Kós Károly 1883. december 16-án született Temesváron, ahol édesapja, Kósch Károly (1845–1923) a Magyar Királyi Posta távíróhálózatának fejlesztéséért felelős mérnökeként dolgozott. Kós Károly középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte. Idősebb korában a következő szavakkal emlékezett vissza a számára kedves alma materre: „A fundamentum, amire lelkem kicsiny hajlékát építgetem, az öreg kollégiumból való.”
Ezt követően Budapesten, a Királyi József Műszaki Egyetemen előbb mérnöki, majd később építészeti tanulmányokat folytatott, ahol 1907-ben építőművészi diplomát szerzett. Kós Károly pályakezdő éveiben a Fiatalok nevű építészcsoporthoz tartozott. Erre az egymással jó baráti kapcsolatot ápoló, egymást sokszor megbízásokkal segítő pályakezdő építészmérnökök XX. század eleji munkásságára az erdélyi népi és a finn építészet formavilágának együttes alkalmazása volt jellemző.
Kós Károly (Forrás: wikipedia.org, Csomafáy Ferenc felvétele)
A finn és az erdélyi inspirációjú építészet jelentős alkotója
A XIX. század végén egész Európában kibontakozott egy új művészeti irányzat, a szecesszió, amely magában hordozta a művészet megújításának szándékát, a történelmi, historizáló, művészi akadémiákon elfogadott stílustól való elszakadást. Az új formák utáni kutatás közben a finn és a magyar művészek is saját népük tradícióihoz fordultak. Koronghy Lippich Elek, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium művelődési osztályának miniszteri tanácsosa 1907-től tudatosan hívta fel a magyar művészek és építészek figyelmét a finn nemzeti művészetre. Így a magyarok a népire alapozott nemzeti stílus kialakításában társat és példát találtak a kortárs, XX. század eleji finn alkotásokban.
Akseli Gallen-Kallela (1865–1931) képzőművész, Lars Sonck (1870–1956), Herman Gesellius (1847–1916), Armas Lindgren (187–1929) és Eliel Saarinen (1873–1950) építészek a XX. század hajnalának kiemelkedő finn egyéniségei voltak. Művészetük a korabeli nemzetközi és hazai sajtón, illetve személyes, baráti kapcsolatokon keresztül hatott a magyar művészeti életre.
A finnek innovációja az építészet területén a helyi anyagok használatában, a funkcionalizmusban, a környezethez illeszkedés elvében és a klasszikustól eltérő tradicionális formák változatosságában mutatkozott meg. A finn nemzeti romantikus építészet a Kós Károly vezette Fiatalok csoportjára volt a legnagyobb hatással. Mende Valér (1886–1918) kecskeméti Református Gimnázium, Kollégium és Általános Iskoláján (1909–1911), illetve Kós Károly számos épületén felfedezhető a finn építészet hatása.
Kós Károly budapesti épületei
Kós Károly első, 1908–1910 közötti munkái Budapesthez vagy a főváros környékéhez kötődnek, amelyeken érezhető a finn és az erdélyi építészet megtermékenyítő hatása. Életművének legelső budapesti alkotása a Budapest-Óbudai Református Egyházközség parókiaépülete.
A Budapest-Óbudai Református Egyházközség épületei (Fotó: refobuda.hu)
A parókia 2017-ben (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)
A lelkészi hivatalt, lelkészlakást és gyülekezeti termeket magába foglaló épület tömegformálásában és a kisebb-nagyobb részlet kialakításában már mutatta a Fiatalok csoportjára általánosan jellemző megoldásokat. Így megfigyelhető a magas dőlésszögű tetőzet megtervezése, rusztikus, nagy méretű kváderkövek alkalmazása mind az épület lábazati zónájában, mind a kerítés kialakításában. Az erdélyi népi építészet gyakran használt fafaragásokat az épület kiemelt pontjain, az óbudai parókián az első emeleti erkély míves kialakítása mutat szoros rokonságot Kalotaszeg vidékének házaival.
Az egyházközségtől a megbízást Kós Károly barátja, Zrumeczky Dezső (1883–1917) kapta, aki megosztotta a feladatot Kóssal. A két pályakezdő építész munkához juttatásában Neuschlos Kornél (1864–1935) építészmérnöknek volt jelentős szerepe. A neves építész évtizedeken át a Budapesti Református Egyházközség világi tisztviselője, presbitere volt. Az ő ajánlására kapta meg Zrumeczky az óbudai református épület megtervezésére a megrendelést.
Az állatkerti épületek
A XX. század hajnalán a Fővárosi Állat- és Növénykert teljes átépítésénél mind Neuschloss, mind a Zrumeczky–Kós-páros olyan értéket hozott létre, amely nemcsak a magyar, hanem az egész európai építészetben kiemelkedő. A pesti Városliget tudatos, tájépítészeti tervezőmunka eredményeként a XIX. század második felére a lakosság pihenését, kikapcsolódását szolgáló közkertté vált, amelynek életében kiemelkedő eseményt jelentett az Állatkert 1866. augusztus 9-i megnyitása. Az állatházak zöme fából vagy öntöttvas szerkezettel épült.
A Madárházon templomtornyokra emlékeztető sisak áll (Forrás: Fortepan/Képszám: 62582)
Őrlakás a Majomház nyugati oldalán (Forrás: Magyar Építőművészet, 1912. 11–12. szám)
A Zsiráfház (Forrás: Magyar Építőművészet 1912. 11–12. szám)
A Kós Károly által tervezett Bagolyvár (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
Az 1900-as évek elejére a fenntartó társaság tönkrement, így az intézmény megmentése érdekében a Székesfőváros Közgyűlése 1907-ben a megvásárlás mellett döntött. Az új kert kialakításában döntő szerepet játszott 1908 és 1912 között az építkezések irányításával megbízott Neuschloss Kornél. Ő tervezte a főbejáratot és a Vastagbőrűek házát. Felkérésére tervezte az állatházak többségét a két fiatal építész, Kós és Zrumeczky.
A XX. század elején épült európai állatkertek jellegzetessége volt, hogy az állatokat a származási hely építészeti stílusát idéző házakban helyezték el. Az elefántok és vízilovak épülete részére Neuschloss Kornél egy iszlám mecset tömegformálását kölcsönözte, míg a Kós–Zrumeczky-páros legtöbb állatkerti épülete az Európában őshonos állatok részére készült, a számukra kialakított házak az erdélyi, azon belül föleg a kalotaszegi templomok és polgárházak kialakítását idézi.
Kós Károly nemcsak Zrumeczky Dezsővel dolgozott együtt, hanem Jánszky Bélával (1884–1945) közösen tervezte a zebegényi római katolikus templomot, valamint a városmajori iskola építésekor Györgyi Dénes (1886–1961) volt az építésztársa.
A Városmajor utcai elemi iskola 1913 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Kós Károly nevét viseli a városmajori általános iskola, XII. kerület, Városmajor utca 59.
Kós Károly városépítészeti tehetségét az akkori Budapest határán, de Kispest közigazgatási területén felépített Wekerletelep központjának megtervezésével mutatta meg, ahol több építészmérnök társával dolgozott együtt, akik közül Tornallyay Zoltánt (1882–1946) kell kiemelni. Kós 1912-ben nyerte el a már 1908-tól épülő új állami telep főterének kialakítására meghirdetett pályázatot.
Wekerletelep, Kós Károly (Fő) tér 1928-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 128982)
Az új városrész a munkásbérházak hiányával küszködő székesfőváros problémáit volt hivatva segíteni. Elsősorban a vidékről Budapestre költöző tisztviselők és ipari munkások életmód- és környezetmegtartó igényéhez alkalmazkodva tervezték meg az egy-, illetve a többlakásos épületeket. A tervezésre a XX. század hajnalának fiatal, de már jó pár megvalósult épülettel magának elismerést szerző szakembereit próbálták megnyerni.
Az építtető bizottság egyrészt arra törekedett, hogy a Fő tér a telep többi részéhez hasonlóan egységes stílusban épüljön, de az egyhangúság elkerülése érdekében külön pályázatot írt ki a teret övező minden épületre úgy, hogy egy-egy nyertes pályázó legfeljebb két ház terveinek elkészítésére kaphatott megbízást. Az építkezés vezetésével szintén Kós Károlyt bízták meg 1912-ben, aki 1913 nyaráig látta el ezt a feladatot, amikor is családi okokból hazaköltözött Erdélybe.
A tér Kós Károly által tervezett két épület (Kós Károly tér 2. és 3. számú házak), valamint az Ady Endre út felé nyíló, szintén általa tervezett kapu (Fotó: mandab.hu)
A Kós Károly tér 2. számú ház (Fotó: Google Térkép)
A Kós Károly tér 3. számú ház (Fotó: Google Térkép)
Egyik, kilencvenéves korában írt levelében így emlékezett erre vissza: „Wekerle-telepi munkásságomat – emlékezetem szerint nyár elején (június?) kezdettem meg, az időközben erre a célra kiürített, berendezett és felszerelt I. kerület Verbőczi-utcai öreg ház emeleti helyiségeiben... S addigra én is – ideiglenesen: e kötelezettségem tartamára – felköltöztem Sztánáról Bpestre feleségemmel és elsőszülött csecsemő fiammal a Vár alatti Ilona-utcában bérelt és Mocsai asztalosmestertől kölcsönkapott bútorokkal berendezett kertes villalakásba. S miután időközben elkészültem a Telep főterére építendő lakóházak terveivel és költségvetésével, munkásságom azzal kezdődött, hogy a Wekerle-telepi építkezések kivitelezésének generálvállalkozója: a »Bloch és Holitser«-cég azonnal meg is kezdhette a kitűzött telken az első főtéri épületek alapozási munkáját... így kezdődött ez a számomra újszerű munkásságom, igen hajszolt tempóban úgy, hogy 1912 karácsonyára fedél alá kerülhetett a tervezésekkel megbízott és mind a fiatalabb korosztályba tartozó építészek… A következő esztendő nyugalmasabban indult. Az immár kialakult munkarendszerben zökkenés nélkül, szaporán haladt a munka a kiteljesedés felé. De közben, a nyár elején, kisfiacskám súlyosan megbetegedett: hűlés…, mellhártyagyulladás, tbc-gyanús tünetek stb. S amikor – hosszú hetek múlva – valamennyire helyrejött, az orvos javaslatára (magaslati hely, napsütés) a lábadozó gyermeket feleségemmel együtt hazaköltöztettem a magaslati levegős, napsütéses Sztánára. S miután akkor (nyár derekán?) a Wekerle-telep központi tere kiépítésének munkája olyan stádiumban volt már, hogy azt helyettem bármelyik arravaló építészkollégám folytathatta és befejezhette, tehát utódomul Tornállyai (sic) Zoltán kollégámat javasolva (amit akceptáltak is), egyúttal kértem munkaszerződésem felbontását. Amit meg is kaptam, mire egy hónap múlva én is hazautaztam.”
A kivitelezés irányítását átvevő Tornallyay Zoltán, a telep főterén lakóházat is (Kós Károly tér 1.) tervezett, amely közel áll a Kós Károly által kialakított formavilághoz.
Kós Károly erdélyi munkái
Saját családja számára Kalotaszeg vidékén, egy vasúttal jól elérhető faluban, Sztánán építette fel 1910-ben az eredetileg nyaralónak szánt házát, amelyet a két világháború között állandó lakóhelyül használt.
Az első világháború előtti béke éveiben Budapest mellett, Kós Károlynak oly kedves vidéken, Erdélyben valósultak meg életművének kiemelkedő darabjai, így a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyön, valamint Kolozsváron a Monostori úti református templom. Ezeken az épületeken – a többi munkáin is kiemelt jelentőséggel használt fa és kovácsoltvas építőanyagok mellett – a Zsolnay-épületkerámiát is alkalmazta.
A koronázási domb tervezője
Az első világháború idején csak egy jelentős megbízást kapott, az utolsó magyar király, IV. Károly (1887–1922) koronázási ünnepségének főrendezője Bánffy Miklós segítségével. Bánffy a budai Várban 1916. december 30-án tartott ünnepélyes ceremónia díszleteinek kialakításban a XX. század első felének kiemelkedő tehetségű építészeire számíthatott, akik közül Pogány Móric az eskütételi talapzatot, Györgyi Dénes a koronázási menet útvonalán elhelyezett díszeket, Kismarty-Lechner Jenő a Mátyás-templom belső terét, Kós Károly pedig a Szent György tér ideiglenes építményét és a „koronázási domb” kialakítását tervezte.
A koronázási domb kialakítását Kós Károly tervezte (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1917. január 7.)
Az első világháborút követő nehéz, zűrzavaros időkben megérezte, hogy a nemzetéptő kultúra sok szegmensét gazdagító szolgálatára szülőföldjén nagyobb szükség van.
A két világháború közötti években a kalotaszegi Sztánán, a saját maga tervezte házhoz kapcsolódó földterületen a mezőgazdasági munka adta számára a biztos megélhetést. Emellett az erdélyi kultúra meghatározó jelentőségű szervezője volt. Ebben az időben teljesedett ki az 1910-es években elindult szépírói munkássága. A második világháború harcai során a sztánai házát a harcoló csapatok feldúlták, az épületben őrzött munkáit megsemmisítették. A világháború utáni erdélyi közéletben még pár évig aktív szerepet vállalt, de életének utolsó évtizedeit Kolozsváron visszahúzódva töltötte.
Kilencvenhárom éves korában hunyt el 1977. augusztus 25-án, sírja Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben található. Temetési gyászistentiszteletét a Farkas utcai református templomban tartották, amelyen több ezer fős gyülekezet búcsúzott az erdélyi kultúra kiemelkedő személyiségétől.
Emlékezete elmúlt évtizedekben
Budapesten Kós Károly tiszteletére az első képzőművészeti alkotást a Budapest-Óbudai Református Egyházközség parókiaépületén Tóth Károly püspök leplezte le 1984. február 1-jén. Csúcs Ferenc (1905–1999) szobrászművész által készített és az egyházközségnek adományozott dombormű az építészt idősebb kori arcvonásokkal ábrázolja.
Az Óbudai Református Egyházközség lelkészi hivatalának falán 1983-ban felavatott domborműves emléktábla
A Hősök terét a Kacsóh Pongrác úttal összekötő városligeti utat 1983-ban Kós Károly sétánynak nevezték el, ahol 1984-ben fejfákból összeállított Kós Károly-emlékművet emeltek.
Az óbudai református parókia Flórián térre néző tűzfalát 2017-ben, a Budapest-Óbudai Református Egyházközség lelkipásztora, Csaholczi László kezdeményezésére, a III. kerületi önkormányzat támogatásával Veszeli Lajos festőművész alkotásával díszítették. A nagy falfelületet betöltő montázs Kós Károly több épületének a részletét idézi meg.
Az óbudai református parókia Flórián térre néző tűzfala Kós Károly épületeinek részleteivel (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)
A Wekerletelepen és a városmajori iskola mellett egész alakos köztéri Kós Károly-szobrot állítottak életművének tisztelői.
Nyitókép: Wekerletelep, a Kós Károly tér 2. és 3. számú házak, valamint a kapu (Fotó: mandab.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció