Márványszobrok ügyében utazott Firenzébe Zala György az 1900-as évek elején. Útjának azonban még egy fontos célja volt: arra kapott megbízást a magyar államtól, hogy vegye fel a kapcsolatot a szoboröntéssel foglalkozó olasz vállalkozókkal, hiszen a Millenniumi emlékmű szobrainak öntési munkáihoz itthon nem volt elegendő szakember, illetve öntöde. Nagy hagyománya volt viszont a szoboröntés művészetének Firenzében.

Raffaelo Vignali arcképe (Fotó: A Magyar Ipar almanachja, 1929–1932)

Zala György útja nyomán a Vignali testvérek firenzei cégével meg is indultak a tárgyalások, s ezek eredményeként Gusmano és Raffaelo Vignali elvállalták, hogy szoboröntödét létesítenek Magyarországon. A Vignali fivéreket Lamberto Galli öntőmester is elkísérte Budapestre, és közösen indították el 1904-ben a vállalkozást, amelyhez 11 olasz szakembert is magukkal hoztak.

Holló Barnabás Bocskai-szobrának munkálatai az öntödében (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1909. február 21.)

A munkát a Milleneumi emlékmű szobrainak viaszba formálásával és öntésével kezdték meg a Váci út 175. szám alatt, abban a gyárépületben, ahol korábban Beschorner Alexander Márkus és fia öntödéje működött. Az emlékmű királyszobrai közül 1905-ben elkészült Mátyás, I. Ferdinánd, IV. Béla, Károly Róbert és II. Lipót szobra, továbbá a „Munka és jólét" valamint a „Tudás és dicsőség” című két jelképes szoborcsoport.

Budapesti munkájuk egyik első eredménye volt még Bezerédi Gyula George Washingtont ábrázoló szobra, amelyet a Városligetben állítottak fel 1906-ban.

George Washington szobra, Bezerédi Gyula alkotása napjainkban a Városligetben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az első évekből fennmaradt sajtóközlések alapján a cég Lamberto Galli és Gusmano Vignali tulajdona volt, azt is tudjuk azonban, hogy ők több öntőmunkásukkal együtt pár évvel később visszatértek Firenzébe, főként az anyagi sikertelenség miatt, ugyanis gyakorlatilag ráfizetéssel dolgoztak, és a hűvösebb magyarországi klímát sem tudták megszokni. A befektetett 200 000 lírás tőkét természetesen menteni próbálták, ezért Raffaelo, az ifjabbik Vignali fivér Budapesten maradt, és átvette az öntöde vezetését.

Az 1905–1906. évre szóló Budapesti cím- és lakásjegyzékben Lamberto Galli és Gusmano Vignali szerepel mint ércöntöde-tulajdonos, Raffaelo Vignali nevét itt nem találjuk

 

Bronzplakett Lamberto Galli sírkövén a firenzei Soffiano temetőben (Fotó: Wikipédia)

Raffaelo Vignali 1877-ben Olaszországban, a toszkánai Pistoiában született, innen került a közeli Firenzébe, ahol kitanulta az öntőmesterséget, majd megnyitotta öntödéjéta a bátyjával.

A Milleniumi emlékmű szobrainak öntése igen elhúzódott, időközben Vignali – otthagyva a Váci úti gyárépületet – a zuglói Szabó József utca 12. szám alatt bérelt épületet, ahol korábban Róna József szobrászművész öntödéje működött.

A cég életében az I. világháború utáni évek nagy felfordulást hoztak. A Tanácsköztársaság „természetesen” államosította az öntödét, s közben a Milleniumi emlékmű is veszélybe került. A Habsburg-királyok szobrait már 1919 áprilisában eltávolították, majd május elsejére vörös drapériával vonták be az építményt. Mikor két évtizeddel később Vignali nekrológját közölték a lapok, a Magyar Távirati Iroda közleményében ez állt ezekről a napokról: „Az ő érdeme, hogy a kommün alatt a Milleneumi emlékművet nem rombolták le, élete kockáztatásával szembeszállt a terrorgárdával.” 

A Pesti Hírlap erről így ír 1921. november 13-i számában: 

„Az ércöntöde vezetője, Rafaelo Vignali, bár olasz állampolgár, igen derék magyarnak is bizonyult, mert például a proletárdiktatúra alatt svájci védelem alá helyezte a műhelyében levő művészi alkotásokat, amelyeket a diktatúra urai össze akartak töretni. Ő neki köszönhető az is, hogy a városligeti millenniumi emlékmű királyszobrai nem semmisültek meg. Egyenesen megtagadta azok széttörését és beolvasztását.”

A Tanácsköztársaság bukása után derült ki, hogy Szamuely Tibor azzal sürgette az emlékmű szobrainak eltávolítását, hogy ha nem halad elég gyorsan a munka, akkor ő majd felrobbantja azokat, hiszen van elég dinamit hozzá.

A Millenniumi emlékmű részlete. Raffaelo Vignali halála után kiemelték a nekrológok az olasz mester szerepét az emlékmű 1919-es megmentésében. (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Tanácsköztársaság bukása után újabb érdekes események következtek. Az öntödét anyagi csőd fenyegette, mivel a minisztérium közel 34 000 aranykoronás tartozását – mint elveszett hadikölcsönt – nem fizették ki Vignalinak.

Az olasz mester számára ekkor új lehetőség kinálkozott anyagi helyzetének rendbetételére. A román állam felkérte, hogy létesítsen öntödét az elszakított Nagyváradon, elsősorban a román király kolozsvári lovas szobrának kivitelezéséhez kapcsolódóan. Vignali igent mondott, ami aztán a Balkán felé újabb lehetőségeket is megnyitott számára: hamarosan török és bolgár megbízásokat is kapott.

Ezekben az években az aradi Szabadság-szobornak, Zala György alkotásának – a magyarság számára különösen fájdalmas – bontásában is részt kellett vennie, azzal a céllal, hogy a szobrot Magyarországra szállítsák. Erre azonban végül nem került sor, mert a feltételekről a magyar és a román fél nem tudott megegyezni. Az 1925-ben lebontott, de Aradon maradt szobor szerencsére nem semmisült meg, és 1999. október 6-án akkori tárolási helyéről, az aradi vár árkából a minorita rendház udvarára szállították, ahol elvégezték a restaurálást, ami után 2004. április 25-én újra felállították a ma Avram Iancu nevét viselő Szabadság téren.

Huba vezér szobrának szerelési munkálatai a Milleniumi emlékműnél. A kép bal alsó sarkában Raffaelo Vignali (Fotó: Bányászati és Kohászati Lapok - Öntöde, 1957. 3. szám)

Anyagilag Vignali jól jött ki a román „kalandból”, és újra tudta indítani Szabó József utcai üzemét, amelyet a húszas évek elejétől már gyakran Hungária Magyar Műércöntöde néven említenek a források. A Milleniumi emlékmű szobrainak öntése folytatódhatott, és az emlékművet 1929. május 26-án felavatták. A Szabó József utcai üzemben 1928-ban fejeződött be a munka, Vignali ekkor már költözni készült: új üzemét hamarosan az angyalföldi Jász utca 74. szám alatt nyitotta meg.

Mint már utaltunk rá, az öntési eljárás során Vignali üzeme a viaszöntésnek nevezett metódust alkalmazta, melynek során a belső öntési mag és a külső burok közé először viaszminta készül, majd ennek helyére öntik a forró bronzot. 

Ligeti Miklós ​Anonymus-szobra, Budapest egyik jellegzetes alkotása is Vignali öntödéjében készült (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Megszámlálni is nehéz, mely fővárosi szobrok azok, amelyek a Vignali-öntödéből kerültek ki. A leghíresebbek talán közülük Ligeti Miklós Anonymus-szobra, Zala Györgytől az Erzsébet királyné-szobor, Budavár visszavételének Bécsi kapu téri emlékműve Ohmann Bélától és a Kossuth téren álló, Pásztor János alkotta Rákóczi lovas szobor.

A II. világháború után Kisfaludi Strobl Zsigmond Gellért-hegyi Felszabadulási emlékműve, közkeletű nevén a Szabadság-szobor is itt készült. De ekkor már Raffaelo Vignali fia – aki Raffaelo bátyjához hasonlóan a Gusmano nevet viselte – vezette az üzemet, amelyet hamarosan, 1949-ben államosítottak.

Raffaelo Vignali a munkásai között az 1930-as évek elején. Háttérben a frissen elkészült Erzsébet királyné szobor, Zala György alkotása (Fotó: Bányászati és Kohászati Lapok – Öntöde, 1957. 3. szám)

Raffaelo Vignali 63 éves korában, 1940-ben hunyt el választott hazájában, Magyarországon, Budapesten. Életművének egy méltatója, Jakóby László így írt alakjáról A magyar szoboröntészet (műöntészet) története című munkájában a Bányászati és Kohászati Lapok – Öntöde, 1957. 3. számában:

„Vignali Raffaelo fölötte emberséges ember volt, munkásaival megértéssel, tanító szeretettel és eleganciával bánt és őket minden sikeres nagyobb öntés után bőkezűen megvendégelte.” 

Magyar szobrászaink remekművei előtt állva egy pillanatra emlékezzünk meg róla is, az itáliai mesterről, aki bronzba öntötte műveiket.

A Hősök terén álló Millenniumi emlékmű részlete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)