Domonkos Csaba

2022. augusztus 8. 13:30
A járványos gyermekbénulás az 1950-es években több hullámban az ország számos pontján szedte áldozatait. Budapesten és az országban az első oltási kampány 65 évvel ezelőtt, 1957 július végén, augusztus elején zajlott. Ám a fővárosban jóval kevesebben oltatták be a gyermeküket, mint máshol, mert sokan tartottak az oltástól. Végül sikerült legyőzni ezt a rettenetes vírusos betegséget.
2022. augusztus 2. 13:00
A világ első porlasztós motorját Csonka Jánossal együtt készítette el, nevét viseli a másik találmánya, a Bánki-turbina, és ő tervezte az egykori Boráros téri Elevátor-háznak, a háború után lebontott gabonaátrakodó épületnek a gépészeti berendezését is. Bánki Donát a Ganz-gyár legendás mérnöke és a Műegyetem neves tanára volt. Budapesten hunyt el 1922. augusztus 1-jén.
2022. augusztus 1. 09:00
Pest és Buda második hídja volt a Margit híd, amelynek építését 150 éve, 1872. augusztus 1-jén kezdték meg, még a városegyesítés előtt. Sokan bírálták a kijelölt helyszínt, de a kormány úgy döntött, hogy az új dunai átkelőnek csatlakoznia kell a tervezett Nagykörúthoz, és azon keresztül a Sugárúthoz. A hidat egy francia mérnök tervezte, és az általa alapított francia cég építette, négy év alatt készült el.
2022. július 31. 10:30
A török szultán érkezett Pest-Budára 1867 nyarán. Az egynapos látogatás alkalmából a pestiek népünnepélyt szerveztek, 72 ágyúlövéssel üdvözölték a vendéget. Abdul-Aziz pasa mindössze pár órát tartózkodott itt, járt a Várban a királyi palotában, és a programjába egy pesti sétakocsikázás is belefért, majd ugyanúgy, ahogy érkezett, hajón elutazott.
2022. július 30. 11:00
A városegyesítés időpontjától, 1873-tól volt Budapest főpolgármestere Ráth Károly, akit összesen négy alkalommal választottak újra. Abban a negyedszázadban töltötte be ezt a posztot, amikor a magyar főváros világvárossá fejlődött. Szemtanúja volt az Andrássy út, a Nagykörút kialakításának, láthatta, hogyan épülnek fel Budapest híres épületei, közintézményei, iskolái, kórházai. Még részt vett a millenniumi ünnepségeken, és főpolgármesterként hunyt el 125 évvel ezelőtt, 1897. július 30-án.
2022. július 28. 09:00
Ma természetes, hogy felülünk a vonatra vagy repülőre, és a világ bármely pontjára eljuthatunk Budapestről. Másfél évszázaddal ezelőtt azonban ez még egész máshogy volt. Nézzük meg, hogy 155 évvel ezelőtt, a kiegyezés évében hova tudott elutazni valaki Pestről vagy Budáról vonattal!
2022. július 22. 11:00
A Duna partján 150 évvel ezelőtt három kisváros állt. A települések közül a legnagyobb a bal parti Pest volt, amelyben már majdnem 5700 épület volt. Budapest még csak a tervekben és a jogszabályokban létezett, de Pest folyamatosan épült, fejlődött. A városegyesítés előtti utolsó önálló évben, 1872-ben 206 új lakóházat adtak át, de jól mutatja a korabeli életformát és közlekedési lehetőségeket, hogy ugyanebben az évben még 28 istálló is épült.
2022. július 21. 13:30
Az első állandó magyar nyelvű színház 1837 augusztusában nyílt meg Pesten, és egy közel 40 éves álmot váltott valóra. A színház építésének nagy lökést adott egy öt évvel korábbi mű, amely részletes és alapos javaslatot tett le az asztalra arról, hogyan lehetne egy magyar játékszínt alapítani, és a működést hosszú távon is biztosítani. Alkotója Széchenyi István volt, aki már ekkor, 1832-ben Buda-pestnek nevezte a magyar fővárost.
2022. július 16. 14:00
Kisebbfajta háború tört ki a budapesti rendőr-főkapitányság és a bérkocsisok között 105 évvel ezelőtt, 1917-ben. A főkapitány a sok visszaélés és szabálytalanság miatt mindenképpen szabályok közé kívánta terelni ezt a fajta közlekedési szolgáltatást, erre a bérkocsisok sztrájkkal fenyegetődztek.
