Kossuth Lajos a magyar történelem egyik legismertebb és legnagyobb formátumú politikusának számít. A Zemplén vármegyei Monokon született 1802-ben szlovák ősökkel rendelkező evangélikus nemesi családba. Jogásznak tanult, a vármegyei közéletből fiatalon kitörve került Pozsonyba a rendi országgyűlésre, ahol nagy hírnévre tett szert, mivel az Országgyűlési Tudósításokat magánlevél formájában elindítva tájékoztatta a közvéleményt az ott történtekről. Így lett a liberális reformpárti ellenzék egyik ismert alakja és kommunikátora.

A hatalommal is bajuszt akasztott, amelynek négy esztendei börtön lett a következménye. Az 1840-es években a Pesti Hírlap című újságot szerkesztette, elvállalta a Védegylet igazgatói tisztségét, idővel az ellenzék egyik meghatározó, megkerülhetetlen vezető alakjává emelkedett fel.

Barabás Miklós portréja Kossuth Lajosról (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Festménytár)

Az 1848-as forradalom idején pénzügyminiszter a Batthyány-kormányban, majd a fegyveres harcok kirobbanása után az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként, a trónfosztás után kormányzó elnökként a magyar szabadságharc első számú politikai vezére. Szabadságharcunk leverése után külföldre menekült, és a kiegyezés után sem tért vissza az országba.

Emléklap Kossuth Lajos 80. születésnapjára 1882-ből (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Halála után, 1894-ben tetemét hazaszállították, és hatalmas pompa keretében kísérték végső nyughelyére Budapesten. A temetése körül politikai botrány keletkezett, mert a kormány tagjai Ferenc József császár és király Kossuth-ellenessége miatt távol maradtak a szertartástól.

Tekintettel arra, hogy az öreg emigráns Kossuth körül már életében kultusz alakult ki, országszerte számos település választotta díszpolgárának, delegációk és magányos utazók keresték fel itáliai otthonában, az Alföld vidéki református köznemessége, parasztsága, polgársága körében nagy népszerűségnek örvendett a kossuthi hagyományokat, politikai nézeteket felkaroló Függetlenségi és 48-as Párt. A magyar nemzet arra készült, hogy születésének századik évfordulóján, 1902. szeptember 19-én méltó módon emlékezzenek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vezetőjéről.

Gyászoló tömeg Kossuth Lajos ravatalánál a Nemzeti Múzeum előtt 1894-ben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Gyászünnepség Kossuth Kerepesi úti temetői sírjánál a halála után egy évvel, 1895-ben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Országszerte megemlékezéssel készült számos város és falu, vidéki egyesületek, olvasókörök, színtársulatok, a Függetlenségi és 48-as Párt helyi fiókszervei, hogy e napot ünnepélyessé tegyék. A készülődések részleteinek híreit a napilapok közvetítették az ország minden sarkába.

Budapest székesfőváros sem akart kimaradni a centenáriumi megemlékezésekből, annál is inkább, mert oroszlánszerepet vállalt korábban a nagyszabású, százezreket megmozgató temetés lebonyolításában is.

A főváros polgáraiból alakult egy önálló szervezőbizottság, amely felkérte a Nemzeti Kaszinót, az Országos Kaszinót és a Lipótvárosi Kaszinót, hogy tagjaik között indítsanak gyűjtést a programok fedezésére. A Gyárosok Országos Szövetségétől azt kérték, hirdessenek aznapra munkaszüneti napot. A szervezők nagyon aprólékos munkát végeztek, még arra is volt gondjuk, hogy szállást kerítsenek tizenhárom 1848-as egykori honvéd aggastyánnak, akik Debrecenből akartak felutazni az esemény megtekintésére.

A Függetlenségi és 48-as Párt vezérlő bizottsága a nagyszabású ünnepség megszervezése után három évvel, 1905-ben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Mivel hatalmas tömeg felvonulására lehetett számítani, a bizottság már előre komoly biztonsági intézkedéseket is foganatosított a rend fenntartására, melyről a Budapesti Hírlap című napilap így tudósított: „A szeptember 19-iki ünnepi körmenet élén a rend biztosítása végett az egyetemi ifjúság mellett a budapesti önkéntes tűzoltó-testület és a budapesti-tűzoltó szövetség négyszáz tagja fog részt venni.”

A szervezők arra is gondoltak, hogy a város több pontján – a Kálvin téren, a Műegyetemnél, illetve a Nemzeti Színház előtt gyülekező sokaságot, a kor híres muzsikusai, Balog Károly, Radics Béla és Rácz Pali zenekarai szórakoztassák.

A fővárosi bírók is úgy döntöttek, hogy aznap elhalasztják a pertárgyalásokat, mert attól tartottak, hogy az ügyvédek a bírósági megjelenés helyett a megemlékező rendezvényekre látogatnak. Számtalan fővárosi székhelyű egyesület és kaszinó jelezte előre, hogy a rendezvényeken testületileg részt vesznek, tagjaik gyülekezési helyét előre meghatározták.

