Steindl Károly és Wagner Rozina gyermekeként született 1839. október 29-én Pesten. Apja elismert ékszerész volt, de a felmenői között többen az építőiparban is tevékenykedtek: nagyapja ácsmesterként, nagybátyja pedig asztalosként dolgozott. Középiskolai tanulmányait a belvárosi főreáliskolában végezte, majd a budai József-politechnikumban tanult két évet, mely azonban csak a komoly építészi tanulmányok megalapozására volt elegendő. 1859-ben beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahol hat évet töltött olyan tanárok mellett, mint Eduard van der Nüll vagy August Siccard von Siccardsburg (a bécsi Operaház tervezői) és elsősorban Friedrich Schmidt, akinek nevéhez a bécsi Városháza, a Votivkirche és még számos neogótikus épület fűződik.

Steindl Imre portréja 1884-ből (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1884. június 15.)

A császárvárosban folytatott tanulmányait 1867-ben egy párizsi úttal zárta le, hogy a francia gótika csodáit élőben is megfigyelhesse. Hazatérte után rögtön egy komoly pályázaton indult: a Pesti Törvényszék új épületéhez készített neogótikus terveket. Végül csak a második fordulóban nyerte el a megbízást, de akkor már az előírások kényszeréből egy neoreneszánsz stílusú tervvel, és az épület funkciója is megváltozott, az Új Városháza költözött ide (1870–1875). A Váci utca 62–64. szám alatti homlokzat különlegessége a nyerstégla borítás volt, melyen terrakotta és majolika domborműveket is elhelyeztek. A neoreneszánszt a félköríves ablakok sora jelzi szépen, ám az udvari homlokzatokon a csúcsíves nyílások is helyet kaptak, jelezve Steindl eredeti preferenciáját. A belső tér is tartogat különlegességet: a lépcsőházat gyönyörű öntöttvas szerkezet alkotja, mely szintén gótikus formákból építkezik. A díszterem ezzel szemben igazi reneszánsz alkotás, melyben 1875. március 24-én tartották az első közgyűlést.

Az Új Városháza Klösz György fotóján (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.037)

Szintén neoreneszánsz homlokzattal kellett megterveznie a Királyi József Műegyetem Múzeum körút 6–8. szám alatti épületét, melyet ma az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara használ (1880–1882). Valójában két épület is megvalósult a telken: a körút felőli részén az impozáns központ, míg az Esterházy utca felől egy szerényebb pavilon. A főépület körúti homlokzata érdekes módon aszimmetrikus, ugyanis a kilenctengelyes bal oldali szakaszához csatlakozik egy jelentősen hátralépő oldalrizalit is, amelyet az oszloppárok tartotta erkély egészíti ki az utcai oldalon. A háromszintes főhomlokzat földszintje és első emelete a firenzei, a jóval gazdagabban díszített második emelete pedig a velencei reneszánsz stílusát követi. Nagy különbség azonban azokkal szemben a nyerstégla homlokzat, mely ráadásul több színt is felvonultat: sárga és piros téglák geometrikus motívumokat alkotnak a felületen. Megtalálhatók a majolikadíszek is, melyeket a pécsi Zsolnay-gyár szállított a fővárosba. Ezzel egy időben és hasonló stílusban tervezte az Állatorvosi Tanintézetet is a Józsefvárosban (István út 2).

A Műegyetem régi épülete, melyben ma az ELTE Bölcsészettudományi Kara működik (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Steindl fő műve vitathatatlanul az Országház, melynek építéséről 1880-ban hozott törvényt az Országgyűlés. Az 1882-ben meghirdetett pályázaton valójában helyzeti előnyből indult Steindl: Andrássy Gyula miniszterelnök ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy az angol Parlamenthez hasonlóan a magyar Országgyűlés is neogótikus épületet kapjon.

Az Országház neogótikus stílusához a miniszterelnök ragaszkodott (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A megmérettetésen egyetlen igazi vetélytársa Hauszmann Alajos volt, de ő neoreneszánsz tervet készített, így Steindlt hirdették ki győztesnek. Tervének alapkoncepcióját a Dunára komponálás adta: a folyóval párhuzamosan rendezte el az épületet, amely így rendkívül hosszú lett. Igazán monumentális hatást a tökéletes szimmetriával lehetett elérni, ami az épület funkciójából eredően is kívánatos volt, ugyanis az Országgyűlés két házát kellett magába foglalnia.

Az Országház első emeleti alaprajza (Forrás: Sisa József: Az Országház építése és művészete, 2020)

Az Alsóháznak a déli, a Felsőháznak pedig az északi fele adott otthont és mindkettőt magas tető, valamint tornyok hangsúlyozzák, a kupola pedig mintegy szimbolikusan egyesítette őket. E középpontból indult egy kiszögellés a város felé is, amelyben a díszlépcsőházat alakították ki. Az épületen végre bemutathatta Steindl, mennyire jól ismeri a gótikát, melyet valóban gazdagon tagozott: kőrácsok, fiatornyok, ívsorok sokasága tarkítja a homlokzatot. A kupola formájával kifejezte tiszteletét nagyra becsült mestere, Friedrich Schmidt felé is, azt ugyanis a bécsi Maria vom Siege-templomról mintázta.

A Maria vom Siege-templom Bécsben (Forrás: wikipedia.org)

Steindl nemcsak magát az épületet tervezte meg, de az ő elképzelése szerint valósult meg annak teljes külső-belső díszítése is. Fontos volt számára a színgazdagság, ezért a falakat változatos festéssel látta el, amelyen még díszítőmotívumok sora is helyet kapott. Ezekben megelevenedik a neogótikus formavilág (akantuszok, torz lények), de egyúttal keveredik a magyar föld növényeivel is. Steindlt is foglalkoztatta ugyanis a nemzeti építészeti formanyelv, amit a hazai flóra szerepeltetésével fejezett ki.

Az Országház díszlépcsőháza (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az épületszobrokban történelmünk nagy alakjait is megformálták – a homlokzaton és a kupolacsarnokban egyaránt –, de az ország népe is megjelent a különböző mesterségek megszemélyesítése által. Illetve természetesen jelen van maga Magyarország allegóriája is, a Lotz Károly festette nőalak a díszlépcsőház mennyezetén látható. Az Országház ünnepélyes felavatására a millennium évében került sor, Ferenc József koronázásának évfordulóján, 1896. június 8-án tartották itt az első országgyűlést. Rendszeres használatra azonban csak 1902-ben vehették birtokba a képviselők, az első ülést az év október 8-án tartották.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Steindl egy hatalmas irodát vezetett az Országház építése során, így maradhatott ideje részt venni az erzsébetvárosi plébániatemplomra meghirdetett pályázaton is. Neogótikus tervével ezúttal is elhozta az első díjat, így irodája egy részét erre a feladatra állította át. A mai Rózsák terén álló és Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő kéttornyos remekmű hosszanti elrendezésű, és három hajóból áll, melyeket egy keresztház metsz, a terek találkozásánál – az úgynevezett négyezet fölött – pedig karcsú huszártorony magasodik. A gótika magasba törését a homlokzati toronypár persze még szebben jeleníti meg, azok ugyanis 76 méter magasra hágnak. Méretük túlszárnyalja az egész épület hosszát is, pedig az is 62 méter; a végében nyújtott szentély található, mely a nyolcszög három oldalával záródik. Homlokzatát sárga árnyalatú téglák borítják, a főbejárat fölött egy hatalmas, csúcsíves fülkében pedig rózsaablak nyílik. Belső tere boltozott, és mivel az oldalhajók mennyezete azonos magasságú a főhajóéval, úgynevezett csarnoktemplom jött létre.

Steindl Imre (jobb szélen) tanítványaival Gyulafehérváron 1895 körül (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Steindl tanárként legalább olyan jelentős szerepet töltött be, mint építészként. Már 1860-ban belekóstolt az oktatásba, amikor a politikai enyhülésnek köszönhetően a József-politechnikumban magyar nyelvű képzések indultak. Felkérték Steindlt is, hogy tanársegédként vegyen részt az intézmény munkájában – ő el is vállalta, és Schnedár Jánosnak, a száraz építészet tanárának asszisztense lett. Közben kitanulta a kőművesmesterséget is. A bécsi tanulóévek után 1869-ben került ismét a Politechnikumba, ekkor már hosszú időre, hiszen egészen haláláig tanított. 1870 őszén megkapta a rendes tanári kinevezést, de még nagyobb elismerés volt, hogy 1879-ben őt bízták meg a Budáról Pestre költöző intézmény új székházának tervezésével. Nemcsak az egyetem vezetése, de diákjai is kedvelték, ugyanis nyaranta vidéki utazásokat szervezett középkori épületek felmérésére.

A kassai Szent Erzsébet-székesegyház 1901-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 95067)

Nem állt meg azonban a műemlékek felmérésénél, szorgalmazta azok helyreállítását is, és ehhez tevékenyen hozzá is járult. 1872-ben alapító tagja volt a Műemlékek Ideiglenes Bizottságának, mely tíz évvel később – a jogszabályi háttér megteremtése után – Műemlékek Országos Bizottságára változtatta nevét. Steindl első műemléki munkája a vajdahunyadi vár rekonstrukciója volt, melyet 1870 és 1874 között irányított, és végül azért mondott le a feladatról, mert nem kaphatott elegendő forrást tervei megvalósításához. Az 1870–80-as években ugyanis még nem húzódott éles határ a műemléki helyreállítás és az új épületek tervezése között, és mivel minden más területen a neoreneszánsz vált uralkodóvá, Steindl a műemlékeknél igyekezett foganatosítani saját neogótikus elképzeléseit. A kassai Szent Erzsébet-székesegyház (1877–1901) ékes példája annak, hogyan nyúlt a mester az ilyen feladatokhoz: a templomot szinte teljesen lebontotta és egy idealizált formában építette újjá – célja tehát nem a történelmi hűség megőrzése volt. Az ő nevéhez fűződik a bártfai Szent Egyed- és a máriafalvi Mária mennybemenetele templom rekonstrukciója is (előbbi 1879–1898, utóbbi 1879–1888 között), a fővárosban pedig a Belvárosi plébániatemplomon dolgozott 1889–1894 között.

A Belvárosi plébániatemplom 1890 után (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.047)

Steindlt mint az Országház építésze vált híressé, de mint látható, tevékenysége jóval szélesebb körű volt. A folyamatos munka és a megbízókkal folytatott rendszeres viták – hiszen felfoghatatlan pénzösszegek fölött kellett döntenie – felőrölték egészségét, és 120 évvel ezelőtt, 1902. augusztus 31-én hatvanhárom éves korában elhunyt. Sajnos nem érhette meg az Országház teljes befejezését sem, az 1902. október 8-i első ülés előtt alig több mint egy hónappal halt meg. A Duna-parti fő mű, a világ egyik legszebb törvényhozási épülete azonban őrzi méltó emlékét.

Nyitóképen: Az Országház 1900 körül (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.106)