2022. július 11. 13:00
Budapesten számos olyan emlékmű, épület állt a múltban és áll jelenleg is, amely az egykori megszállókra emlékeztet, a magyarok ellen bűnöket elkövetőket dicsőíti. A legnagyobb ezek közül a Citadella, amit az osztrák hadsereg emelt, kifejezetten abból a célból, hogy Pest és Buda lakosságát fenyegesse. A budai Várban pedig egy olyan ember emlékművét állították fel, aki indokolatlanul lőtte Pest városát és az ottani polgárokat 1849-ben. A Hentzi-emlékoszlopot éppen 170 éve, 1852. július 11-én avatta fel a magyar szabadságharcot leverő Ferenc József.
2022. július 8. 11:00
Pár hónapja zárult le a Nyugati pályaudvar környékének rendezésére kiírt tervpályázat. Az új elképzelésekben egy élhetőbb, zöldebb pályaudvari környezetet és Nyugati teret vázoltak fel, és már nem számoltak a teret átívelő közúti felüljáróval. Ötven évvel ezelőtt azonban még egészen máshogy képzelték a pályaudvar jövőjét. Az akkor meghirdetett tervpályázat eredményét a sajtóban 1972. július 8-án közölték.
2022. július 5. 10:30
Budapesten egykor nagyon élénk átkelőhajózás volt. A Lánchíd, majd a később felépülő többi híd nem tudott minden igényt kielégíteni, ezért lehetett sikeres vállalkozás az átkelőhajók üzemeltetése. A nagy Dunagőzhajózási Társaság mellett 1872-ben egy új vállalkozás jelent meg új típusú hajókkal, a csavargőzösökkel, akkori közkeletű nevükön propellerekkel.
2022. július 3. 13:30
Sajnos Budapesten az elmúlt 150 évben sokszor előfordult, hogy építkezés vagy bontás közben összeomlott egy ház, kidőlt egy fal, beszakadt a födém, vagy az állványzat összedőlése okozott tragikus balesetet. Ezekről a szerencsétlenségekről a korabeli lapok is rendre beszámoltak. Összeállításunkban a legkirívóbb esetekből és a kisebb szerencsétlenségekből közlünk válogatást.
2022. július 1. 09:00
Az első omnibusz, azaz társaskocsi 1832. július 1-jén indult el Pesten. Két kávéházat kötött össze, az egyik a Városligetben, a másik a Belvárosban állt, a vállalkozás fő célja a városligeti kávéház forgalmának növelése volt. Az omnibuszok közel száz évig voltak a budapesti utcakép részei.
2022. június 27. 10:00
Régi álom volt egy alagút építése Pest és Buda között a Duna alatt, az elképzelés már a XIX. században megmozgatta a tervezők fantáziáját. Ám az első ilyen építkezésre csak az 1930-as években került sor, mégpedig Budapest északi határán, a Szentendrei-szigetnél. Ez az alagút még nem a közlekedést szolgálta, mert vízvezetékeket vezettek át rajta. A fúrás kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg.
2022. június 24. 14:00
A Magyar Nemzeti Múzeum építése 185 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor még külvárosi telken, amelyet már 1813-ban megvásároltak a múzeum számára, korábban lucernát termesztettek. Az építkezésre az Országgyűlés óriási összeget, 500 000 forintot szavazott meg, az első kapavágásra 1837. június 22-én került sor.
2022. június 22. 09:00
A Déli pályaudvar 1861 óta szolgálja a vasúti forgalmat. Megnyitása óta a mostani már a harmadik állomásépülete. A legérdekesebb valószínűleg a második épület volt, amelyet 60 évvel ezelőtt, 1962-ben adtak át, és amely alig 13 évig állt eredeti formájában. Ez első „modern Déli”-re emlékezünk.
2022. június 19. 13:00
A budai túrázók 95 évvel ezelőtt meglepve tapasztalták a Svábhegyen, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnt a kedvenc, évszázados fájuk. A kirándulóhely a Normafának nevezett bükkfa nélkül 1927. június 19-től már nem volt ugyanaz, mint korábban.
2022. június 17. 11:30
Épp 115 éve hunyt el Mechwart András, aki egy pár száz fős vállalkozásból hozta létre a magyar ipart évtizedekre meghatározó vállalatóriást, a Ganz-gyárat. Eredetileg a törzsgyár Budán, a mai Bem József utca és a Ganz utca közötti területen feküdt, innen terjeszkedett a Kacsa utcába, a Fény utcába, majd pesti telephelyeire. A gyár emlékét ma a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény őrzi a Bem József utca 20. szám alatt, a gyárat felvirágoztató Mechwart András előtt pedig a róla elnevezett II. kerületi térrel és az itt látható mellszoborral tiszteleg az utókor.
2022. június 15. 11:00
Az 1837-ben épült első Nemzeti Színház a mai Astoriánál, a Rákóczi út, Múzeum körút sarkán állt, a klasszicista épület homlokzatát 1875-ben teljesen átépítették, és egy hatalmas bérházat is emeltek mellé. Pár évvel ezután a pesti közönség olyasminek lehetett szemtanúja, ami akkor még keveseknek adatott meg: bevezették a villanyvilágítást. Ezzel a Nemzeti a világ harmadik színháza lett, amelynek színpadát, nézőterét és homlokzatát ily módon világították meg.
2022. június 10. 15:00
Széchenyi István évekig dolgozott azon, hogy itthon is meghonosítsa az Angliában megismert lóversenyeket. Már 1821-ben kidolgozta a lóversenyszabályzatot, és 1822-ben engedélyt kért a lóversenyek megtartására. Ezt elsőként Pozsonyra kapta meg 1826-ban, majd 1827-ben Pesten is megtarthatta a versenyt.
2022. június 6. 11:00
A Közlekedési Múzeum életében 35 éve nagy jelentőségű esemény történt, 8 év építkezés után átadták az új épületszárnyat. A múzeum súlyos helyhiányát ugyan enyhítette, de minden problémára nem adott megoldást a korszakban modernnek számító új szárny.
2022. június 5. 09:30
Százötven éve még nem volt egységes Budapest, de már volt egységes terv a leendő főváros fejlesztésére. Már akkor számoltak a Hungária körúttal és azzal, hogy a mai Rákóczi utat meghosszabbítják a Dunáig.
2022. május 21. 13:00
Ismét napirenden van az Aquincumi híd ügye, a főváros a lakosság véleményét kéri arról, hogy milyen legyen az új dunai átkelő, mely területek között teremtsen közlekedési kapcsolatot. Bár kivitelezése nem a közeljövőben várható, mert feltétele az M0-s autópálya 10-es és 11-es út közötti szakaszának megépítése, másrészt megelőzi a Galvani híd is, ám egy felvetést már most vitára bocsátottak: az alternatívák között szerepel, hogy a hídon autók ne közlekedhessenek.
2022. május 19. 13:00
A budapesti pályaudvarok közül a harmadikként megnyílt Józsefvárosi pályaudvar eredetileg egy magánvasút számára épült, amely csődbe ment. A céget az állam vette át, és ez a döntés jelentős változásokat idézett elő a magyar közlekedéspolitikában.
2022. május 15. 09:00
A volt Lágymányosi, ma Rákóczi híd helyére már az 1970-es években hidat terveztek, pályázatot is kiírtak a feladatra. A győztes terv egy betonhíd lett volna, de az elképzelések később változtak mind a híd szerkezetével, mind a szerepével kapcsolatban, így a hídépítés végül csak évtizedekkel később valósult meg, egészen más formában. Az első pályázat eredményét 50 éve, 1972 májusában mutatták be a nagyközönségnek.
2022. május 10. 09:00
Immár 135 éve számíthatunk a mentők segítségére Budapesten. A Budapesti Önkéntes Mentő Egylet 1887. május 10-én kezdte meg a működését a mai Szent István téren, nem sokkal később azonban már beköltözhettek az új, Markó utcai székházukba. A mentők kezdetben még lovas kocsikkal jártak, 1902-ben, 120 éve viszont már elektromos autóval siettek a bajba jutottak segítségére.
2022. május 7. 10:00
Minden út a Lánchídhoz vezet. Ez a mondás annyiban igaz, hogy a Budapestről induló főutak kilométerben számított hosszát innen, a Lánchídtól, pontosabban a budai oldalon lévő Clark Ádám tértől mérik. Ennek jelzésére 90 évvel ezelőtt, 1932. május 7-én avatták fel itt az első 0-s kilométerkövet.
2022. május 5. 11:00
II. Rákóczi Ferenc szobra immár 85 éve áll a Kossuth téren. Felállításáról halálának 200. évfordulóján döntöttek, és két év múlva, 1937-ben állt is a szobor. Azóta csak a feliratokat változtatták, hol politikai, hol nyelvtani okból.
2022. május 3. 11:00
Ma természetesnek tartjuk, hogy veszünk egy repülőjegyet, és egyszerűen csak felszállunk a repülőgépre. Kevesen gondolkodnak el azon, hogy vajon mióta tehetjük ezt meg. Pedig most évfordulót ünnepelünk: utasszállító repülőgépre Budapesten 100 évvel ezelőtt szállhattak fel először elődeink. Azóta hatalmas fejlődésen ment át az iparág és a turizmus is: a járvány előtti évben közel 16 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren.

összesen: 495 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó