A Nagymező utca 17. szám alatti épületben – ahol ma a Budapesti Operettszínház működik – egy bizonyos Somossy Károly nyitotta meg Orfeumát 1894-ben, aki ekkor már túl volt élete javán. Singer Károly néven született Győrben 1827-ben. Szülei Singer Illés és Arenstein Amália voltak, akik fiukat szabónak adták, bár inkább életművész lett belőle. Már tizennégy évesen elhagyta a Vizek városát, és a szerencséjét keresve sok helyen megfordulhatott, de konkrét információ csak a szabadságharc időszakából áll rendelkezésre: 1848-ban Klapka György toborzótisztje, majd káplárja lett Komáromban, a következő évben pedig Nagysándor József seregében vett részt Buda ostromában.
A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosnia kellett, majd Pesten telepedett le, és a Széna tér (ma Kálvin tér) közelében lévő, rossz hírű Két pisztoly fogadóban vállalt állást. Ő azért jól érezhette itt magát, hiszen hosszú ideig maradt, ráadásul 1857-ben még a főnöke lányát, Swoboda Franciskát is feleségül vette. Az értékes tapasztalatokon kívül így indulótőkére is szert tett, amiből 1866-ban megvásárolta a Régi posta utcában lévő Korona kávéházat. Ismert ember vált belőle, talán ez is indokolta, hogy 1867-ben Somossyra magyarosította nevét.
Vonzotta a színházi világ is, ezért előbb a Német Színház, majd a Carlé Varieté működtetésében vállalt szerepet, 1872-ben pedig már vezetője lett a Beleznay-kertnek, ahol a névadó család kastélyát övező kis parkban volt szabadtéri színpad. Ebből a kor igényeinek jobban megfelelő orfeum lett, vagyis egy olyan mulatóhely, ahol a közönség az asztaloknál ülve fogyaszthatott, miközben a színpadon zajlott az előadás. Somossy ezt követően a város több pontján is nyitott orfeumot, melyek közül a Nagymező utca 17. szám alatti vált a leghíresebbé.
Az itt álló házat már 1870-től bérelte, és 1884-től orpheumot is üzemeltetett benne. A tulajdonos Bródy Zsigmond lapkiadótól végül 1890-ben megvásárolta az ingatlant, majd bővítési célból a szomszédos Mozsár utca 3–5. számú telket is megvette. Az átalakítás tervezésére három évvel később adott megbízást a híres bécsi színháztervező párosnak, Ferdinand Fellnernek és Hermann Hermernek. Ők ekkor már több mint két évtizede működtek együtt: 1873-ban alapították meg azt a közös irodát, amelyben összesen negyvennyolc teátrum tervét szerkesztették meg. Első hazai munkájuk a rövid életű temesvári színház volt, amit párhuzamosan építettek a pesti Népszínházzal (később Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren), és mindkettőt 1875 őszén adták át. Az építészeknek ezután még Szegeden, Pozsonyban és Tatán is valósultak meg épületeik, de a Nyugat-Európában gyakran utazó Somossy láthatta a bécsi, augsburgi, prágai, zürichi, berlini vagy akár a salzburgi színházat is.
Az osztrák tervezők – Schomann Antallal kiegészülve – a problémás telekviszonyok miatt szokatlan alaprajzot voltak kénytelenek szerkeszteni. A Nagymező és a Mozsár utca sarkán álló ingatlant ugyanis Somossynak nem sikerült megszereznie, így az utcafrontokra csak egy-egy keskeny szárny nyúlhatott ki. Ezek egymásra merőlegesek, a találkozásuknál álló központi tömb pedig negyvenöt fokos szöget zár be azokkal. Utóbbi legnagyobb részét a félköríves nézőtér foglalta el, a színpad pedig az Andrássy út felőli végét töltötte ki. A Nagymező utcai részben a bejárati folyosó mentén egy kávéház és egy télikert, az emeleten pedig lakások kaptak helyet, a Mozsár utcára kivezető keskeny folyosó mellett pedig a konyha üzemelt, de fölötte voltak lakások, sőt az igazgatóság irodái is ide kerültek. A színpad mögött egy rövid harmadik szárnyban pedig raktárak sorakoztak.
A Nagymező utcai főhomlokzat stílusául az ekkoriban divatossá váló neobarokkot választották, amely azontúl, hogy gazdag díszeivel magára vonzza a figyelmet, dinamikájával a táncos előadásokat is remekül előkészítette. Ez főleg a bal széléből enyhén előrelépő kiszögellésre (rizalit) igaz, melynek földszintjén egy széles, úgynevezett kosáríves kapu nyílik, fölötte pedig egy besüllyesztett fülke fogja át a két emeletet. Utóbbit egy szintén félkörívben hajló, plasztikus párkány koronázza, de mögötte egy alacsony mellvédkorlát (attika) is húzódik, sarkain kőből faragott lantokkal és vázákkal.
A fülkét két oldalról határoló vakolatdíszek is meglehetősen komplexek, tartalmaznak a címerpajzson kívül növényi díszeket és szalagokat is. A fülke felületét eredetileg táncosokat tartalmazó freskók töltötték ki, melyek teljesen körülölelték az első emeleti, téglalap alakú és a második emeleti, kosárívben záródó ablakokat is. A fülkét a földszinttől egy szintén erőteljesen kiülő párkány választotta el, melynek közepére alacsony posztamensre eredetileg egy szintén táncoló nőalakot állítottak. Ennek helyén ma egy kevésbé dinamikus, lantot tartó szobor látható.
A homlokzat nagyobb része – melynek mindhárom szintjét három-három nyílás törte át – kevésbé dinamikus ugyan, de a díszítésben nem szenved hiányt. A földszintet vonalazás élénkíti, a két emeletet pedig korinthoszi fejezetű falpillérpárok fogják össze, de egyúttal el is választják az ablakokat. Ezek egyébként ikerablakok, az első emeletiek félkörívben záródnak, a második emeletiek viszont egyszerű téglalap formájúak. Keretezésük ellenben igen gazdag: előbbiek boltívét konzolokon nyugvó keret követi, kötényükben pedig bábkorlát fut. Utóbbiak ragadják meg azonban jobban a figyelmet, hiszen ezeket nemcsak felülről, de oldalról is övezi keret, a kötényüket pedig szimmetrikus elrendezésű, de nagyon bonyolult díszítőrendszer tölti ki: a színházra utaló maszkokat füzérek, kőcseppek és terebélyes növények veszik körül.
A Somossy Orfeum 1894 tavaszán nyílt meg, és hamar kedvelt helyszíne lett az éjszakai életnek, hiszen a közönség nemcsak a táncosokban, de a minden igényt kielégítő luxusban és a pazar berendezésben is gyönyörködhetett. A kétezer-kétszáz ülőhelyes nézőtér fölött a mennyezetet mitológiai alakok borították, és egy hatalmas, elektromos világítású csillár függött alá. A félemeleten a huszonöt nyitott páholyon túl öt különszobát is kialakítottak, melyeket egzotikusan – többek között japán és mór stílusban – díszítettek. A falakat bársonnyal és damaszttal borították, de az ülőgarnitúrák is a legkényelmesebb anyagokból készültek. Az épületben két télikert is helyet kapott: egy a nézőtér első emeletén (a tizennégy páholy és a négy amerikai típusú büfé mögött), egy másik pedig a főbejárat melletti kávéházhoz tartozott.
Somossy a millenniumi ünnepségek idejére hatalmas vállalkozásba vágott: a Lágymányoson Kis-Konstantinápoly néven egy egész mulatónegyedet épített, amely azonban csődbe jutott, és az üzletember 1899-ben kénytelen volt eladni az Orfeumot is. Albrecht Károly vette meg, három évvel később viszont már Waldmann Imre üzemeltette Fővárosi Orfeum néven. Végül 1922-ben Ben Blumenthal amerikai üzletember Vágó László és Málnai Béla tervei alapján színházzá alakíttatta. Fővárosi Operettszínházként 1923. február 9-én nyitotta meg kapuit. Somossy Károly, akit az Élet császárának is neveztek, 1902-ben elszegényedve hunyt el egy apró bérlakásában. Az viszont a Nagymező utcában volt, így tehát legalább élete végéig láthatta azt a fantasztikus épületet, amely sikereinek csúcsára emlékeztette.
Nyitókép: A Budapesti Operettszínház főhomlokzata (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció