
Keresés az archívumban
Ötvenöt milliárd forintot fordítanak a Hungexpo-épületekre
2019. október 1. 14:00
A Hungexpón 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek.
Már a tetőt ácsolják a titkos föld alatti trezorjáról elhíresült budavári házon
2019. szeptember 30. 15:00
Számítva az esősebb őszi napok közeledtére, megkezdődött a budai Várban az Úri utca 72. szám alatti épület tetőfedése. A MNB egyik alapítványa 2015-ben vásárolta meg az ingatlant, amelyet a tervek szerint a késő barokk állapotának megfelelően rekonstruálnak, a tetőzetét pedig teljes egészében lecserélik.
Hatvan éve állt forgalomba Budapest elfeledett igáslova
2019. szeptember 28. 9:30
Budapest tömegközlekedése nehéz helyzetben volt az 1950-es évek végén, egyszerűen nem volt elég busz. A probléma orvoslására többféle járművet is kipróbáltak, az egyikről, az Ikarus 66-ról már volt szó a PestBuda oldalain, most egy másik típust mutatunk be, az Ikarus 620-ast.
Pár nap múlva nyit a máriaremetei uszoda
2019. szeptember 26. 16:00
A II. kerületi Máriaremetei úton megépült uszoda október 1-jén megnyitja kapuit. A belső nagymedencén kívül kialakítottak egy kültéri, téliesíthető medencét, valamint egy kisebb tanmedencét is.
Új kórház épül a Királyhágó utcában
2019. szeptember 26. 14:00
Egyetlen vételi ajánlat érkezett a XII. kerületi, Királyhágó utca 1–3. szám alatti egykori tiszti kórház épületére, így az ingatlan kikiáltási áron, 4.060.190.000 forintért kelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvános árverésén. A nagy értékű ingatlan így hamarosan a jelenlegi bérlő tulajdonába kerülhet, aki új kórházépületet szeretne emelni a telken.
Elkészült a Vörösmarty tér, már birtokba vették a gyalogosok
2019. szeptember 25. 8:00
Ismét a gyalogosoké a faltól falig megújított Vörösmarty tér, az ősz végéig a csatlakozó kis utcák is megszépülnek. Restaurálták a műemléki védettségű Vörösmarty-szoborcsoportot, nőtt a zöldfelület.
A Lánchíd tervezője – Büszke volt munkájára William Tierney Clark
2019. szeptember 24. 11:30
A Széchenyi István kezdeményezésére épült Lánchidat 170 évvel ezelőtt, 1849-ben adták át, ekkor a világ legnagyobb, láncokra felfüggesztett hídja volt. Tervezője, az angol William Tierney Clark annyira büszke volt munkájára, hogy Londonban 1852-ben meg is jelentette a pest-budai Lánchíd megépítésének történetét.
75 éve érte bombatalálat a Közlekedési Múzeumot
2019. szeptember 23. 15:00
Végzetes volt az 1944-es év nemcsak az ország, hanem a Közlekedési Múzeum számára is. A július 2-i amerikai szőnyegbombázás után ősszel, szeptember 17-én újabb bombatalálat érte az épületet, a gyűjtemény háromnegyede megsemmisült. Az 1896-os millenniumi kiállítás idején elnyert formáját pénzhiány miatt a múzeum nem kaphatta vissza, de 1966-ban a rossz minőségben helyreállított épület ismét megnyílt a közönség előtt.
Felavatták Kocsis Sándor szobrát – A futballtörténet egyik legnagyobb játékosa volt
2019. szeptember 22. 9:00
Születésének 90. évfordulóján felavatták Kocsis Sándornak, az Aranycsapat legendás labdarúgójának a szobrát a Groupama Arénánál. Kocsis, akit az ünnpségen a labdarúgás megkoronázott királyának nevezték, Albert Flórián szobra mellett kapott helyet a futballstadion előtt. A fia szerint ezzel visszatért a Fradihoz, ahová mindig is tartozott. Az avatáson az FC Barcelona képviselője is jelen volt.
Kiállítás nyílt a krisztinavárosi templom történetéről
2019. szeptember 21. 11:00
A budai Tér-Kép Galériában megnyílt tárlaton a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomról azt is bemutatják, hogy a templom szentélyét technikai bravúrral görgőkön eltolták, és kibővítették az épületet.
Megújult Ybl remekműve – a Margit-szigeti Nagyszálló átépítése az 1930-as években
2019. szeptember 20. 12:30
A patinás Margit-szigeti Nagyszállót, későbbi nevén Palatinus Szállodát Ybl Miklós építette 1873-ban. Története során többször is átépítették, renoválták, modernizálták. Az egyik jelentős átalakításáról és az újranyitásáról 1934-ben a filmhíradó is beszámolt, amelyben láthatjuk a szintén Ybl által tervezett Margit fürdő impozáns épületét is.
Műemlék házak szépültek meg a budai Várban
2019. szeptember 19. 15:00
A budai Vár egyedülálló hangulatának megőrzése érdekében felújítják az itt található műemlék házakat. Idén eddig 16 műemlék ház szépült meg, további 5 lakóház felújítása folyamatban van.
Barokk örökség a Belvárosban – Felújítják a 250 éves Egyetemi templomot
2019. szeptember 19. 9:30
Felújítják a Budapest belvárosában álló Kisboldogasszony-templomot, amelyet közkeletű nevén egyszerűen csak Egyetemi templomként ismerünk. A felújítási munkálatok jelenlegi állapotáról, részleteiről és várható befejezéséről a templom mellett található Központi Szeminárium prefektusa, Csordás Gábor atya beszélt a pestbuda.hu-nak.
Újabb római sírokat tártak fel Óbudán az Aranyhegyi-patak mentén
2019. szeptember 18. 14:56
Az Aquincumtól nyugatra fekvő római kori temetőben összesen tizennégy sírt találtak, ezekből illatszeres üveg, érme, tükör, fülbevaló és több agyagedény is előkerült.
Az erdő beköltözik a belvárosba
2019. szeptember 17. 15:00
A magyarországi erdők értékeit és az erdészek munkáját mutatják be a Szabadság téren hétvégén. Az Erdővarázs Családi Napon tizenöt tematikus sátor lesz, amelyekben a szakemberek bemutatják többek között az erdők jelentős szerepét a klímavédelemben, az erdőtüzek megelőzésének lehetőségeit, a természetvédelem fontosságát.
Beomlott egy támfal a Logodi utcában
2019. szeptember 17. 11:00
A közterület-felügyelet munkatársai vették észre, hogy az I. kerületben a Logodi utcai ingatlan támfala leomlott. A magántulajdonban lévő építési telek a világörökség része és régészetileg védett. Szabálytalan és engedély nélküli építési munka vezetett a támfalomláshoz.
25 éve újult meg Nagyvásárcsarnok
2019. szeptember 17. 9:30
A Fővám téren áll egy csodálatos palota, amelyet a sajátos és lélegzetelállító stílusáról ismert Pecz Samu tervezett. A palota célja immár 122 éve ugyanaz: ellátni élelemmel a budapestieket. Ez ugyanis a 25 éve megszépült, megújult Nagyvásárcsarnok.
Átadták az ötszintes református óvodát a Városligeti fasorban
2019. szeptember 16. 11:00
Új épületet kapott a Budapest-Fasori Református Egyházközség óvodája. A Városligeti fasorban, a református templom mögötti kertben álló műemlék épületet teljesen átalakították, korszerűsítették, a XXI. századi igényeket is kielégítő közösségi tereket és napfényes csoportszobákat alakítottak ki, a kertben pedig játszóudvart építettek. A tágas, ötszintes ház 1926-ban épült holland támogatásból, korábban a reformátusok Julianna-iskolája működött benne.
100 éves a Csillaghegyi strandfürdő
2019. szeptember 15. 10:00
Budapest egyik legrégebbi strandfürdője, a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő a centenáriumát ünnepli. A területet már a rómaiak is használták, az ősfás parkkal körülölelt, népszerű strand az 1920-as évektől működik.
Elültették a fővárosi fatelepítési program tízezredik fáját
2019. szeptember 14. 9:30
Elültették a mintegy három éve indult fővárosi fatelepítési program tízezredik és az országfásítási program első fáját pénteken a Margitszigeten
Megtelt az M0-s
2019. szeptember 13. 12:00
Igaznak bizonyultak az évtizedes számítások, a mostani adatok bizonyítják: az M0-s körgyűrű megtelt. Persze ezt mindenki tudja, aki csúcsidőben arra autózik, de a személyes tapasztalatot most a számok is alátámasztják. A gyorsforgalmi út a Budapest felé tartó úthálózat főbb útjait köti össze a főváros határában, és a belső kerületek, így a történelmi belváros tehermentesítését szolgálja.
Megújult a toronysüveg – a Mátyás-templom restaurálása az 1930-as években
2019. szeptember 12. 13:30
A középkori alapítású Nagyboldogasszony-templomot, ismertebb nevén a Mátyás-templomot a 100 éve elhunyt Schulek Frigyes vezetésével építették át; fia, Schulek János építészmérnök pedig az 1930-as években a templomtorony renoválási munkáit irányította. Az alábbi korabeli híradó ezen munkálatokat mutatja be.
160 éves a Dohány utcai zsinagóga
2019. szeptember 12. 9:00
A Dohány utcai zsinagóga a Kárpát-medencei zsidóság legimpozánsabb épülete. Az építtető Pesti Izraelita Hitközség a bécsi Ludwig Förstert bízta meg a romantikus stílusú szakrális épület megalkotásával. Művével az osztrák tervező egyszerre alkotott újító és hagyománykövető zsinagógát.
Átadták a városmajori templom rekonstruált Szent Erzsébet-üvegablakát
2019. szeptember 11. 14:00
A városmajori templom második világháborúban elpusztult, most helyreállított, Árpád-házi Szent Erzsébet életének eseményeit megjelenítő üvegablaka a helyére került.
Eötvös Lorándról nevezik el az új parkot a Normafánál
2019. szeptember 10. 14:00
A Normafa szomszédságában lévő egykori Hotel Olimpia helyén létesülő park Eötvös Loránd nevét kapja, az új utat pedig Erdős Pálról nevezik el. A tervek szerint a látogatók novemberben vehetik birtokba az új pihenőterületet.
Átadták a MOME új campusát
2019. szeptember 8. 11:00
Átadták a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusát. Az épületegyüttes a Zugligeti út és a Budakeszi út között található.
Az oktatási intézmény kutatási és innovációs központ is lesz.
Megelevenedik a régi Erzsébet híd szépsége
2019. szeptember 7. 9:30
Az 1903-ben átadott páratlan szépségű Erzsébet hídról több háború előtti filmfelvétel is fennmaradt. Az alábbi összeállítás ezeknek a válogatásából készült.
Százötven éve épült Ybl Miklós Lánchíd Palotája
2019. szeptember 6. 11:00
Százötven éve készült el Ybl Miklós tervei szerint a Lánchíd Palota, amely a Lánchíd Társulat, a Lánchidat építő és üzemeltető vállalat székházának épült. Igaz, alig egy évig használhatták.
József főherceg palotája és a Honvéd Főparancsnokság is újjáépül a Várban
2019. szeptember 5. 14:00
Bemutatjuk, milyen nagyszabású építkezések készülnek a Budavári (volt királyi) Palota környezetében. Ebben segítségünkre volt a Nemzeti Hauszmann Program honlapja, amely a közelmúltban indult, és részletes tájékoztatást nyújt a tervezett beruházásokról, felújításokról és a közösségi területek szépítéséről.
Iskola lett a hegyvidéki Fácán-üdülőtelep egyik rangos épületéből
2019. szeptember 3. 14:30
Az utóbbi évek egyik legfontosabb műemlékmentése történik a XII. kerületben: helyreállították a Horthy-villaként is emlegetett Fácán nagyvendéglő egyik fontos épületét a Béla király úton. A hosszú időn át pusztulásra ítélt, már-már összeomlással fenyegetett épületet iskolává alakították át, új szárnnyal bővítették, gyönyörű kertjében sportpályát is kialakítottak.
Ötven éve segítik irányjelző táblák Budapesten a turistákat
2019. szeptember 3. 10:00
Két évtizedes kényszerű szünet, a háború és az 1950-es évek bezárkózása után az 1960-as években Magyarország ismét nagyobb számban fogadott külföldi turistákat. A város vezetői 1969-ben megpróbáltak még jobban a turisták kedvében járni.
Új miniszobrok Erzsébetvárosban
2019. augusztus 31. 13:00
A figyelemfelkeltő és szerethető miniszobrok sok helyen felbukkannak Budapesten, új alkotás köztük Noé bárkája és Rejtő Jenő regényének 14 karátos autója. A kis szobrokkal emléket állítanak Erzsébetváros kiemelkedő személyiségeinek és jellegzetességeinek.
Hamarosan megnyílik a Millennium Háza a Városligetben
2019. augusztus 29. 14:30
Ősszel nyílik meg Millennium Háza, a volt Olof Palme Ház, amely a Városliget legrégibb épülete. A ház patinás Zsolnay-díszítéseit restaurálták, elé pedig a századforduló hangulatát idéző rózsakertet ültettek.
Egy tér örök változói – A Kossuth Lajos tér szobrai
2019. augusztus 29. 8:30
A Kossuth Lajos tér a magyar nemzet főtere. Jól tudta ezt a mindenkori hatalom, így ennek megfelelően alakult a tér arculata is, amelyet leginkább a szobrok határoznak meg. De mégis, milyen alkotások álltak itt, illetve milyenek állnak napjainkban? Erről szól összeállításunk.
Gyönyörűek a díszkutak a felújított József nádor téren
2019. augusztus 28. 16:00
Átadták a fejújított József nádor teret, amelyet a Herendi és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra kifejezetten ide tervezett, egyedi díszkútjai díszítenek. Egyedi kialakítású ivókutakat is elhelyeztek. A megszépült téren 1500 négyzetméteren három gyepfelületet alakítottak ki, 54 fát ültettek, és bokrokat is telepítettek.
Magyar olimpikonok arcképei díszítik a Városháza park tűzfalát
2019. augusztus 26. 13:00
A Városháza park kiskörútra néző, közel 300 négyzetméteres homlokzati tűzfalán látható a „Nemzetünk Sportolói” című tűzfalfestés, amely hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg, ezzel is emléket állítva az olimpikonjainknak.
Közönségdíjat kapott az új Néprajzi Múzeum épületének terve
2019. augusztus 26. 10:30
A II. Építészeti Nemzeti Szalon közönségdíjait adták át vasárnap a Műcsarnokban. A közönség szavazatai alapján az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont tervéért Ferencz Marcel Ybl- és Pro Architectura díjas építész és csapata kapta az elismerést.
Alagút épül a Duna alatt – Összekötik a csepeli, a ráckevei és a szentendrei HÉV-et
2019. augusztus 23. 14:30
Elkezdődik a tervezés az északi és a déli HÉV-vonalak korszerűsítésére és a pályák összekötésére. A csepeli és ráckevei gyorsvasutat a Kálvin térig meghosszabbítanák, a három HÉV-pályát pedig egy Duna alatti alagúttal összekapcsolnák.
Az első pesti színház 245 évvel ezelőtt nyílt meg
2019. augusztus 22. 15:00
Mit lehet kezdeni egy olyan bástyával, amelyre épp nincs szükségünk, viszont még nem akarjuk vagy nem tudjuk lebontani? A XVIII. század utolsó harmadában ezzel szembesültek Pest városában. A megoldás egyszerű: bérbe kell adni, például színháznak.
A Simplontól a Bartókig – 85 éve nyílt meg az elegáns mozi
2019. augusztus 21. 8:00
A XI. kerületi középkorúak számára még meghatározó élmény volt a Bartók mozi, amely immár 20 éve nem működik. Nem volt olcsó hely, de az 1980-as években vagy az 1990-es évek elején elegáns, jól felszerelt filmszínháznak számított. Akárcsak a megnyitásakor, 1934-ben.
Díszítőérzékkel átszőtt tudás – Kiállítás Kőrössy Albert Kálmán művészetéről
2019. augusztus 20. 15:00
A Városligeti fasorban található Ráth György-villában szeptember közepéig látható a Lechner Ödön magyaros formanyelvét követő, de kevésbé ismert műépítész, Kőrössy Albert Kálmán életművét bemutató kiállítás. A művész születésének 150. évfordulójára is emlékező tárlatot a Magyar Építészeti Múzeum és a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ rendezésében tekinthetjük meg.
A Füvészkert medencéjében helyezték el Nemecsek Ernő szobrát
2019. augusztus 18. 15:00
Az ELTE Füvészkertben, a Viktória-ház medencéjében kapott helyet a Pál utcai fiúk című regény tragikus sorsú főhősének, Nemecsek Ernőnek a szobra.
Hová vándoroltak a Várkert Bazár trófeái?
2019. augusztus 18. 9:30
Turisták és budapestiek hada sétál el mellettük nap mint nap, de kevesen tudják, honnan bukkant fel egyszer csak a két különleges szobor a budavári Szent György téren.
135 éve áll cölöpökön a Keleti pályaudvar
2019. augusztus 17. 12:00
A Keleti pályaudvart mindenki ismeri. Sajnos nem a legjobb állapotban található. Pedig valamikor a város büszkesége, egyik legmodernebb épülete volt.
Negyedmillió műtárgyat költöztet új helyre a Néprajzi Múzeum
2019. augusztus 16. 13:00
A magyar történelem eddigi legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetését valósítja meg a Néprajzi Múzeum, amely a Liget Budapest projekt keretében világszínvonalú raktárbázist kapott, 2021-től pedig új épületben fogadja majd a látogatókat a Városligetben. A napokban egy videót tettünk közzé a csomagolásról, most pedig részletesebben is beszámolunk.
Az író kertje – Jókai a Svábhegyen
2019. augusztus 16. 10:00
Folytatva svábhegyi kalandozásunkat a különleges fák nyomában, most a Költő utcai Jókai-kertben jártunk. A Duna–Ipoly Nemzeti Park központjaként működő természetvédelmi terület egy igazi alkotó ember szívből és szenvedélyből végzett munkájának az eredménye.
Lebontják a Fővárosi Vízművek régi irodaházát
2019. augusztus 15. 17:00
Így néz ki a bontás alatt álló toronyház a Váci út és a Dózsa György út sarkán, amely a Fővárosi Vízművek irodaháza volt.
Hajóval Újpestre
2019. augusztus 15. 13:00
A 19. században még a Margit híd megépítése után is természetesnek számított, hogy a fővárosiak hajóval közlekednek Pest és Buda között. Azonban 145 évvel ezelőtt az akkor még önálló településre, Újpestre is gőzöst indított az egyik hajózási társaság. Az igény olyan nagy volt erre a járatra, hogy az 1874. augusztusában üzembe állított hajó naponta többször is fordult, s mindig tömve volt utasokkal.
Tűz a Szent István-bazilikában
2019. augusztus 15. 10:00
A főváros legnagyobb templomának kupolája 1947-ben kigyulladt; erről a tűzesetről és a mentésről beszámolt a korabeli filmhíradó is.
Felújítják Budapest utolsó vízimalmát
2019. augusztus 13. 15:00
Újjászületik a XV. kerületi Liwa-malom, amely a főváros utolsó vízimalmaként működött 1952-ig. A rekonstruált műemlék épület és a malomkert a tervek szerint kulturális és turisztikai központ lesz.


