Bartók Béla út: a XI. kerület, vagyis Újbuda modern történetének első fejezete, csipetnyi századfordulós Pest, sőt Párizs a budai oldalon. A Gellért-hegy lábánál nagy ívben kanyarodó főút tényleg a századelő boulevard-jaira emlékeztet, és a kizárólag autókra összpontosító szocialista évtizedek után az elmúlt években szerencsére elkezdett újjáéledni.

Erre épült a Bartók Béla Boulevard kezdeményezés is, amely a Bartók mentén már létező és újonnan megnyíló kulturális helyeket, galériákat, boltokat, kávézókat, éttermeket fogja össze, hogy egységes programsorozatban tegyék élővé a Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti útszakaszt.

Háború előtti képek a Horthy Miklós útról, a mai Bartók Béla útról (Forrás: Fortepan)

De kérdés, mit hoz a közeljövő, miután lezárul a Bartók közepén futó villamosvonalnak és magának az úttestnek a felújítása. A téma az utóbbi hetekben közéleti és közlekedésszakmai viták kereszttüzébe került. 

Létezik egy korábbi terv, amely a XI. kerület városfejlesztési koncepciójába is illeszkedve szélesebb járdát és kerékpársávot is álmodik a Bartók Béla útra. Eszerint a két villamosvágány mellett egy-egy autósáv, majd kerékpársáv, ezután parkolósáv s végül kiszélesített járda húzódna a házak között a Bartókon a korábbi két autósávos megoldás helyett. Nemrég azonban napvilágot látott egy olyan terv, mely szerint mégsem valósul meg a forgalomcsillapított útszakasz, helyette továbbra is maradna a két autósáv.

A változtatások ellen kerékpáros felvonulással tiltakoztak a bringások, melyhez a Kortárs Építészeti Központ és a Bartók Béla Boulevard kezdeményezés is csatlakozott. Szerintük a korábbi tervben szereplő, forgalomcsillapított megoldás számos szempontból jobb lenne a városnak és a Bartók szűkebb környezetének is. Akik az élhetőbb, nyugalmasabb, kulturáltabb főváros hívei, nehezen találhatnak kifogásokat a most tiltakozók érvei kapcsán. 

Nézzük csak, mivel érvelnek ők! Szerintük már a 2002-es útfelújításkor (mely során a kockaköveket aszfaltra cserélték) téma volt a kerékpáros közlekedés igényeinek figyelembevétele – azóta pedig hatalmas fejlődésen és mennyiségi ugráson ment keresztül a fővárosi kerékpáros közlekedés. Ezután 2010-ben született meg Újbuda kerület és a Budapesti Műszaki Egyetem koncepcióterve a fenti átalakításokkal, 1-1 autós forgalmi sávval, kerékpársávval, parkolóhelyekkel és szélesebb járdákkal. 

Erre a tervre hivatkozik Újbuda Városfejlesztési Koncepciója is, amely meghatározza, hogy a kerékpáros közlekedés arányának növekednie kell, és a bicikliutakat be kell kapcsolni a kerékpáros főhálózatba. Ugyanerre törekedett a BKK 2013-as újbudai közlekedésfejlesztési koncepciója, valamint a Bubi bérbiciklik intézkedési terve is. Már most megvan a Bartók Béla út külső szakaszának kerékpárútja, valamint a Fehérvári úton éppen most épül egy igen hosszú kerékpáros útszakasz – mindkettő a Móricz irányában, tehát a Bartók bejáratához tart – melynek túlsó végén pedig a már régóta létező budai Duna-parti kerékpárút húzódik. Teljesen logikus, hogy itt össze kell kötni a kerékpáros útszakaszokat.

Az elmúlt években ráadásul megvalósult a Bartók irányát lefedő, a Móriczot és a Gellért teret is összekötő négyes metró. A Bartókon haladnak a nemrég egybenyitott budai fonódó villamoshálózat járatai is. Így a fejlődő környékbeli tömegközlekedés mellett még több lehetőség nyílna az autósforgalom csillapítására. Ráadásul a Gellért téren már így is csak egy sávban lehet a Bartók felé kanyarodni, így nincs különösebb értelme ezután két sávossá szélesíteni az útvonalat. Különösen azért nem, mert a Bartók külső sávját már eddig is sokan parkoló- és rakodósávnak használták, jellemzően a belső sávban tudott csak normálisan haladni a forgalom. A Szabadság híd jelenlegi lezárása és az építkezések miatti forgalomkorlátozás a Bartókon már most is azt mutatja, hogy a főváros elbírja az autósforgalom csökkentését az érintett szakaszon.

Mindezen fenti fejlemények, érvek és javaslatok ellenére a BKK-ból kivált Budapest Közút nem fogadta el a korábbi terveket, a fővárosi szervek nem adtak tulajdonosi hozzájárulást azok megvalósításához. A terv egyelőre elbukni látszik, ám a tiltakozók hallatják a hangjukat.

Ahhoz, hogy a Budapest legnépesebb kerületének számító Újbuda valódi, minőségi városközpontot kaphasson, hogy Pest felől egy méltó „kapun” jussanak keresztül a Dél-Buda felé tartók, valóban érdemes a korábbi, meglévő, számos érvvel megtámogatott tervet megvalósítani, s a nagy kulturális hagyományokkal rendelkező Bartók Béla utat újra minél inkább élővé tenni, hogy elkerülje több más, immár belvárosi sztrádaként használt, üres bolthelyiségekkel keretezett, pesti sugárút szomorú sorsát.