Halmos János, Budapest polgármestere, aki az 1902-es centenáriumi évforduló hivatalos megemlékezését szervezte (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Olyan szervezetek is akadtak szép számmal, amelyek saját berkeiken belül is szerveztek megemlékezéseket. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság, a Magyar Földhitelintézet és a Magyar Általános Takarékpénztár bejelentették, hogy hivatalos helyiségeik, irodáik aznap csak délelőtt lesznek nyitva az ügyfelek számára. Ugyancsak bezárt aznapra az Országos Képtár is.

Az egyáltalán nem volt automatikus, hogy az országgyűlés hivatalosan képviselteti magát a rendezvényeken, de az ellenzéki, függetlenségi párti Tóth János képviselő felkereste Apponyi Albertet, a képviselőház elnökét, akkor a kiegyezés- és kormánypárti Szabadelvű Párt tagját, aki megígérte, hogy hivatalos minőségében elmegy koszorúzni. A kiegyezéspárti Széll-kormány elnöke és miniszterei távol maradtak a kiegyezést elutasító Kossuth Lajos születésnapjának megünneplésétől, ahogy a korábbi kabinet sem jelent meg az 1894-es temetésen, tekintettel Ferenc József császár és király nézeteire, aki hosszú uralkodása alatt sem tudott Kossuth felé gesztust tenni.

Kossuth sírhelye a mauzóleum elkészülte előtt (Forrás: Wikipédia)

Már Kossuth halála után kezdetét vette az adománygyűjtés, hogy társadalmi összefogásból mauzóleumot emeljenek a volt kormányzó elnök számára. Az összegyűlt pénzből 1900-ban versenypályázatot hirdetett a fővárosi magisztrátus, melynek 1902-ben lett meg az eredménye, amikor tizenegy benyújtott pályázatot megvizsgálva a zsűri győztest hirdetett. Gerster Kálmán és Stróbl Alajos pályaműve nyert (elnyerték a 6000 koronás pályadíjat is), a tervük kivitelezéséhez az ünnepélyes alapkőletételt a székesfőváros vezetősége szeptember 19-re időzítette.

A dolog pikantériája, hogy a zsűritagok egy része óvást emelt a döntés ellen, amiért 1903-ig tartó vita robbant ki, de végül a Gerster–Stróbl-páros mauzóleumterve valósult meg. E vitától függetlenül megtörtént az alapkő letétele a kitűzött időpontban, és Halmos János polgármester már hetekkel előre előkészíttette a temetői terepet az ünnepélyre.

A Kossuth-mauzóleum nyertes pályázata, Gerster Kálmán és Stróbl Alajos munkája. Az alapkőletételt a centenáriumi ünnepségen tartották (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. 14. szám)

Szeptember 19-ének reggele öt órakor a Gellért-hegyen elhelyezett mozsárágyúk tisztelgő lövéseivel kezdődött, majd trombitás zenekarok járták be Budapest utcáit, hogy Kossuth-nótákat fújva ébresszék fel a lakosságot.

A hivatalos megemlékezési program egyik legfontosabb eleme a Deák téri evangélikus templomban megtartott istentisztelet volt, ahol az országgyűlés képviselőházának elnökével, Apponyi Albert gróffal az élen megjelent számos képviselő, a főrendiházból is több arisztokrata tag eljött, megjelent az evangélikus egyházi és világi vezetőség, Budapest elöljárósága, a Kossuth família és vidéki városok, vármegyék küldöttségei.

A Kossuth-mauzóleum pályatervei a centenárium évében, 1902. április 6-án jelentek meg a Vasárnapi Ujságban (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. 14. szám)

A Kossuth-mauzóleum egy másik pályaterve a Vasárnapi Ujságban (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. 14. szám)

A delegációk az evangélikus templomból a Fiumei úti sírkertbe – ahogy akkoriban nevezték, a Kerepesi úti temetőbe – mentek, ahol Kossuth sírhelyét megkoszorúzták, majd mauzóleumának alapkövét ünnepélyesen lerakták. Ennek helyét gróf Batthyány Lajos 1848-as miniszterelnök, vértanú és Deák Ferenc sírhelye között jelölték ki. Az alapkövet Halmos János fővárosi polgármester „tette le,” majd mondott nagyszabású emlékbeszédet.

Idézőjelben kell írni az alapkő letételéről, mert az egy harminchárom mázsás bazaltkő volt, melyet csigákkal eresztettek le a kiásott gödörbe. A mauzóleum terveit, az erről szóló döntéshozatal okmányait, hírlapok aznapi számát, akkor forgalomban lévő egy-egy arany- és ezüstérmét üveghengerekbe, azokat cinkládába berakva elhelyezték az alapkő üregében. Ezzel a székesfőváros hivatalos megemlékezése véget is ért.

A hivatalosan meghívottaktól függetlenül délelőtt hatalmas tömeg – a szervezők szerint százezres nagyságrendű – verődött össze a Nemzeti Múzeum környékén, amely szép lassan vonult ki Kossuth sírjához zászlókkal, koszorúkkal. A polgárokkal tartottak a honvédmenhely matuzsálemi korú, 48-as veterán lakói a parancsnokukkal.

Kossuth Lajos és hozzátartozói hamvainak beszentelése két évvel a centenáriumi ünnepség után, 1904. november 24-én (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Tekintettel arra, hogy az 1847–48-as rendi országgyűlésen Kossuth Pest vármegye követeként jelent meg, a centenáriumi megemlékezésekhez a vármegye is csatlakozott, és a fővárosban található megyeházán Beniczky Lajos főispán mondott beszédet. Mivel Kossuth jogi végzettséggel rendelkezett, a Budapesti Ügyvédi Kamara díszközgyűlés keretében tartott megemlékező ülést, ahol Szívák Imre elnök méltatta emlékét.

A fővárosban található oktatási intézmények – hitfelekezeti hátterüktől függetlenül – kivették részüket az ünnepélyes megemlékezésből. „A budapesti iskolákban ma nem volt előadás. A felsőiskolák növendékei az országos ünnepen vettek részt, a közép- és népiskolák nagy részében pedig iskolai ünnepet rendeztek.” A különböző gimnáziumok, középiskolák, akadémiák szintén csatlakoztak a rendezvénysorozathoz, a diákoknak tanáraik tartottak beszédet Kossuthról.

A belvárosi Kossuth Lajos utcát, a körutakat, az Andrássy utat, a Kerepesi utat este díszkivilágítás fényei árasztották el. A környező házak ablakaiba gyertyákat vagy elektromos lámpákat raktak ki.

Az est folyamán a fővárosi dalárdák szerenádot adtak a Kossuth família tagjainak a Brázay-ház előtt, ahol Kossuth húga, Ruttkayné Kossuth Lujza lakott, aki a kormányzó elnök fiainak társaságában hallgatta meg az énekkar dalait.

Az ünnepi hangulatot megzavarta némi rendbontás. Az est folyamán a Kossuth Lujza háza elől szétoszló tömeget a nemzetközi szocialista aktivisták provokálták, útjukat elállták a Múzeum körúton, majd az Operaházig vonultak, ahol a lovas rendőrség véget vetett a tüntetésüknek.

 A Kossuth-mauzóleum napjainkban (Forrás: Wikipédia)

A sajtó utólag így méltatta a budapesti megemlékezéseket: „A főváros ünnepe impozáns volt. Az egyes momentumok, a templomi ünnep, az alapkő letétele, és a nagy menet megragadó és emlékezetes részei a napnak, de mindennél impozánsabb és fenségesebb volt a főváros népének részvétele. Ez tette igazi ünneppé. A lakosság e napon egy szívvel és egy lélekkel ünnepelt, a gazdag éppen úgy, mint a szegény, a négyemeletes ház ura úgy, mint a pincelakás napszámosa. A főváros utcái lépten-nyomon tükröztették az általános ünneplést. Az üzletek városszerte egész napra bezártak, a műhelyeket becsukták, az iskolák csak azért nyíltak meg, hogy az ifjúság ünnepelni siessen falai közé, gyülekezni a délutáni menetre. A házak teljes zászlódíszben.”

Nem minden előzetesen elképzelt programelem valósult meg. „Flóris Áron dr., a Kossuth emlékfaültető bizottság nevében kérte, hogy a főváros Kossuth emlékére a Sashegyen és a Jánoshegy letarolt részein szederfákat ültessen. Minthogy azonban a Sashegy magántulajdonban van, a Jánoshegy pedig évekre megállapított ütemterv szerint kezelendő, a kérelmet a tanács nem teljesítette.”

Bár szeptember 19-re fókuszáltak a szervezők, de a megemlékezések különböző programjaira még a következő napokban is sort kerítettek. Például a Petőfi Társaság szeptember 21-én tartotta meg felolvasó rendezvényét, ahol Ferenczy József, Gárdonyi Géza és Jókai Mór tartottak felolvasást.

A kormányzó fiának, Kossuth Lajos Tódornak (Tivadar) a temetése 1923-ban, ő is a mauzóleumban nyugszik (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A ma ismert Kossuth-mauzóleum a fentebb említett pályáztatás eredményeként 1903 és 1909 között épült meg, ekkor itt helyezték végső nyugalomra Kossuth Lajost és családjának már elhunyt tagjait, de az egykori forradalmi vezér később elhalálozott fiait, Ferencet és Tivadart is.

Nyitókép: Kossuth Lajos 1842-ben, Pesti Hírlap, 1842 (Forrás: Wikipedia)