihoz, itt-ott kisebb falvak vették körül. Ilyen volt Logod falu is, a budai Várhegy nyugati lejtőjén. A településnek a XX. századra nyoma sem maradt, azonban az 1930-as évek végének területrendezésekor felszínre kerültek az ősi falu templomának falmaradványai.
150 éve született Kandó Kálmán Kandó Kálmán neve összeforrt a villanymozdonnyal. Tevékenysége nyomán indulhatott meg a Budapestről kivezető vasútvonalak villamosítása.
Köröndi kálvária – Öt éve égett le az Andrássy úti épület tetőzete Éppen öt éve annak, hogy egy júliusi délután néhány óra alatt leégett a Kodály körönd egyik műemléki, sőt világörökségi védelmet élvező épületének tetőzete. A ház a következő évben ideiglenes védőtetőzetet kapott, és most talán valóban megindulhat a helyreállítása is.
Vissza a jövőbe: a budapesti dunai strandok nyomában Jövőre újra szabadstrand nyílik a Római-parton, ennek apropóján összegyűjtöttük, milyen strandokon lehetett fürdeni a múltban a Duna budapesti szakaszán.
A Hajógyári-sziget titokzatos déli része Hogyan néz ki ma a volt Óbudai Hajógyár? Ki léphet a Hajógyári-sziget déli területére? Szabadon bemehetnek-e a régészek a római palotaegyüttes mai területére? Kitartó nyomozásunk megdöbbentő válaszokat eredményezett.
Felújítják a Lőrinc pap téri Jézus Szíve jezsuita templomot A VIII. kerületi Lőrinc pap téren álló Jézus Szíve jezsuita templom tetőhéjazatának cseréjét végzik, az orgonát és a karzatot már felújították. A tervek szerint szeptember 7-én adják át a kívül-belül megszépült templomot.
Visszatért a Városmajorba az 1725-ből származó Fájdalmas Krisztus-szobor Budapest egyik legrégibb köztéri szobrának, a városmajori Fájdalmas Krisztus-szobornak az otthona, a Szilágyi Erzsébet fasorban lévő kovácsoltvas kerítéssel körülvett kis kert 2018. szeptember 19-e óta üresen állt. Az alkotást a közelmúltban restaurálták, tegnap pedig visszakerült a helyére.
Elkészült a Budavári Palota Szent István-termének Zsolnay-kandallója A budavári palota egykori, újjáépítés előtt álló Szent István-termének különleges remekművét, a neoromán stílusú kandallót újraalkották a Zsolnay Porcelánmanufaktúra munkatársai.
Száz év halt meg Csontváry Kosztka Tivadar, akit nem értettek meg kortársai A kortársai által többnyire meg nem értett, kinevetett, különcnek bélyegzett Csontváry Kosztka Tivadar festőművész száz évvel ezelőtt, 1919. június 20-án halt meg a budai János Kórházban.
130 éves a Fővárosi Nagycirkusz Kiállítással és könyvsorozattal ünnepli fennállásának 130 éves jubileumát az 1889. június 27-én a Városligetben megnyílt, első állandó budapesti cirkusz, a mai Fővárosi Nagycirkusz.
135 éve tervezte Ybl Miklós a városligeti Gloriettet Ma úgy tekintünk a Hősök terére, mint egyfajta nemzeti panteonra, köszönhetően a Millenniumi emlékműnek. Ugyanakkor történelmi nagyjainkat megelőzően a tér közepén egy artézi kút volt, amelyre a magyar neoreneszánsz építészet mesterének, Ybl Miklósnak a munkája, a Gloriett épült.
Budapest valójában már 1849-ben létrejött Budapest egyesítésének időpontja közismert, 1873. november 17-től létezik Budapest, amely három város, Pest, Buda és Óbuda összevonásából jött létre. A történelem folyamán másodszor. Első alkalommal ugyanis 24 évvel korábban, 1849-ben született rendelet a városok egyesítéséről.
Felavatták Széll Kálmán szobrát a róla elnevezett téren A Széll Kálmán téren felállították a tér névadójának, Széll Kálmánnak az egész alakos bronzszobrát, aki a dualizmus korának pénzügyminisztere, kormányfője volt.
Jövő nyáron már Budapesten is fürödhetünk a Dunában A Római-parton, a Szent János utca és a Kossuth Lajos üdülőpart 31. szám közötti Duna-parti területen nyílik meg jövő nyáron a szabadstrand – erről döntöttek a napokban Óbudán. A Dunának ezen a részén kedvezőek az áramlási viszonyok, a sodrás lelassul, az árnyas, fás Duna-part pedig alkalmas pihenőhelyek kialakítására.
Korok, szobrok, mítoszok: a Hősök tere regényes története (II. rész) Száz év telt el azóta, hogy 1919. május 1-jén a Hősök terén álló Ezredévi emlékmű vörös lepelbe burkolva a világ proletárjait éltette. Folytatjuk a tér regényes történetének bemutatását.
A bulinegyed szívében négyezer négyzetméteres közparkot adtak át A Klauzál tér szomszédságában, a Dob utcából nyíló pihenőkertben Janikovszky Éva meseírónő is szobrot kapott.
Átadták a DunaFokot, Budafok új szabadidőparkját Június 21-én adták át a DunaFok elnevezésű szabadidő- és sportparkot Budafok-Tétényben. A 23 ezer négyzetméteres megújult park közvetlen kapcsolatban áll a Duna-parttal, teret biztosít a játékhoz, a sporthoz, a pihenéshez egyaránt. Új sétányt és kerékpárutat is kialakítottak.
Száz éve nyílt meg a Hopp Múzeum az Andrássy úti palotában Ázsia egy szeletét mutatja be a 100 éve alapított Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A századfordulón épült Andrássy úti villában és a kertben a gyűjtemény legszebb darabjait láthatjuk a Made in Asia című jubileumi kiállításon.
Felavatták József Attila mellszobrát a Ferencvárosban József Attila-mellszobrot avattak csütörtökön Budapesten, a IX. kerületben, a költő egykori lakóhelye közelében, a Ferenc téren.
Visszakerült a Rákóczi úti volt Athenaeum-házra Pallasz Athéné szobra A Blaha Lujza térhez közeli, egykori Athenaeum-székház felújítása során visszaépítették a háború után eltűnt városvédő istennő szobrát is.
Korok, szobrok, mítoszok: a Hősök tere regényes története (I. rész) A rendszerváltás harmincéves évfordulója kapcsán gyakran esik mostanában szó a Hősök teréről. Utánajártunk e nemzeti emlékhely regényes történetének.
A főváros legszebb részein szól a zene A főváros történelmi helyszínein 600 minikoncertet rendeznek nyáron. Új színhelyek is csatlakoztak az idei Zenélő Budapest sorozathoz: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Millenáris park, a budai Vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza, a Március 15. tér, a Szépművészeti Múzeum, valamint Várkert Bazár Szárazárok színpada.
Napelemeket kapott a Palatinus Strandfürdő Befejeződött a Palatinus fürdő energetikai korszerűsítése, az áramigény egy részét napelemekkel biztosítják. A nemrég felújított Palatinus Budapest legnagyobb területű egész évben működő fürdője.
Egy élet a szép kultuszában – 75 éve hunyt el Róth Miksa 1944. június 14-én, 75 évvel ezelőtt hunyt el Róth Miksa, a legjelentősebb magyar üvegfestő és mozaikművész. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő hatalmas munkásságából ezúttal három budapesti munkája megidézésével emlékezünk a mesterre, aki „a szép kultuszában” élte az életét.
Formálódik a nemzet főtere – Már áll a Hültl-féle ház Indul a turistaszezon, ezért felkerekedtünk, hogy megnézzük, mit láthat az arra járó a nemzet főterén sétálva. Készülő emlékműveket, furcsa virágágyakat és száz év után befejeződő építkezést találtunk.
101 év után cserélték ki a méteres vízcsövet a Nagykörúton Huszonöt évvel ezelőtt egy olyan munkába kezdtek a Nagykörúton, amelyet 100 évenként el kell végezni. Kicserélték a vízcsövet.
Házak, sorsok, virágdíszek: Kőrössy Albert Kálmán évtizedei Bizonyára megakadt már a szemük a Népligettel szemben az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum épületén: ragyogó, szecessziós középület! De rácsodálkozhattak a terézvárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumra vagy a Városligeti fasor egyik csodaszép villájára is. Lechner Ödön művének tartják a legtöbben őket, pedig nem ő tervezte, hanem a méltatlanul ismeretlen Kőrössy Albert Kálmán.
Kiállítás és körpanoráma – Megnyílt a Margit-szigeti víztorony Június 1-től idén is látogatható a főváros emblematikus építménye, a 108 éves műemlék víztorony a Margit-szigeten. Mielőtt megcsodálnánk a kilátóból elénk táruló körpanorámát, a kiállításokon betekinthetünk az elmúlt 80 év legszebb pillanataiba az achív vetített fotókon keresztül.
A Népszigeten gyártották a Hableányt kiemelő Clark Ádám úszódarut Az elsüllyedt Hableányt a Dunából kiemelő Clark Ádám úszódaru a Ganz Hajó- és Darugyárban készült 1980-ban. A magyar gyártmányú daru a dolgos hétköznapokon hidakat épít, hajókat emel ősszel a partra, majd tavasszal vissza a vízre.
A Duna éke – Az eltűnt budai palotasor története Egykor csodálatos paloták sorakoztak a Duna budai oldalán a Lánchídtól délre, az Erzsébet híd felé. A gyönyörű épületeket a II. világháború után elbontották. Cikkünkben az eltűnt budai palotasor nyomába eredünk.
Kiállítás mutatja be a budapesti fürdők izgalmas világát Milyen volt az élet a budapesti fürdőkben a XX. század folyamán? Milyen híres vendégek fordultak meg a Gellértben, és milyen esetekről mesélnek a fürdőigazgatóknak írt panaszlevelek? Ezeket is megtudhatjuk a Fővárosi Levéltár kamarakiállításából.
Felállították Nagy Imre szobrát a Jászai Mari téren Tegnap levették a fekete fóliát Nagy Imre szobráról a Jászai Mari téren. A Vértanúk teréről átszállított szobrot restaurálás után állították fel új helyén.