Meseországot idézik a különleges cseppkövek Budapest alatt – A Pál-völgyi-barlangban jártunk

Írta: Benyó Gergely

2022. március 26. 10:00

Idén tavasszal lesz 120 éve, hogy Déry József, a Turisták Lapja szerkesztője éppen a Szépvölgyi úton sétált felfelé, amikor a Pál-völgyi kőfejtőben, a bányaőri lakás kertjében földbe szúrt, apró cseppkőpálcikákra figyelt fel. Kérésére a bányaőr levezette őt a bánya nyugati szegletében nyíló üregbe, amelynek bejáratát nem sokkal azelőtt, a bányászati tevékenységnek köszönhetően találták meg. Akkor még nem tudták, hogy az üreg, a ma Harcsaszájúnak nevezett Látóhegyi-barlang egy sokkal hatalmasabb, immár 32 kilométeres barlangrendszer része.

Ha a Kolosy téren buszra szállunk, és a Szépvölgyi úton elindulunk felfelé a Hármashatár-hegy irányába, öt perc alatt megérkezünk a Pál-völgyi-barlangrendszer főbejáratához, de az út gyalog is csak fél órát vesz igénybe. A Budapest II. kerületében található egykori kőfejtőből nyílik Magyarország egyik fokozottan védett, és a főváros legjelentősebb, turisztikai célokra is kiépített barlangja.

Sokan gondolják, hogy az aggteleki Baradla-barlang hazánk leghosszabb barlangrendszere. Nos, ez az állítás 2011-ig igaz is volt. Ugyanis a Baradla–Domica-barlangrendszer feltárt szakaszainak együttes hossza a 27 kilométert is meghaladja. (Ebből a Baradla-barlang mintegy 22 kilométer, a szlovákiai Domica-barlang pedig nagyjából 5,5 kilométer hosszú.)

2011-ben azonban megtalálták a Pál-völgyi–Mátyáshegyi- és az úgyvevezett Harcsaszájú–Hideg-lyuk-barlangrendszerek közötti összekötő folyosót, ezzel ez a föld alatti mesevilág egy csapásra egy közel 32 kilométer hosszú labirintussá növekedett, megelőzve ezzel a fentebb említett barlangrendszert.


A barlang bejárata a Pál-völgyi kőfejtőben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Budai-hegységről már általános iskolában megtanultuk, hogy többnyire mészkőből épül fel. Azt is tudjuk, hogy a mészkőhegységekben elég gyakoriak a barlangok. Nincs ez másként ezen a környéken sem, hiszen a Pál-völgyi rendszer mellett még számos kisebb barlang is tekereg a budai hegyek alatt, elég csak a Ferenc-hegyi-, a József-hegyi- vagy éppen a Szemlő-hegyi-barlangokra gondolnunk.

Összesen körülbelül 200 barlangot ismerünk a főváros „zöld tüdeje” alatt, amelyek együttes hossza a 60 kilométert is megközelíti; de még lehetnek fel nem fedezett járatok is. Budapestet tehát joggal nevezik a barlangok városának, hiszen a világ egyetlen olyan fővárosa, amely alatt kiterjedt barlangrendszerek húzódnak.

A Pál-völgyi-barlang fogadóépülete (Fotó: Wikimedia Commons)

Emléktáblák a barlang bejárata előtt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A több mint száz éve látogatható Pál-völgyi-barlangot a legtöbben gyönyörű cseppkőalakzatairól ismerik, de valójában a nagy szintkülönbségek, a hévizek által kioldott gömbszerű fülkék és a hasadékszerű, magas járatok az igazán jellemzőek rá. A barlangot befoglaló kőzet mintegy 40 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti eocén korban keletkezett. Ez volt Magyarország földtörténetében az utolsó tengeri korszak (55 millió évtől 34 millió évvel ezelőtt), amikor térségünkben fülledt, trópusi monszun éghajlat uralkodott. Ekkor élte a Föld az egyik legmelegebb időszakát: az átlaghőmérséklet elérte a 26 °C fokot is, és ha akkor Skandináviában jártunk volna, bizony, még ott is jó eséllyel találkozhattunk volna pálmafákkal.

Hévizes oldásformák a kiépített szakaszon (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az ekkor itt, a Kárpát-medencében hullámzó tengerben élő állatok mészvázai a tenger fenekére süllyedtek; belőlük alakult ki az eocén kőzet. Az eocént követő oligocén időszakban (34 millió évtől 23 millió évvel ezelőtt) a tenger visszahúzódott, és hazánk egy része ismét szárazfölddé vált. A tengeri kőzet kiemelkedett, majd a földkéreg mozgása által repedéshálózatok alakultak ki. Később ezekbe a repedésekbe alulról hévizek törtek be, ezek alakították ki többek között a Pál-völgyi-barlangrendszer járatait is, ez már alig egymillió éve történt. Végül a barlangba felülről beszivárgó csapadékvizeknek köszönhetően keletkeztek a csodálatos cseppkőképződmények.

De ugorjunk most a földtörténeti korokból a XX. század legelejére. Amikor 1902. április 27-én a Turisták Lapja szerkesztőjét, Déry Józsefet (1866–1937) levezették a Pál-völgyi kőfejtő fentebb említett üregébe, már itt is szép cseppkőfüggönyök fogadták őt, amelyekre aztán igyekezett felhívni a turisták figyelmét. Pár nappal később Jordán Károly (1871–1959), barlangkutató, hegymászó – és egyébiránt a valószínűségszámítás terén jelentős eredményeket elért matematikus – érdeklődni kezdett a barlang iránt, Déry pedig neki is megmutatta az ismert részleteket.

Egy tengeri sün megkövült maradványa a barlang falán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Aztán 1904 júniusában – a szóbeszéd szerint – a bányaudvar szélén, egy legelésző birka alatt egyszer csak beszakadt a föld. Az állatot Bagyura János, a bányafelügyelő fia próbálta kimenteni, és közben észrevette, hogy az üregnek van folytatása. Nem sokkal ezután a helyszínre érkezett Jordán Károly, valamint Scholtz Pál Kornél (1871–1962), a Magyar Turista Egyesület Budapesti Osztályának háznagya, akik megkezdték a tudatos barlangi kutatásokat, először az addigra már ismert három üreg feltárásával. Csak egy kis sziklabontás kellett, és máris bejutottak a mai értelemben vett Pál-völgyi-barlang első, cseppkövekben igen gazdag részébe. A barlang első látogatói között volt Lóczy Lajos, a neves földrajztudós és geológus, akinek a tiszteletére – kissé bizarr módon – tűzijátékot rendeztek a barlang Színház-termében.

Dr. Lóczy Lajos emléktáblája a barlangban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Lakatos László emléktáblája a barlangban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

1906-ban megtörtént az első barlangi mentés is. A barlang nyílása ekkor még nem volt lezárva, ezen keresztül ereszkedett le két diák egy 30 méteres kötél és gyertyák segítségével az úgybevezett Rádium-terembe. Ereszkedéskor egyikük leejtette a gyertyáját, amiért megpróbált lemászni, de innen a társa már nem bírta visszahúzni, így segítséget kért és kapott a barlang őrétől. A rögtönzött mentőcsapat szerencsére épségben felszínre hozta a bajba jutott tanulót.

Barlangkutató csoport a Pál-völgyi-barlangnál 1914-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 40617)

A kutatásokat néhány helyen robbantások segítségével folytatták, és 1910-re már több mint egy kilométernyi szakaszt fedeztek fel. Nem sokkal később a Pannónia Turista Egyesület tagjai áthidalásokkal, lépcsőkkel és korlátokkal látták el a barlangot, amelyet 1919-ben a nagyközönség számára is megnyitottak. Az érdeklődők barlangász vezetővel, karbidlámpák fényénél csodálhatták meg hazánk első kiépített barlangját.

1927-ben Budapesten rendezték meg az Első Nemzetközi Barlangkutató Kongresszust; erre az alkalomra – a főváros támogatásával – kiépült a barlangban a villanyvilágítás, még kényelmesebbé téve a barlangi kirándulást a rövid, kiépített szakaszokon.

Az egykori Pál-völgyi kőbánya és a mellette álló menedékház 1929-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 130286)

A II. világháború a barlangot is elérte: Budapest ostroma alatt óvóhelynek használták a járatokat, így a cseppkövekben és a berendezésekben is jelentős károk keletkeztek.

Utóbbiak komolyabb felújítására csak 1973-ban került sor, ekkor – leginkább a barlangászok társadalmi munkájának köszönhetően – korszerűbb lett a villanyvilágítás, és megújultak a járdák. 1980-ban aztán – több évtized szünet után – folytatódott a barlang feltárása, amely jelentős eredményeket hozott: a Bekey Imre Gábor Barlangkutató Csoport tagjai ugyanis a huzat útját követve addig ismeretlen szakaszokat fedeztek fel.

1989-ben Budapesten rendezték meg a 10. Nemzetközi Barlangtani Kongresszust is, amelynek alkalmából újabb szakaszt építettek ki, és egy új kijáratot is létesítettek; ezáltal a látogatók már az útvonal ismétlése nélkül járhatták végig a barlangot, amelynek befogadóképessége is nőtt. Ez volt a kiépített szakasz legutóbbi bővítése, amely így érte el a jelenlegi 500 méteres hosszúságot.

A barlang tudományos vizsgálata is folytatódott: folyamatossá vált a denevérállomány és a lámpák mellett megtelepedő algák megfigyelése, a beszivárgó víz mennyiségének és minőségének ellenőrzése.

A barlangban pihenő denevérekkel is találkozhatunk (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

2001-re a Pál-völgyi-barlang ismert hossza már meghaladta a 13 kilométert. Ekkor – öt évtizednyi keresés után – a Bekey Imre Gábor Barlangkutató Csoport és az Acheron Barlangkutató Szakosztály barlangászai megtalálták a már régóta sejtett összeköttetést a szomszédos, 5,2 kilométer hosszú Mátyás-hegyi-barlanggal. A Mátyás-hegyi-barlang Természetbarát-szakaszát és a Pál-völgyi-barlang Osztrigás-folyosóját összekapcsoló szakaszt átjárhatóvá tették. Az így létrejött barlangrendszer – 18,6 kilométeres hosszúságával – hazánk második leghosszabb barlangjává lépett elő a Baradla-barlang után. Az újonnan felfedezett szakaszok képződményei – tudományos jelentőségük miatt – hozzájárultak a barlangok keletkezésének jobb megértéséhez.

A vezetett túra olykor szűk járatokon halad (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Tíz évvel később, 2011-ben aztán megtalálták az átjárást a Pál-völgyi–Mátyás-hegyi- és az úgynevezett Harcsaszájú–Hideg-lyuk-barlangrendszerek között is. Az így „megszületett” Pál-völgyi-barlangrendszer – közel 32 kilométeres hosszával – megelőzte az addig leghosszabbnak ismert Baradla–Domica-barlangrendszert, és ezzel Magyarország leghosszabb barlangja lett. Összesen nyolc barlangból áll, ezek a Bagyura-, a Gábor Áron-, a Harcsaszájú-, a Mátyás-hegyi-, a Meta- és a Pál-völgyi-barlangok; valamint a Hideg-lyuk és a Kis-hideg-lyuk.

A nagyközönség számára a Pál-völgyi-barlang fél kilométer hosszú, kiépített szakasza látogatható. A kalandvágyóbbak overallos kalandtúra keretében egy 800 méteres szakaszt tudnak bejárni, amely a Mátyás-hegyi-barlanghoz tartozik. A barlangrendszer többi része csak a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság külön engedélyével tekinthető meg.

Megkövesedett kagylók a barlang falán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A budai barlangok jó részétől eltérően a Pál-völgyi rendkívül gazdag cseppkövekben: mesefigurákra és állatokra emlékeztető függő- és állócseppköveket is találunk itt. Jellegzetes látnivalói közé tartoznak még az említett, hévizek által kioldott gömbüst formák, a magas, hasadékszerű folyosók, a különböző kalcitkristályok, ősi kagylók és egyéb állatok lenyomatai.

A barlang kiépített része hétfő kivételével egész évben látogatható, de csak vezetéssel, maximum 30 fős csoportokban. A kiépített útvonal utcai öltözetben végigjárható, de azért érdemes melegebben öltözni, mivel a barlangban egész évben 11 °C a hőmérséklet. A körülbelül egy óra hosszú alaptúrán közel ötszáz lépcsőfokot kell megmásznunk, amelyek helyenként 30 cm magasak, de komoly kihívást jelent feljutni a hét méter hosszú, úgynevezett Tyúklétra tetejére is. Mindezek miatt 5 éves kor és 115 centiméteres magasság alatt nem is látogatható a barlang.

 „Meseország” cseppkőképződményei (Fotó: Wikimedia Commons)

Túránk során – amelynek legszűkebb szakaszán mindössze 80 centiméter a járatszélesség – minden érdekességet megtudhatunk a barlang történetéről, évezredek óta megdermedt cseppköveiről, sziklaalakzatairól. Meglátogatjuk többek között a Meseországnak nevezett terem cseppkőképződményeit, megtapasztalhatjuk a Színházterem kiváló akusztikáját, és megismerhetjük a Boszorkánykonyhának nevezett rész legendáját is, amely szerint, ha itt bekiabáljuk egy étel nevét, akkor az az étel vár majd minket otthon. Persze, aki nem bírja ki hazáig, annak rendelkezésére áll a barlang bejáratánál lévő büfé és kocsma is.

A Színházterem (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A barlangot és mintegy 4,7 hektáros felszíni védterületét napjainkban a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága kezeli mint önálló jogszabállyal védett, országos jelentőségű természetvédelmi területet.

De vajon lehet-e valaha még hosszabb a Pál-völgyi-barlangrendszer? Nos, erre igencsak megvan az esély, hiszen – a száraz definíció szerint – barlangnak minősül a Föld szilárd kérgében található, természetes úton létrejött, ember által járható, két méternél hosszabb üreg. Mivel ilyenek azért akadnak a környéken, a folyamatosan zajló barlangi kutatásoknak már „csak” néhány összekötő folyosót kell találniuk a teljes hossz növeléséhez. Persze ne feledjük, hogy hasonló kutatások a Baradla–Domica-barlangrendszer környékén is zajlanak.

Nyitókép: A Pálvölgyi-barlang (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Még kicsi volt a gyerekem, mikor itt jártam, és csodálkoztam, hogy a Rózsadombon eddig még nem omlott be sehol a talaj a sok barlangjárattól.


Csak egy kis hibát fedeztem fel - az egyik képen helytelen a szöveg - azért néztem az évjárat után, mert a barlangászok öltözéke inkább monarchiabeli időkre utalt.Aztán megnéztem az egyik férfi által tartott táblát, és megvolt: nem 1924-ből van a fénykép, hanem 1914-ből - talán még a Magyarországra tragikus I.Világháború sem kezdődött el.Amúgy nagyon jó, és érdekes cikk.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó