Budapest Európa közepén helyezkedik el, emiatt talán nem is gondolnánk, milyen sok amerikai vonatkozású szobor és emlékmű található itt városszerte. A legkorábbi – mely az első elnököt, George Washingtont ábrázolja – ráadásul már a XX. század elején, 1906-ban elfoglalta helyét a Városligetben, a tó partján. Az ötletet az Egyesült Államokba kivándorolt magyarok adták, akik négy évvel korábban Clevelandben szobrot állítottak Kossuth Lajosnak. Ennek párdarabjaként tekintettek az amerikai elnök alakjára, akit Bezerédi Gyula öntött bronzba. Ma egyébként a Liget itt futó sétánya is Washington nevét viseli.
A következő amerikai szoborra harminc évet kellett várni, pedig Harry Hill Bandholtz tábornok még 1919-ben hajtotta végre azt a hőstettet, amiért a megtiszteltetés érte. Az első világháború után a Budapestet megszálló román csapatok ugyanis műkincseket akartak elszállítani a Magyar Nemzeti Múzeumból, amit ő megakadályozott. Ligeti Miklós diplomáciai okokból lovaglópálcáját háta mögé tartva ábrázolta a katonát az 1936-ban megformált szobrán. Az alkotást azonban 1949-ben eltávolították a Szabadság térről, de nem semmisítették meg. Közel negyven évig raktárban porosodott, mígnem 1985-ben az amerikai nagykövetség zugligeti rezidenciájának udvarán újra felállították. Innen került vissza eredeti helyére 1989-ben, idősebb George Bush elnök budapesti látogatása alkalmából.
Közvetlenül a második világháború után, 1946-ban felavattak még egy amerikai emlékművet, a Budaörsi út 77. szám alatt, egy temető kerítésén. Ott ugyanis a hazánkban elhunyt amerikai katonákat helyezték örök nyugalomra. Ezután azonban a fagyos politikai viszony miatt több évtizedes szünet következett, amit Bandholtz tábornok említett szobrának újbóli felavatása tört meg. A rendszerváltás után egy ideig még nem állítottunk fel újabb szobrot, csak a 2000-ben felavatott Baptista Történelmi Emlékparkban kapott emléktáblát néhány amerikai személy: Roger Williams, Rhode Island alapítója, Martin Luther King lelkipásztor és Jimmy Carter egykori elnök. Mindhárman a baptista egyházban betöltött szerepüknek köszönhették a megtiszteltetést.
Két másik amerikai elnök előtt viszont azért tisztelegtünk szoborral, mert kikövezték a rendszerváltáshoz vezető utat: Ronald Reagan és idősebb George Bush. Előbbi 2004-ben hunyt el, két évvel később pedig a városligeti Winston Churchill sétányra helyezték el bronz mellszobrát, Veres Gábor alkotását.
Reagan azonban sokkal nagyobb hatással volt hazánkra, és jobb kiállású is volt annál, hogy egyetlen büszttel emlékezzünk rá, ezért 2011-ben, születésének centenáriumán egy egész alakos szobrot is állítottunk neki. Máté István alkotása a Szabadság tér Vécsey utcai torkolatához került, és gyaloglás közben ábrázolta a színész-politikust. Éppen jobb lábával lép előre, de közben bal kezét is emeli, hiszen azt használta többet. Eszmei nagyságát a szobor méretei is kifejezik, hiszen az 220 cm magas, bár az egykori elnök élőben sem volt sokkal alacsonyabb.
Ahogyan már említettük, idősebb George Bush 1989 júliusában diplomáciai látogatást tett hazánkban, ezzel a második világháború után ő volt az első amerikai elnök, aki hivatalos útra érkezett Budapestre. A meleg fogadtatást sajnos az időjárás nem tükrözte, beszédét esőben kellett megtartania. Előre megírt szövege elázott, de ő nem esett kétségbe, a papírokat széttépte és rögtönzött az összegyűlt tömeg előtt. Máté István a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt 2020-ban felállított szobrán is így ábrázolta az egykori elnököt, aki egyébként 2018-ban hunyt el.
A sort egy filmsztárral fejezzük be: Peter Falk – akit a világ Columbo hadnagyként ismert meg – 2014-ben kapott szobrot. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy Falk Miksa magyar író-lapszerkesztő leszármazottja, ezért Fekete Géza Dezső alkotását a róla elnevezett utca elejére állították. A szobrász jellegzetes testtartásában ábrázolta a színészt: bal kezét zsebre dugja, jobbját – benne az elmaradhatatlan szivarral – a fejére teszi, hiszen majdnem elfelejtett valamit. Nem messze tőle fekszik társa, a rendőrkutyai ambíciókat nem annyira dédelgető basset hound.
A nyitóképen: Ronald Reagan egész alakos szobra (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció