Amikor Anton Schmerling igazságügyi miniszter felkérte Deák Ferencet, hogy vegyen részt abban a bizottságban, mely az új magánjogi szabályozás kidolgozását készíti elő, Deák udvarias, de határozott módon utasította ezt vissza 1850. április 25-én kelt levelében, ami – Deák beleegyezésével – a hazai cenzúra miatt a bécsi Ost-Deutsche Post lapban jelent meg, itthon viszont kéziratos formában adták kézről kézre. Deák arra hivatkozott, hogy „a közelmúlt idők gyászos eseményei után oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak” nem teszik lehetővé számára, hogy bármilyen nyilvános ügyben szerepet vállaljon. Ez a közügyektől elforduló passzív ellenállás – amit Deák ugyan nyíltan sohasem hirdetett meg – közel másfél évtizedre társadalmi normává vált Magyarországon. Deák volt ebben az időben 1848 vezető politikusai közül az az egyetlen itthon élő személy, akinek magatartása sokak számára lett példaadó, s az emberek egy jelentős része a közélettől elfordulva a magánélet világába zárkózott, ahova az osztrák hatalom már nem tudta befészkelni magát.

Deák Ferenc 1858-ban

Deák az 1849-es szabadságharc leverését követően, az 1850-es évek első felében maga is vidéki birtokán, a Zala vármegyei Kehidán élt és gazdálkodott, ami azonban már egyre terhesebb volt a számára. A birtok modernizálásra szorult, az évek során adósságok halmozódtak fel rajta. Tisztes megélhetést nyújtott a gazdájának, de állandó odafigyelést, gondoskodást igényelt. Fényűzésre nem futotta belőle, de Deák egész életében puritán ember volt. Kehidán azonban nem élt elszigetelve a világtól. Bár közügyekkel nem foglalkozott, a világ dolgairól jól értesült. Naponta jártak vendégek hozzá, akikkel hosszas beszélgetéseket folytatott.

Deák Ferenc kúriája Kehidán (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1876. február 6.)

Deákot már fiatal kora óta vonzotta a város, Pest pezsgő szellemi és kulturális élete, ami erős kontrasztként jelent meg a csendes és egyhangú kehidai gazdálkodással szemben. Egy 1832-ben kelt levelében így írt a városról: „Pest maga országunk fővárosa, s a míveltségnek, kereskedésnek és tudományoknak fészke, itt készülhetnek tehát a legjobb munkák, ott születhetik legtöbb jeles új gondolat, mely Nemzetünk jobblétét egykor talán eszközlené…” Pesten működött már ekkor Széchenyinek köszönhetően az Akadémia és a Casino, s többek között színház és könyvtár állt a művelődni vágyó emberek rendelkezésére, amire a jogot végzett Deák sokszor sóvárogva tekintett.

Deák, más politikustársaihoz hasonlóan, a reformkor idején ismerte fel azt, hogy Pest hamarosan az ország központjává növi ki magát, ahol a gazdasági élet mellett a politikai is koncentrálódik, és tisztában volt azzal, hogy irányadó politikussá nem kehidai birtokán, hanem csakis Pesten válhat. A pesti polgári lét vonzóbb életformát jelentett számára, mint a vidéki gazdálkodás. 1845-ben ezt írta Kossuth Lajosnak: „Örömest volnék én is pesti lakos, örömest tölteném az évnek egy részét kedves körötökben, csak volna elegendő értékem ezt tehetni. De a sors engem ezen földnek göröngyeihez kötött, mely kenyeremet adja.”

Pest és Buda 1850-ben (Forrás: Hungaricana, BFL XV.16.d.241/21)

Az 1850-es évek elején Deák többször beszélt arról, hogy ha Kehidát el tudná adni, szívesen költözne fel a városba. Így terjedt el a hír, hogy a birtok eladó, s bár 1852-ben ez még nem sikerült, két évvel később viszont igen. A Pestre költözés anyagi feltételeit a szomszédban is birtokos, ekkor már Döblingben élő, a családját onnan irányító Széchenyi István és felesége teremtették meg 1854-ben. A mintegy ezerholdas birtokot július 28-án Seilern Crescence vásárolta meg Ödön fiuk számára a Nagycenken kötött „örökeladási” szerződések értelmében 55 000 forintért. A vételár egy részéből a birtokot terhelő adósságokat fizették ki, a fennmaradó részt pedig évi 600 körmöci arany (2912 forint) életjáradék formájában kapta meg Deák Ferenc, ami egy tisztes megélhetést biztosított számára. A 600 arany nem volt kis összeg, összehasonlításul az országgyűlési képviselők fizetése ekkoriban mintegy 2100-2200 forintot tett ki, amit képviselőként a fenti összeg mellé Deák is még megkapott.

Széchenyi István és felesége tették lehetővé a kehidai birtok megvásárlásával Deák Pestre költözését 1854-ben (Forrás: dka.oszk.hu)

Deák november 11-én, Szent Márton napján érkezett meg a városba, még a tél beállta előtt, a kor közlekedési viszonyainak megfelelően lovas kocsival. Szombatot írtak akkor a naptárak, mely egy megszokott őszi napként telt el Pesten. Ugyan nem esett, de a nappalok már kissé csípősek voltak, 4-6 fokokat mértek ekkoriban, a november végi havazás pedig már a tél közeledtét jelezte.

Deákban nem merült fel, hogy Pestre vagy Budára jöjjön lakni, számára egyértelmű volt, hogy a bal parti város az, ahol a hátralévő életét le szeretné élni. Korábban is, ha Pest-Budára érkezett, mindig Pesten szállt meg, Budára hivatalos ügyben vagy kirándulni járt. Ahogy a két várost ekkoriban jellemezték, szinte teljes ellentétei voltak egymásnak. Buda csöndes városnak, kirándulóhelynek számított, Pesten viszont eleven élet folyt, mely a megélhetést és a szórakozást biztosította. Deák nem azért hagyta ott a vidéki életet az ’50-es évek derekán, hogy Budán egy ugyanilyen hasonlóra cserélje. A közélet aktív szereplőjévé kívánt válni, s erre csakis Pesten volt meg a lehetősége.

Ilyennek látta Deák Ferenc Pest-Budát, mikor a városba költözött. Franz Xaver Sandmann: Pest-Buda látképe a Gellért-hegyről, 1853-ban (Forrás: MEK/Rózsa György: Budapest legszebb látképei (1995) 110. kép.)

Deák Pestre költözését 1854 novemberében nem kísérte semmiféle ünnepség, fáklyás menet, mint 1848 áprilisában, mikor a Batthyány-kormány tagjaival Pozsonyból a városba érkezett. Persze nem is jártak olyan idők ekkor, hogy ilyeneket tartani lehetett volna Pest-Budán. A szabadságharcot leverő osztrák önkényuralom már rég berendezkedett a városokban, s félt minden olyan dologtól és eseménytől, mely a forradalmi időket idézve az önkény biztosította rendet és nyugalmat bármi módon megzavarta volna. Aki azonban a híreket figyelemmel kísérte, tudott Deák megérkezéséről. Minden lap – bármilyen politikai irányultságú is volt – „hozott Isten!”-nel fogadta a köztiszteletben álló Deákot. Mondhatni benne volt ez már az akkori pesti levegőben. Már július vége felé olvasni lehetett híreket arról, hogy Deák Pestre szándékozik költözni. Hírértéke volt magának a szándéknak és hírértéke a költözésnek is. November 14-én a Pesti Napló, öt nappal később a Vasárnapi Ujság számolt be róla. „Deák Ferencz megérkezett s ezentúl állandóul Pesten fog lakni” – örvendezett a Pesti Napló tudósítója az előbb említett napon, s azt kívánta, hogy ez mások számára is példaként szolgáljon.

Az abszolutizmus alatt működő besúgógépezet és jól értesült rendőri hálózat is tudott Deák Pestre költözéséről. A róla készült jelentésekben alighanem alkatának és öltözékének köszönhetően egy divatjamúlt, a múltból itt maradt egyszerű jogtudósnak írták le, de ennek ellenére mégis veszélyes, a rend megzavarására is képes embernek tartották. Persze nem alaptalanul, hiszen Deák a puszta személyiségével társaságot tudott maga körül teremteni, magatartására és cselekedeteire pedig – némi túlzással – egy egész ország figyelt akkoriban.

Deák az Európa Szállóban szállt meg először, mikor Pestre költözött. A bal szélen az Európa Szálló Rudolf Alt képén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Deák a Pestre érkezését követően néhány napig a Lánchíd pesti hídfőjénél elhelyezkedő, előkelő, 1850-ben megnyílt Európa Szálló vendége volt. Mivel a szállásával nem volt igazán megelégedve, pár nappal később, november 16-án – az erdélyi Mikes János gróf, valamint Kemény Zsigmond báró hívására – átköltözött a Vigadó melletti, az 1850-es évek elején megújult és háromemeletessé nőtt, szintén elegáns Angol Királynő Szállóba, mely jórészt élete végéig állandó pesti szálláshelyévé vált. Itt keresték fel őt ezt követően mindazok, akik a fővárosban járva beszélni kívántak vele.

A háromemeletessé nőtt, Dunára néző Angol Királynő Szálló 1850-ben Rudolf Alt grafikáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Deák az október–novembertől májusig tartó ősz végi, téli, tavaszi időszakokat töltötte a városban, nyaranta – míg tehette – a nővéréhez és sógorához utazott le Pusztaszentlászlóra. Az 1850-es évek második felétől kialakította Pesten a városi életvitelét, napi szokásait. És fölkészült arra a következő évtizedre, mely államférfiúi magasságokba emelkedve politikai pályájának csúcsát és kiteljesedését jelentette, és az önkényuralmi időszak után a kiegyezés megkötéséhez vezetett.

Nyitókép: Az Angol Királynő Szálloda Rudolf Alt képén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)