Keresés az archívumban

Átadták a Nemzeti Táncszínház új épületét Budapest új kulturális színterét, a Nemzeti Táncszínház új épületét a Millenáris parkban ünnepi gála keretében adta át Áder János köztársasági elnök.
25 éve gyalogoshidat terveztek Buda és Pest közé Kristálytorony is állhatna Budapesten. Az egykor tervezett expóhoz kapcsolódva különleges gyalogoshidat terveztek a Haller utca vonalában.
Széll Kálmán-szobor lesz a róla elnevezett téren Április végén lehet szobra a Széll Kálmán téren a névadó egykori miniszterelnöknek.
Budapest ostroma megrázó képeken Az OstROMképek című kiállítás a Várnegyed Galériában egyedülálló módon mutatja be a 1944–1945-ös budapesti ostromot. Korabeli festményeken, rajzokon, fotókon keresztül megrázó kép tárul elénk.
A tavasz első hírnökei Budapesten Várják már a tavaszt? Mi egyre jobban, így hát utánajártuk, hol fedezhető már föl a városban: jön, jön, jön! Tartsanak velünk!
Közösségi térré alakítják a Podmaniczky teret Az Arany János úti metrómegállóként is ismert Podmaniczky teret közösségi térré, „városi ligetté” alakítják át. A tér felújításával és megújításával párhuzamosan megszűnik a jelenlegi trolibusz-végállomás.
Színházi élet a régi Városligetben A Ligetben hajdan pezsgő színházi élet folyt, a közönség itt láthatta mások mellett Feld Matyi, a tréfás pesti fiú bohózatait a Városligeti Színházban.
Budapest játékos útikalauza Angol nyelven is megjelent Budapest játékos útikalauza, amely érdekes történetekkel hívja fel a figyelmet a főváros nevezetességeire.
Kezdődik a budavári palotanegyed rendbetétele Hamarosan megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti átvilágítása, valamint megkezdődik a várbeli utak, sétányok, várfalak, parkok és kertek rendbetétele.
A meg nem épült Erzsébet hidak 1894-ben nem volt egyértelmű, hogy milyen híd is fogja összekötni Pestet és Budát a Duna legkeskenyebb fővárosi részén. A nemzetközi tervpályázat olyan, mint egy XIX. századi hídépítési bemutató, gyakorlatilag minden, akkoriban elképzelhető szerkezet feltűnt a pályázati anyagokban. Cikkünk második részében az Erzsébet híd pályázati anyagából válogattunk.
Szabadstrand épülhet a Római-parton Ha a strand megvalósításának nem lesz akadálya, akkor a tervek is elkészülhetnek.
Újra megnyitott a legendás Metro Klub Az egykori Árkád Bazár helyén működött a Metro Klub, Budapest legendás szórakozóhelye, amely a hatvanas években a magyar beatzene fellegváraként vált ismertté. Február 8-án újranyitott Metro Club Theatre néven.
Követendő példa: Felszámolták a városképcsúfító bódékat a Mechwart ligetnél Budapest sajnos tele van igénytelen tákolmányokkal, bodegákkal, amelyekben nem túl színvonalas körülmények között folyik az élelmiszerek és más termékek árusítása. Úgy látszik, van remény, hogy ez megszűnhet, és véget érhet a városképrombolás.
Ilyen is lehetett volna a Szabadság és az Erzsébet híd Akár hatalmas ívhíd is állhatna az Erzsébet híd helyén, míg a Szabadság híd rácsos, konzolos hídja helyett egy lánchíd is összeköthetné Pestet és Budát.
Legfőbb dicsőség a vitézség – a Szemere-lövölde története A pestszentlőrinci Zila Kávézó 2003 januárjában nyitotta meg kapuit. Kevesen tudják, hogy a neves kávézó díszes, felújított épülete éppen akkor volt százéves. 1903-ban Szemere Miklós alapított itt lövöldét, a második világháború után pedig strandfürdő öltözőjének használták Pestszentlőrinc egyik legszebb épületét. Ismerkedjünk meg a történetével!
Pillantás Pest-Budára 200 évvel ezelőtt Honlapunkon és Facebook-oldalunkon is Petrich András Pest-Budát ábrázoló rajzát (illetve az abból készült színezett rézmetszetről készült digitalizált fényképet) láthatják nyitóképként. Éppen kétszáz éves. Az évforduló és a kép kötelez: ezúttal ennek eredtünk nyomába.
Szálloda épül a Mikszáth Kálmán téren A Mikszáth tér 3. és a Szentkirályi utca 36. területén hatemeletes szálloda épül, a térre néző 115 éves műemlék épület megújul.
Összhangban a természetjárás és az erdőgazdálkodás - 50 éves a Pilisi Parkerdő Az évfordulót turisztikai és természetvédelmi fejlesztéssel ünneplik: új kilátókat építenek, pihenőhelyeket felújítanak és erdei fitneszparkot is létesítenek.
Egy gyarapodó kor jelentős alkotója: 100 éve hunyt el Senyei Károly szobrász A száz éve elhunyt Senyei Károly szobrászművész nevét kevesen ismerik, pedig korának meghatározó alkotója volt Stróbl Alajos, Zala György és Fadrusz János kortársaként. Szobrai megtalálhatók Budapest számos pontján: a Budavári Palota udvarában, a Hősök terén vagy a Vigadó téren.
Egy házomlás, amely megrémítette fél Budapestet Egész Budapestet megdöbbentette, amikor 25 évvel ezelőtt, 1994. február 4-én összedőlt az Ó utca 24. számú ház.
Magyarország legnagyobb játszótere lesz a Ligetben A Nagyjátszótér több mint 13 ezer négyzetméteren kap helyet a park délkeleti részén.
Budapest a legjobb európai úti cél! European Best Destinations "legjobb európai úti cél" szavazásán Budapest nyert! A magyar főváros megelőzte Athént, Brágát, Berlint, Bécset, Brüsszelt, Dinant, Londont, Genfet, Párizst, Pozsonyt, Metzet, Sainte-Maximet, Cavtatot, Monte Isolát, Firenzét, Kotort, Malagát, Rigát és Poznant.
A főváros ünnepelt festőfejedelme: Benczúr Gyula emlékezete Most 175 éve született Benczúr Gyula festőművész, a XIX. század végi magyar képzőművészeti élet meghatározó személyisége. A magyar főváros világi és szakrális tereiben egyaránt készültek reprezentatív alkotásai. Benczúr festőként, tanárként és közéleti emberként is formálta Budapest művészeti világát.
Így alakultak ki Budapest kikötői A pestbuda.hu-n is megírtuk, hogy kikötőfejlesztési program indul a Dunán. Ismerje most meg velünk ennek kapcsán a Duna-parton épült kikötők történetét.
Februárban döntenek a Közlekedési Múzeum új épületéről Egy hónapon belül eredményt hirdetnek a Közlekedési Múzeum új épületének tervezésére kiírt nemzetközi pályázaton. Az új múzeum az Északi Járműjavító területén épül fel, várhatóan öt év múlva nyitja meg kapuit. Egy új vasúti megállót is terveznek a helyszínre, ahol az 1-es villamosra is lesz átszállási lehetőség.
A Mária-énekektől a genfi zsoltárokig – a most leégett református kollégium története Tragikus végkimenetelű tűzvész pusztított január 23-án este a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának és kollégiumának is helyet biztosító Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának épületében. Falai közt egykoron a Ferencvárosi Dohánygyár működött, s a gyárban 1885-ben és 1904-ben szintén jelentős kárt okozó tűzesetek történtek. A mostani tragédia után is van remény a sérült épületrész újjáépítésére.
Hűlt helyek nyomában: tabáni emlékek között A Budapest Történeti Múzeum a tabáni szerb templomról rendezett kiállításán jártunk. Nemcsak egy eltűnt épület, hanem egy egész alámerült Atlantisz nyomára bukkantunk.
A korai modern építészet budapesti csodái: 100 éves a Bauhaus Idén ünneplik a Bauhaus alapításának centenáriumát szerte a világon. A stílusnévvé vált Bauhaus Budapest korai modern építészetét is meghatározta.
Ilyen érdekes tervek is születtek a budapesti metrókra A pestbuda.hu-n is megírtuk, hogy a kormány tervei között szerepel a csepeli és a soroksári HÉV Kálvin térig való meghosszabbítása. A budapesti metróhálózatra számos terv, elképzelés született az elmúlt évszázadban. Most tíz, a budapesti gyorsvasúthálózattal kapcsolatos érdekességet szedtük egy csokorba.
Élénkítenék a dunai hajózást Fejleszteni kell az infrastruktúrát a Dunán is.
„S lőn világosság” – gyöngyszemek a fővárosi közvilágítás történetéből Egyre népszerűbbek a régi budapesti fotók, képek, amelyek nemcsak az embereket és az eseményeket, de magát a várost is megörökítették. De észrevesszük-e az egykori pazar épületek oldalában vagy az utcák, terek mentén megbúvó lámpákat? Az alábbiakban bemutatjuk Budapest egykori kandelábereinek színe-javát.
"Tízezer új fát Budapestre!" - Tavasszal folytatódik a faültetés 1700 fát ültet a Főkert idén városszerte. Az őszi ültetési időszakban 2500 fát ültettek, három év alatt összesen 8350 facsemete került a fővárosba.
Így atyáskodott a pártállam Budapest fölött Ötven éve még a Budapesten kapható zsebrádiók számát is a Fővárosi Tanács tervezte meg, amikor Budapest költségvetését elfogadták. A városvezetők a lakás- és a közüzemi beruházások mellett olyan kérdésekkel is foglalkoztak, mint a ruhaneműk minősége.
Mátyás korabeli imatermet restauráltak a belvárosi plébániatemplomban Befejeződött a szűk lépcsőn megközelíthető kis emeleti tér felújítása és az eredeti, reneszánsz kori falfestés feltárása.
Ilyen lesz a Magyar Zene Háza! Kialakult mostanra, mi mindent fog magába foglalni a Városligetben felépítendő Magyar Zene Háza! Itt vannak a részletek a leendő új intézmény koncepciójáról, kiállításairól, oktatási programjáról – Mozarttól Bartókon át a mai rocksztárokig, popikonokig.
Buda nyugalma? – Ady és Budapest III. Ady Endre Budapesten elsősorban a pesti oldalon élt, ott dolgozott és járta az éjszakát. Budára már csak akkor érkezett meg, amikor beteg lett: betege elsősorban annak az életvitelnek, amelyet éveken át folytatott. Itt viszonylagos nyugalom és idill várta: a városnak ez a fele akkoriban még sokak számára ezt jelentette.
Így űzték a téli sportokat a régi Budán A minap a hó eltakarításának régi fortélyaival foglalkoztunk. Folytassuk most a tél örömeivel, a korabeli téli sportok világának felidézésével! Megtudhatjuk azt is, ki volt 1924-ben Magyarország síbajnoka.
Bejöhet a Kálvin térre a dél-pesti HÉV A ráckevei és a csepeli HÉV-vonalak egy alagúton át bejöhetnek majd egészen a Kálvin térig – ígéri a kormánybiztos.
Van-e létjogosultsága az épületszobrászatnak? A budai Várban zajló építkezések kapcsán vetődött fel, hogy kell-e, van-e szerepe és létjogosultsága az épületplasztikának és az épületen elhelyezett szobroknak. Elgondolkodtunk a témán.
Megújul a Hunyadi téri vásárcsarnok Budapest régi vásárcsarnokának műemlék épülete korhű arculatot kap a folytatódó felújítás során.
Lechner Ödön legkedvesebb alkotása – Ilyen volt a régi korcsolyacsarnok Kevesen tudják, hogy a Városliget első korcsolyacsarnokát az egyik legnagyobb magyar építész, Lechner Ödön tervezte. Az 1875-ben elkészült neoreneszánsz épületet Lechner évtizedekkel később az egyik legsikerültebb alkotásának nevezte.
Így takarították a havat a régi Budapesten Ismét leesett a hó Budapesten. A hó eltakarítása nehéz munka és hálás beszédtéma egyaránt. A két világháború közötti híradásokból válogattunk részleteket.
Átadták a világ legnagyobb múzeumi interaktív videófalát a Szépművészetiben A Magyar Kultúra Napján, január 22-én adták át a világ legnagyobb érintőképernyős múzeumi LCD-falát, amely a megújult Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megismerését segíti.
Időutazás és pillanatfelvétel Milyen volt a Várnegyed 1945 előtt? Ezt is bemutatja a Budavári séták – Házak, terek egykor és most című kötet.
„A hotel-szobák lakója” – Ady nyomában Budapesten II. Ady Endre halálának közelgő centenáriuma alkalmából sorozatunk első részében bemutattuk kedvenc fővárosi törzshelyeit. Most pedig azoknak a helyeknek a nyomába eredünk, ahol a költő gyakorta megszállt, és ahol, amennyire ez lehetséges volt, otthonra talált Budapesten.
Görgei Artúrról nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban Az ismeretlen Görgei címmel időszaki kiállítás nyílt január 15-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlaton több mint 400 műtárgy, multimédiás alkalmazások, filmek segítségével június 23-ig tekintheti meg a közönség a legendás tábornok örökségét.
„A mámor éjjelén” – Ady nyomában Budapesten I. Ady-évforduló közeleg: halálának centenáriuma. Ebből az alkalomból utánajártunk a költő és Budapest – sokszor ellentmondásos – kapcsolatának. Elsőként a kiskocsmák és kávéházak világában kalandozunk Ady nyomában.
Lemásolták Kínában a Szabadság hidat Még villamos is átmegy a kínai másolaton.
Tényleg Nagy-Magyarországot formázza a budai fenyőcsoport? Van a hűvösvölgyi villamos- és buszvégállomás feletti hegyoldalban egy örökzöld feketefenyőkből álló erdőfolt. Sokan azt mondják, Nagy-Magyarországot formázza. Fákról szóló sorozatunk újabb részében a rejtély nyomába eredtünk.
Így épült a metróalagút a Duna alá Tudta, hogy a metróalagút építése során szenet is találtak a Duna alatti rétegekben? A budapesti metróépítésekről és ehhez kapcsolódva a Duna alatti alagutakról már olvashattak a pestbuda.hu oldalain. Most néhány érdekes tényt elevenítünk fel.