Budapest tündérváros: így ünnepelték Ferenc József megkoronázását

Írta: Anka László

2022. június 8. 9:00

A magyar főváros egyértelmű nyertese lett az osztrák–magyar kiegyezésnek, amelynek eredményeként Ferenc Józsefet 155 évvel ezelőtt, 1867. június 8-án a budavári Nagyboldogasszony-templomban magyar királlyá koronázták. Budapest a következő évtizedekben világvárossá fejlődött, így magától értetődő volt, hogy a koránázás 25. és 40. évfordulóján is többnapos ünnepségsorozatot tartottak. Diadalkapuk épültek, a Citadella ágyúi díszlövéseket adtak le, volt katonai díszszemle, fáklyás felvonulás, tűzijáték és szerenád, az utcákon százezres tömeg hömpölygött.

A kiegyezéssel kezdődő dualista rendszer és a boldog békeidők évtizedei a magyar nemzet történelmének gazdasági és kulturális értelemben is a legprosperálóbb korszakai voltak. A magyar politikai elit és a Ferenc József császár közötti 1867-es kiegyezéssel új, a korban modernnek számító liberális, alkotmányos, parlamentáris jogállami rendszer váltotta fel Magyarországon az 1848–49-es szabadságharc leverése utáni elnyomó rezsimet.


Ferenc József fotója az 1890-es évekből (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A kiegyezési tárgyalások már évekkel korábban kezdetüket vették Deák Ferenc és Andrássy Gyula gróf elképzelései mentén és az ő személyes irányításukkal, közreműködésükkel. Ennek jegyében alakíthatott kormányt Andrássy 1867 februárjában, ezt követően a tavasz folyamán kerültek az országgyűlés elé az ún. kiegyezési törvények, melyeket Ferenc József a június 8-ai koronázása után szentesített. Így lett június 8. az új államberendezkedés és korszak szimbolikus születési dátuma.

Ferenc József megkoronázása 1867. május 8-án a Mátyás-templomban (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. június 5.)

Budapest egyértelműen győztese lett a dualista rezsimnek, hiszen a főváros – amely Ferenc József királytól székesfővárosi címet kapott – földrajzilag az ország közepén feküdt, itt összpontosult a politikai és a gazdasági elit, innen futottak ki sugarasan az ország minden régiójába a vasútvonalak. A dualizmus évtizedeiben pedig minden kabinet tett azért, hogy Budapest érdemben fejlődjön, és ténylegesen világvárossá nője ki magát. A Magyar Királyság politikai berendezkedése centrális volt, vagyis egyetlen vidéki nagyváros, régiós központ sem lehetett kihívója Budapestnek.

A fővárosban az újabb és újabb képviselőházi választások alkalmával mindig komoly legitimációs tényezőként támogatták a választópolgárok a kormánypárti jelölteket. Nem véletlen az sem, hogy a székesfővárosban Ferenc József királlyá koronázásának 25. és 40. jubileumi évfordulója alkalmával többnapos ünnepi rendezvénysorozattal készültek 1892-ben és 1907-ben.


Ferenc József 1867-es megkoronázásáról a 25. és a 40. évfordulón is ünnepségsorozattal emlékeztek meg (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. június 5.)

Az alábbiakban azt mutatjuk be, mi módon, milyen tereken, milyen társadalmi keretek között zajlottak a koronázási évforduló programjai. Az 1892-es jubileumi ünnepségeket a fővárosban (de voltak ilyenek sokfelé, szerte az országban) június 6. és 9. között rendezték meg.

Ferenc József június 6-án az udvari különvonattal érkezett Bécsből a Nyugati pályaudvarra. Itt az ország közjogi méltóságai, politikusok, vármegyék delegáltjai fogadták a királyt, akit innen hintók és díszbandériumok kísértek át Budára a királyi várba. A díszes menet a Nagykörúton ment végig, befordultak az Andrássy útra, majd a Fürdő utcán és a királyról elnevezett Ferenc József téren (a mai Széchenyi tér az V. kerületben) és Ferenc József rakparton keresztül vonultak fel a Lánchídra és a budai oldalon az Albrecht utcán kapaszkodtak fel a Várba.

Ferenc József fogadtatása a Nyugati pályaudvaron az 1892-es ünnepség elején (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Grafikai Gyűjtemény)


A Ferenc József rakpart, a mai Széchenyi tér az V. kerületben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A díszfelvonulás pesti útszakaszán két diadalkaput állítottak az uralkodó tiszteletére, melyeken feliratok hirdették a nemzetnek a királyhoz való viszonyát. „Hűségünk töretlen.” Illetve: „Boldog fejedelme csak boldog nemzetnek lehet.” A díszmenetben a magyar arisztokrácia tagjai lovas bandériumokba szerveződtek, vagy pompás hintókon jelentek meg. A felvonulást nem csak a járdákon álló tömegek nézhették végig, de ácsoltak tribünöket is, ahová helyjegyet lehetett váltani, illetve a felvonulási menet útvonalára eső ingatlantulajdonosok az ablakaikat, erkélyeiket, teraszaikat is bérbe adták a nem mindennapi látványosság iránt érdeklődő tehetősebb polgárok számára.


Diadalkapu az 1892-es királyi bevonulás útvonalán (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. június 12.)

Ferenc József bevonulása Budapestre (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. június 12.)

Amikor a király hintója a Duna partjára ért, a folyón horgonyzó monitorok és a Gellért-hegyi Citadella ágyú díszlövéseket adtak a tiszteletére. Maguk a monitorok is idegenforgalmi látványosságként szolgáltak ezekben a napokban. Este a Nemzeti Színházban rendeztek díszelőadást.

Június 7-én reggel katonai díszszemlét tartott a hadsereg a Vérmezőn, majd este kivilágították a fővárost. Egy korabeli hírlap így számolt be az utóbbi eseményről: „Budapest ma este a tündérváros csodaszerű pompájában ragyogott. A szakadatlanul szitáló eső nem kedvezett ugyan a kivilágításnak, de nem tudta lehűteni a közönség óriási érdeklődését, s az egész városban, de kivált a belső körutaktól kezdve a Dunáig százezrével hömpölygött ragyogó utcasorokban a sokaság.”

Június 8-án, a koronázás pontos évfordulóján tartották a legfontosabb reprezentatív programokat. Délelőtt istentiszteletre került sor a várbeli helyőrségi templomban. Délben a király fogadta az országgyűlés, a kormány, a törvényhatóságok és a főváros hódoló küldöttségeit. Este pedig újabb díszelőadásokat tartottak az Operaházban és a Nemzeti Színházban. Ezekre a társadalom elitcsoportjainak tagjai voltak hivatalosak, de a szervezők a tömegek számára is kedveskedtek látnivalóval, délután népünnepélyre került sor a főváros több pontján, a Városligetben, a Városmajorban és a Vérmezőn.


Tűzijáték az ünnepségek részeként (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. június 19.)

Június 9-én a Budavári Palotában a jubiláns király estélyt adott. A programsorozat része volt a Duna-parti tűzijáték, illetve egy fáklyás felvonulás is, de ezekre a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nem az első napokban, hanem az ünnepek második és harmadik estjén lettek megtartva.

A tűzijátékhoz szükséges petárdákat a Dunán lehorgonyzott három uszályról és a korábban említett monitorokról lőtték fel, több mint százezer ember előtt. A fáklyás felvonulás végén a királyi palota elé érkező dalárdák szerenádot adtak Ferenc József erkélye előtt.

A dualista rendszer ekkor élte virágkorát, az ünnepi eseménysorozat szervezői igyekeztek is ezt kihasználni arra, hogy demonstrálják a király és a nemzet közötti jó viszonyt, az elmúlt huszonöt esztendő gazdasági teljesítményét, és Budapest polgársága is kifejezhesse gazdasági és kulturális gyarapodását. Igen pozitív megjelenítést kaptak a rendszer alapítóatyái, Deák Ferenc és Andrássy Gyula.

Hasonló izgalommal készült a nemzet és a főváros a negyvenedik jubileumi évfordulóra is 1907 júniusában. Ezúttal is tartottak díszmenetet a Nyugati pályaudvartól a királyi várig, hálaadó istentiszteletet minden hitfelekezet legfontosabb fővárosi templomában, és a király elébe járultak az országgyűlés kamaráinak tagjai, hogy kifejezzék hódolatukat.


Fáklyás felvonulás este a Lánchídon (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A parlament e jeles nap alkalmából megalkotta a „dicsőségesen uralkodó I. Ferencz József király megkoronáztatása negyvenedik évfordulójának emlékére alkotandó művekről” címet viselő 1907. évi XXVIII. törvénycikket. Ebben több vidéki kulturális intézmény építéséről hoztak döntést és rendeltek mellé pénzügyi hátteret, de természetesen a fővárosról sem feledkeztek meg. „A törvényhozás dicsőségesen uralkodó I. Ferencz József király megkoronáztatása negyvenedik évfordulójának s ezáltal az alkotmány helyreállításának maradandó emlékkel való megörökítéséül elhatározza, hogy: a) Budapesten alkalmas helyen munkás-kórházat létesít, b) az „Erzsébet” népakadémiának népkönyvtárral egybekötött munkásotthon létesítésére a székesfőváros VIII. kerületében Szentkirályi-utcza 7. sz. alatt levő női-ipariskolai épületet átengedi […] c) ujból felépíti azt a templomot, a melyet Szent István király az óbudai határban Árpád fejedelem emlékére ennek temetési helye fölé emelt volt […]. Az 1. §-ban részletezett alkotásokkal járó munkálatok költségeinek fedezésére a következő hitelek engedélyeztettek: a) a munkáskórház létesítésére 2 millió korona; b) az Erzsébet-népakadémia czéljaira átengedendő női-ipariskolai épület átalakítási és felszerelési költségeire 100.000 korona; […] c) az óbudai határban emelendő templom építésének költségeire s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire a telek megszerzési árán felül 600.000 korona; végre. A c) pontban említett telek megszerzése végett szükség esetén kisajátításnak van helye.”

A fent idézett jogszabály egy igen érdekes, de történelmileg soha nem bizonyított dolgot is felemlített. Nevezetesen azt, hogy a honfoglaló Árpád fejedelem óbudai sírhelye fölött Szent István király templomot emeltetett, és ezt most újjáépítik a törvény értelmében. Hatszázezer koronát különítettek el ennek céljaira. Ezzel csak két probléma volt. Nem tudta senki, hogy a valóságban hol temették el Árpád fejedelmet, és hogy Szent István valóban emelhetett-e templomot sírhantja fölé.


Árpád fejedelem sírjának feltételezett helyszíne Óbuda és Fehéregyháza határában (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1907. június 9.)

A szájhagyomány szerint Ferenc József meg is kérdezte a törvényről referáló Wekerle Sándor miniszterelnököt, hogy tudja-e, hol nyugszik Árpád? A kormányfő erre így reagált: „Felség, Árpád fejedelmet ott temették el, ahová Felséged parancsolja.”

A nyughely bizonyítatlanságára való tekintettel a törvény végrehajtásával megbízott kabinet tagjai soha nem hajtották végre azt az intézkedést, hogy újra felépítsék Szent István állítólagos templomát, Árpád fejedelem állítólagos sírja felett.

A Vasárnapi Ujság című korabeli hetilap azonban tudni vélte, hogy a honfoglaló vezért az egykori óbudai és fehéregyházai határban temették el, azon a helyen, ahol 1907-ben egy téglagyár állt, és erről a helyszínről két képet is közölt a lap.

Mindezek a jubileumi évfordulós ünnepségek a korban fontos turisztikai látványosságnak is számítottak, tömegek érkeztek vidékről a fővárosba, hogy az ünnepi rendezvény valamely szeletéből kivegyék a részüket, és ami nagyon fontos volt a fővárosi kereskedők számára: sok pénzt költsenek el itt-tartózkodásuk ideje alatt.

A Budapesti Hírlap című napilap így fogalmazott ezzel kapcsolatban az 1892-es ünnepek idején: „A koronázás jubileuma alkalmából még tegnap, kedden [az utolsó ünnepnapon] is nagyszámú idegen érkezett a fővárosba. A vasutakon összesen 21,536 idegen érkezett. A nyugati pályaudvarra 9700, a központi pályaudvarba 11,900 s a déli vasúti pályaházba 936 egyén. Tegnap azonban már nagyszámú vidéki utazott el a fővárosból, így a központi pályaházból 6700, a nyugati pályaudvarról 7121 s a déli vasút pályaházából 991.”


Népünnep a Vérmezőn a koronázás 25. évfordulóján (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. június 30.)

A lap informátorai tudni vélték, hogy összesen százezer vendég érkezett a négynapos ünnepségsorozatra a fővárosba.

A negyvenedik évforduló előtt, 1905–1906-ban parlamenti válság volt az országban, amely miatt a király és a magyar nemzet között elhidegült a korábbi jó viszony, így az 1907-es jubileumi ünnepségek összességében nem voltak összehasonlíthatók az 1892-es ünnepségsorozattal, ráadásul a magyarság körében népszerűtlen Ferenc Ferdinánd trónörökös egy negatív gesztussal még a rendezvények vége előtt visszament Bécsbe, amivel komolyan beárnyékolta a hangulatot.

Nyitókép: Ferenc József megkoronázása 1867. május 8-án a Mátyás-templomban (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. június 5.)

Összesen 3 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Az tüzijátékos kép szerint 1892-ben a palotának még csak a Mária-Terézia féle déli tömbje állati. Jól értem, hogy Ybl Miklós életében nem is kezdõdött meg a bõvítés, csak Hauszmann alatt? Ha valaki tudja, köszönöm.

Válaszok:
belter | 2022. június 9. 16:44

A tervváltozatok elkészítése és a várlejtő kisajátítása 1890-ig húzódott. Az építés csak a támfalrendszer kiépítésével kezdődött meg. Ha élt volna Ybl, akkor nem a mostani épületegyüttes valósult volna meg, csak a krisztinavárosi szárny és a Zeughaus helyén egy önálló palotaépület. A Mária Terézia-kori dunai homlokzat nem változott volna lényegében. Az teljes egészében Hauszmann terve.

Válaszok:
kovacsjanos123 | 2022. június 10. 16:29

Köszönöm szépen. Nem szép kimondani, de Ybl a halálával is hozzájárult a város megszépítéséhez. Hauszmann alkotását õ nem tudta volna felülmúlni.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó